horoszkóp

Celebpárok, akiknek nem drukkoltunk, és igazunk lett

2009.08.21. 18:12 Módosítva: 2009-08-21 18:16:32

A múlt héten azokkal a celebpárokkal foglalkoztunk, akik - a külső szemlélő számára legalábbis - tökéletesen illettek egymáshoz, de nagy meglepetésre mégis idő előtt szétmentek. Most kerítsünk sort azokra, akiknél egyáltalán nem volt meglepetés a válás vagy szakítás, sőt, ezért vagy azért alig vártuk már, hogy sor kerüljön rá. A randiblog öt jelöltje a poszt szövegében olvasható, írja meg ön is idézőjeles kedvenceit egy kommentben!

1. Bobby Brown és Whitney Houston - A nyolcvanas-kilencvenes évek első számú r'n'b dívája a szépséget és kifinomultságot testesítette meg, míg a fenegyerek rapper éppen ennek az ellenkezőjét. Amikor 1992-ben egybekeltek, azt minimum sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű megtalálniuk a közös nevezőt. A házasság 14 éve aztán a legpesszimistább elvárásokat is alulmúlta. Alkohol- és drogproblémák, erőszak és bírósági ügyek, valamint egy borzalmas reality show közepette Houston karrierjének szép lassan befellegzett, és akik még egy kicsit is drukkoltak neki, azt kívánták, hogy bár lenne minden úgy, ahogy Bobby Brown előtt volt. A válásra végül 2006-ban került sor, és most, hogy Houston néhány hét múlva új albumot ad ki, ismét sokan reménykednek egy Brown nélküli, szebb jövőben. Meglátjuk.

20030525 rua u10 300

2. Tommy Mottola és Mariah Carey - Tommy Mottola a Columbia lemezkiadó egyik főnöke volt, aki 1988-ban felfedezett egy kivételes hangú, 18 éves énekesnőt, Mariah Carey-t. Amikor a leendő sztár első albumát készítették együtt, a hírek szerint már dúlt a romantika és 1993-ban ki is mondták a boldogító igent. Hogy pontosan mi lehetett ennek a kapcsolatnak a mélyén, azt fölösleges találgatni, az a lényeg, hogy Mariah Carey végülis négy évnyi házassággal hálálta meg a nála 21 évvel idősebb Mottolának, hogy elindította karrierjét. Pedig van annyira jó hangja Carey-nek, hogy talán joggal reménykedhetett volna a sikerben akkor is, ha nem szűri össze a levet főnökével. Ezt már sosem fogjuk megtudni.

19970119 kee d17 147

3. Jesus Luz és Madonna - Bár most úgy tűnik, mégsem biztos, hogy szakítottak, egyszerűen nem maradhatnak ki ebből a felsorolásból. Amilyen jól nézett ki Madonna annak idején Sean Penn oldalán, annyira hátborzongató jelenség a popkirálynő ezzel a brazil modellfiúval, aki, mint az eredeti Madonnának az eredeti Jézus, a fia lehetne. Reménykedjünk, hogy elhamarkodott következtetéseket vontunk le a nemrég megszellőztetett születésnapi fotókból.

xpusa madonna jesus kids 5

4. Tom Cruise és Nicole Kidman - Amikor ők ketten összejöttek, Tom Cruise világszerte imádott überpasinak számított, és a női rajongók közül bizony sokan nehezen tudták feldolgozni, hogy szívük csücske Mimi Rogers után egy ilyen szinte ismeretlen, langaléta, göndör vörössel állt össze. Pár év alatt azonban fordult a kocka és egyre többen találták úgy, hogy éppen Nicole Kidman túl jó ahhoz, hogy egy olyan szcientológus akciósztár mellett élje le az életét, akinek melegségéről egyszerűen nem szűnnek a pletykák. Miután 2001-ben elváltak, Kidman karrierje nyomban egyre szédítőbb magasságokba kezdett emelkedni. Hirtelen Hollywood legszexisebb színésznői között kezdték el emlegetni, miközben Oscar-díjat is nyert, de a válás legfőbb pozitívumaként Kidman azt jelölte meg David Letterman talkshow-jában, hogy "végre újra hordhatok magassarkút".

nicole tom cruise005

5. Peter Andre és Katie Price - Egy celeb-reality kamerái előtt jöttek össze. Önmagában ennyi is elég lenne ahhoz, hogy biztos helyük legyen az öt között, de ők ezen kívül is olyan részletességgel tárták a sajtó elé a médiának élt magánéletüket, hogy mellettük még Beckhamék is szimpatikus és visszafogott művészházaspárnak tűnnek. Három és fél év házasság és két gyerek után idén májusban bejelentették, hogy különválnak, ezzel újra témát adva a bulvársajtónak. Így augusztusban azonban arról terjengenek találgatások az interneten, hogy már nagyban folynak a karácsonyra időzített kibéküléssel egyszerre kiadásra kerülő közös szám felvételei.

goff katie price 240409 24