Kaptunk a minap egy összeállítást a világ legextravagánsabb esküvőiről, de a lista az angol királyi család és egyéb celebek unalomig ismert és fotószerződésekkel fedezett költségű lagzijaival volt tele, ezért úgy gondoltuk, inkább a kevésbé ismert, de annál furcsább ízlésű házasulók többmilliárdos dínom-dánomjainak szentelünk egy posztot.

A fenti képen látható két brit vőlegény kémiai kutatásaiból lett milliomos. A nevük Barry Drewitt és Tony Barlow. Ők 2006-ban házasodtak össze, amikor lányuk már öt éves volt, tehát neki egy Christian Dior ruhát választottak az esküvőre. A képen látható ikreket egy amerikai béranyától vették magukhoz nem sokkal korábban. A melegpár valószínűleg Elton Johnékon is túl akart tenni, így a Hamupipőke Disney-változatából ismert, üvegből készült tökhintóval érkeztek a szertartásra, amit természetesen hat fehér paripa húzott. A szokatlan lakodalom 250 millió forint körüli összegbe került.

Fent balról egy kvázi-celeb látható, Donald Trump, az amerikai üzletember. Ő egy szlovén modellt vett feleségül négy évvel ezelőtt, aki a Melania Knauss névre hallgat. Talán mert az úriembernek ez már a harmadik esküvője volt, megpróbálták a dolgot kicsit visszafogni, de például Drewitt-Barlowéknál így is többet költöttek: kb. 300 millió forintot. Ebben benne volt pl. egy 30 milliós esküvői ruha, amit John Galliano tervezett, és ami a 4 méter hosszú uszállyal együtt csaknem 25 kilót nyomott. A násznépet többek között Billy Joel szórakoztatta.

De mindez semmi a világ valaha rendezett legdrágább esküvőjéhez képest. A fent jobbról látható Amit Bhatia és Vanisha Mittal mindketten indiai származásúak és dúsgazdag cégtulajdonos családok sarjai. Ők 2002-ben kb. tízmilliárd forintnak megfelelő összeget fizettek ki négynapos esküvőjükre. Ehhez kibérelték a Versailles-i katélyt és még megannyi párizsi szórakozóhelyet és hotelt. A násznép szállodai szobáiba külön tévécsatornát vezettek be, amin az ünneplést élőben figyelemmel lehetett kísérni. Az ünnepség része volt egy Bollywood-stílusú musical is, amelyet külön erre az alkalomra írtak a pár megismerkedéséről és szerelméről, és amelyben a menyasszony és a vőlegény magukat alakították. A násznép elhelyezésére szolgáló 600 szobás hotel előtt népviseletbe öltözött dobosok strázsáltak, akik virágesőt hullattak a vendégekre, ha bementek a szállóba vagy kijöttek onnan. Rajtuk kívül egyéb művészek is szolgáltak a sokadalom szórakoztatására, többek között állítólag Kylie Minogue is.