Aki több házimunkát végez, többet szexel

2009.10.28. 19:14 - Eivissa

Egy kedves baráti házaspárnál a főzés szinte kizárólag férfimunkának számít (sőt, több párt is ismerek, ahol nem csak a nő főz). Másoknál a porszívó nem volt még női kézben, van egy vasaláskedvelő nagybátyám, és így tovább. Ha egy párban mindkét fél teljes állásban dolgozik, kizárt dolog, hogy az összes szükséges házimunkát csak egyikük el tudja végezni.

Így aztán kézenfekvőnek látszik az, hogy minél többet vállal át a férfi a nőtől, az utóbbinak annál több ideje és energiája marad a szeretkezésre. Ebből tehát valóban az következik, hogy a több házimunkát végző férfiak több szexhez jutnak. Egy nemrégiben közzétett kutatás, amelyet a Wall Street Journal cikke is idéz, szintén ezt mondja, de kissé paradox módon ezt megtoldja azzal, hogy a "több házimunka egyenlő több szex" szabály a nőkre is érvényes. (Ezek szerint a magyar nők szerelmeskednek a legtöbbet Európában.)

8677 amerikai pár vett részt a felmérésben, ami azt találta, hogy azok a nők, akik több időt fordítanak a házimunkára, általában többször is szexelnek, mint a kevésbé serény hölgyek. Sőt, az összegyűjtött adatok azt mutatják, hogy azoknál is gyakoribb az intim együttlét, akik több időt töltenek a munkahelyükön. Azaz miközben a munkanélküliség borzasztóan lohasztó hatású, a ház körül vagy az irodában végzett munka serkentőleg hat a szexuális életre. A jelenségnek több okára is rámutatnak az elemzők.

Egyrészt előfordulhat, hogy a partnerek úgy érzik, a másik szeretetének jele, hogy az illető dolgozik rájuk, akár otthon, akár a munkahelyen. Ez pedig megerősíti a szeretetet a két fél között. A házimunkának másrészt azért is lehet kedvező hatása a szexuális életre, mert ugyebár mégiscsak meghittebb egy tiszta, rendezett otthon - a rendetlenségre vagy a koszra viszonylag kevesen gerjednek.

Sőt, az is lehet, hogy a több szexről és több házimunkáról beszámolók egyszerűen egy külön csoportot képeznek. Ebbe a népes tömegbe azok tartoznak, akik egyszerűen sajnálják pazarolni az időt és sohasem tétlenkednek. Ha dolgoznak, akkor abba adnak bele mindent, de közben ha kapcsolatban is vannak, azt sem hanyagolják el, hanem megpróbálják a maximumot kihozni abból is. Mások azt mondják, az sem kizárt, hogy azok a nők, akik úgy érzik, muszáj a házimunka zömét saját kezűleg elvégezniük, azt szintén kötelességükként fogják fel, hogy férjüknek az ágyban is a kedvére tegyenek.

Ön szerint lehet ilyen összefüggés a szex és a házimunka között?

Kommentek

  • 2009.10.28 20:32:19Rák Attantam

    A fenébe, akkor én már rég pornósztár lehetnék... :(

  • 2009.10.28 20:40:45reader613

    a szex a házimunka része.

  • 2009.10.28 20:56:45cirkuszos

    És régen hogy volt ez? Az asszonyok sokat szekszeltek, a férfiak meg semennyit? Drága jó cselédlányok, bejárónők.

  • 2009.10.28 21:05:42Amirah

    aki virgonc, szexel. hogy kibírja amíg hozzájut, gyorsan kitakarít. egyébként én a takarításba kimelegszem. aki alamuszi, az csak tántorog a koszos lakásban, aztán örül hogy bedől az ágyba

  • 2009.10.28 21:27:35szerella

    Én ismerek egy pasit, aki rettentő lusta, semmi házimunkát nem végez, úgy is néz ki a lakása, viszont füvel-fával szexszel. Akkor ez most hogy?

  • 2009.10.28 21:29:46malenkij robot

    Munkanélküli asszonyom szokott segíteni unalmában helyettem hegeszteni, aztán még se hegesztünk közösen.
    Anyósom a takarítónői álásával meg már biztos valamiféle domina lehet csak nem tudok róla.

  • 2009.10.28 21:49:21trafikuty

    Hát igen, én egész nap baszok a házimunkára ...

  • 2009.10.28 21:54:57Matsu

    "aki alamuszi, az csak tántorog a koszos lakásban, aztán örül hogy bedől az ágyba"
    - milyen igaz...!

  • 2009.10.28 22:08:07trafikuty

    "sex" az élet sója!

  • 2009.10.29 02:00:02Caymans

    szerintem inkább fordítva van. aki többet szexel az több házimunkát végez:)

  • 2009.10.29 05:48:26dömper dönci

    Gyere drágám pumpáld meg a lefolyómat, utána megwckefélem a budidat.

  • 2009.10.29 07:37:29ArgonX

    Ez baromság.

    Imádom az olyan cikkeket, amik úgy kezdődnek: "egy felmérés szerint"...

    Pfff

  • 2009.10.29 07:49:46pcr

    Aki több házimunkát végez, többet szexel
    :))))

    Nekem van egy sztahanovista , önkínzó , mindenkinek panaszkodó ismerősöm , képes hajnali 2-kor még vasalni , pedig már
    unokái is vannak , nem fekszik le anélkül , hogy végig ne sikálná a konyhát.Annyira utálkozik a szextől és elítél mindenkit , aki jó házaséletet él , meg aki élvezni meri a szexet.Az állandó panaszáradatától már mindenki menekül.
    Ennyit a házimunka meg a szex kapcsolatáról.

  • 2009.10.29 08:00:31gftamas

    Szerintem nem volt megfelelő a mintavételezés. Mivel amerikai háziasszonyokról van szó, gondolom aki nem végzett házimunkát azért tette, mert egy lusta 200 kilós tehén és fel se bír kelni az ágyból, így porszívózni se tud. Mivel azonban egy dagadt disznó, ezért nyilván a férjének sincs kedve rámászni, így a szex is elmaradt. Nem is vagyok brit tudós, mégis megfejtettem a dolgot. :)

  • 2009.10.29 08:15:36Edward Nygma

    Minden házimunkát én végzek, szex ellenben egy minutányi se.
    Hja kérem, így mulat egy egyedülálló.

  • 2009.10.29 08:16:50manonlescault

    Hűűűű megint mekkora Nobel-díjas felfedezés! Ha a nő estére nem esik össze az egyedül végzett házimunkától, még marad ereje és kedve szexelni is! Gratulálok!!!

    (Most komolyan, ezeket a posztokat csecsemőknek szánják???)

  • 2009.10.29 09:12:34Connie

    Igen? És hogyan? Amikor egész nap mást sem csinálok, csak főzök, mosok, takarítok és egyebeket, estére örülök, ha leülhetek, nem fogok nekiállni szexelni. Baromság amit a cikk ír.

  • 2009.10.29 09:16:01Connie

    2009.10.29 08:16:50manonlescault
    Pont ezt mondom én is. Gürcölök egész nap, hogy a ház/lakás rendben legyen, ne árasszon el a szennyes és a vasalatlan ruha, ne legyen tele a mosogató koszos edénnyel, legyen ebéd/vacsora, akkor estére pont arra marad erőm és kedvem, hogy megdugassam magam a pasimmal/férjemmel, aki persze egy dekát nem segít! Aki ezt írta, próbálja csak ki, hogy mennyire lehet így dugni, hulla fáradtan.

  • 2009.10.29 10:24:14Cucli

    Edward Nygma
    gyere segítek "takarítani" :)))

    amúgy meg, valóban lehet benne tevkenysgi összefüggés... ha teszed a dolgod, és nem fintorogsz, még jó kedvvel is csinálhatod:)))

  • 2009.10.29 18:40:39rakaz

    Segits a csajnak és akkor jobban feladja a farát. Nem kell ezt bonyolitani!!!

  • 2009.10.29 20:46:00Connie

    Tudod mit rakaz? Csináld meg a csaj helyett a házimunkát, vezesd helyette a háztartást, és akkor egész biztos feladja a farát! Főzz, moss,takaríts, vasalj, vásárolj, tartsd rendben a kölyköket és a házat...csináld meg helyette mindazt, amit ő csinál, akkor ziher, hogy marad energiája megdugatni magát!

  • 2009.10.30 08:48:29Pekár Szabi

    Mekkora baromság ez az amerikai-pőrok meg a felméréseik, ott a szaros bevándorló cselédek meg a babysintérek csinálják a haázimunkát, oszt ha hazajön az ember este akkor dugnak az aszonnyal, ha napközben megy haza a kkor meg a babysintérrel/takarítónővel/cseléddel

  • 2009.10.30 10:42:00Szilvamama

    "Ha egy párban mindkét fél teljes állásban dolgozik, kizárt dolog, hogy az összes szükséges házimunkát csak egyikük el tudja végezni." - Én mégis meg tudom csinálni. Akkor én egy UFO vagyok???

  • 2009.10.30 18:12:50rakaz

    Connie, munka megosztás is van a világon.
    Remélem, már hallottál róla.
    Szilvamama, ha igy tudsz teljesiteni, akkor te
    egy felturbózott robot vagy.

  • 2009.10.31 21:15:16Senta.

    Nem hinném, hogy úgy gondolták, hogy aki szétgürizi magát a háztartásban, az utána üstöllést rúdtáncot is jár azonnal, majd dupla szaltóval penderül az ágyba hetyegni, hanem talán inkább úgy, hogy akik általánosságban véve aktívabb életet élnek, (tehát pl nyüglôdés nélkül hipp-hopp rámolnak, sürögnek-forognak) azok az ágyban is inkább virítanak, mint a tunya, lusta, igénytelen, böszme, punnyadt emberek. A hosszú munkaidôs dologhoz meg... ha az ember alig várja, hogy hazatérhessen a pasijához/csajához, inkább rámoccan, mintha már 5-tôl döglend a maónika show elôtt anyával/apával... vagy bármi elôtt... minden áldott nap. Szóval izgibb. És mivel kevesebb idôt tudnak együtt tölteni, talán jobban figyelnek annak a minôségére. Szerintem. Csípem az ilyet.

  • 2009.10.31 22:45:58Xyzal

    Szerintem,aki sokat takarít nincs ideje szexre,vagy fordítva!!:-))))

  • 2009.10.31 23:23:05Connie

    2009.10.30 18:12:50rakaz
    Igen, képzeld, én hallottam róla. Csak a férfiak nagyon nagy többsége nem. Nekem nem kell mondanod, mert én el is várom a pasimtól, hogy besegítsen a házimunkába. A pasiknak magyarázd, ne nekem.

  • 2009.11.01 07:11:07Senta.

    Nem is tudom... az általam ismert pasasok (saját+saját exek+barátnôk párjai+sôt kollegák) 90%-a nagyonis jófej házimunkába való besegítés terén, bár valószínûleg ebben az is benne van, hogy aki erre nem hajlanó, mert képtelen-megarendetlen-lusta vagy azt gondolja, ez csak a csajok "dolga" annak a fejében egyéb gond is van, ezért a kezdet kezdetén kiszelektálódik. Talán ezért tapasztalok ilyen jó arányt. Mondjuk én azt sem bánom, ha mindig nekem kell takarítani, mosogatni, ha cserébe nem nekem kell szervizeltetni, tisztíttatni a kocsim, plusz felcígölni belôle az ásványvizeket :)

  • 2009.11.01 20:11:01rakaz

    Connie, ha megfigyelted és meg értetted, Senta
    hozzá szólását, akkor azt látnod kell, hogy az
    én hozzá szólásom kibővitett kiadása. Más különben meg CSÓK a bele való csajoknak.

  • 2009.11.03 22:46:10Connie

    2009.11.01 20:11:01rakaz
    Te tulajdonképpen mit akarsz nekem megmagyarázni? Attól, hogy Senta sok olyan pasit ismer, aki besegít a háztartásba, nem azt jelenti, hogy a többség is ezt teszi. Jó azoknak a nőknek, akiknek a pasija/férje besegít. Legalább marad energiájuk a szexre is, nemcsak a gyerekre meg a háztartásra.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés