Azt már tudjuk, hogy a férfiak mondják többször, hogy szeretlek, a mai poszttal viszont az is kiderül, hogy a nőknek, legalábbis egy kapcsolat kezdetén miért nem tanácsos ezzel a szóval dobálózni. Ezt persze nem én mondom, sőt, nem is különösebben értek vele egyet, mindenesetre van itt egy eléggé meggyőző cikk, ami emellett érvel. Azt mondja, hogy a megfelelő körülmények között egy nő hívhat el randira egy férfit, akár a "kezét is megkérheti" a pasinak, de egy csaj semmi szín alatt nem vallhat szerelmet, csak ha a férfi már megtette ugyanezt.
Ha ugyanis egy nő túl korán mondja ki, hogy "szeretlek", akkor ezzel egy olyan kapcsolatot is tönkretehet, amelyik normális körülmények között akár a végtelenségig is működhetett volna. Az érvelés szerint azonban a férfiak érzelmileg lomhábbak, és lassabban érnek el odáig a kezdeti randizgatás során, hogy biztosak legyenek benne, hogy az adott nő mellett szeretnének lecövekelni. Egy csaj ezzel szemben elvileg rögtön tudja, hogy mit akar és mit érez. Ha ezt azonban ki is mondja, a pasi úgy érezheti, többet várnak el tőle, mint amit egyelőre nyújtani képes (vagy hajlandó), és úgy dönt, a stressz helyett inkább az agglegénységet választja.
Ezért aztán a nőknek azt mindig ki kell várni, hogy a férfiakban is beérjenek az érzelmek, és ezt a cikk szerint csak onnan lehet tudni, ha azt a pasi egy szerelmi vallomással a hölgy tudomására hozza. És ez az a pont, ahol nem igazán értek egyet: szerintem szerelmi vallomás nélkül is a legtöbb esetben meglehetősen egyértelmű (kéne, hogy legyen) mindkét fél számára, hogy a másik mit vár a kapcsolattól. Attól még, hogy egy férfi csak az "ebből még lehet valami" fázisban tart, attól még is tudhatja, érezheti, hogy a nő legszívesebben már másnap az oltár elé állna vele, még akkor is, ha a csaj ezt szavakkal nem közölte vele. Szerintem: mondjuk ki nyugodtan, amit érzünk. Nők, férfiak, szerelmesek, vacillálók egyaránt.