Nem akarok egy macskával randizni!

2009.06.03. 11:27 - Eivissa

Magdi lelkesen meséli nekem a minap, hogy összejött valakivel. Mint mindig, amikor először van szó egy ismeretlenről, elmondja, mikor, hol és hogy találkoztak, mit csinál az illető, hány éves, hogy hívják (legyen Vince) és hogy mennyire szereti. És amikor már mindent tudok, Magdi végül azt is hozzáteszi, kissé síri hangon, hogy "viszont van macskája".

Mondani sem kell, Magdi ki nem állhatja a macskákat. Az állattal kapcsolatban először arról nyugtat meg, hogy szerencsére a szekrény alá menekül, ha idegen jelenik meg a lakásban. Másodszor arról világosít fel, hogy napi többszöri takarítással is szélmalomharc lenne a küzdelem a macskaszőr ellen. Harmadszor pedig azt mesélte el, hogy Vincét csak nagy nehezen lehetett rávenni, hogy menjenek el vidékre a hosszú hétvégére, mert hogy akkor szegény macska otthon marad egyedül.

Van ugyan ismerős, aki gazdi híján átjár etetni, amikor Vince nincs otthon, de a hősszerelmes azt mondta, két-három napnál tényleg nem szereti hosszabb időre egyedül hagyni a cicust, mert akkor hiányzik szegény párának a társaság. Amiből Magdi elég nehezen tud mást kihallani, mint hogy Vince szerint szép dolog a szerelem, de azért a macska mégiscsak fontosabb. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem túl jó akkor hallani, amikor még csak pár hete, hogy az ember összejött valakivel. Kedves olvasók, mik a kilátások ebben a kapcsolatban? Működhet egy kapcsolat egy állattartó és egy kutya-, macska-, satöbbifóbiás egyén között? (Az illusztráció Björk Triumph of a Heart című klipjéből származik.)

Kommentek

  • 2009.06.03 14:55:28Actommy

    KUTYA!!! A macska meg mehet a levesbe....

  • 2009.06.03 14:55:41úriparaszt

    nincs ebben semmi gáz, ha valaki ragaszkodik a szőrös bigyójához, akkor keressen olyat, aki elfogadja. ha pedig valakit zavar, hogy a macskát jobban szeretik, mint őt, akkor keressen mást (lehet hosszútávon jobban jár...)

    én szeretem az állatokat de nem tűröm őket házon belül, _szerintem_ (ezernyi oknál fogva) kint a helyük.

  • 2009.06.03 15:01:19fagzal

    Persze, a pasi dobja a macskát a csajért, az a helyes...

    ...csak aztán a csaj ne csodálkozzon, mikor egy fiatalabb, játékosabb, másik *cicáért* őt is dobja az ürge később (mert mondjuk kevesebb a szőre... :))

    Aki tud szeretni egy macskát, tud egy problémás embert (=nőt) is. Fordítva nem feltétlen :)

  • 2009.06.03 15:02:15caixa

    én sem tartanék a lakásomban macskát és nem örülnék, ha a pasimnak lenne

    nagyon zavarna, nehéz helyzetbe hozna egy ilyen szituáció, vendégségben sem szeretem a macska és kutyaszőrt vakargatni magamról

    pl. a magán némettanárnőt otthagytam, mert a vénlánynál óra közben ott kaparászott, ugrándozott 3 macska

  • 2009.06.03 15:02:58panamacat

    Magdikám!

  • 2009.06.03 15:03:13Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat

    A macska vendég a háznál. A kutya családtag.

  • 2009.06.03 15:04:07caixa

    kaprosjoghurt, nagyon jól leírtad, pont ezt gondolom

  • 2009.06.03 15:09:31panamacat

    Magdikám!

    Látszik, hogy soha nem volt melletted állat, akiért felelősséget kellett volna vállalnod! Arra még nem gondoltál, hogy esetleg te adsz esélyt annak a szerencsétlen macskának, hogy megbarátkozz vele a párod miatt...?
    Egyébként meg a macskák kötődnek a gazdáikhoz és igenis érthető a gazdi aggodalma, én még két napra sem hagyom szívesen egyedül otthon a cicám.

  • 2009.06.03 15:10:48brownbunny

    "Magdi ki nem állhatja a macskákat". Ezek után mit lehetne tőle elvárni?
    Az meg mekkora hülyeség már, hogy lakásban ne tartsunk állatot. Persze jobb helyük van a kertben, de az én macskám is 19 éve kiválóan elvan a lakásban. És jé, eddig bárki járt nálam, senkinek semmi baja nem lett 3 szál macskaszőrtől.

