Arról mesélt egy unokatestvérem nemrég, milyen furcsa érzés neki még mindig bakfiskori havernőjét meglátogatni, akiből a gondtalan fiatalság után két évvel ezelőtt feleség lett. Aztán azt is megállapította, hogy még ennél is furcsább, hogy a baráti házaspár tagjai milyen szégyellősek egymás előtt. A férj ugyanis éppen indult volna ki WC-re, amikor a feleség elpirulva odaszólt, hogy "még ne menj, öt perce voltam!"
A hölgy szemlátomást zavarban volt férje (és/vagy gyerekkori barátnője) előtt, hogy bebüdösített a fürdőszobában. Amiről az unokatestvéremnek az volt a véleménye, hogy nevetséges, ha egy házaspár saját otthonában úgy csinál, mintha az angol királynőnél lennének vendégségben. Úgy látszik, mi már csak egy ilyen hippi-beütésű családban nőttünk fel, mert nálunk sem övezte félszeg titkolózás a test működésének efféle részleteit. Ha egyszer az ember otthon van, szabadjon - majdnem - bármikor böfögni, csuklani, ásítani, fingani, stb.! Az unokatestvérem szerint egyenesen természetellenes, ha egy feleség kínosan elzárkózik férje elől, amikor a dolgát végzi.
De ezzel nyilván nem mindenki van így. Kristálytisztán emlékszem jópár évvel ezelőttről egy modern színházi előadásra, ahol a frissen összejött szerelmespár a darab szerint olyan komolyan vette az egymás előtti teljesen őszinte és titkok nélküli kitárulkozást, hogy egy romantikus jelent csúcspontjaként a lány azt mondta a fiúnak a színpadon: "szeretném látni, ahogy szarsz!". A felszólítást drámai csönd követte, amit a közönségből többen is arra használtak fel, hogy tüntetőleg elhagyják a nézőteret. Szerencsére a kérést azért nem a színpadon teljesítette a fiatalember, és ezt én onnan tudhatom, hogy én bennmaradtam. Ön is maradt volna? Vagy azokkal ért egyet, akik szerint bizonyos műveleteknek még az ember házastársa/élettársa sem lehet tanúja?