Megint kaptunk egy megcsalós sztorit a ko.kola.blog@gmail.com címre. A főszereplő-beküldő Botond, akinek még a középiskolában riválisa akadt, mégis bizakodva távozott külföldre. Mint utóbb kiderült, nem kellett volna...

"A történet lassan 5 éves, ha nem emlékszem minden részletre, elnézést kérek. A lényeg a fontos. Én most húszon felül, külföldön keresem a kenyeremet. Az eset 18 éves korom körül történt, az első nagy szerelem tudjuk, milyen.

Szóval az első külföldi tanulmányi út és gyakorlat előtt álltam, irány Németország - rázzuk fel a helyet -, jön a magyar gyerek. Volt egy pár indok, amiért ki akartam menni, az idevágó az, hogy bizonyítsak annak, akit a legjobban szeretek. Bizonyítsam, hogy meg tudom állni a helyem, bizonyítsam, hogy képes leszek egzisztenciálisan megfelelni a kedves családjának is. Szóval szerelmes ifjonc nagy tervekkel a keblében, irány a repülőtér. A kedvesem várt rám olyan gyászos képpel, hogy legszívesebben visszafordultam volna.

Egy kicsit visszaugranék az időben, előtte már két éve jártunk, szinte minden napunkat együtt töltöttük, imádtuk egymást, és forrt a levegő köztünk. Aztán következett a szalagavatója, ahol természetesen megismerkedtem az osztályával. Már az első napokban kiszúrtam egy srácot, aki kissé több érzelemmel nézett az akkori baratnőmre. Nem firtattam a dolgot, csak büszke voltam magamra, hogy ő az enyém és más is epekedik utána. Aztán egyre bosszantóbbak voltak a kettesben töltött időt félbeszakító telefonok, hogy "Szia, nem tudod megmondani, mi lesz holnapra magyarból?" és hasonló tartalmú hívasok a rivális féltől. Egy idő után már csak így hívtam magamban, hogy rivális fél. A szalagavató is eljött, az egyik legszebben táncoló pár voltunk, és így meghívást nyertünk a Rózsák báljára. Nos igen, én akkorra már Németországban leszek. Akkor ki legyen helyettem a táncpartnere? A rivális fél lett az.

Jött a búcsúzkodás napja, amikor csak a miénk volt az egész nap. Tökéletesre sikerült, mielőtt hazaindultam volna, mondtam neki, hogy kérlek, vigyázz a jövendőbeli táncpartnereddel, mert az a tökéletes alkalom arra, hogy elcsábítsanak tőlem, akár egy futó éjre. Részleteztem, hogy ha én a helyében lennék a riválisomnak, mit és hogyan csinálnék. Megígérte, vigyázni fog, és csak én fogok a gondolataiban járni. Rendben van.

Aztán Németországban már kicsit el is felejtettem, az új élmények sokasága miatt, rendszeresen hívni és emailt irogatni. Aztán eljött a Rózsák bálja utáni nap, körmömet lerágva vártam a hívást. Annyira örültem neki, emlékszem, amikor hívott, és elfogadtam minden egyes szavát, csodalátos volt a bál, hazament pár pezsgő és a tánc után. Nem firtattam a dolgot. Inkabb egy nagyon mély és őszinte beszélgetésbe ment át a dolog, leraktuk a telefont. Úgy éreztem, ez a lány lesz a feleségem, tökéletesen megbízhatok benne és megbecsül. Hát hajrá akkor, max. pontokkal befejeztem a képzést, irány a gyakorlati rész.

Hazafelé ballagtam az üres utcán úgy éjfél körül, csöng a telóm. Ő hívott, ilyenkor?? Felvettem, már az első lélegzetvételénél nem volt valami rendben... Ilyenkor jön be az a sokak által emlegetett megérzés. Közölte, hogy nem tud aludni, mert nem mindent mondott el nekem a Rózsák báljával kapcsolatban, és hogy a pár pezsgő és a hazamenetel közt eltöltött egy pásztorórát a rivális kéglijében. Pontosan ugyanúgy történtek a dolgok, ahogy én felvázoltam.

Mondtam neki, hogy most nem tudok beszélni vele, túlságosan sok indulat dúl bennem. Pár nappal kesőbb mézes-mázos hangon beszélgettem vele és megnyugtattam, hogy vannak hibáink és semmi baj. Megkönnyebbült, és újra boldognak érezte magát.

Itt jött el az én időm, kegyetlenül kikészítettem lelkileg, pontosan úgy, ahogy ő akkor zúzta össze az életemet, az álmaimat és az elképzeléseimet. Nos, a bosszúállás édes, de nem kellett volna, mert kicsit sajnálom azért, amit kapott tőlem hálám jeleül, hogy így megtisztelt."