Így csalnak és így buknak le a netes randik élősködői

2009.02.07. 11:29 - Eivissa

Tegyük fel, hogy egy férfi megismerkedik egy vonzó lánnyal az interneten egy társkereső oldalon. Mindketten nagyon lelkesek, hosszú leveleket váltanak, bár a lány szemlátomást szemérmes és képeket ugyan küldözget magáról, de azon kívül, hogy mennyire boldog, hogy végre talált magának valakit, nem sok minden derül ki róla. "Majd személyesen!" - mondja ilyenkor az ember és végül meg is beszélnek egy randit egy közeli időpontra.

Ekkor üt be a katasztrófa: a lány egyik szülője hirtelen nagyon beteg lesz, emiatt a randit is el kell halasztani. A lány később még rosszabb hírekkel jelentkezik: kétségbe van esve, mert a szülő életének megmentéséhez egy drága operációra van szükség, és nem tudja, honnan teremtse elő a pénzt. A hölgy megkérdezi a lovagját, hogy bár alig ismeri, nem tudja-e kisegíteni ebben a szörnyű helyzetben. A férfi nem akarja elvágni magát rögtön a kapcsolat elején egy ilyen botor lépéssel, ezért küld a lánynak egy tisztes összeget.

És soha többet nem hall a lányról, hiába küld neki leveleket vagy üzeneteket.

A történet állítólag elég gyakori és a legtöbbször sajnos itt véget is ér, hiszen kevesen mennek el a rendőrséghez azzal, hogy egy internetes társkeresőn keresztül pénzt csalt ki tőlük egy ismeretlen, akinek valódi személyazonosságát feltehetőleg lehetetlen lenne kinyomozni. A netes randin keresztüli bepalizás, úgy tűnik, Amerikában már külön iparággá nőtte ki magát, erre következtethetünk abból, hogy külön oldalt szenteltek a csalók leleplezésének.

Akit ugyanis becsaptak ezzel a módszerrel, az a stop-scammers.com oldalra feltöltheti fiktív kedvesének adatait és fényképét, így legalább arra van esély, hogy aki hallott már a site létezéséről, az leellenőrizheti virtuális szerelmét, mielőtt látatlanban pénzt küldene neki. Úgy látszik, a Kaméleon című film mégsem rugaszkodott el olyan messzire a valóságtól...

Kommentek

  • 2009.02.07 16:10:43greencurse

    Én egy 'vadidegennek' azért nem küldenék pénzt...

  • 2009.02.07 18:33:51Prinzessin Erbsen

    meg egy ismerösnek sem

  • 2009.02.07 18:55:34aranyhalacska

    meg senkinek sem...

  • 2009.02.08 11:24:42flimo13

    Azt hiszem, erre mondhatjuk, megérdemelte.

  • 2009.02.08 11:45:10Lollipop (must mistake me you're the sucker)

    Biztos hallottatok a Válságról. Na, ez Amerikából indult. Épp ezért jó lenne most, ha megnéznétek Herendi Gábor nagyszerű filmjét a Valmi Amerika 2.-t, és megvennétek DVD-n az első részt. Egy Kingston Pen DT 100 8GB pedig mindössze 4368Ft az iPon.hu-nál! És azt hiszem a Dácsiák is olcóbbak lettek (by Renault!).

  • 2009.02.08 12:19:14balage_81

    sokan emlegetik az anyagi támogatást is, amivel tulajdonképpen szeretnék elkerülni hogy kurvának titulálják őket, pedig azok. nem beszélve a nemzetközi társkeresőkről ahol a csaj az első levelében közli hogy egy másik netes társkeresőn van fenn igaziból és gyere és regisztrálj és akkor majd láthatsz róla ott igazi képeket. röhej.

  • 2009.02.08 12:22:43Gigor János faszorrú majom

    Aki így küld pénzt, az egy címeres barom. Igazából a csajt nem lehet elítélni érte. Pusztuljanak az ostobák!



    Pippi faszomtudjakivagy, te meg dugd a seggedbe a Valami amerikádat, mellé meg a pendrájvodat.

  • 2009.02.08 12:27:05Enrico Palazzo

    Ilyen volt, van, lesz, mint Lenin. Ilyen bajbajutott csajoknak küldenék én is pénzt, 54.000 Ft-os címletekben..

