A címből ne arra az esetre tessék gondolni, amikor az embert a találkára elkíséri egy aggódó vagy szigorú szülő. Már ez a felállás is fölöttébb kínos, de még rosszabb, ha a szülő nem kísérő, hanem a másik főszereplője a légyottnak. Az, hogy a szülő-gyerek viszonyba romantikus szálak keverednek, az alábbi öt példa szerint a celebvilágban gyakoribb, mint gondoltuk volna. Freud kedvenc posztja következik.

1. Woody Allen és Soon-Yi Previn - 1992-ben Woody Allen 57 éves volt, amikor véget vetett 12 éven át tartó kapcsolatának Mia Farrow-val. Addig közösen nevelték a 22 éves Soon-Yit, akit Mia Farrow előző férjével közösen fogadott örökbe. De ekkor a legendás filmrendező úgy látta, elérkezett az idő, hogy pótpapa helyett átlényegüljön szeretővé. Allen és egykori nevelt lánya össze is házasodtak, és azóta is együtt élnek. Két gyereket fogadtak örökbe.

2. Shia LaBeouf - A feltörekvő színészt tavaly interjúvolta meg a Playboy. Nem meglepő egy ilyen riportban, ha az alanyt arról kérdezik, kit tart a világ legszexisebb nőjének. Annál megdöbbentőbb volt viszont LaBeouf válasza: "anyukámat". A színész az interjúban azt is elárulta, hogy ha ez a fölöttébb szexis nő nem lenne éppen a saját anyja, mindenképpen összejönne vele. Mint kiderült, elég pontosan tisztában lehet vele, hogy miről beszél, hippi-beállítódottságú szülei ugyanis gyakran járkáltak meztelenül a lakásban, akkor is, amikor fiuk már nagyobb volt és átjöttek a barátai játszani.

3. Morgan Freeman és E'Dena Hines - Miss Daisy sofőrje szintén úgy érezte, nem lesz baj, ha a randizás a családban marad. Szerencsére azért ő sem vér szerinti leszármazottjával jött össze, hanem Woody Allenhez némileg hasonlóan örökbefogadott unokájával. A több, mint negyven évnyi korkülönbség ellenére a kapcsolat már egy bő évtizede tart.

4. Billy Ray Cyrus és Miley Cyrus - Annie Leibovitz a világ legelismertebb fotográfusai közé tartozik. 2008-ban a Cyrus zenészcsalád két tagját, apát és 15 éves lányát fotózta a Vanity Fair magazin számára. A fényképsorozat hatalmas felháborodást váltott ki, tekintve, hogy az helyenként Miley-t felső nélkül ábrázolja - igaz, hátulról. A későbbi nyilatkozatok szerint az apuka kiment a fotózásról, amikor kamaszlánya topless állt a kamera elé, de Billy Ray egy ruhás fotóval is kivágta a biztosítékot az ilyesmire igencsak érzékeny amerikaiaknál. Ezen egy apa-lány párostól nem igazán megszokott pózban láthatók ők ketten.

5. Ryan O'Neal és Tatum O'Neal - Idén nyár elején Ryan O'Nealnek sikerült egy igen bizarrt nyilatkoznia élettársa, Farrah Fawcett temetése után. Odáig nincs a történetben semmi különös, hogy egy ilyen eseményen az ember igen megindult, zavart tud lenni. Ryan O'Neal annyira mélyen érintette a gyász, hogy megindultságában saját nyilatkozata szerint megpróbált felszedni egy csajt, akit a temetésen pillantott meg. A nála jóval fiatalabb hölgynél azonban nem járt sikerrel a flört, ugyanis az illető hamarosan közölte, hogy ő Tatum, azaz Ryan O'Neal lánya. Hogy az apa miért tartotta fontosnak megosztani ezt a kis epizódot a sajtóval, az rejtély, mindenesetre hozzátette: "nem tudtam, a saját lányom az".