A legjobb alternatív pornósként ismert Stoya szerb apával és skót anyával büszkélkedhet, egyébként az amerikai Wilmingtonban született 1986-ban. Gyerekkorában táncos szeretett volna lenni, így már háromévesen táncórákat vett. Magántanuló volt, társainál jóval hamarabb, 16 évesen elvégezte a középiskolát. Apja az IT szakmában dolgozik, a wikipédia szerint ennek köszönhető, hogy Stoya már gyerekként tudta mi az a DOS.

Az érettségi után a pornós a Delaware-i művészeti főiskolán tanult tovább, de mivel problémája akadt a hatóságokkal, egy szemeszter után abbahagyta az egészet. Philadelphiában kötött ki, szórólapokat osztogatott, tikárnősködött, majd gogózott, innen pedig ismerjük a történetet. (Akkoriban számos underground banda klipjében is szerepelt állítólag, olyanokéban, akikről tényleg senki nem hallott még.)

Stoyának a gogós korszakában pasija lett, aki azt mondta neki, a pornóban megtalálhatja a számításait. Így is lett, Stoya nagy szerencséjére azonban nem a mainstream ágban kezdte pornós karrierjét, hanem az úgynevezett altporn (alternatív, ide tartoznak a feminista pornó alkotások is) irányon dolgozott. Főleg modellkedett és egy ideig csak softos jeleneteket vállalt egy-egy honlapon. 2007-ben azonban váltott, exkluzív, három éves szerződést kötött a Digital Playgrounddal. Ekkor születtek első pornófilmjei, mint például a Stoya Video Nasty, vagy a Jack's POV 9. Azóta is aktív a szakmában.

A 170 centis, barna hajú, szőrös puncijú Stoya többszörös AVN-díjas, két szobrot is kapott 2009-ben az év felfedezettjeként és az év csajgruppen jelenetért. Hogy miért ő a legjobb alternatív pornós, erre egyszerű a válasz, senki nem tud annyira azonosolni a mai pornószakmában azzal amit csinál, mint ő. És ilyen kaján vigyora senkinek sincs, a legkeményebb fétisfilmes jeleneteket is élvezi - ez a világ egyébként közel áll Stoyához.