Annyit írtunk, annyi összeállításunk volt már a legjobb pornós csajokról, hogy épp itt van az ideje annak, hogy előszedjük a férfiakat is. Bármilyen meglepő ugyanis, a felnőtt ipar nemcsak a nőkről szól, ugyanolyan, sőt, nehezebb feladatuk van a pasiknak is. Most összeszedtük azokat, akik a legnépszerűbbek a szakmában, vagyis őket keresik leginkább a rendezők, és a pornófogyasztó nők is rájuk klikkelnek a neten. 

Evan Seinfeld

A Biohazard nevű együttes egyik alapító tagja a pornóiparban is többször megvillantotta tehetségét. A most 46 éves Evan Seinfeld nemcsak írta, rendezte és fotózta a felnőtt filmeket, de szerepelt is bennük, nem egyszer exével, Tera Patrick-kal, akitől 2009-ben vált el. 

Scott Nails

Scott Nails idén 31 éves, arizonai pornós. Több mint ezer felnőtt filmben szerepelt és az AVN-en már megkapta a legjobb jelenetért járó díjat is. 

Dale Dabone

Az 1972-ben született pornós karrierje 1998-ban kezdődött mindenféle amatőr alkotásokban. A zenéléssel, kaszkadőrködéssel is foglalkozó Dale Dabone később, 2003-ban kiszállt a pornóból és megpróbált más, a fent említett területeken megkeresni a kenyérre valót, de nem volt túl sikeres. 2009-ben ismét visszatért, és három évre rá meg is kapta a legjobb színésznek járó díjat az AVN-en. Több mint 1500 filmben szerepelt eddig. 

Nacho Vidal

Nacho Vidal 39 éves spanyol származású pornószínész, rendező és operatőr. 21 éves kora óta játszik felnőtt filmekben, mai napig aktív. 

Hakan Serbes

A 25 éves német származású, török felmenőkkel rendelkező pornószínész 1994 óta aktív tagja a pornóiparnak. 2011-ben megnyerte a legjobb csoportos jelenetért járó díjat az AVN-en. Az egyik legbarátságosabb pornósnak tartja a szakma. 

Brian Pumper

Brian Pumper, a 32 éves színész, rendező, rapper 2001-ben csöppent a pornóba, azóta pedig saját produkciós céggel rendelkezik. Több mint 950 pornóban szerepelt már. 

James Deen

A 28 éves pornós neve nem keverendő össze James Dean, elhunyt színész nevével! James Deen fiatal kora ellenére amúgy már profinak számít a szakmában, hiszen 18 évesen debütált első pornófilmjével. 

Rocco Siffredi

Rocci Siffredi 1964-ben született, olasz származású pornós. Leginkább a durva szexjeleneteiről ismert: feneket, arcot csapkod, köpködi, haját húzza, fojtogatja a partnernőjét. Ő az egyik legfelismerhetőbb és legerősebb karakter a pornóiparban. Felesége Rózsa Tassi, magyar modell.