Megboldogult Bonanza-rajongó koromból visszacseng a következő dalszövegsor: "új bánat űz, új fájdalom kell, a múló öröm nem érdekel". A Vidám dal című számban Kovács Ákos arra a vádra válaszol, hogy dalai mindig túlságosan borúsak. Arra, hogy miért nem ír soha vidám dalt, a válasz nagyjából annyi, hogy a szerelemről, örömről nincs mit írni, a kín hozza ki az emberből a kreativitást. Egy új kutatás most ennek az ellenkezőjét állítja, azt mondván, hogy nem a szerelem, hanem a nemi vágy az, ami lelohasztja az ember alkotókedvét.
A cikk azzal érvel, hogy a szerelem képzete az emberben a hosszútávú gondolkodást indítja be, és a jövővel kapcsolatos gondok-célok képe a kreativitást hozza ki az emberből. Ehhez képest ha a nemi vágyat keltik fel valakiben, annak a kísérletek szerint az alkotókészsége megcsappan, és a jelenre koncentrálva inkább az elemző-feldolgozó gondolkodásmód kerül előtérbe (legalábbis amennyiben az illető még egyáltalán képes használni az agyát).
Ennek ellenére a gyakorlat talán inkább Ákost tűnik igazolni, főként a férfiakra nézve. Rengeteg költő, festő, vagy egyéb művész rendelkezik egy (természetesen női) múzsával, aki világraszóló remekmű megalkotására inspirálta az illető férfiút. A klasszikus irodalomtól a popzenei slágerekig a legnagyobbnak tartott művek azonban szinte soha nem a beteljesült szerelemről szólnak, hanem az illető hölgy elérhetetlenségéről, vagy az elszenvedett csalódásokról. Most akkor vajon serkentőleg vagy éppen bénítólag hat az alkotókedvre a szerelem?