Randirémálom: „nem lett volna szabad beszállnom a kocsijába"

Randirémálmos posztunkra vajon csak az reagál emailben, aki nem regisztrált indapasszt, ezért nem tud kommentelni? Ezt talán soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre a blog címére levélben érkező sztorikat külön posztban osztjuk meg az olvasókkal. Holnap is lesz egy!

A mait Bory küldte, aki a netes vakrandik kapcsán ajánlott biztonsági intézkedések közül egyet se foganatosított. Meg is bánta.

Én is interneten ismerkedtem meg egy a sráccal, még évekkel ezelőtt történt. A nevére hála Istennek már nem is emlékszem. Pár napja leveleztünk még csak, és egyik este ír nekem, hogy ne húzzuk tovább, találkozzunk azonnal. Már este volt, de vállalta, hogy följön Egerből autóval. Beleegyeztem, telefonszámot cseréltünk.

Annyi eszem még volt, hogy nem tanácsos pontosan a házunk elé hívnom, ezért a belvárosba beszéltem meg vele a randit, a Körúton egy sarkon. Megérkezik, lefékez előttem, és mondja, hogy szálljak be a kocsiba, mert itt nem bír leparkolni. Sejtettem, hogy nem lenne szabad beszállnom egy vadidegen autójába, de hirtelen nem tudtam mit mondani, beültem az anyósülésre.

Mondta, hogy nem ismeri jól Pestet, mondjam én, hogy merre menjünk. Én azt mondtam, hogy semerre, csak parkoljon le itt valahol, és beülünk egy helyre. Erre ő erősködött, hogy egy ismerősének van egy kocsmája Budán, és ha már följött, oda üljünk be. Egyébként elsőre viszonylag szimpatikus srác volt, beleegyeztem, viszont nagyon sokára találtuk csak meg a helyet, iszonyú messze volt, pedig nyolcvan-kilencvennel száguldozott mindenhol a városban, legalább három piroson mentünk át, dudált mindenkire, stb.

Nekem már nagyon kezdett elegem lenni a kocsikázásból, mire végre megtaláltuk az utcát. A srác lelassítva elhajtott a hely előtt és fogalmam nincs, mit láthatott meg, de egyszer csak beletaposott a gázba, és mondta, hogy "ide nem megyünk be". Megkérdeztem, hogy miért, erre azt mondta, hogy "mindegy". Kérdezte, hogy akkor hova üljünk be, de persze én azt a környéket egyáltalán nem ismertem, mondtam, hogy előbb kerüljünk vissza a belvárosba, mert egy töksötét, kihalt részen keringtünk.

Attól féltem végig, hogy tapizni fog kezdeni vagy behajt valami sötét udvarba, de semmi ilyen nem volt, csak még azon is parázhattam, hogy mikor karambolozunk vagy igazoltatják a rendőrök. Bár az utóbbinak inkább már örültem volna. Újabb bő fél óra után visszaérünk, mondtam, hogy na, akkor itt parkoljon le, de akkor már semmi kedvem nem volt vele beülni sehova. Erre ő azt javasolta, hogy most már ne üljünk be sehova, ő úgyse ihat többet (!), csak autózzunk. Mondtam, hogy oké, erre még kb. fél órát csevegve autóztunk megállás nélkül, amikor egyszer csak mondta, hogy akkor nekem jó-e, ha itt szállok ki. Nem volt jó, de azt mondtam, hogy igen. Taxival haza, fél doboz cigi elszív, telefonszám kitöröl.”