  • 2009.02.08 12:41:05Beautyqueen

    velem nagyon hasonló esett meg:

    első randi után a fiú felhív, hogy ő most vidéken van, de egyik ismerőse hoz fel neki csomagot pestre, vegyem már át, ő meg majd jön vissza éjjel és beszalad érte.

    gyanú már itt megfogalmazódott bennem, mondom, figyelj, dolgozok én is egész nap, nem tudok a csávó után szaladgálni, de nagy nehezen elvállalom, mire mondja mellesleg, hogy csak annyi, hogy adni kellene még 30 ezret a pasinak, aki hozza a cuccot.



    na, akkor mondtam, hogy ne haragudj, ebben nem tudok segíteni. röviden elbúcsúztunk a telefonban, majd jött a szemrehányás esemesben, hogy ezt azért nem várta volna tőlem.

    hülye vagy, ember?



    nem vicc, tényleg vigyázni kell, de ez is csak olyan, mint az élet maga.

  • 2009.02.08 12:44:12http://fasz-magyar.blog.hu/



    arról az apróságról nem is beszélve





    hogy a maga az oldal üzemeltetője is



    teleteszi kamu hirdetésekkel az oldalát szexre éhes szukákkal



  • 2009.02.08 13:00:00SAABÓ

    Gyerekek!

    Ezek is amolyan magyar urbánus történetek.

    Mert ha jó a segge meg áll a cickója (ha ő az egyáltalán)akkor is legalább várok addig amig

    történik közöttünk valami,és nem csak virtuálisan. Egyébként meg ha-ha-ha

  • 2009.02.08 13:00:08..:: Gabesz ::..

    Muuuhahhhaaaa..

    Ekkor lúzereket...

    És olyan eszébe sem jut, hogy "ok.. személyessen odaadom"?

  • 2009.02.08 13:00:56Dorsz

    Aki pénzt küld így, megérdemli.



    Nálam eleve az ilyen társkereső oldalak ki vannak csukva, akkor már inkább a chat, de mára már az sem jó hely ismerkedésre, még mindig túl olcsó az Internet...

  • 2009.02.08 13:19:05LustaDick

    Idehaza kicsiben nyomják ezt az "ipart", feltöltőkártyával. Persze főleg tinik szórakoznak ilyennel, a sok majom meg fizet.

  • 2009.02.08 13:24:04cuebler

    én sem regisztrálok ilyen társkereső oldalra... a feleségem tutira gyanút fogna :-D

    egyébként meg balfék, aki az utcán, a postán, a bankban, a munkahelyén, a kávézóban, de akár egy hiper-szupermarketben nem tud magának párt találni... csak így kényelmesebb, meg nem kell magatokat kiadni...

  • 2009.02.08 13:28:08jtrencsenyi

    Hülye amerikaiak, amerikai hülyék! :)

  • 2009.02.08 13:45:27Kandúrbandi

    Míg lószar van, veréb is van.

  • 2009.02.08 13:47:21Okostojás

    na engem meg ezzal akartak átbaszni: megismerkedek csini csajjal, beszélgetünk telefonon (persze mindig én hívom, megcsörget, visszahivatja magát), aztán mondja, hogy találkozzunk. Kiderül, hogy vidéki a drága (Sopron). Mondom OK, van kocsi, lemegyek hozzá. Nem-nem, az nem jó, mert volt pasija megláthatja az utcán mással és ideges lesz. De szívesen feljön BPre. Jó gyere. Ja, de ki kéne fizetni a vonatjegyet!!! Mondom jó, kérjen számlát és majd kifizettetem a munkahelyemmel. Mindezt délelőtt beszéltük meg. Megyek ki a vonathoz délután, nem érkezik rajta. Felhívom, jaj akart szólni, hogy lekéste... :)

  • 2009.02.08 14:30:53roni1

    De gyenge!Ennyire megöregedtem?

    Asszem lassan fel kell világosítanom a fiaimat.

  • 2009.02.08 14:39:00Picilány

    "csak így kényelmesebb, meg nem kell magatokat kiadni..."



    Ne általánosítsunk, van aki így találja meg élete párját.És véletlenül sem adja ki magát másnak!!!!

    Szóval, írtad volna inkább úgy hogy:

    " Vannak akiknek..."

  • 2009.02.08 14:52:25nekeresdmásbantaláldmegmagadban

    ennyi faszságot.....

  • 2009.02.08 14:54:43Müszijő Csirke

    2009.02.08 14:39:00 Picilány

    úgy-úgy,van akinek összejön:)

  • 2009.02.08 15:01:45nekeresdmásbantaláldmegmagadban

    van, persze h van...DE MINEK KELL EZT KIÍRNI?....amúgy meg mindenki, mondom mindenki azért megy olyan oldalakra, hogy flörtöljön, dugjon egy hatalmasat....és kész!

  • 2009.02.08 15:02:50nekeresdmásbantaláldmegmagadban

    csirke....első gondolatodban azonnal úgy mentél oda, h megtalálod a nagy Ő-t?....

  • 2009.02.08 15:03:40espadazo

    Aki küld 200ezer forintot, annak elárulom, hogyan lehet egy ilyen esetből a dupláját visszahozni! ;-)

  • 2009.02.08 15:06:35nekeresdmásbantaláldmegmagadban

    :D

  • 2009.02.08 15:08:43Picilány

    Én ott találtam meg...

    Úgy mentem oda hogy nem lehet igaz hogy csak debilek találnak meg, hátha itt akad valaki aki normális.Előtte nem hittem benne.

    Beszélgettem pár emberrel,leesett hogy jé ezek tök rendesek és jó velük beszélgetni.

    Aztán egyik nap írt Ő ;)

    Azóta letöröltük onnan magunkat:DDDD

    Műkszik a dolog nagyon jól:)

  • 2009.02.08 15:12:26nekeresdmásbantaláldmegmagadban

    ettől sokkal ügyesebb az amerikai srác....email-ben mindenkitől kért egy dollárt annak fejében, h megmondja hogyan kell meggazdagodni.....elküldték a zsét.....3 millió dollárt szedett össze...90 napot ült....:)

  • 2009.02.08 15:12:35Picilány

    Persze az igaz hogy rengetegen, szerintem vagy 80% a dugás miatt regisztrál...

    Meg a csalás miatt:(

    Ez szomorú de aki bedől, az meg is érdemli.

  • 2009.02.08 15:12:35ezsolt

    @ espadazo



    ok, de hova küldjem a zsozsót?

    add meg a bankszámlaszámod esetleg :)

  • 2009.02.08 15:42:39cuebler

    @espadazo



    küldhetnél némi pénzmagot, hogy a bankköltséget finanszírozni tudjuk :-)

  • 2009.02.08 15:46:00Dorsz

    2009.02.08 15:08:43 Picilány : Szerencsés vagy, gratula. :)

  • 2009.02.08 15:58:19dex.ion

    na én viszont attól őrülök meg, h az egyik ismert közösségi oldal összetéveszti magát egy társkeresővel - máskülönben minek kéne fénykép, meg bemutatkozás? de úgy tűnik, a regisztrált, 1bites fiúk-lányok szintén azt hiszik, h ez nem az ismerősök gyűjtőhelye, hanem az ismerkedésé.

    az ilyen kűűűgyémááápénzt embereket meg le lehet rázni egy tehülyevagybazmeg-gel. shut down, következő ember. biztos küldök...igazi férfi eléri, h a nő fizessen neki:D

  • 2009.02.08 16:05:27espadazo

    Le kellene rakni a pénzt Balmazkerecsendpusztán a ferde kuka mellé!

  • 2009.02.08 16:12:35espadazo

    Tőlem egyébként azután szoktak pénzt kérni, miután elhangzik az a mondat, hogy: "Úgy örülök, hogy ilyen jó barátokra lehet találni az interneten!" ...

  • 2009.02.08 16:13:01espadazo

    És nem én mondom! :-)

  • 2009.02.08 16:22:11lajosss

    Aki hulye annak tenyleg meg kellene halni,az ilyen ne ismerkedjen mert a vegen meg szaporodna is,pedig mar igy is tul sok van.

    De most komolyan,soha nem latott embernek penzt adni...?

  • 2009.02.08 16:32:05espadazo

    A világnak egyébként akkor lesz vége, amikor eltűnik az utolsó naív, jóhiszemű ember is.

  • 2009.02.08 17:00:04musso2k

    és akkor a kólaautomatában ha visszaadják az aprót, akkor az nem gáz?

  • 2009.02.08 17:28:08Pista Bácsi

    Én olyan hülye vagyok, hogy még öteletem sincs arra, hogy miként lehet ezt kivitelezni...



    Hogyan lehet valakinek úgy pénzt küldeni, hogy aki felveszi/házzájut, az nyom nélkül tudja megtenni?!?!



    Ha bankszámlára küldetném magamnak, akkor egyből buktam...



    Ha postán keresztül utaltatom magamnak, akkor buktam...



    Ha egyszerűen borítékba téve küldetem magamnak a pénzt, akkor azt egyből ellopja a postás...



    Hogy a túróba kell ezt csinálni????

  • 2009.02.08 17:35:11Ronald

    Ha levélben küldik akkor is kell egy név vagy egy cím, nem?

  • 2009.02.08 18:24:04Szőke Kapitány

    Pista Bá: Tedd borítékba adóbizonylatok közé, persze ne egy köteggel. Az meg fog érkezni...

  • 2009.02.08 18:24:07z

    Gigor János bazmeg te ennyire hülye vagy?

    Neked meg a többieknek üzenem, hogy ehhez a cikkhez a témában hozzászólni tök felesleges, most ezzel reklámozzák a Kaméleont, mittomén a Taxi 5-öt meg azzal fogják, hogy elkaptak egy taxist Marseille-ben 270-el, és ugyanolyan kocsija volt mint a csávónak a most épp dvd-n megjelenő [url] Taxi 5 [/url]-ben!

    Azért legalább kirakhatnák, hogy fizetett hirdetés...

  • 2009.02.08 19:28:00Picilány

    Dorsz !!!!!!!!!!

    Köszi ;))))

  • 2009.02.08 22:04:41DexterMorgan78/Séfbácsi

    Ettől egyszerűbb sztori, hogy csajszival megismerkedik valaki sokat leveleznek, aztán megadja telószámot a kis kedves de közli hogy nem fog tudni válaszolni, mert lefogyott a kártyájáról a pénz, persze közli hogy ha volna oly kedves a lovag, hogy feltölti akkor tuti jó lenne és milyen könnyű úgy egy randit megbeszélni. Valamelyik blogban olvastam:)

  • 2009.02.09 05:30:48EXLEXMAN

    Azért az még is csak érdekes, hogy 1 deka magyar sem szerepel rajta, pedig aztán itt is lenne mit felrakni a listára.:)

  • 2009.02.09 05:36:51petru

    Engem az ilyesmi nem nagyon raz meg, szivesen aldozok nehany tizezer dollart ha embertarsaimat meg kell hogy segitsem.

    Tehetem ezt mert tehetos vagyok. Nemreg ertesitettek hogy orokoltem valamivel tobb mint 10 millio fontot, nehany nap mulva meg lutrin nyertem hozza meg 3 milliot. (A minap volt meg egy nyeremeny, tan 600 ezer font, ezt fol se veszem).

  • 2009.02.09 06:17:10habba habba

    Erre csak annyit lehet mondani: Aki hülye haljon meg.

  • 2009.02.09 06:27:52Werwolf

    Keleti Györgyi bezzeg nem köntörfalaz!

    Dugas = EUR 100.

    Öszinte lany.

  • 2009.02.09 08:13:16Thomasz012345

    Aki annyira hülye, hogy pénzt küld a nőnek, az meg is érdemli, hogy lenyúlják.

    Az ilyen embert nem csak neten-társkeresőn lehet átbaszni, életben szintúgy.



    Behalt a videókártyám, nagyon kétségbe vagyok esve, tudna valaki 500.000Ft küldeni a javításra :):):):)

  • 2009.02.09 08:39:55mókusecset

    én is rettenetesen el vagyok keseredve és még pláne hétfő is van. érzem, hogy egy csekély összeg javíthatna a helyzetemen. ebből a cikkből is csak az derül ki, hogy a férfiak agya helyén fasz van.

  • 2009.02.09 09:05:49Jutocsa

    Mókusecset: és minden nő kurva :)

  • 2009.02.09 09:47:36Bambano

    Mókusecset, akkor azért szeretnek a nők annyira csókolózni, közben nem is, hanem oráloznak? :P

  • 2009.02.09 10:15:44ritenna

    mókusecset! ne keseredjél el! a férfiak erogén zónája egy helyen van csak és az pedig a farkincájuk:)

    ezért nem lehet rájuk haragudni illetve nem érdemes:))

  • 2009.02.09 10:53:35nevem

    >>Aki küld 200ezer forintot, annak elárulom, hogyan lehet egy ilyen esetből a dupláját visszahozni! ;-)

  • 2009.02.09 10:59:11nevem

    Azzal akartam befejezni, hogy a stop-scammers.com-on 18 dollárért lehet regisztrálni, tehát nekik 200ezer nélkül is visszajött már a duplája...

  • 2009.02.09 10:59:46papamaci1

    Mert van ugye a VBK , meg az MNK... :-D

  • 2009.02.09 11:12:24Brail Kast

    Az én egyik ismerősömet is hasonlóan akarták lehúzni. Az USA-ban él, megismerkedett egy finn csajjal. 3 hét után kapott az ismerősöm egy emailt: a lány kért 800 dollárt, hogy meglátogathassa... Na persze nem küldött neki, a csaj meg utána nem válaszolt egyetlen email-re sem, amelyben megkérdezte az ismerősöm, hogy mégis hogy gondolta a dolgot...

  • 2009.02.09 11:26:50oras

    Azt hiszem, az internetes társkereső működik, tehát sokan vanak, akik megtalálják a reménybeli partnert, s bizonyára olyanok is, akik ily módon jönnek össze a nagy Ő-vel. Az a baj, hogy - mint sok mindent - számosan átverésre, "lehúzásra" használják ezt a lehetőséget. Azokkal értek egyet, akik "anyagiak kizárva" tartalommal használják ezeket az oldalakat. Pénzt küldeni pedig netes ismeretség alapján ostobaság.

  • 2009.02.09 11:29:06piski

    aki ilyennek pénzt ad az nevezheti magát az "év lúzerének"

  • 2009.02.09 11:48:22nyílméregbéka

    Már bocsánat, de aki ennyire végtelenül hülye, az megérdemli, hogy lenyúlják.

    Nemhogy látatlanba, de még 1.-2. randi után sem adnék ezer ft-nál nagyobb összeget senkinek.

  • 2009.02.09 11:50:22nyugdíjas1950

    Erreszokták mondani hogy "AKI HÜLYE AZ HALJON MEG"



    Egyébként meg piskivel tökéletesen egyetértek

  • 2009.02.09 11:58:27drunkenmunky

    Ez is kicseszett velem googli1.labrute.fr

  • 2009.02.09 11:59:40nyílméregbéka

    Ez ugyan nem társkeresős, de lenyúlós sztori; leírom, hadd okuljatok :-)

    Egy szombati napon a városban járva megszólított egy srác, hogy hol van itt a kerületi önkormányzat? Mert ő vidéki, és ellopták a hátizsákját, benne pénzzel és iratokkal, és volt a rendőrségen, és ott azt mondták, hogy kellene valami papír a kerületi önkormnyzattól, hogy őt kifosztották, az iratok pótlása miatt, satöbbi.

    Én rendes ember vagyok, és nekiálltam magyarázni, hogy szombaton ez nem megy, és így meg úgy; de amúgy az önkormányzat itt és itt van...

    Állt, hümmögött, aztán benyögte, hogy nem-e tudnám kisegíteni a vonatjegy árával?

    ... Na ekkor kapcsoltam :-D Mondtam, hogy sajna épp annyi lé van nálam, amennyi nekem kell. Erre ő: Költsd gyógyszerre!, és balra el, én utánakiáltottam, hogy a kurva anyádat, erre ő visszafordult szitkozódva és leköpött :-DD



    Na, kábé egy évvel később egy fickó megállított az utcán, hogy ugyan hol van erre a rendőrség vagy az önkormányzat? :-D

    Most már csak gúnyosan mosolyogtam, és mondtam, hogy elkísérhetem a rendőrségre, mert éppen arrafelé megyek én is...

    Mit ad isten, erre káromkodva elhúzta a belét.



    Szóval, ne legyetek palimadarak! :-D

  • 2009.02.09 12:45:28nickita

    pináért fizetni ősi dolog. ha csak fizetsz és nem kapsz pinát, az is ősi dolog. mindig lesz ilyen, amíg pina lesz a földön :))

  • 2009.02.09 12:48:32Giovanni Gatto

    Basszus az a veri big lúzer akit megkárosítanak, majd fizet még a stop-scammers oldalnak is 18 dolcsit, hogy elmondhassa, mennyire átbaszták. Úr isten!!!!!! Sírnom kell a sok hülyétől

  • 2009.02.09 15:27:52zefír

    Amikor még a pasim nem volt a pasim.Akkor egy társkeresőn azt mondta neki egy lány hogy ő ő szivesen finanszírozza a telefon beszélgetéseiket...

    Akkor ez most mi?:)

  • 2009.11.02 23:49:35Gigor János

    Aki az alább látható trágár jelzőt használja a nevemben, az egy talmudi (mocskolódó, gúnyolódó) aljas lelkű, ostoba gyerek.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés