Kim Kardashian a napokban jelentette be, hogy 72 napnyi őszinte, mély érzelmekkel bíró, földrészeket megmozgató egy igaz szerelem után válik a férjétől, Kris Humphriestól.

Nem túl hosszú házasság, de annyira azért pont eléggé az, hogy ne férjen vele fel Kardashian a legrövidebb celebházasságok Top 5-ös listájára, amit Gábor Zsazsa vezet a kevesebb, mint 24 órás házasságával.

De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy a gyakorlatilag egy pénzt szivattyúzó klánként működő Kardashianok olyan üzletet kötöttek az augusztusi házassággal, hogy maguk is megirigyelhették a saját teljesítményüket. A klán 2010-ben egészen elképesztő, 65 millió dollárt zsebelt be leginkább azzal, hogy termékeket reklámoztak, mert az emberek valami teljesen érthetetlen oknál fogva kíváncsiak rájuk.

A Kardashianok az esküvővel még tovább mentek. Úgy megszponzorálták, hogy Kim Kardashian a házasság 72 napján napi 466000 dollárral (kb. 100 millió forinttal) rendelkezett minimum. Az esküvőről készült cikkünkből kiderült, hogy igazi szponzoresküvőről volt szó, Kardashianék mintegy 35 millió dollárral kímélték a költségvetésüket annak köszönhetően, hogy az esküvő szinte minden mozzanatát eladták vagy megszponzoráltatták. Kezdve azzal, hogy 12-15 millió dollárt kaptak azért, hogy a realityjüket sugárzó E! kétrészes filmet csináljon az esküvőből azon keresztül, hogy a People magazin nagyjából 2 millió dollárt fizetett, hogy fotózhassanak odáig, hogy Kardashian ingyen kapta a 20 ezer dolláros Vera Wang ruhát, meg mellé közel félmillió dollárnyi drága pezsgőt.

A válás bejelentése után Kim Kardashian kellemetlenül is érezte magát, ezért azt mondta, kétszázezer dollárt eljótékonykodik. Milyen nagylelkű.

Ebben a 35 millió dollárban ráadásul nincsenek benne az olyan extrák, mint az utak és vacsorák, amelyeket augusztus óta a különböző lapok, tévécsatornák fizettek a párnak azért, hogy tudósíthassanak róluk, mint amikor Kim Kardashian és férje romantikus álrandira ment nemrég. Amíg forogtak a kamerák, Kardashianék egymást bújták, amint leálltak,  visszavettek a nagy érzelmekből.

Ezen az alkalmon kívül is utaltak jelek arra, hogy a házasság csupán megrendezett valóság, nincsenek mögötte igazi érzelmek. A legutóbb akkor merült fel, hogy Kardashian házassága körül nincs minden rendben, amikor a realityceleb bejelentette, hogy egy elromlott házasságról szóló párterápiás filmben fog szerepelni. Nyilván annyira nem jó színésznő, ezért sokan arra gondoltak, a saját életéből merít ihletet.