Egy átlagos napon 180 kilométeres dugó alakul ki a brazíliai metropoliszban, Sao Paulóban – írta le a döbbenetes számot a BBC. Ez különösen rossz napokon a 296 kilométert is elérheti a helyi közlekedésmérnökök szerint. Ilyenkor esténként a város útjai olyanok, mintha piros és fehér fényfüzérekkel lennének teleaggatva. "Ez egy tenger. A kocsik tengere" – hozta fel a költői hasonlatot Fabiana Crespo, aki napi szinten ingázik 2 órát irányonként a munkába, majd haza.

Sao Paulóban gyakorlatilag igaz a mondás, hogyha valaki át akar jutni a városon, akkor eredményesebb, ha a cél környékére születik. A 11 milliós város Crespo szerint a közlekedés rabigájába került. Bár a nő nem panaszkodhat, a férjével is egy dugóban ismerkedett meg. Ahogy lassan araszoltak egymás mellett, beszélgetésbe elegyedtek, a férfi elkérte Crespo számát, és szerelem lett a vége.

Ahogy a brazilok egyre jobban élnek, egyre több autójuk van, ennek köszönhető a kocsibumm. A leggazdagabbak innkább a levegőből elkerülik az egész szmogos várost, egyre több helikopter köröz emiatt Sao Paulo fölött. Helitaxik is üzemelnek, az egyik cég már 16-ot működtet, és évente 10%-kal nő a forgalmuk.

A világ legszörnyűbb helyei ingázóknak

Az IBM készített egy listát az ingázók számára legpokolibb városokról. Az élen Mexikóváros áll, mögötte a kínai Sencsen, Peking, a kenyai Nairobi és a dél-afrikai Johannesburg állnak. Az Egyesült Államok legbedugultabb városai a Texas Transportation Institute (Texasi Közlekedési Intézet) szerint Washington, Chicago és Los Angeles, Európáé pedig a TomTom szerint Varsó, Marseille és Róma.