A napokban egy nagyon szép dolog történt velünk. Ingyenes, jótékonysági óratartásra hívtak minket egy futás előtti bemelegítésre a Margitszigetre.
A versenyzők látássérült emberek voltak, akik látókkal futottak kézenfogva. Izgalmas dolog minden fellépés, még így 1994 óta folyamatosan, heti kétszer is.

  El nem tudtam képzelni, hogy lehet tornát lekövetni, ha nem is látjuk. A beszéd soha nem volt gyengém, de a pontos leírás ütemekkel a történés előtt, nagy kihívás.

  Rékának ez a szakmája, s néha magamban is viccelődöm, hogy engem csak egy gyógypedagógus tud elviselni. Szombat éjjel gyermekeink vidéken voltak, egy kicsit többet koktéloztunk a kelleténél. Nehéz volt a vasárnap reggeli indulás. A helyszínre érkezve annyi szeretetet kaptunk, amit nem lehet értékben kifejezni. Feltöltöttek minket élet energiával. Hangunkról szerettek minket a résztvevők. Visszagondolva az indexes kritikákra ez nem lehetett kis feladat. Tömeg volt, sikerrel ment a torna, de az ördög itt sem aludt. Elment a mikrofon. Hogy lehet tanítani kép és hang nélkül? Becsukott szemmel és bedugott füllel? Egy percre összeomlottam. A technika is megjavult és a fellépés végén átöleltek legőszintébb és legtisztább rajongóink. Úgy érzem ezért érdemes élni.

  Megadni nekik az esélyt! Esélyt a teljes, egészséges életre. Bár látást is adhatnék! Szerintetek a dagadtra hízott gyermekeink ugyanakkora eséllyel indulnak a továbbtanulás, pályaválasztás, párkapcsolat életre szóló versenyében? Erről vitázzunk! A sport, az egészséges életmód, a tudatos táplálkozás elterjesztése több mint divat, vagy trend, esetleg üzlet. Több esély, több erő, több hit, több önbizalom. Én tapasztalatból mondom, hogy a 30-40 kiló hájjal kevesebb az élet és az esély mindenre. Meg kell teremteni az ingyenes tájékoztatás, sportolás lehetőségét. Élelmiszerben pedig mindenhol a választás lehetőségét.


Ennyi jutott eszembe. Szép nap volt...


Norbi                                                                                  
www.norbi.hu