A határvonal a randizás és a kurválkodás között

2009.05.28. 12:24 - Eivissa

Vagy határvonal helyett akár hiányzó láncszemet is mondhatnánk. Megint egy olyan poszt következik, amiben egy bizonyos társadalmi csoportra koncentráló randizósite-ot mutatunk be (környezetvédők, halálos betegek, stb.), meglepődve, hogy nahát, nekik is van külön...! A ma terítékre kerülő oldal neve Established Men, amit Beérkezett férfiaknak lehetne fordítani. Ők vannak az egyik oldalon, a másikon pedig a Hercegnők.

Nem túl nehéz kitalálni, sőt, a site sem rejti véka alá, hogy ez alatt a két kategória alatt egyrészt sikeres, pénzes férfiakat, azaz cukrosbácsikat, másrészt anyagi támogatásra szoruló, de gyönyörű és fiatal nőket kell érteni. Ami pedig azt jelenti, hogy az ezen a szolgáltatáson keresztül létrejövő kapcsolatokba a pasi hozza a pénzt, méghozzá sok pénzt, a csaj meg a testét, méghozzá gyönyörű testét. A felállás, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legősibb.

A dolog annyira nyilvánvalóan közel áll az Amerikában gyakorlatilag mindenhol bűncselekménynek számító prostitúcióhoz, hogy, csakúgy mint a börtönrandik esetében, most is rögtön felmerül, hogy esetleg megint egy átveréssel van dolgunk. A jelenségről azonban többek között az ABC is külön cikkben és az alábbi videóval tudósított. Ez utóbbiban a site tulajdonosnője kijelenti, hogy ő nem strici, csak a szerelmi kapcsolatért anyagi áldozatot hozni kész férfiakat hozza össze ilyen áldozatot elváró, mindazonáltal gyönyörű hölgyekkel. Az aktív felhasználók száma állítólag a negyedmilliós nagyságrendhez közelít.

Kommentek

  • 2009.05.28 12:44:31lolcatz

    ti tenyleg az ecserin szereztetek a nyelvvizsgatokat

  • 2009.05.28 13:05:43FéI Áron

    "Established Men, amit Beérkezett férfiaknak lehetne fordítan"


    Ez a nap elszólása akart lenni, óder mi?

  • 2009.05.28 13:26:16csuhéj

    Ha nincs sztaki, nincs. Az információtartalomra reagálva: ezen a társkereső oldalon legalább nem kell virágnyelven írni az igényeket (ahogy jelenleg az általános társkeresőkön és hirdetésekben teszik). Nincs ezzel gond, ámbár biztos a hivatásos prostituáltaknak is újfajta megjelenési lehetőséget biztosít (amivel élni is fognak), és nehezebb lesz az egyórás prostikat az eltartást vagy tandíjuk szponzorálást igénylő hölgyektől megkülönböztetni.

  • 2009.05.28 13:28:03kiscsákó

    most nem tom a tv-s min van kibukva
    a nők minimum fele mindenhol ilyen
    van ahol kurválkodásnak hívják, van ahol igényességnek, na bazz
    szinte látom hogy a magyar nők nekiállnak tömegesen regisztrálni

  • 2009.05.28 13:37:45mentalistagenya

    Nem meglepő. Rendes netes oldalakjon is folyik ez a fű alatt. Én is nem egy 'támogatnál' című levelet kaptam, pedig nem vagyok félmeztelenül pózolva és a lapomon sem íretam soha hogy gazdag pasit keresnék. El is hajtottam mindet, nekem nem ez a fokmérő. Persze annyira számít amennyire a saját hjelyzetem is, de nem vagypok híve a pénz-külső cserealapnak.

    kiscsákó,

    ez hülyeség, van egy réteg aki iylen. Mutatós kisbabák főleg, persze nektek (minden férfinek, legyen az a zsírdisznó is) ilyet akar, nula aggyal....és sipákol hogy ezeknek a pénz kell.

  • 2009.05.28 13:45:45CyberPunK

    Minden nő pénzért baszik, csak van amelyik kevéssel is beéri. Régi dakota közmondás.

  • 2009.05.28 13:47:31Heyerdahl

    Established man
    gyönyörű a fordítás - hová érkezett be a szerencsétlen?!

  • 2009.05.28 13:50:05Heyerdahl

    Ki nem élvezné, ha a pasija egy örökké teli pénztárca lenne? Ez tudat alatt dől el a legtöbbször - jó esetben a jó nő odaadja korrekten magát és kiépít egy normális kapcsolatot (nem szégyen, ha valaki csak szép), rossz esetben elkurvul. Az első eset még korrekten is alakulhat, sőt.