  • 2009.06.03 15:20:24babraba

    Háááát, nem is tudom... Régen utáltam az állatkatulajdonosokat... Ne ülj oda, az a macskahelye, itt a kutya szokott fetrengeni, stb... Aztán egyszer kaptam egy nyulat! Pont ugyanolyan idióta lettem, "az a nyuszi helye" "ez a nyuszi kajája" "ez a nyuszi játéka" :DDDD Tényleg ő lett a király otthon, és belátom, ez sem normális (meg sem bántam,ha ma lenne nyuszim, ugyanez lenne a szitu :D)DE: egy háziállat tényleg régebben ott él, családtag! Az, aki elvárja, hogy az állatka kuka legyen, az valszeg a nagyit is kirakja a szemetesbe, ha már felesleges... (Igen, tudom, hogy az egy állat, ez meg ember, de: igazából itt a hangsúly a felelőségvállaláson van, ha vállaltad, megteszed! Igen, az eü okok kivételek, de igazából ez a qrva ritka)

  • 2009.06.03 15:27:02Pampers

    "amiből Magdi elég nehezen tud mást kihallani, mint hogy Vince szerint szép dolog a szerelem, de azért a macska mégiscsak fontosabb."

    Jah elvégre igazán beáldozhatná újdonsült szerelméért a macskáját és hagyhatná, hogy éhen dögöljön, vagy egyenesen dobja ki,h. hősnőnk boldog legyen mind a 70 iqjával ...idióta!

  • 2009.06.03 15:30:12psmith

    Kutyám is, macskám is van.
    Még a házba is bejárnak.
    De azért az emberek az elsők.

    Ha elmegyünk 2-3 hétre nyaralni, síelni valaki eteti. Nem döglik bele az állat.

  • 2009.06.03 15:31:51Ay leánya

    A macskákat régen istennöként tisztelték.
    És a macskák emlékeznek erre.

    Egy Istennővel pedig jobb békében élni,vagy le kell mondani legfőbb hódolójáról.

  • 2009.06.03 15:32:21Szerena15

    Nekem sziámi macskám van és olyan mint egy kutya. És hozzánk ragaszkodik nem a lakáshoz +még szót is fogad, persze mondja közben a magáét. Az én páromnak sem tetszett de aztán megszerette, a szőr miatt pedig naponta porszívozok így alig észrevehető. Mindenre van megoldás, ha meg is akarjuk oldani.

  • 2009.06.03 15:33:30brownbunny

    Ja, és a "kutya-, macska-, satöbbifóbiás egyének" keressenek maguknak hasonlóan satöbbifóbiás egyént és csesztessék egymást a hülye fóbiáikkal. Meg a satöbbivel.

  • 2009.06.03 15:35:03lidercke

    Szerintem is nyitott a pasi a kompromisszumokra, hisze végül belement, hogy elutazzanak. Szóval nem csak a csajtól vár feltétel nélküli alkalmazkodást. Amúgy meg ez egy kezdődő kapcsolat, nem? Nyilván ha komolyabbra fordul, több beleszólást enged majd.
    Miért is ne lehetne a gyerekneveléssel összehasonlítani felelősség szempontjából? Ugyanaz, csak kicsiben. És talán ha több, magát gazdinak nevező egyén gondolná így, kevesebb lenne a kóbor/menhelyre kényszerült állat!

  • 2009.06.03 15:36:17lidercke

    Amúgy ha a párom állatát sem tudom elfogadni, mit kezdek a családjával? :DD

  • 2009.06.03 15:37:16lidercke

    Ok, poén volt

  • 2009.06.03 15:38:31lidercke

    Bár az anyósallergia szerintem létező betegség. :D

  • 2009.06.03 15:38:37caixa

    azért jellemző: egyik ismerősöm egy kanyit soha nem ad jótékonysági célokra, pl. elhagyott kisállatok menhelyének, de a két nyulát 1200 dollárért, külön spéci utazódobozban utaztatta haza az USA-ból magával, repülőn.
    egy másik ismerős a legjobb macskakaját és grillcsirke mellet vesz a macskának, de menhelynek vagy éhező gyerekeknek soha, semmit nem adna és erre még büszke is

    most akkor ők állatbarátok vagy sem? inkább h.p.-k

  • 2009.06.03 15:39:56ellewoods

    Én félnék egy olyan pasitól aki egy néhány hetes kapcsolat miatt elzavarja a háztól az évek óta vele élő macskáját,még akkor is,ha miattam teszi.Az ilyen embernek nincs szive.

  • 2009.06.03 15:43:14Lángharcos

    Szerintem Magdi mondjon le a pasiról. Önző dolog lenne folyamatosan féltékenykednie a macskára, aki ebben a szituációban teljesen védtelen, hiszen Magdi viszont kereshet másik pasast magának, de egy macska sokkal nehezebben találna új otthont, új gazdit..

    Amúgy is, nem szánalmas féltékenykedni egy négylábúra? Egy kocsira? Egy számítógépre?

    És nyilván a kapcsolatot sokmindennek lehet még alárendelni. Dohányzás. Vallás. Egyéb hobbik. A partner meglévő gyerekei. Munka. Barátok. Ha ezek között van olyan, amelyik alapvetően nem illik össze, akkor nem kell erőltetni.

    Lemondanál a zenélésről, ha mondjuk a 2 hetes partnered közölné veled, hogy nem szereti a zenei stílusodat, és hogy képzeled azt, hogy te heti egy nap gyakorolni jársz a kórusba/bandához?

    Miért a macskatartó alkalmazkodjon a nem macskatartóhoz?

    Magdi szakítson, és keressen egy állatmentes pasit. A macskás pasasnak meg sok szerencsét egy jobb nővel :)

    2009.06.03 14:26:36másenyká dzseni

    Alárendelni az emberi kapcsolatokat a macsnak/görénynek/kutyának/nyusznak/leguánnak = súlyos deficitek az emberi kapcsolatok terén

  • 2009.06.03 15:43:23brownbunny

    2009.06.03 15:32:21Szerena15
    Én nem porszívózok naponta, csak a macskát macskakefélem le. Jól leszedi a kihullani akaró szőrt, így a lakásban minimális a ténfergő szőrmennyiség.

  • 2009.06.03 15:44:28úriparaszt

    ellewoods, nekem nem az jött le, hogy elzavartatni akarja a macskát, hanem az, hogy a macska miatt nem csinálhatnak 1 naposnál hosszabb programot, azaz a macskához igazodik az életük.
    kapcsolat kezdetén szvsz több mint intő jel :-)

  • 2009.06.03 15:45:37brownbunny

    2009.06.03 15:43:14Lángharcos
    "Magdi szakítson, és keressen egy állatmentes pasit. A macskás pasasnak meg sok szerencsét egy jobb nővel :)"

    Ott a pont :)

  • 2009.06.03 15:47:18Rékuc

    Nem egyszerű a helyzet. A barátom nemrég vett egy kutyát. Nem vagyok oda a kutyákért, ezt a fajtát pedig kimondottan nem kedvelem, szóval nem rajongtam az ötletért, ő viszont teljesen odavolt a boldogságtól. Bevallom, irtó féltékeny voltam pár napig. Nehéz volt visszafognom magam, de sikerült, és mérsékelten ugyan, de vele örültem, leginkább az ő örömének. Azóta a kutyussal is sikerült összebarátkozni, jólesik látni hogy hozzám is ragaszkodik. A barátom neveli, én elkényeztetem, szóval szent a béke és megy tovább az élet.
    Nem kell egy macskát/kutyát annyira túldramatizálni szerintem, hogy válóok legyen belőle, akár egy kapcsolat elején. Meg lehet oldani kis kompromisszumokkal.

  • 2009.06.03 15:49:32ellewoods

    úriparaszt,
    igy is lehet értelmezni,de,ha a macska miatt már a legelején ekkora gond van közöttük,akkor vszeg nem illenek egymáshoz

  • 2009.06.03 15:49:43Rékuc

    a szabadság témához: barátom javára válik, hogy utazás esetén simán beteszi a kutyát egy kutyapanzióba. Semmi baja nem lesz az állatnak és nyugodtan üdülünk, tudván, hogy megbízható szakemberek látják el, sétáltatják stb.
    Nem olcsó, de ezzel számolni kell, ha az ember állatot vesz.
    Az, hogy nem utazom sehova mert sóher vagyok fizetni a panziót és nincs kinek a nyakán hagyjam az állatot, az nagyon gáz hozzáállás és ez esetben Magdi találjon magának jobb pasast :)

  • 2009.06.03 15:52:25nyomika

    Magdinak igaza van! Ha kutya lenne a kedvenc jöhetne, de egy macska!
    Eleve milyen férfi az, aki egy macskához jobban ragaszkodik, mint egy nőhöz, pláne az elején, amikor még minden tökéletesnek tűnik és non stop együtt akar lenni a szerelmével?
    Nem azt mondom, hogy haljon meg a macska, de szerintem a ők jobban elvannak a kertben és a szabadban, mint a kutyák. A kutyát legalább lehet vinni sétálni, ide-oda, az is egy jó program a szerelmeseknek. Sőt! Velük még ismerkedni is könnyebb.
    Szóval először a nő, utána a macska! Szerintem.

  • 2009.06.03 15:54:03F/

    A macska állítólag nem ragaszkodik _senkihez_, egy önző gané, csak a kaja a lényeg neki. Ahol kap, ott elvan.:D

  • 2009.06.03 15:54:24Lángharcos

    Akkor szedd fel Magdit ;)

    2009.06.03 15:52:25nyomika

  • 2009.06.03 15:55:02F/

    Ennek ellenére semmi bajom a macskákkal.

  • 2009.06.03 15:55:20mentalistagenya

    MACSKÁK FOREVER! :D

  • 2009.06.03 15:57:18nyomika

    :-)))))))

    Lángharcos az durva lenne!

    Én is Magdi vagyok! ;-)

  • 2009.06.03 16:00:37ellewoods

    nyomika,
    ha akarná meg tudná oldani ,van utazó kosár és olyan panzió ahová állatot is lehet vinni, de nem akarja,nem annyira fontos a nő neki,hogy megoldást keressen, és a nőnek sem elég fontos a pasi,mert ő sem a megoldást keresi,hanem duzzog,ő is javasolhatná a macskapanziót,kereshetne egyet esetleg,ha annyira fontos lenne neki.

    mindketten önző módon ragaszkodnak a saját elképzelésükhöz,semmi jel,ami azt mutatná,hogy kölcsönösen próbálják egymást megérteni

  • 2009.06.03 16:03:07úriparaszt

    nyomika, az nem durva hanem érdekes ;-D~

    rékuc, akkor is szeretnéd az ebet ha az ágyban aludna veletek?
    én futottam ilyenbe, nem volt harag, kutya marad én megyek :-)

  • 2009.06.03 16:10:11Rékuc

    úriparaszt: szerencsére egyikünk sem engedi fel a kutyát az ágyra. A kanapé sarkába viszont bevackolhatja magát. Kompromisszumok, megoldások :)
    Volt már olyan, hogy kutyázás után kézmosás nélkül fogott neki főzni, vagy a poros-sáros-szőrös pórázt az étkezőasztalra tette, miközben épp terítettem vacsorához. Ilyenkor nyilván szólok, hogy nemkéne... de akinek van egy kis józan esze, az ilyenkor magához tér.

  • 2009.06.03 16:16:20hegyilany

    Megszokni vagy megszökni.
    Apam allatbolond, anyam nem volt az. Ma apam harom kutyaja mellett ott nyuzsog anyam 5-15 (a szam folyamatosan valtozik) macskaja. :)
    Mikor összejöttek, apam kijelentette, neki lesznek tehenei. Anyam azt modta, nema´, akkor nincs nyaralas. Nos, mara van 25 tehen, meg 200 birka. Nyaralni megis tudnak menni. :)

    Szoval van remeny, csak Magdinak kell megszeretnie a cicakat.

  • 2009.06.03 16:17:37greggrant

    Hajrá Macska! A barátnő meg gondolkodjon el azon, hogy el tudja-e így fogadni a srácot, vagy szakítson minél hamarabb.

  • 2009.06.03 16:22:44csillagkutya seven

    cickom, cickom, vagyon e szép lányod...:))
    menj el nő oda,ahova akarsz, mert én is a macskával vagyok:)))

  • 2009.06.03 16:24:36Lord of the Sith

    Vészjóslóan tud ám nézni a macska a szekrény alól.

    És mi lenne , ha egy kígyófannal találkozik ?

  • 2009.06.03 16:31:17ellewoods

    ha az egyszemü kigyó kell neki ,akkor tanulja meg büvölni a többit is

  • 2009.06.03 17:38:27panamacat

    Egy a lényeg: Magdi húzzál el!!!!

  • 2009.06.03 18:01:02trollkotze

    "Másodszor arról világosít fel, hogy napi többszöri takarítással is szélmalomharc lenne a küzdelem a macskaszőr ellen."

    Kell egy takarítógép, könnyedén kordában tartható vele a jelenség.

    "Harmadszor pedig azt mesélte el, hogy Vincét csak nagy nehezen lehetett rávenni, hogy menjenek el vidékre a hosszú hétvégére, mert hogy akkor szegény macska otthon marad egyedül."

    Ja. Ezt úgy hívják, felelősségteljes viselkedés.
    Ahogy a gyereket sem hagyja két napra magára az ember, a kutyáját, macskáját sem, mert egyik sem tud gondoskodni magáról (a macska csak abban az esetben, ha szabadon jár-kel a kertben, de hetekre akkor sem tanácsos egyedül hagyni).

    kleinmeister

    "aki állatot akar tartani, tartson az udvarban."

    Veszel nekem házat? Akkor majd az udvarban tartom őket.
    Mi kóbor macskákat és sérült madarakat fogadtunk be mindig. Ők nem a panellakás és a kertes ház, hanem a panellakás és az éhhalál közül választhattak. Szerintem jól jártak.

    "gyanús, aki egy állattal él együtt a lakásban, és az emberi kapcsolatait a kis kedvenc igénye szerint válogatja...ott valami nincs rendben."

    Mert mit kellene tennie? Hagyni éhendögölni a háziállatát?

    Ez van, az állatért felelősséget vállal az ember. Ez bizonyos korlátokat jelent.

  • 2009.06.03 18:06:54vágtázó halottkém

    Magdinak javaslom utánaolvasni a macskatartás rejtelmeinek a cukiság velvet blogon.

    Mire a végére ér a sztoriknak imádni fogja a macskákat.

    Nem ártana némi humorral hozzáállni az állatkához és megismerni.

    Én sem voltam nagy macskabarát, de mivel a párom az, ezért erőt vettem magamon és utánajártam a témának.
    Rájöttem azért nem kedveltem a cicákat, mert úgy akartam hozzájuk viszonyulni mint a kutyákhoz. Az meg ugye eleve halott ügy.

    Szóval ha kell a faszi, akkor autodidakta továbbképzést javaslom a macskatartásról és az említett állat megfigyelését, valamint több humort a témához.

  • 2009.06.03 18:07:15trollkotze

    "Eleve milyen férfi az, aki egy macskához jobban ragaszkodik, mint egy nőhöz, pláne az elején, amikor még minden tökéletesnek tűnik és non stop együtt akar lenni a szerelmével?"

    Nem először hallom ezt az idióta sztereotípiát, hogy macskát tartani, egyáltalán a macskákat kedvelni "nem férfias". Sőt, tahómacsó körökben egyenesen kötelező őket utálni, és strigulázni a macsómobillal (szánt szándékkal) elütött szerencsétlen párákat.

  • 2009.06.03 18:09:30Gatto Negro

    "Aki nem tud egy állatot szeretni, az az embereket sem tudja."
    Nekem erről a Magdilányról az jön le, hogy olyan pasi kell neki, aki úgy táncol, ahogy ő fütyül. Így próbálja átvenni a hatalmat a fickó életében. Először csak "hosszúhétvége", aztán "macskapanzió", aztán "vágdmárkiaztadögöt".
    Ha Vince ezt a nőt választja, akkor annyi lesz neki, a végén a tökét is csak engedéllyel vakarhatja meg.

    "Sipi, Stipper, SripiSropi, Stippenytű, teáááááááállat"
    14:39:44
    Ez nem igaz!!!

  • 2009.06.03 18:12:43trollkotze

    "Ez nem igaz!!!"

    Nem hát. Tipikusan azok szokták ezt gondolni, akik falun nőttek fel, ahol a macskának leginkább csak "használati" értéke van - elkapja az egereket, cserébe néha odavetünk neki néhány bónuszfalatot.

  • 2009.06.03 18:21:52SSW

    Magdiszelídítőket keresünk! Magdit háziasítani kell, kevés a vadon manapság! Akik a vadakat szeretik, azok is írjanak, nekik így is jó lesz Magdi.

  • 2009.06.03 20:16:34hilton

    az egyik barátom aki senkit nem mern bántani soha..a a macskákat oan szinten utlja,,h b.nöje mackáját neki csapdosta a szekrénynek,.igaz azok a macskák szörnyűűek...az ágy felett volt 1 polc és rajta rentgeteg könyv....amikor aludt szegéyn csávó az összes könyvet a makcska ráboritotta.....a FEJÉRE....személy szerint én kidobtam vna a 4edikröl,pedig nekem volt cicám szerettem...öngyilkos let.Komoan...volt még 1 azt utáltam midenkit megharapott még a kutyámat is!! :((

  • 2009.06.03 20:17:20hilton

    bocs a hibákért ...a billentyüzetem nagyon rossz

  • 2009.06.03 20:54:14bagolybagoly

    macskás pasik ne csüggedjetek, jelentkezzetek nálam!

  • 2009.06.03 21:15:59cöcke

    Jajjj,de imádom a cicusokat, meg a kutyukat is!!! Nekem egy gyönyörű,fehér,"modómedve-farkú" macsekom van, Gyurika (IMÁÁÁDLAK!!!:)).Akinek én kellek,annak szeretnie kell a Gyurikát is,ez van.:)

  • 2009.06.03 21:20:22Dehogymen

    Nem tudnám megmondani kitől hallottam először azt a hülyeséget, hogy a macska nem kötődik az emberhez, csak a helyhez.
    Ezt kb olyan fazonok szokták mondani akiknek soha sem volt macskájuk :)
    Aki ismeri őket az tudja , pont annyira ragaszkodnak az emberhez mint egy kutya.
    A kutyával ellentétben nem szeretnek feltétel nélkül, csak akkor ha érzik rajtad hogy szereted őket.

  • 2009.06.03 21:56:52boszor

    Magdika lépjen le, ha már pár hét után sem képes elfogadni az új jelöltet. Ennyire egyszerű.

    Vince pedig ragaszkodjon a macskájához, a helyében én is azt tenném. Aki nem tud azért szeretni, aki vagyok, húzzon délre.

    És itt teljesen mindegy, hogy macska, vagy bármi egyéb, ami Vincének hosszú ideje az életéhez tartozik. (Leszámítva persze néhány illegális dolgot...:)

  • 2009.06.03 22:39:51White_Angel

    Ha szeretek valakit, szeretem a házi állatával együtt.
    Mondjuk azt lehet nem viselném el, ha pókokat vagy kigyókat tartana.

  • 2009.06.03 22:45:10Dehogymen

    Azok nem is háziállatok :)
    Pókot vagy kígyót az ember soha sem háziasított :) Azok csak fogságban tartott vadállatok.

  • 2009.06.03 22:47:01White_Angel

    És rondák is.:)
    Viszont a macska, kutya jöhet. Nekem is volt macskám, több is már.

  • 2009.06.03 22:47:18Dehogymen

    Nekem három macskám is van, igaz csak egyik van velem itthon.
    A másik kettő a munkahelyemen van mert ott fogadtam őket örökbe.
    Szabadon vannak egész nap, mégis ha meglátnak elém jönnek, és ez így van már négy éve :)

  • 2009.06.03 22:47:52Dehogymen

    itt van kép róluk :)

    http://members.chello.hu/cs.szabo/bandi_ocsi.jpg

  • 2009.06.03 22:49:01White_Angel

    Az amelyik a radiátoron ül...de édes:)
    a másik is

    És amelyik otthon van? az milyen?

  • 2009.06.03 22:52:19Dehogymen

    ő meg ilyen :)

    http://members.chello.hu/cs.szabo/mici.jpg

  • 2009.06.03 22:53:34White_Angel

    Szép cica, nagyon:)
    mennyi idős?

  • 2009.06.03 22:55:02Dehogymen

    pontosan nem emlékszem már de kb 4-5 éves azt hiszem

  • 2009.06.03 22:58:43White_Angel

    hogy került hozzád?

  • 2009.06.03 23:02:36Dehogymen

    Keresztlányom egyik nap hazahozta, mert az egyik ismerősénél született egy rakat kismacska. elpusztult az anyjuk és egy kutya melegítette őket.
    Nem tudtak velük mit kezdeni mert sokan voltak és nem is ettek még olyan kicsik voltak.
    Ő volt a legszebb ezért keresztlányom hazahozta.
    Kb 1 hétig fecskendőböl etettem langyos tejjel mert majdnem kiszáradt.
    Aztán megerősödött és életben maradt. :)
    Tiszta bolhás volt amikor hozzám került, de jól kitakarítottuk :)

  • 2009.06.03 23:03:29Dehogymen

    tejet azóta nem iszik :)

  • 2009.06.03 23:05:17White_Angel

    Általában az így befogadott macskák a leghűségesebbek. Nekem két ilyen utcáról befogadott macskám is volt. Nagyon szerettem őket, szépek és kezdettől fogva szobatiszták voltak.
    Mostanra "csak" egy hörcsög maradt...majd lehet egyszer megint lesz macska.

  • 2009.06.03 23:09:18Dehogymen

    Egyszer már volt macskám a mostaniak előtt is. Azt Esztergom-ból hoztam magammal Miskolcra.
    Megtetszett mert nagyon eleven volt. Sajnos ő elpusztult mert egy kutya megharapta és eltört a medencecsontja.

  • 2009.06.03 23:12:18White_Angel

    Szegény cica:(
    Sajnos az én ciciám napközben sétált minden felé, és egyik hajnalban elütötte egy kocsi, a ház előtt, reggel hiába hívtam, nem jött, aztán persze rájöttem mikor kiléptem a kapun, hogy miért nem.:(
    gyönyörű szép vörös cica volt

  • 2009.06.03 23:15:54Dehogymen

    huszonvalahány évesen egyszer sajnos én is elütöttem egy macsekot.
    Napokig lelkibeteg voltam utána :(
    Pont átszaladt előttem, nem tudtam kikerülni már.

  • 2009.06.03 23:19:08White_Angel

    Megértem, hogy lelki beteg voltál.
    Én egy sünit ütöttem el egyszer, kanyarodott az út és nem lehetett látni, hogy éppen ott akart átmászni az úttesten, persze kikerülni már nem tudtam.
    Ha lehet inkább szeretgetem az állatokat. Jöhet kutya,macska, papagáj, hörcsög, nyuszi:)

  • 2009.06.03 23:22:26Dehogymen

    Jó olvasni hogy nem egyedül én vagyok "csodabogár". :)
    A munkatársaim szerint egyedi eset vagyok, de ezek szerint nincs igazuk :)

  • 2009.06.03 23:23:18White_Angel

    Biztos, hogy nincs igazuk:) Főleg azért nem, mert nekem sok olyan kolleganőm és ismerősöm van akik ugyanígy szeretik az állatokat.:)

  • 2009.06.03 23:32:56Dehogymen

    Záró mondatként , mielőtt elmegyek aludni ,csak ismételni tudom az előttem szólók szavait.
    "Hajrá macska!" :)

  • 2009.06.03 23:49:00cöcke

    Dehogynem! Pont olyan az én Gyurikám,mint a te "otthoni" cicád,a fehér!!!Pont ilyen jegyek vannak a kis fején,csak neki nem ér le a szeméig,meg a farkincája is ilyen mosómedvés! Imádnivaló,de a másik kettő is! Gratulálok hozzájuk!:)

  • 2009.06.04 10:01:49Nayime

    hilton

    te is egy idióta vagy! az én macskám is söprögetett könyveket a polcról, és igen, rám!! Ránéztem és megkérdeztem tőle, "mi csinálsz, te piszok alak?, na megállj csak!" és jól megkergettem, amit mindketten élveztünk, ő futkározott a nagy lakásban aminek a végén lihegve elterült. 5 perccel később dorombolva jött oda! Mert a cica egy gyerek, aki ugyanúgy rosszalkodik! Csak mindkettő másképp tudja kifejezni, hogy játékra van igénye!!! És az én cicám is harapós, bizony kaptam már miatta egy-két tetanuszt, biztos, ami biztos alapon, de én elfogadom így!!! Olyannak amilyen! Nem kezdem kritizálni, mert ő a büdös, szaros kölköm, akinek mindent megbocsátok, mert én vagyok az erősebb, ő a gyengébb!!! Én intelligensebb vagyok, mint ő, ezáltal nekem sokkal könnyebb alázatot és elfogadást tanusítanom! De az, hogy te kivágnál egy élőlényt a 4.-ről, mert nem úgy viselkedik, ahogyan az TE AKAROD ÉS ELVÁROD, ez a te önzőségedet bizonyítja!! Basszus, diferenciál egyenletet ne oldjon meg ez a macska???

