Ehhez a poszthoz kapcsolódó cikkünkben a pornóborítók evolúcióját néztük át, de érdemes megnézni azt is, hogy milyen filmeket reklámoztak régen a visszafogott borítókkal.

Az 50-es évek végén jelent meg az Immoral Mr Teas című film, amiben dugás egyáltalán nincs, teljesen pucér nők is alig akadnak, mégis nagy felháborodást váltott ki akkoriban. A leginkább a Benny Hill-jelenetekre hasonlító pajzán vígjátékot erre tudja megtekinteni.

Az 1976-os Farmer's Daughters a borítója alapján a Hazárd megye lordjait is reklámozhatta volna, pedig a korszakhoz képest egy igen kemény pornófilmről volt szó.

Az 1973-as Love in 3-D című filmhez nem találtunk jó minőségű borítót, pedig nem akármilyen filmről van szó, a nevéből könnyű kitalálni, hogy egy 3D jelenetekkel tarkított pornóról beszélünk. A német filmet a közönség arcába nyomuló 3D-s mellekkel próbálták népszerűvé tenni.


Love In 3-D by 14girlwatcher

Az 1974-es Massage Parlor Wife-hoz sem találtunk jó borítót, pedig ez is érdekes film. A kis felbontású borítóból már sejthető, hogy ebben a filmben bizony már lesznek olyan jelenetek, ahol több nő kényeztet egy férfit, és hát igen, a borító nem hazudott.

Az 1970-es Trader Hornee inkább valamiféle erotikus vígjáték, mint rendes pornófilm. A sztorija viszont egészen parádésnak tűnik. Egy magánnyomozó Afrikába utazik, hogy megfigyeljen egy ritka, fehér gorillát, amiről kiderül, hogy igazából egy náci háborús bűnös. Elnézést a spoilerért utólag is. Miközben a nyomozás zajlik látunk egy pár erotikus jelenetet, meg női mellet.


Trader Hornee by crazedigitalmovies

Az 1982-es Every Which Way She Can már egészen klasszikus pornófilm, dugáson kívül nem is nagyon történik benne más. Rövid átvezetőjelenetek szakítják meg az aktusokat, de ennyi.