  • 2009.05.28 13:52:25Thomasz012345

    Hol itt a határvonal? Én nem nagyon vettem észre.
    Lényeg, hogy a pasi pénzeli a nőt, sex-ért cserébe. Ez alapban prostitúció, akár hogy forgatjuk.
    Max csak akkor nem az, ha a két személy között nincs semmi sexuális kapcsolat, csak randiznak, meg a többi izé, ami nem sex.

    Ha már sexuális tevékenység végződik, akkor meg azonnal prostitúciónak tekinthető.

  • 2009.05.28 13:56:33CyberPunK

    Heyerdahl

    Ez nem is lenne baj, ha nem sipitoznának annyira a megnevezés ellen. Pénzért baszol? Pénzért baszol. Akkor kurva vagy? Igen, az vagyok. Ennyi. :)

  • 2009.05.28 13:58:18mentalistagenya

    Cyber,

    jó nagy hülyeséget írtál...én is ugyanannyi pénzt beeladok a kapcsoaltomba, akkor most a pasim is pénzért baszki velem vagy mi? Hülye vagy..lehet benned nincsen más értékelni való csaka pénzed...

  • 2009.05.28 14:01:41CyberPunK

    mentalistagenya

    Téves, bennem speciel semmi értékelnivaló nincs. :) Majd megnézném, hogy hová fajul idővel a kapcsolatod. Főleg két gyerek mellett gyes-en. Apjuk adja haza a pénzt, te meg baszol. Azaz pénzért baszol. Vagy fáj a fejed. :D

  • 2009.05.28 14:07:01funkenstein

    Falhoz állítanám azokat, akik sexuálist írnak szexuális helyett...

  • 2009.05.28 14:09:04mentalistagenya

    Cyber,

    ez még messze van. De tudod eléggé szar hozzáállás ez részedről. Közösen alapítotk családot, igen, ha lesz gyerekem akkor nyilván egy kis időre kiesik a jövedelmem. De ez történhet fordítva is, baleset éri a férjemet, vagy csak elveszíti az állást (manapság ez nem is olyan nehéz ügy) és ott marad jövelem nélkül..akkor vágjam a fejéhez én?

    hülye vagy ha így gondolkozol, elhiszem hogy semmi értékelhető nincsen benned.

  • 2009.05.28 14:11:47CyberPunK

    mentalistagenya

    Imádom, hogy mindig vannak olyanok, akiknek igen fejlett az igazságérzetük és ugranak mindenre, de tudod, akinek nem inge nem veszi magára. Elhiszem, hogy te nem pénzért baszol, biztos túl ronda vagy hozzá. :D

  • 2009.05.28 14:14:00mentalistagenya

    legalább megihlettél egy bejegyzésre:

    http://mentalistagenya.blog.hu/2009/05/28/erdek_kapcsolatok

  • 2009.05.28 14:15:25mentalistagenya

    Cyber,

    sosem mondtam hogy szép lennék, igen, rondfa vagyok...nem is baszok gyakran, ez van :)

  • 2009.05.28 14:17:50CyberPunK

    Tetszik, hogy ennyire nem veszed a lapot. :) Rád inkább a szőke nős sztereópiák vonatkoznak. :)

  • 2009.05.28 14:19:56btomi1980a

    Molnár Anikó... akkor most határvonal a randi és a kurválkodás között!

    http://maffiozo.hu/rablas.php?rablo=btomi1980

  • 2009.05.28 14:22:56mentalistagenya

    Cyber,

    nem, azok szépek általában és a férfiak szeretik őket. Maradjunk annyiban hogy én ronda vagyok, engem cseppet sem szeretnek...:)

  • 2009.05.28 14:24:55CyberPunK

    mentalistagenya

    Speciel szőkéket annyira nem csipázom, azok a kifejezetten szépek meg taszítanak is, a botsáskákra sose izgultam rá. Viszont láttam már rengeteg kifejezetten csúnya szőkét is. Arról nem beszélve, hogy létezik hajfesték is, akár rejtőzködhetsz is. :D

  • 2009.05.28 14:27:13csuhéj

    És hova tartozik akkor Debreczeni Zita?? hisz náluk még szerelem is van (vagy volt, vagy valaki írja má meg mi van most velük :)), ámbár kap ezt-azt ajándékba, szóval őt csak támogatják, vagy kurva, vagy egy olyan párkapcsolatban él(t), amibe belefér, hogy az egyik többet keres.

  • 2009.05.28 14:30:12a_tom

    A tulajdonosnő természetesen nem lehet strici. A női kerítőt úgy hívják "magyarul" madam :)

  • 2009.05.28 14:30:13mentalistagenya

    Cyber,

    de arra nioncs pénzem, mert nekem a szexért nem adnak pénzt, honnan is lenne egy nőnek különben?

    a rondaságomat meg nehéz elrejteni, de azért köszi a gúnyolódást ezen az amúgy is borús napon...ezt mindig is megkaptam férfiaktól..a bántást.

  • 2009.05.28 14:31:35CyberPunK

    mentalistagenya

    Bocs, de ha egy ismeretlen embertől így magadra veszed a csipkelődést/geciskedést, akkor ajánlom, hogy keress fel egy orvost. Komolyan!

  • 2009.05.28 14:31:38mentalistagenya

    Az sem jó ha a nő visz haza többet.l Férfi egócskája sérül, meg emancipunci meg minden. Ha keevsebbet visz akkor meg kurva és pénzért baszik meg érdek..

    semmi sem jó túlképpen, mindig lehet szidni és bántani a nőket.

    Ezért kell magastoronyról leszarnia férfiakat és magad élni az életed :)

  • 2009.05.28 14:32:09mentalistagenya

    Cyber,

    jó, majd fogok, de ahhoz is pénz kell. Komolyan!

  • 2009.05.28 14:34:24CyberPunK

    mentalistagenya

    Állítólag sztk-ban van ingyenes is, de én olyan intézménybe még hugyozni se merek bemenni. Esetleg barátok? Vagy tarts kutyát, jól idomítva mindig szeretni fog.

  • 2009.05.28 14:37:30gabika1979

    Átugrom a családi tűzhely című részt, csak abba gondoljatok bele, hogy ti, pasik, kurvának nemigen akartok gyereket csinálni, innentől meg borul a pénzértkúróspénzthazaadjuk duma. Aki meg ilyen lelki szegény, hogy így gondolja, meg is érdemli.

  • 2009.05.28 14:37:43mentalistagenya

    Cyber,

    a kutya nem helyetessíti a kapcsoaltokat (amúgy is macskás vagyok). Olyat meg ne ajánlj amit te is messze elkerülnél, nem fer.

    Nah, foglalkozz magaddal inkább, ne más bántásával. Világéletemben férfiaktól a gonoszkodást és bántást klapjuk, azt tudtok igazánb...akinek van esze az ebből kiszáll..én megtettem!

  • 2009.05.28 14:40:46CyberPunK

    mentalistagenya

    Nem szorulok rá, a szükseg meg már törvényt bont. Nézd, általánosítva én is csak a csesztetést meg a kihasználást kaptam a nőktől, mégse lettem buzi. A te írásodból azt veszem le, hogy már inkáb csajozol. Van kivétel, találd meg.

    Más bántása meg jó buli, főleg így név és arctalanul. :D

  • 2009.05.28 14:42:46CyberPunK

    gabika1979

    Épeszű férfi nem csinál gyereket, sokba fáj az apasági teszt, anélkül meg úgyse hisszük el, hogy a miénk. :)

  • 2009.05.28 14:43:20rekafoto

    mentalistagenya
    'semmi sem jó túlképpen, mindig lehet szidni és bántani a nőket.'

    erről eszembe jutott egy mondat az egyik Khaled Hosseini regényből:
    'Like a compass needle that points north, a man's accusing finger always finds a woman.

    igaz ezt Afganisztánban mondták, de látom ugyanúgy érvényes kishazánk egyes hímnemű egyedeire is :)

    amúgy CyberPunk: a pénz csak annak ennyire fontos, akinek nincs, ezt ne feledd. A pasimmal meg se fordul a fejünkben, hogy most akkor vajon én vagy ő baszik pénzért, amikor meghívjuk egymást moziba és utána vacsorára. Nekünk az a lényeg, hogy mozizunk, vacsizunk, utána hazamegyünk és összebújunk. Ennyi.

  • 2009.05.28 14:44:24mentalistagenya

    Cyber,

    akkor az apád egy idióta volt?

  • 2009.05.28 14:45:40mentalistagenya

    rekafoto,

    Jó mondás :-) Kishazánk majd összes hímére vonatkozik, helyén kell kezelni őket.

    Persze utánba meg ynafiznak..de az az ő bajuk legyen. Egyiket sme szabad komoylan venni és nem szabad hogy életedet vaalkitől függővé tedd.

  • 2009.05.28 14:50:07cooldavee

    "Beérkezett férfiak" helyett a "Módos férfiak"-at tudnám ajánlani. Az előbbi ugyanis értelmetlen.

  • 2009.05.28 15:04:10Môžeš mi pomôcť?

    Hell yea, I'm a mothafuckin Princess.

  • 2009.05.28 15:12:55akvarium

    CyberPunK
    A kurva naponta 5-10-15-20 különböző pasival fekszik le (attól függ, hogy megy a bót, meg luxusprosti-e). Aki pénzért EGY pasival kavar, na az egy okos nő.
    Egyébként meg jól megsebezhettek a nők, ha egynek se hinnéd el, hogy a Te gyerekedet hordja....Talán azért is szólogatsz be?

  • 2009.05.28 15:22:56Eddie Krueger

    Én a Befutott Férfiakat javasolnám, az ugyanis egy létező kifejezés. De mindegy.