  • 2009.06.04 10:53:55plussbirka

    ez picsulas. ha elegge tetszik a hapsi, valoszinuleg az is tetszene, hogy ilyen felelosseggel viseltetik egy allat irant. ugyanis, ha hosszutavra tervezek, akkor ez fontos. egyebkent nagyon nem szeretem a macskakat, de a masik oldalrol meg ha fontos a gazdaja, illetve, hogy jobban megismerjem, akkor max. a macskat nem dedelgetnem, esetleg a hetvegere, ha lehet elvinnem, ha nem, akkor segitenek megoldast keresni. ilyesmi. nem hinnem, hogy egy macska barminek lehetne az akadalya.

  • 2009.06.04 12:13:03Raspberry

    Szerintem mindenkinek szíve joga eldönteni, kutyával, macskával vagy anélkül. Én kutyás vagyok. A macskát nem szeretem több okból. Az én kutyám ágyban alszik de csak azért mert aprócska és nem hullik a szőre. A felelős állattartáshoz hozzátartozik az is, hogy a higiéniát fent kell tartani. Ergo ha ágyban alszik akkor előtte mosdás van. Napi 1-1,5 órát vesz igénybe az, hogy mosdassam, fésüljem és megszárítsam, illetve a lakást is fertőtlenítsem. És valóban a gyerekvállalás előtt ajánlom mindenkinek. Komoly próbája ez mind saját magunknak mind a kapcsolatunknak.
    Ha Magdinak szúrja a szemét a macska gondolkozzon el előtte mielőtt hisztizik. Az állat már ott volt, Ő később jött és nem biztos, hogy marad. Kompromisszum. Mind saját magával, a partnerével és a macskával is.

  • 2009.06.04 12:45:53hoppedli

    nekem is van macskám, és a párom nem igazán van/volt oda értük, de amikor megismerte Benőt, nagyjából minden megváltozott, mert ő ellenálhatatlan! (amugy nem sok vizet zavar mer nagyjából csak eszik, meg alszik..)
    na de kérem. az ártatlanság védelme mindenkit véd az alkotmány szerint, akkor azt a kis cicust is megilletné, 1 esélyt mindenki érdemel.. továbbiakban aki nem szereti a kisállatokat/emiatt dobbant az érdekes egyéniség lehet. kérdezem akkor hogy a tolerancia mint minden kapcsolat eszköze, itt akkor hol érvényesül? van valakim akit szeretek, elfoadom hogy macska/nyúl/hörcsög/jeti... buzi.

  • 2009.06.04 13:08:29trinity_klossovsky

    Macskás pasi nálam sem jöhetne szóba.. az első macskával egylégtérben eltöltött 2 perc után allergiás sokkal vinnének a kórházba. Kutyás pasi jöhet :)

  • 2009.06.04 14:21:11zanzibar

    Úgy tűnik egyelőre a macska vezet abban a kapcsolatban. nem egyszerű, az biztos. Én a "mindenütt macskaszőr" effekt miatt nem bírnám ezt a dolgot.

  • 2009.06.05 00:47:45Szélvészkisasszony

    Barátnőm ajánlotta a cikket, bezuhantam ide, és elolvastam :)

    Nos, a macska egy olyan állat, amiről erősen megoszlanak a vélemények. A macska öntörvényű, de imádnivaló, és pont azért, mert öntörvényű. Nekem van egy Lizám és egy Maffiám(utóbbi nem nyávog, hanem sípol), és felelősséggel tartozom értük. Volt már rá példa, hogy az illető úriember egy hónap után mondta, hogy a macska menjen... Közöltem vele, hogy ő mehet, a cica marad. Jó döntés volt....másban sem volt kompetens partner...
    És igaz az, hogy ha egy macskát se tud elfogadni, akkor másban is gondok lehetnek.
    Szerintem pedig igenis szexi és férfias, ha egy fickó szereti a macskákat :)

  • 2009.06.06 14:03:15Penya666

    Abbol latszik hogy milyen egy nemzet hogy hogy banik az allatokkal. Hat a magyarok elegge szarul szerepelnek. A macskautalok meg bekaphatjak. Igen, van macskam, es kutyam is. Mindig is volt mind a ketto.

  • 2009.06.06 20:32:29Dehogymen

    Szerintem nem szerepelnek szarul a magyarok. Én úgy látom mindenhol az a trend , hogy a macska a nők állata, aki meg macsó annak harci kutya kell.
    Néhányan meg vannak akik azt látják, hogy mind a kettő állat, és szeretetre vágyik, és szereti azt aki szereti őt.
    Na ezek azok az emberek azok akikről írtál, akik felelősséget éreznek a háziállataik iránt.

  • 2009.06.06 21:00:59iciny

    Az itt az alapvető baj,hogy az állatok tudnak emberül de mi sajnos nem tudunk macskául kutyául stb.

  • 2009.06.06 21:06:24iciny

    Az az alapvető baj,hogy mi nem tudunk kutyául macskául,de az állatok tudnak emberül.Vannak akik zsigerből utálják az állatokat.Ezektől egy állatbarát meneküljön.Az ilyen párkapcsolatot nem szabad el sem kezdeni mert halálra van ítélve,similis-simile.Hasonló a hasonlóhoz és nincs gubanc.

  • 2009.06.06 21:34:55iciny

    A kutyám még a gondolatomat is ismeri csak a szemébe kell néznem.Már teszi azt amit gondolok.A cica az más.Az egy individum.Kiszámithatatlan,megbízhatatlan,különös társadalmi életet él viszont mindenért kárpótol a fantasztikus megérzéseivel és a szeretetével.

  • 2009.06.06 22:03:06Dehogymen

    Még csak azt sem mondanám a macskákra, hogy kiszámíthatatlanok, ismerek kettőt akiknek minden gondolatát tudom.
    elég ha belenézek a szemükbe és tudom mire gondolnak, vagy mit szeretnének :)
    Úgy érzem ez kölcsönös, mert nekem legalábbis úgy tűnik , hogy ők is tudják, hogy én mit szeretnék .

  • 2009.06.06 22:19:13iciny

    Drága Dehogymen,félek az említett macskák kétlábuak.Különben nem véletlenül hasonlitják a nőket a macskákhoz. Még a ravaszságot nem is emlitettem......Gyakran kell simogatni őket és akkor nem kóborolnak el.Na meg csak résnyire kell nyitni az ajtót,hogy ne férjenek ki.....

  • 2009.06.06 22:31:00Vero8

    Magdi, vegyél egy szép pit bullt! macska így megoldva!

  • 2009.06.06 22:52:58Dehogymen

    iciny ne félj. :)
    azok a macskák akikről beszéltem négylábúak , és mind a kettő kandúr :)

  • 2009.06.06 23:22:39iciny

    Dehogymen kedves akkor sorry, nagyon ritka az a macska amelyik engedelmes.Nálunk van egy amelyik beszél,hátulról osonva harap mint a puli,mert kutya szoptatta és átvette a tejjel a kutya tulajdonságokat.Éppen nem ugat,de nyüszit és igen érdekesen beszélget. Nem nyávog.Viszont Ő is öntörvényű.

  • 2009.06.07 09:43:34tüske nélküli sertéssün

    és Vince feleségül vette a cicáját... azóta is boldogan élnek...

  • 2009.06.07 18:33:00Bambano

    trollkotze: annál jobban nem tudsz kitolni a gyerekeddel, minthogy nem mered két napra más felügyeletére bízni és emiatt depressziós lesz az asszony... ez a tutti út a váláshoz...

  • 2009.06.07 20:31:55Dehogymen

    Minden macska tud "érdekesen beszélgetni" :) Pl az én itthoni macskám reggel amikor bekéredzkedik a szobámba folyamatosan dumál, mintha tényleg mondana valamit :)
    A pitbull pedig nem macskagyilkos Vero8 , és még csak nem is kutyafajta :)
    Láttam már pit bull-nak nevezett kutyát macskával egy tálból enni :)

  • 2009.06.07 21:27:01Dehogymen

    http://videa.hu/videok/allatok/ket-macska-beszelget-allatok-beszed-cica-01IzeldkJqd62zA6

  • 2009.06.09 10:11:11Connie

    2009.06.03 15:31:51Ay leánya
    Ott a pont. Jobb nem haragban lenni az Istennővel. ;)

    2009.06.07 20:31:55Dehogymen
    Az én "lánykám" is nagyon "beszélős" cica. Akár ha bejönni akar, akár éhes, mindegy. Mondja, mi a baja.
    Hiányziiiiik! hüpp-hüpp, szipog.

    És a macska igenis ragaszkodik a gazdához, nem csak a házhoz.

  • 2009.06.15 08:21:36Veg_

    Aki nem tud együtt élni egy állattal - nem tutira macska lehet csak, bármilyen állat -, az ne akarjon egy állatszeretővel összejönni. Ennyi. A páromnak semmi baja se volt se a törpenyulmmal, se az aranyhörcsögömmel, sőt, vele együtt szereztük be a másik két hörit meg a két sundevall-futóegeret... És igen, két napnál már tervezni kell! A nyula pl. másfél napnál tovább nem hagyhatom magára, akkor kell keresni valakit, aki addig befogadja, és ért hozzá - a legközelebbi ilyen kb. 80 kilométer -, a rágcsálóknál van aki feljár etetni, de ha nem találok, három napon tul ők se maradhatnak.
    Sok helyre lehet vinni háziállatot a nyaraláskor, lehet ugy is szervezni.
    Akinek meg alapon állatundora van, azt se felejtse el, hogy aki tud felelősen gondolkodni egy állat kapcsán, az nem fog a kapcsolatból se a legkisebb nehézségnél dobbantatni.
    És igen, egy állatért felelős, aki befogadja. Volt már, hogy ugrott a hétvége, mert beteg lett, és az állatorvosnál ültünk végig. De nem mehet el a nyulam vagy a hörcsögöm egyedül orvoshoz!
    Aki meg ezt nem fogja, keressen olyat, akinél nincs állat, bőven van állat nélküli ember is.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés