Egy ismerős pár válófélben van. Nincs örök harag, csúnya válóper vagy megcsalás, egyszerűen csak úgy döntöttek, hogy nem szeretnének tovább a másik férje, illetve felesége lenni. Amíg a hírt meg nem hallottam, mindig ők jutottak eszembe, ha azt próbáltam elképzelni, milyen a Tökéletes Pár. Fiatalon, a húszas éveik elején házasodtak, szépek voltak külön-külön is, de együtt főleg, sütött belőlük a harmónia stb. Viszonylag korán mondták is, hogy gyereket szeretnének, de évekig próbálkoztak, és sehogy se jött össze még egy lombikbébi sem.
Mindkét fél teljesen egészséges, de közös gyerekük mégsem lehet. Az orvosok szerint van ilyen és nem lehet mit tenni ellene. Tekintettel arra, hogy ettől az egy dologtól eltekintve ők voltak a Tökéletes Pár, kézenfekvőnek tűnik, hogy harmincas éveikbe lépve a gyerekhiány mentek szét. Mert persze aki csak ismeri őket, megpróbál rájönni az okokra. Nem azért, hogy gonoszul más magánéletében vájkáljon, hanem egyszerűen mert szeretné megérteni, hogy mi történt azokkal, akiket szeret.
Egy közös ismerős szerint teljesen normális, hogy a szétválás mellett döntöttek. Mindkettejüknek rendkívül fontos, hogy legyen gyerekük, így hát ha pont a legfontosabbat nem tudják megadni egymásnak, természetes, hogy nem maradnak együtt. Más azt mondja, hogy kellett, hogy legyen egyéb gond is, de a gyermektelenség mindenképpen olaj volt a tűzre. Volt, aki megjegyezte, hogy meleg pároknak sem lehet egymástól gyereke, mégis együtt maradnak, tehát önmagában ez nem ok a válásra. És én is úgy érzem, hogy az ember nem választhatja még meg sem született gyerekét egy olyan létező személlyel szemben, akinek örök hűséget fogadott. Ön szerint hogy van ez? Ki tudna tartani valaki mellett, ha kiderülne, hogy az illetővel legfeljebb örökbefogadás útján fog tudni közös családot alapítani?