    Egyébként én sem értem, min kell kiakadni. Kereslet-kínálat. Faszi a pénzért megveszi, pontosabban kibérli egy nő testét. Nyilván csak az fog regisztrálni, akinek ez belefér. Ráadásul ebben a formában nem kell a 20 éves jányoknak sem azt duruzsolniuk egy 90 éves trottyosnak, hogy milyen nagyon szerelmesek bele.

    Én jó ötletnek tartom ezt a weboldalt.

  • 2009.05.28 15:27:45CyberPunK

    mentalistagenya

    Ezek szerint. :)

    akvarium

    Engem ez nem érint meg túlságosan, amúgyse akarok gyereket. Viszont van pár ismerősöm akiről kiderült, hogy más fattyát pénzeli/pénzelte.

  • 2009.05.28 15:32:07mentalistagenya

    Cyber,

    remélem mondtad neki is...

    öregmogyi,

    az iylen kapcsoaltok mindig is léteztek, és a résztvevők tudták mit miért adnak. Inkább a kívülállók szoktak erre fújni, pl. a férfiak, irigykedve ajó nőkre...nekik is kellene.

    belső értékek meg nuku.

  • 2009.05.28 15:34:51tomcsi71

    nyelvi nyomorban él ez azország... a beérkezett pontosan azt jelenti, mint a befutott, csak választékosabban, kicsit régiesebben...
    egyébként, amíg a gazdasági hatalom főleg férfiak kezében van (ráadásul ezek az urak ritkán 25 éves, élsportoló alkatú egyedek), addig mindig lesz vevő és eladó is ezen a piacon...
    egyébként, amilyen érzelmi sivárságban él a mai világ nincs mit csodálkozni azon, hogy az ilyen kapcsolat sokak számára tökéletesen elegendő...

  • 2009.05.28 15:35:31CyberPunK

    mentalistagenya

    Nem nagyon szoktunk beszélni. Jobb nőkre irigykedésrl meg csak annyit, hogy vannak fix áras "jobb" nők is, amik nem is olyan drágák, hogy alkalomadtán ne legyenek elérhetőek. :)

  • 2009.05.28 15:35:53tomcsi71

    ja tényleg... savanyú a szőlő effektus...

  • 2009.05.28 15:36:50akvarium

    Cyber
    És ez a pár ismerős mind kib@szott okos férfi volt? Talán nem csak a nénik voltak hibásak a dologban. Nem hiszek a "12 órát belemet kidolgozom, az asszony luvnya meg henyél és kurválkodik" szlogent fújó szent férfiakban. Az én férjem a körmömre néz, szerelemből vagyok vele, jó a szex és mindjárt nem kacsingatok másfelé, nincs szükségem rá.

  • 2009.05.28 15:38:34CyberPunK

    akvarium

    Persze, a férfi a hibás, mert a nő széttette néha a lábát másnak is, ugye? Főleg, hogy ezek után még hozzá is ment. Korrekt.

  • 2009.05.28 15:43:54akvarium

    Hogyne, szó szerint azt írtam le, hogy a férfi a hibás, mert itt mi mindannyian eszement nagy feministák vagyunk;-)

  • 2009.05.28 15:50:54CyberPunK

    Végül is igazad van, néha elfelejtjük, hogy mire vagytok csak jók. :P

  • 2009.05.28 15:53:55pazola

    Legyszives ne irjatok olyat, hogy sex, meg ferfinek. Pedig nem vagyok egy grecsitanarur, csak ezt nem birtam ki.

    Ja, es csókcsatát se irjatok. Grrrrrrrrr.

  • 2009.05.28 16:01:05akvarium

    Cyber
    Összefoglalom: minden nő kurva, minden férfit pénzlenyúlásra használunk, ergo Téged is, ha meg nem, nem vagy férfi:P

  • 2009.05.28 16:08:01atleta.hu

    Established... nehez eldonteni, hogy az angollal vagy a magyarral alltok hadilabon, vagy csak a ketto nem megy egyszerre. Itt valoszinuleg a magyarral van a gond, mert a nyersforditas az vegulis jol leirja az angol jelentest, csak ilyet magyarul nem mondunk, hanem inkabb a tobbiek altal is javasolt befutott a nyero. Esetleg lehet meg révbeért.

  • 2009.05.28 16:31:41nickita

    www.kedvesferenc.com is lehetne akár ez

  • 2009.05.28 16:39:24freespeech

    A szerző igenis jól fordított. Aki a fordítást kritizálja, meg vásárolt nyelvvizsgáról beszél, valószínűleg a saját középfokú nyelvtudásának szintjén nem tudja azt, hogy az established dental practice pl: azt jelenti, hogy jól menő, bejáratott fogorvosi magánrendelés, established solution jól bevált, nagyszerű és szokásos megoldás, az [E]stablishment fogalom pedig leírja mindazon személyek összességét, akik a fennálló társadalmi rendet képviselik, állami vezetők, cégek igazgatói, főorvosok, sztárügyvédek. Így aki established man, az része a gazdasági (és politikai/szakmai) "elit"-nek. Akinek van megfelelő szintű magyartudása, az tudja, hogy a "befutott" "sikeres" melléknevek egyik régies alakja a "beérkezett". (Mellesleg, akinek ez a szó értelmetlen, az gondoljon arra az allegóriára,hogy az élet egy futóverseny, és aki sikeres, az az anyagi biztonságot, a házat-kocsit-nyaralót-vitorlást-hatalmat hamarabb megteremti mint mások. Ő már a célba beérkezett ember.)

  • 2009.05.28 17:08:10kiscsákó

    azt elfelejtettem írni az elején, hogy a feleség a legnagyobb kurva, mert a havi fizumat elkéri...

  • 2009.05.28 17:12:36mentalistagenya

    azért szépen vélekednek a férfiak itt....jó tanulság

    még egy megerősítés amellett hogy a büdös életbe ne legyek semmilyen téren függve egy szarférficskétől sem...

    semmire sem jók.

  • 2009.05.28 17:12:37Matsu

    Végezetül:
    beérkezett - melléknév (melléknévi igenév is) Elismert, hírneves. Pl. beérkezett író.
    Forrás: Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 2003.
    97. oldal.

  • 2009.05.28 17:15:39CyberPunK

    mentalistagenya

    Dehogynem, pénztárcának jók vagyunk. :)

    akvarium

    Természetesen pénzért baszok. Amíg viszont olcsóbb a szex előtt piálás vagy vacsora, mint egy hivatalos kurva, addig az amatőrökkel foglalkozok. :)

  • 2009.05.28 17:28:46Frucsasz

    Cyberben legalább 1 értékelhető dolgot találtam: a magas fokú öniróniát, ami dicséretes.

  • 2009.05.28 17:33:20CyberPunK

    Frucsasz

    Végre értékel valaki, köszönöm. :)

  • 2009.05.28 17:38:27SSW

    A biznisz az biznisz.
    Van-e élet és szex a bizniszen kívül?

  • 2009.05.28 17:49:36Őrült Asszony!!

    "Amíg viszont olcsóbb a szex előtt piálás vagy vacsora, mint egy hivatalos kurva, addig az amatőrökkel foglalkozok. :)"

    LÚZER!!!!! :D

  • 2009.05.28 18:03:21zZz

    "a szerelmi kapcsolatért anyagi áldozatot hozni kész férfiakat hozza össze ilyen áldozatot elváró, mindazonáltal gyönyörű hölgyekkel"

    De hát itt szó sincs szerelmi kapcsolatról...

  • 2009.05.28 18:17:54KR_

    Beérkezet...
    Ezek h***ék

    Ettől már csak a filmek (fordított magyar) cime jobb, vagy a szinkron/feliratok...

    Bár én attól is lekapartam a falat, amikor a Bécike a megafrászban, vagy miben, azt ordibálta 2 percenként hogy a finalisták így a finalisták úgy....

    a**d f***t döööntőőőőősöööök,te ....

  • 2009.05.28 18:28:05zZz

    2009.05.28 17:12:36mentalistagenya
    semmire sem jók.

    Megsértődsz az általánosításokra, ezért általánosítasz?

  • 2009.05.28 18:45:02Anonimama

    freespeech és Matsu: megelőztetek, köszi...

  • 2009.05.28 19:26:52babir

    sose ertettem hogy ha egy no penzert fekszik le egy ferfival akkor miert mindenkinek csak az jut eszebe hogy a no k..va
    es mi az a ferfi aki penzt ad egy nonek hogy lefekudjon vele?
    nem egyforman igenyesek mindketten?

  • 2009.05.28 19:33:14egyenlítő

    Talán a Csányi Vilmos mondta (pedig ő ért hozzá, etológus), hogy ami a gorilláknál az ezüst hát, az az embereknél az ezüstmetál Mercedes.

  • 2009.05.28 20:28:36F/

    @babir: az a férfi egy hülye.:D

    @egyenlítő: ezüstmetál? Mennyire fantáziátlan.:D

  • 2009.05.28 21:40:55Zerstörer

    2009.05.28 15:12:55akvarium

    CyberPunK
    A kurva naponta 5-10-15-20 különböző pasival fekszik le (attól függ, hogy megy a bót, meg luxusprosti-e). Aki pénzért EGY pasival kavar, na az egy okos nő.

    na EZ a tipikus lakótelepi prolikurva mentalitás.

  • 2009.05.28 21:48:38egyenlítő

    @F/: De a szín változatlan!

  • 2009.05.28 22:14:04zZz

    "2009.05.28 19:26:52babir
    sose ertettem hogy ha egy no penzert fekszik le egy ferfival akkor miert mindenkinek csak az jut eszebe hogy a no k..va"

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Prostit%C3%BAci%C3%B3

    "A prostitúció fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatás."

  • 2009.05.28 22:53:03SSW

    Ez a szerelem mizéria és párkapcsolati összevissaságok csak a mai fiatalok fejében ilyen zűrzavarosak.

    Adjunk történeti perspektívát a feleség a legnagyobb kurva című felettébb általános tévhitnek.

    A prostituáltak, mint a kurtizánok is üzletszerűen, önálló életvitel mellett, szakmányban szexuális szolgáltatók, főhivatásként és jövedelemforrásként, koronként változó előjellel, de sajátos státusuknál fogva külön kasztként léteztek.

    A feleségnek lenni a lányok egyetlen hivatása volt egészen a múlt század közepéig. Egyetlen karrier út állt előttük, férjez menni, tenyészkancaként és háziszolgaként élni, úgy, hogy elveszítették minden jogukat, identitásukat, a nevüket is.

    Talán történelem olvasó könyvekből rémlik, hogy lányoknak nem lehetett vagyona, azonnal átszállt a házastársra. Ha nem állt mögötte a család elveszíthette mindenét. A hozomány a lány hozománya volt, ezzel vásárolta meg a feleség státuszt a másik családban, ezzel vásárolta meg, hogy befogadják.

    Hogy ki, kinek, miért fizet, az nagyon érdekes kérdés. Több évezredes hagyomány, hogy a nőknek két aspektusa számít, a családból hozott vagyona és a testük a tenyészkancasághoz. Most miért csodálkozunk azon, hogy egy szép és fiatal test sokat ér, és ezt a nők a "génjeikben" hordozzák?

    Hölgyeim és uraim, élvezzük a szabadságot és azt, hogy olyan kapcsolatokat alakíthatunk ki, amilyet csak akarunk. Akár fizetőset is, az ítélkezés viszont felejtős, mindenkinek a maga választotta sorsával kell együttélni.

  • 2009.05.28 22:54:36boszor

    A prostitúció az emberi civilizációval egyidős tevékenység, és nagyon unom már, hogy éppen azok használják előszeretettel a "kurva" szitokszót, akiknek a kereslete a prostitúciót életben tartja.

    Aki pedig nőként kurváz, tegye fel a kezét, ha valaha is utasította vissza a pasija ajándékát azért, mert ő (a nő) nem engedhette volna meg magának a megvásárlását. Vagy aki mondta már azt a pasijának, hogy menjen nélküle nyaralni, mert ő (a nő) nem tudja kiperkálni a költségek 50 százalékát.

    Akinek pedig lent van a keze, gondolkozzon egy kicsit, mielőtt kurvázna.

  • 2009.05.28 22:56:26boszor

    SSW, szívemből beszélsz:)

  • 2009.05.28 23:04:54Amirah

    megsúgom, a dolog fordítva is létezik- vidéki jogi egyetemről jártak fel Pestre fiú évfolyamtársaim befutott idősebb hölgyeket kísérgetni bálokba, partykra, pénzért...

  • 2009.05.28 23:22:07SSW

    Amirah, szerintem ez is belefér. Gyakori hivatása snájdig fickóknak.

    Ne legyünk álszentek és engedjük meg, hogy felnőtt emberek kortól, korkülönbségtől és nemtől függetlenül érezzék jól magukat, akár kölcsönösen előnyös formában is.
    Aki a partner pénztárcájától elégedett, engedjük meg neki, hogy úgy legyen boldog.
    Aki attól elégedett, hogy egy alkalmi szex kevesebbe kerül, mint együttélni valakivel, ám legyen úgy, az ő választása.
    Aki nem a pénzt számolja, csak a másik varázsa élteti, legyen úgy.

  • 2009.05.29 00:10:51Dildozer

    a csóka a harmadik randin elkölti az éves fizetésének majdnem 2%-át (10 000/500 000) a nőre, mert már a 2. randin lefeküdt vele? Hülyehülyehülye!

    EstablishedMorons.com

  • 2009.05.29 02:04:45eMeL

    "Az sem jó ha a nő visz haza többet.l Férfi egócskája sérül, meg emancipunci meg minden. Ha keevsebbet visz akkor meg kurva és pénzért baszik meg érdek.."

    Valami gond biztos van nálad. Lehet, hogy a kapcsolataidban csak "pasikat" ismersz (soha nem "férfiakat", sőt "embereket"). Ezért vagy szereped szerint csak egy buta kiscsaj.

  • 2009.05.29 03:33:17lunule00

    Ebből az egész katyvaszból mentalistagenya és CyberPunK társalgása a legélvezetesebb. Az legalább hozza az Index/Velvet szintet. A téma (pénzéertbaszik-nempénzértbaszik) önmagában viszont már unalmas.

  • 2009.05.29 07:34:17Németh Krisztina

    Akárhogy fogalmazunk, a dolgok lényege ugyanaz. Nem kell szépíteni.

  • 2009.05.29 07:49:39Sx Xavier

    Az indián, látva a sápadtarcúak civakodását leült, és lassan csóválta a fejét.

    ...pár óra múlva aztán hazament, megvacsorázott - a felesége főzött - játszott a gyermekeivel - a felesége szülte neki, és csak neki - és boldogan szerelmeskedett a feleségével.

    Uff. Beszéltem.

    //Off: Established Men - "megalapozott", de fogalmi fordításban befutott. Tehát olyan férfi, akinek sínen van az élete. Nagyon sínen van.

  • 2009.05.29 10:16:30Neménvótam

    "site tulajdonosnője kijelenti, hogy ő nem strici"

    Hát persze, hogy nem, mivel strici csak férfi lehet. Ha nő végzi, akkor kerítőnő vagy madam.
    Bár lehet, hogy az eredeti szövegben helyesen van, csak a fordítás rossz...

  • 2009.05.29 10:35:03mentalistagenya

    "Hölgyeim és uraim, élvezzük a szabadságot és azt, hogy olyan kapcsolatokat alakíthatunk ki, amilyet csak akarunk. Akár fizetőset is, az ítélkezés viszont felejtős, mindenkinek a maga választotta sorsával kell együttélni.
    "

    Nagyon igaz! :-)

  • 2009.05.29 11:04:39F/

    @ egyenlítő: Lehet, nem voltam egyértelmű, arra mondtam, hogy fantáziátlan, aki ezüstmetál Mercit rendel. Lehet, hogy az adható el könnyen használtan, de biztos van stílusosabb szín.

    @ SSW, mentalistagenya: Miért felejtős az ítélkezés? Persze, nem megkövezni kell, akit elítélünk, de had ne tartsam annyira azt az embert, aki fizet/pénzt fogad el ezért (és nem, nem a háztartásbeliekre, meg a kevesebbet kereső nőkre gondolok, hanem kifejezetten a pénzre hajtó nőkre, meg akik összeszedik őket), mint aki az anyagiakat nem figyelembe véve testi/lelki vonzalomból van valakivel, ha akarom, had kerüljem az ilyen emberek társaságát (azért, mert elítélem őket), had mondjam majd (ha lesz) a kölkömnek, hogy mennyire alja emberek ezek (hangsúlyozom, az is, aki kifejezetten a pénzzel fog társat- habár ha nem lesz előttem a későbbiekben más lehetőség, és lesz elég pénzem, akkor persze én is veszek egy háziribancot, aztán le van tudva a dolog, beállok a szarháziak közé).

  • 2009.05.29 11:56:15atomrebel

    amirah
    szerintem ez kamu
    érdekelnének a részletek

  • 2009.05.29 11:58:04flimo13

    Nincs olyan, hogy negyedmilliós nagyságrend. Az angol mellett a matekkal is bajok voltak. Bár lehet ez inkább magyar nyelvi hiányosság. Végül is miért kéne olyan egy újságírónak.

  • 2009.05.29 12:09:11nitro1

    Aki sínen van, az már látja az alagút végét? De az vajon miért dudál? :-)
    Erről a beérkezettről meg a versenyről az jut eszembe, amikor valaki a human race-t emberi versenynek fordította. :-)
    Egyébként kíváncsi lennék, hogy ha ezek az emberek hirtelen elvesztenék a vagyonuk nagy részét, vajon a "hölgyek" akkor is kitartanának-e mellettük...

  • 2009.05.29 12:20:03Mao elvtárs

    ez itthon is tokeletesen mukodik. Engem naponta talalnak meg ilyen elkepzelesekkel, csupancsak azert, mert jo csajokkal dolgozom.

  • 2009.05.29 12:27:27Mao elvtárs

    @2009.05.29 07:34:17Németh Krisztina
    Akárhogy fogalmazunk, a dolgok lényege ugyanaz. Nem kell szépíteni.

    Ezek szerint minden haztartasbeli az kurva?
    Tenyleg, hol a hatar?
    -> egyenlo mertekben kereso hazaspar
    -> sokkal jobban kereso ferj
    -> felallasban, keveset dolgozo feleseg, luxuseletet biztosito ferj
    -> haztartasbeli no gazdag ferj
    -> erdekhazassag
    -> elettarsi kapcsolat haztartasbelikent, zsebpenzzel
    -> osszekoltozes nelkuli rendes kapcsolat ajandekokkal
    -> osszekoltozes nelkuli rendes kapcsolat ertekes ajandekokkal (auto, ekszer, parfum, ruhak stb), zsebpenzzel
    -> ugyanez ajandek nelkul, zsebpenzzel
    -> ugyanez csak a ferfinak van felesege kozben
    -> fizetett szeretoi statusz
    -> alkalmi kapcsolat penzert

    Nos, hol kezdodik a kurvasag? Es mennyiben befolyasolja ezt hogy szorakozohelyen vagy tarskereson ismerkednek meg?

  • 2009.05.29 12:33:59egyenlítő

    @ F/: A gorillacsapatban az ezüsthátú az alfa hím, akinek minden nőstény felkínálkozik. Az embereknél erre rímel az ezüstmetál Mercedes.

  • 2009.05.29 12:44:01mentalistagenya

    F/ nézd, megszólni meg lehet, meg véleménye is van az embernek, de megéri tovább menni? Kit izgat mások élete iylen szinten?: Van elég dolog a sajátodban is, nem?

  • 2009.05.29 12:57:30Traktorka

    a kurvák védelmében azért feltenném a kérdést, hogy miért is van rájuk "szükség"???:)) hát csak nem azért, mert a két szép szemükért nem kellenek azok a pasik a kutyának sem, akik igénybe veszik őket? tisztelet annak a kevés kivételnek, aki azért kurávzik, mert nincs kedve bnőt tartani.
    Szóval annyira ne becsüljük alá a kurvákat, mert ők pénzért csinálják. A pasik is, akik kurváznak. Hol a különbség? És ki meri kijelenteni, hogy melyik oldal az erkölcsösebb?

  • 2009.05.29 14:03:41Sussudio

    Vajon lehet a site-nál reklamálni, ha a kiválasztott hapsiról kiderül, hogy nem is gazdag, csak villogtatni bír ideig-óráig? A szolgáltatásért ugyanis felelősséget kellene vállalni... :D

    Amúgy ooolyan uncsis ez a kurva/nem kurva téma.

    Szerintem a sztori tök egyszerű. A nők megoszlása:
    1. Akiket egyáltalán nem érdekel a férfi anyagi helyzete. (nem túl sok nő)
    2. Akiket érdekel a férfi anyagi helyzete, de nem kizárólag az anyagi helyzete érdekel. (túlnyomó többség)
    3. Akiket csak az anyagi helyzet érdekel. (1. csoportnál nagyobb, 2 csoprotnál kisebb csoport)

    A férfiak az előző csoportokról pedig anyagi helyzet függvényében gondolkoznak.
    - A 3. csoport mindenki szerint kurva, csak van, akit nem érdekel ez.
    - A 2. csoport a gazdag pasik szerint nem kurva, a szegények szerint igen.
    - Az 1. csoport senki szerint nem kurva, igaz, sokan a csoport létezését id kétségbe vonják.

    Ennyi. Tök kár ezen ennyit agyalni. :)

  • 2009.05.29 14:12:01Sussudio

    Szerintem gyakorlatilag minden nő sármos, okos, jófej, megértő, szorgalmas ÉS GAZDAG pasit szeretne. Szerintem gyakorlatilag minden férfi szép, okos, jófej, megértő, szorgalmas ÉS GAZDAG nőt szeretne.

    A különbség az emberek közt csak annyi, hogy hogyan állítják fel a fontossági sorrendet ezen tulajdonságok közt.

  • 2009.05.29 14:59:11SSW

    Sussudio, hétköznapra és hosszútávra vélhetően ez a felállás, kalandozáshoz viszont a rosszlány és a rosszfiú is menő választás szokott lenni. Zsetonért is meg anélkül is.

  • 2009.05.29 16:15:50mentalistagenya

    Sussudió: szerintem a második csoport a helyes, ahogy férfinél is. Mert naívság lenne állítani: nem számít a pénz. Dehogynem, ahogy saját jövedelmünk sem mindegy, úgy azért a párunké sem, aztán pláne az hogy együtt mit hozunk ki....

  • 2009.05.29 17:57:21F/

    @egyenlítő:
    Az analógiát értem. Csak az autóban iszonyatosan tucatszín.

    @mentalistagenya:
    Csak olyan szinten érdekel, hogy tágabb értelemben véve ugyanazon a helyen kell élnem, így hatással van az ő életük mindenkiére.
    Persze, abban igaza van Sussudionak, hogy egy anyagi szintet normális, hogy elvár az ember, de az _szerintem_ inkább csak annyi, hogy a másiknak legyen pénze az önálló életre, ne függjön egyik fél se a másiktól már egy kapcsolat elején anyagilag.

  • 2009.06.02 21:23:28kovax

    A JID869 szürke citró c3 sofőrjét keresem, aki június 2-án fél hatkor jött át a megyeri hídon, majd be a szentendrei úton....

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés