Ha hallunk egy furcsa esküvőről, azonnal rohanunk és már posztoljuk is ide be a Kő kólába. Főleg, ha nemcsak hallunk róla, hanem kapunk róla annyi fotót is, hogy tele lesz vele egy galéria. Ezt a bizarr lagzit tegnap tartották, természetesen beöltözésmániás angolok. Talán mert a vőlegény vezetékneve Green, azaz Zöld, az ifjú pár úgy döntött, hogy Fiona Hercegnő- és Shrek-jelmezben fognak összeházasodni. A képek fent láthatók, tessék kattintani!

A bájos menyasszony leánykori nevén egyébként a Christine England névre hallgatott és nővérként dolgozik. Férjével, a kőműves Keith-szel úgy döntöttek, nem elég, ha csak ők öltöznek be, hanem a teljes násznépet puccparádéban szeretnék látni. A száz főt számláló vendégsereg valamennyi tagja tehát a Shrek-filmek valamelyik szereplőjeként jelent meg a lagzin, a képek tanúsága szerint csak az anyakönyvvezetővel tettek kivételt. Talán az is inspirációként hatott rájuk, hogy januárban kisebb botrány pattant ki a Celebrity Big Brother brit adásában, ahol az egyik szereplő azzal sértette vérig lakótársát, hogy azt mondta neki, "úgy nézel ki, mint a hercegnő a Shrekben" (itt szembesítik az áldozatot, Tina Malone színésznőt azzal, hogy mit is mondtak neki).