A Debenhams nevű áruházlánc a férfiak alsónadrág-vásárlási szokásait vizsgálta, és ebből vontak le messzemenő következtetéseket. Úgy találták, hogy 19 éves korig a fiúk meg sem jelennek a fehérnemű-osztályon, hanem édesanyjukra bízzák a vásárlást. A beszerzést csak akkor kezdik saját kezükbe venni, amikor randizgatni kezdenek, és emiatt számítani kezd, hogy milyen alsó van rajtuk.

A felmérés arra jutott, hogy a lányok átlagosan 13 éves koruktól már maguk választanak maguknak bugyit-melltartót, de a fiúk csak 19 évesen kezdenek a fehérnemű-osztályokkal ismerkedni. A sajtóközlemény szerint 23 évesen fordulnak meg itt a legtöbbet. Ennek az életkornak a környékén évente akár 31 alsónadrágot is vásárolhat egy randira vágyó férfi. 23 éves kor után azonban az alsógatya-vásárlási kedv egyre több férfinél lankad, elsősorban azért, mert a fehérnemű-beszerzés végső soron mindkét nem számára női munkának számít. (Nyilván ezért szerepelnek olyan fotók a férfi fehérneműk reklámjában, amik nyilván inkább a nőknek fogja a figyelmét felkelteni.)

Az ezer emberre kiterjedő kutatás azt mutatta ki, hogy 33 évnél idősebb férfi a legritkább esetben fordul meg a fehérnemű-üzletek férfi-osztályán. Ha erre mégis sor kerül, annak oka az áruházlánc szóvivője szerint, hogy az illető új partnert szeretne találni magának. "Felmérésünk szerint meglátszik, ha egy férfi új partner után kutat: és ezt a saját maguk által vásárolt alsónadrágok száma árulja el. Ha egy férj ritkán jelenik meg a fehérnemű-részlegen, és a választást a partnerére bízza, az annak a jele, hogy házassága biztos alapokon áll." (MTI/Reuters)