Az angolok olyan rondák, hogy nem engedik fel őket a társkeresőre

2009.11.19. 18:20 - Eivissa

A randiblogon belül a kedvenc sorozatom az, amelyik a különleges társkereső oldalakat sorolja fel. Ma egy újabb honlappal gyarapítjuk a sort, ráadásul ehhez egy érdekes közlemény is tartozik. Az oldal címe beautifulpeople.com, amit szó szerint kell venni: szép emberek nemzetközi közöségi és társkereső portáljáról van szó. Aki rondákra nem szeretné vesztegetni az idejét, az ide regisztráljon - ha tud. Azaz ha elég szép.

A Dániából kiindult vállalkozás ugyanis úgy működik, hogy a már bent lévő szépek mondják meg, hogy az újonnan jelentkezők elég jól néznek-e ki ahhoz, hogy beengedjék őket az elit közösségbe. Aki regisztrálni szeretne, annak létre kell hoznia magáról egy profilt, amit a következő 48 órában a már meglévő tagok közül az ellenkező nem képviselői értékelnek. Ha a két nap leteltével az illetőről leadott értékelések többsége pozitív, a jelentkező felvételt nyert. Akit azonban a már szépként elfogadott tagok rondának ítélnek, annak nincs helye ebben a közösségben, és ideiglenes profilja nyomban törlődik.

Az oldal egy hónapja elérhető Dánián kívülről is, és az eddigi eredményeket sajtóközleményben foglalták össze. Eszerint a nemzetközivé váló közösség által  a legnagyobb arányban visszautasított - azaz legrondábbnak ítélt - nép a brit. Nyolc jelentkező brit férfiból csak egyet (12,5%-ot) engedtek be a már szépnek megválasztott tagok, míg honfitársnőik közül is csak 15%-nak mondta a szép férfiak közössége, hogy jöhetnek.

Az összetettben utolsó briteket azonban a nemek szerinti harcban a férfiaknál két népnek is sikerült alulmúlnia. Kivételesen nem a német, hanem az orosz és a lengyel férfiak azok, akiket még a szigetország lakóinál is nagyobb számban utasítanak vissza. A nők közül a németek szerepeltek eddig a legrosszabbul, mindössze 13%-ukat ítélte szépnek a szépek közössége.

Abból is látszik, hogy a bekerülés mennyire nem egyszerű, hogy az elmúlt egy hónapban 190 ország 1,8 millió lakosa jelentkezett, de ennek csak mindössze egyötöde válhatott taggá. Közülük a legjobban egyelőre az ötletgazda ország skandináv szomszédai szerepelnek.

A férfiaknál ugyanis a svédeket találják a leggyakrabban szépnek a már bent lévő hölgyek, a jelentkezők 65%-a nyert felvételt az oldalra. A nők közül pedig a norvégok tűnnek a legszebbnek, a regisztrálni próbálók háromnegyede sikerrel jár, azaz négyből csak egyet hajtanak el a szépségben tréfát nem ismerő férfiak.

Ehhez képest nekem úgy tűnt, hogy legalábbis az oldal regisztráció nélkül is látogatható része nem skandinávokkal, hanem spanyolokkal és brazilokkal van tele. De magyarokat is találtam szép számmal. Tényleg szépek voltak - a többi meg kit érdekel?

Kommentek

  • 2009.11.19 19:24:28szityu85

    Az íreknél biztos nem rondábbak..

  • 2009.11.19 19:28:48DjibrilCissé9

    Hát az biztos hogy az angolok többsége nem valami szép,de a jó szívük,és a kedvességük ellensúlyozza azt!.

  • 2009.11.19 19:28:49szőke herceg

    Nekem volt dolgom észt lányokkal, na ők tényleg szépek!!! A szépség tényleg szubjektív, de végre egy oldal, ahol elvileg szép emberek vannak és könnyebb a csemegézés... Bár ez a kép amitpaff linkelt az tényleg gáz. bár a többi képe lehet jó. A másik meg, h fotobolttal bárkiből szép embert varázsolunk meg úgy válogatok képet, h az előnyoösebbjét teszem ki... Szal nem roszz ötlet...

  • 2009.11.19 19:31:30Saffranek

    Angliából írok. Vidékrőőő. Itt tényleg elég rondák - férfiak, nők egyaránt. De Londonban meg kifejezetten szépek. Ezt nem értem.

  • 2009.11.19 19:33:17Saffranek

    Viszont tök kedvesek, segítőkészek és baromi toleránsak. És elképesztő módon tudnak öltözködni - széldzseki, bermuda, papucs... 14 fokban. Kucsmás csizma, farmer, kiskosztüm - együtt... Aranyosan ízléstelenek.

  • 2009.11.19 19:37:12Pizsi16

    Azért mert Londonban magyarok dolgoznak....:) az angolok legfeljebb valami sötét irodában lapulnak. Ott aztán minden nációból van bőven. Nem a Londonban lakó embrek rondák hanem az angol felmenőkkel rendelkező egyedek....

  • 2009.11.19 19:39:07Parasite

    angolok rondák. kész.

  • 2009.11.19 20:06:13múvemáccsó

    hu én most nézegetem képeket ezen az oldalon..azért van egy pár elég baromarcú....

    pl az ANGOL ammandahh.. na annak akkora lófeje van.

    vagy a lengyel ondrej is elég szénbányász...
    szóval hagy némi kivetnivalót maga után az oldal...

  • 2009.11.19 20:06:28asztrografológus

    dehogynem rondák, nézzél Viasat3-at, ott az összes ronda és igénytelen házban lakik.

  • 2009.11.19 20:07:35múvemáccsó

    nyihih az ír sean ward..

    NA AZ NAGYON KEMÉNY!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.11.19 20:16:30Pussyfoot

    Azert pl Colin Firth nem rossz:)

  • 2009.11.19 20:17:49Connie

    2009.11.19 19:31:30Saffranek
    Na kérlek azért, mert Londonban rengeteg a bevándorló. Rengeteg munka volt itt bevándorlók számára főleg a recesszió előtt. Az "angolok" egy része nem tősgyökeres angol, hanem csak itt született. Emberem is úgy angol, hogy jamaikai német félvér, viszont már itt született. Na kérlek, így fordulhat elő, hogy Londonban találni szép angolt.

    2009.11.19 20:06:28asztrografológus
    Azért nem egészen. Voltam olyan házban, ami olyan, mint egy kis ékszerdoboz...Magyarországon is találni olyan házat, lakást, amin csak az segít, ha felgyújtod, másképp nem lehet kipucolni, felújítani, rendbe hozni.

  • 2009.11.19 20:22:50Dragan Rafajlovic

    Az igazi torzsgyokeres angolok irek igenis rondak voros haj hulye fej koverek.
    De viszont sok nep keveredik ott a bevandorlas miatt a felver emberek szepek jot tett a szigetieknek a verfrissites Irorszagban eltem 4 evet Az irek tobbsege igen is nem szepek kelet europai vagy deli szemmel.

  • 2009.11.19 20:26:30dömper dönci

    Az angolok nagyon rondák. Van angol családom, de ők is rondák. Én is ronda vagyok, pedig csak félig vagyok angol. Úgyhogy mielőtt szépnek hívnád őket nézd meg Londont. Ott tök ronda emberek vannak.

  • 2009.11.19 20:33:13duffy_kn

    nekem tetszik az oldal:)

  • 2009.11.19 20:34:54Chance

    A péniszem skandináv

  • 2009.11.19 20:35:35Connie

    2009.11.19 20:22:50Dragan Rafajlovic
    Na pont eztet mondom én is. Úgy lehet egy angol szép, hogy rengeteg bevándorló van itt Londonban, így tud frissülni a génállományuk...

    2009.11.19 20:26:30dömper dönci
    Na kérlek, ha magadat sem tartod szépnek, ne várj semmi jót a kapcsolataidban.

  • 2009.11.19 20:37:469zt57p

    nincs mit hozzáfűznöm, régóta tag vagyok

  • 2009.11.19 20:42:07dömper dönci

    2009.11.19 20:35:35Connie
    Most miért?, Mi mind nagyon rondák vagyunk, de jól elvagyunk. Remek kapcsolatban élünk, mert időnként beszarunk a röhögéstől, ha a másikra nézünk. Képzelheted, még tükör sincs a lakásban, azt már nem mertük megreszkírozni.

  • 2009.11.19 20:42:24Rókakígyó

    Az angolok nem csak randák, hanem önző köcsögök és beképzelt majmok is és kapzsik.

  • 2009.11.19 20:48:09dömper dönci

    London mellett egy építkezésen dolgozom, teherautót vezetek. A főnököm (Indiai) azt mondta, hogy olyan ronda vagyok, hogy mindenhova csak tolatva mehetek. Képzelheted. Tolatva, jobbkormányos dömperrel.

  • 2009.11.19 21:04:03pentye

    :D:D:D

  • 2009.11.19 21:05:56datstram

    2009.11.19 19:16:46PrincessConsuela

    svéd pasik tényleg dögösek:)

    az lehet, hogy jól néznek ki, de egy döglött halnál is hidegebbek és merevebbek. tisztelet a kivételnek, már ha akar olyan.

  • 2009.11.19 21:08:28datstram

    akad akart lenni

  • 2009.11.19 21:10:56el capitan

    Londonban tényleg sok a bevándorló. Megfordultam Londonon kívül, ahol original angolok élnek és jópár csinos angol lánnyal találkoztam, úgyhogy az, hogy az angolok csúnyák, csak előítélet. Kedvesek is, bár nem túl értelmesek.
    2 évig éltem Norvégiában, norvég lányok tényleg a legszebbek.

  • 2009.11.19 21:17:03robian

    a szépség múlandó
    nézd meg hogy néz ki Belmondo
    nem mondok rosszat az angolokró’
    csak hogy őseik közt volt ló

  • 2009.11.19 21:18:07zip

    ez tök jo. a magyar regisztralok köztt mar megjelentek a hekkerek!

    http://www.beautifulpeople.com/site#/memberfinder/result/?country=HU&orderBy=rating&view=big&page=3

    pl. ezt az oldalt erdemes vegigböngeszni :))

  • 2009.11.19 21:25:16Annipanni

    dömper dönci

    Majdnem bepisiltem a rohogestol!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.11.19 21:25:17robian

    mondom neked dönci a dömper
    inkább legyél rút mint öntelt
    és ha van léd meg humorod
    bármelyik nyonyót megkapod
    aszondom hát béke neked
    mielőtt áthajtod rajtam a dömpered

  • 2009.11.19 21:27:36elinnen

    "az angolok nem rondák. van angol családom, ők se rondák. én se vagyok ronda, mégis félig angol vagyok. Úgyhogy mielőtt rondának hívnád őket nézd meg londont. ott tök szép emberek vannak."

    igazad van.. az angolok nem rondak, hanem kiba**ott rondak. Es igen , megneztem Londont. London szep varos. De ne tevesszen meg az ott elok kepe. Azok nem szuletett angolok, hanem valahonnan bevandorolt emberek.


    ISTENEM,,,, AZT ALLITANI HOGY AZ ANGOLOK NEM RONDAK,,,,,,,,,?????

    "

  • 2009.11.19 21:28:06Bademdzsan

    Ez a site unalmas. Csupa kb egyforma arc... Kicsi macsók és szilikonszájú borzadványok. Brr...

  • 2009.11.19 21:31:03Bademdzsan

    A királyi családban sem sok a természetes szépség... Hát még Charles, meg az ő szíve Kamillája... Ajaj :((

  • 2009.11.19 21:33:03Bademdzsan

    Vagy Mr Bean, vagy az egykedvű Bekemné... Soroljon már valaki szép angolokat!!!

  • 2009.11.19 21:41:48dömper dönci

    2009.11.19 21:25:16Annipanni

    Küldjek képet magamról?

  • 2009.11.19 21:59:23Annipanni

    Jajj neeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!
    :DDDDD

  • 2009.11.19 22:15:30yarisugi

    Az igazi angolok lófejűek, híresen rondák. A sziget miatt van. Évszézadokig belterjesek voltak. Kivételek vannak mert keveredtek oda mások is de csak lassan javul a gén állomány. Mi ezen a téren jobban állunk, itt több a szép csaj XD

  • 2009.11.19 22:20:00Yvettebabacool

    en dolgoztam kint Londonban, nem is rossz helyen, es valoban, ott kimondottan sikeres voltam a fasziknal.A legtobb alngol no slampos, iszik es budos mint egy goreny a bagotol

  • 2009.11.19 22:23:37dömper dönci

    2009.11.19 22:15:30yarisugi

    Rosszul tudod. Azért csinálták a szigetet, hogy oda áthányják az összes quasimodo-t. Sikeres projekt volt, bár egy kicsit sokba került a földmunka.

  • 2009.11.19 22:26:21nagyonhülyevagyok

    Az angolok olyan rondák, hogy nem engedik fel őket a társkeresőre

    tanusítom, hogy igaz
    nőkre és férfiakra úgyszintén

  • 2009.11.19 22:27:26regeleke

    Az angoloknál sötétebb bunkóbb néppel még nem sikerült találkoznom.Persze mindenki bunkó a saját országában,a külföldiekkel.Illetve hazudok, mert dolgoztam írekkel,na azok még sötétebbek ! London meg egy trágyadomb...A kinézete is, meg a benne lakók is.Még szerencse, hogy szigeten élnek,és így keveset jönnek Európába.Bár amikor átjönnek abban nincs köszönet.

  • 2009.11.19 22:28:32Zigomer Trubahin

    Egy évig éltem Angliában, az átlag tényleg elég ronda, lófejű. De az átlag sehol sem nagy szám, nálunk sem, ennek legfeljebb az képzeli az ellenkezőjét, aki kifejezetten csak a jó nőket veszi észre az utcán.

    Viszont Angliában látni bőven kurva jó nőket is, a tipikus jó nők jobbak, mint a tipikus magyar jó nők, rengeteg pl. a szőke-kékszemű-nagymellű típus köztük.

    Megfigyelésem szerint a legrondább nők amúgy Szlovéniában vannak, de pl. Olaszországban is sokkal-sokkal kevesebb jó nőt látni az utcán, mint Angliában.

    Szép angol nők:
    http://img2.allposters.com/images/MMPH/171118.jpg (Honor Blackman)
    http://idea-sandbox.com/blog_images/mary_poppins.jpg (Julie Andrews)
    http://www.wallpaperbase.com/wallpapers/celebs/elizabethhurley/elizabeth_hurley_1.jpg (Elizabeth Hurley)
    http://www.exposay.com/celebrity-photos/rhona-mitra-13th-annual-elton-john-aids-foundation-in-style-oscar-party-Vl1eYG.jpg (Rhona Mitra)
    http://annieinmn.files.wordpress.com/2008/02/kate-beckinsale-versace-05.jpg (Kate Beckinsale)

    További szép estét meg agresszív hisztériázást mindenkinek.

  • 2009.11.19 22:31:20regeleke

    Zigomer....

    Te sosem jártál Angliában....Az újságok meg hazudnak...

  • 2009.11.19 22:37:17wakeger

    Zigomer Trubahin gyere egyszer (aztán majd sokszor :) erdélybe. a lányok szépek, kedvesek, javarésze még okosnak is mondható. nem nagyképűek,természetesen szépek.volt néhány feleségem,-"barátnő, isten tudja mennyi-származás szerint : zsidó,holland,sváb,de a székely mellett kötöttem ki. ott nem kell vadászni,és lesni a szép nőket, mert rengeteg van belőlük. britek ? piha !

  • 2009.11.19 22:38:56Zigomer Trubahin

    regeleke, szerintem meg te nem jártál soha Angliának a közelében sem. Általában jellemző az agresszíven észt osztó trollokra, fogalmatok sincs, miről is van szó.

  • 2009.11.19 22:38:57oberka

    ennyire flash heavy oldal ami már most lassú, halálra van ítélve ha még több ember csatlakozik.

  • 2009.11.19 22:41:51Zigomer Trubahin

    Wakeger, majd elnézek.:) Mondjuk nem védem az angol nőket, de ez "az összes angol nő kövér, ronda meg büdös"-féle szöveg olyan nevetségesen ostoba, hogy muszáj volt közbeszólnom.

  • 2009.11.19 22:47:45Leon.Hungary

    Kinek mi az ízlése az a ronda. Amúgy Zigomer merre jártál szlovéniába mert nekem majdnem kitort a nyakam a sok forgolodastol. Ami igaz olaszba ritka ronda nok vannak, de nálam a toplistát a svájci és a német "szép" nok vezetik...de most hogy voltam ausziban, nah ok se szépk, de ázsiai csajok ijj...csakhát a legszebb ázsiai nok lehet férfiak voltak elotte:)

    még pár ezer ilyen szép arc az adatbázisba es lassabban fog bejonni mint az index kezdolapja:)

  • 2009.11.19 22:48:45Leon.Hungary

    Kinek mi az ízlése az a ronda. Amúgy Zigomer merre jártál szlovéniába mert nekem majdnem kitort a nyakam a sok forgolodastol. Ami igaz olaszba ritka ronda nok vannak, de nálam a toplistát a svájci és a német "szép" nok vezetik...de most hogy voltam ausziban, nah ok se szépk, de ázsiai csajok ijj...csakhát a legszebb ázsiai nok lehet férfiak voltak elotte:)

    még pár ezer ilyen szép arc az adatbázisba es lassabban fog bejonni mint az index kezdolapja:)

  • 2009.11.19 22:48:47wakeger

    Zigomer Trubahin van ott is cicababa bőven :) nem erről van szó !én azt ajánlottam, ott nézz körül öcsém ! kánaán. elhiheted.sokat vadásztam, de itt olyan a felhozatal, hogy eldobod az agyad ! nem szilikoncicusok, az igaz,de minden a helyén !és meg is tudnak fogni ! :))gyere síelni a harghitára télen, vagy nézz körül székelyudvarhelyen nyáron !

  • 2009.11.19 22:50:30wakeger

    na...jóccakát! holnap meló !

  • 2009.11.19 23:02:25pajki

    Ez megvan? http://www.beautifulpeople.com/site#/profile/?id=2a4bc5f3-3d94-4ee1-86a0-1f1dfd894903 Ennyit az oldalról... :)

  • 2009.11.19 23:04:40dömper dönci

    Egyébként, ha megnézitek a frissen megválasztott Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztost, az például kifejezetten egy helyes lány. Szülei valahol az evolúció közepe táján állhattak meg.

  • 2009.11.19 23:05:46Yvettebabacool

    holye:DDD

  • 2009.11.19 23:28:04Mashenka

    Én inkább laknék egy olyan Londonban, ahol csak csúnya angol él, mint ahol ennyi kormos-füstös bevándorló. Hál'Istennek rengeteg brit anya tolja a babakocsit mostanság benne a szőke, göndör fürtös lurkókkal. Hozzáteszem, rendben vannak arcügyileg. A többség. Nah de persze azért elég nagyrészükkel jól kiszúrt a természet...

  • 2009.11.19 23:37:21Mashenka

    2009.11.19 22:27:26regeleke

    biztos konyhán mosogattál Peckhamben és még azt se végezted rendesen. amikor meg rádszóltak, te voltál megsértve.
    Nem mondom, hogy nincsenek itt suttyók, mert mindenhol vannak, de mindenki a magafajtájával van körülvéve.

  • 2009.11.19 23:46:17Kid Tolerance

    Azt is nezd meg hany angol anyuka tolja a babakocsit cigivel a szajaban es piaval a kezeben. Nem csoda, hogy sok a degeneralt angol.

    Amugy szerintem az aranyokkal van a gond. A "kevesbe szep" ember aranya joval magasabb, mint mondjuk Magyarorszagon. De ettol meg van sok szep no pl. De az oltozkodes az valami katasztrofa. Most a boszorkanycsizma a meno a csajoknak. Meg a felretaposott preseltszovetcsizma meg mindig...

  • 2009.11.19 23:47:25Kid Tolerance

    Bar a tranzvesztita-bakancs a Spice Girls-on is szepen nez ki...

  • 2009.11.20 00:24:12ave

    Kituno otlet. De az eppen bekerulo kevesbe szepek majd szepen toljak egyre lejjebb a szinvonalt. Evvan.

  • 2009.11.20 00:34:14capor_

    Legszebb nők stockholmban vannak :)

    Angliát meg nem nagyon ismerem, még csak Londonban jártam ami nem hiszem, hogy reprezentatív lenne....

  • 2009.11.20 01:23:38funkenstein

    A LENGYEL nők a legszebbek, és iszonyat jól öltözködnek!!! Gyertek ki Krakkóba és lássatok csudát! :D

  • 2009.11.20 01:48:29HunVanHungary?

    hülyék vagytok ,rengeteg aranyos manóarcú angol csaj van csak kár 18 felett híznak mintha kényszerítenék őket, meg hát ott divat idiotán öltözködni....
    amugy tényleg egyszerűek mint a járólap

  • 2009.11.20 02:15:18Melquart

    Surrey megyeben Redhill kisvarosa az abszolut gyujtohelye a genetikai selejteknek. Javaslom mindnkinek, meg az angolok szerint is "elatkozott" kornyek. :D

  • 2009.11.20 04:07:10Bivalyrobi

    HAt en Londonban elek es szep nokbol van itten dogivel minden fajtabol (feher, fekete es azsiai). Vannak persze igenytelen ribancok is de azok mindenhol. Meg minden nagyvarosban szebbek a nok atlagban, mint videken, mert a szep nok is a varosba mennek szerencset (gazdag faszit) fogni. Az angol nok viszont tenyleg sokszor ugy oltoznek, mint nalunk a 13 eves hulye kiscsajok...

  • 2009.11.20 07:19:45b1250s

    Kedves hozzászóló!

    Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólásátKöszönettel:
    a Velvet szerkesztősége

    Pedig de írtam volna valami jó kis rászístá dumát,így mivel cenzúra van, nem fogok.

  • 2009.11.20 07:22:18citrix

    Európában a legszebb lányokat ITT találtam,utána jönnek a gyönyörű szlovák,baltikumi,cseh,lengyyel lányok.Messze a legszebbek,az biztos.Az angolok csőmellű lófejűek,a német,osztrák nők (tisztelet a kivételnek) hatalmas elefántok,a hollandok kesék;a női finomság,érzékiség csíráját se hordozzák.

  • 2009.11.20 07:22:43b1250s

    http://www.redtube.com/15565
    nagyon szép fekete amerikai csaj

  • 2009.11.20 07:27:28Fabatka

    Bárhol nyaralunk a világban, egyből felismerjünk az angolokat:
    - Mindegyik vörös és szeplős.
    Ráadásul ha emellé még focilabda is társul, akkor vitathatatlan milyen nációhoz tartoznak.

  • 2009.11.20 07:58:31Zerstörer

    A londoni szőke brit lányok tapasztalataim szerint átlagban jobban néznek ki, mint a csüngő hasú, narancsbőrös, de magát gyönyörűségnek gondoló magyar proliretkek.
    Vidéken meg nem jártam.

  • 2009.11.20 08:43:28Illés Béla

    Végre egy oldal ahol a hiú,beképzel,öntömjénező
    f@szkalapok és ribancok benyalhatnak egymásnak.
    Éljen külcsinfasizmus!Zig heil!

  • 2009.11.20 09:07:57jacks_colon

    Angliában élek, vidéki városban. Olyan gyönyörű nők vannak itt, hogy nem győzöm kapkodni a fejem. Rengeteg babaarcú, nagyszemű csaj van, hatalmas mellekkel, és formás fenékkel és lábakkal. És nem rejtik el, tudnak öltözködni is. Ezek angolok, nem mindenféle keverék mint Londonban. Az idősebbek is nagyon vonzók és igényesek tudnak lenni, akár több gyerek után is, akár 40 évesen is.
    Vannak kövérek is, igen, meg lepukkant családok is. Akik olyan környéken laknak, azok azt látják minden nap. De van más is.

    (Mindezt úgy mondom, hogy nem vagyok különösebben jó véleménnyel az angolokról, de az ilyen fikapöckölő paraszt magyarokról még kevésbé vagyok jó véleménnyel).

  • 2009.11.20 09:12:47Karachar Nevian

    --- www.smartpeople.com ---
    A regisztrálók különféle IQ- és személyiségteszteket kell hogy kitöltsenek, sőt egymást kötelesek tesztelni.
    Ha valaki a tesztek felét elbukja, törlik a regisztrációját.

    - 20.11.2010 -
    A Magyarországról indult társkereső szolgáltatás immáron a Föld 55 országából rendelkezik tagokkal, az eddigi eredményeket sajtóközleményben foglalták össze.
    Eszerint a nemzetközivé váló közösség által a legnagyobb arányban visszautasított nép az amerikai. Nyolc jelentkező férfiból csak kettő jut el a jelentkezési lap kitöltéséig, a nevét is csak a maradék 42% tudta leírni.
    A nők versenyében sajnálatunkra a magyarok hátulról a harmadik helyen állnak. Csak az olaszok és a görögök múltak minket alul.
    Sokan felvetették hogy nem hiteles ez a lista, mert sok országból nem is volt hölgy jelentkező, ám a smratpople.de oldalt, bár nem létezik, több ezren keresték a neten.

  • 2009.11.20 09:25:06mmen

    oké, az angolok tényleg nem túl szépek, de legalább öltözködni tudnak. itthon öltözködés nőknek = kurvacuccok, férfiaknak = ukrángengszter style vagy kamuretró. A magyarok a világ legcikibben öltözködő népe. sokat járok a uk-be, és a magyar csajok tényleg szebbek, de olyan inzultáló, hogy mind kurvának öltözködik - egy ideig bámulom, de durva, h ennyire nincs stílusa senkinek.

  • 2009.11.20 09:34:04dömper dönci

    2009.11.20 01:23:38funkenstein
    "A LENGYEL nők a legszebbek, és iszonyat jól öltözködnek!!! Gyertek ki Krakkóba és lássatok csudát! :D"
    Iszonyat jól? Én is szoktam látni okádékul gyönyörű nőket de némelyik pasi bámulatosan gondozatlan.

  • 2009.11.20 09:48:26ezanevemeskesz

    ezt korábban az egyik kereskedelmi rádióban hallottam. amúgy az oldal elképzelése lehet jó is, viszont ki az aki megmondja, hogy valóban az szerepel a képen aki beküldte. a neten fél pillanat alatt keresek olyan képet amit szerintem bárki elfogadna. ki hitelesíti? :)

  • 2009.11.20 09:59:01hukabuki

    Egy bevandorlo sosem lehet angol, csak BRITT. Nem ertem ezt miert ertik otthon...

    Kulonben meg vannak itt szep (angolok!) szep szammal...csak ha az atlagot vesszuk tenyleg lapos seggu, csunya arcu, nagymellu, esetenkent kover nepseg. Es pont azert oltoznek ugy ahogy es azert nem figyelnek az alakukra, mert tolerans es turelmes nep. Es kabe lesz+rjak hogy neznek ki ... itt vegig lehet menni ugy az utcan hogy sok gyoker nem rohog a hatad mogott ha szandalhoz zoknit veszel...

  • 2009.11.20 10:03:37Oleg Gontar

    Paff: hat nem tudom, viszont mar veletlenulsem akarnek Angliaba menni

  • 2009.11.20 10:08:34ezanevemeskesz

    :) egy román aki komolyan veszi az oldalt:

    http://static.p1.sl.beautifulpeople.com/full/327f5491-f04b-41ba-b34c-aebe60e24722.jpg

  • 2009.11.20 10:09:04pollio

    "Az angolok rondák, de Londonban az emberek szépek" : London is not England. Nyilván sok a turista. Én éltem kint 5 évet, és jellemző volt, hogy amikor jó csajokat láttam, elkezdtem hallgatni, hogy milyen nyelven beszélnek, és sokszor derült ki, hogy nem angolok voltak... :) Az angolok öltözködéséről meg annyit, hogy szerintem iszonyú gáz, fiúknak munkanapokon karót nyelt öltönyös business dresscode, azon kívül meg állaza slampos kinézet lenyalt, baseballsapka alól szembelógó félhosszú hajjal... És máshol még nem láttam nyáron csizmában, télen ellenben strandpapucsban közlekedő embereket...

    És természetesen a MAGYAR lányok a világon a legszebbek! (Ennek ellenére a barátnőm meg görög.)

    Viszont most jön a lényeg:
    Nekem.

    De lehet, hogy a "ronda" angol fiúknak meg a "ronda" angol lányok jönnek be (valamiért még nem haltak ki az angolok, ugye.) Ez az egész "rondaság" kérdés naggyon szubjektív. És akármennyire nem jönnek be nekem személy szerint az angolok, egy ilyen szépség-soviniszta oldal esetén büszke lennék arra, ha engem rondának titulálnak.

    Az, hogy a magyar lányok kurvának öltöznek, a fiúk meg maffiózónak, meg sajnos a nyugati kultúra "jótékony" hatása...

  • 2009.11.20 10:13:49dömper dönci

    Én már nem tudom mi a szép és mi a csúnya. Tegnap óta egy UFO barátnőm van. Fogalmam sincs, hogy szép, vagy sem.

  • 2009.11.20 10:22:35ezanevemeskesz

    http://static.p1.sl.beautifulpeople.com/full/ae497951-a808-4c0f-920d-7e1df058a438.jpg

    óriási, megkedveltem az oldalt :)

  • 2009.11.20 10:23:55pollio

    @hukabuki: ja, toleránsak mint a birkák...3 lépés távolságból...Addig, amíg csak az időjárásról beszélgettek...Mert ha nem vagy olyan, mint ők, akkor 3 lépésnél soha nem kerülhetsz közelebb...

  • 2009.11.20 10:58:53mbazs

    2009.11.19 22:38:57oberka

    Attól, hogy egy kis kerék pörög, ami "flashül néz ki", még nem feltétlenül flashes az oldal. Én úgy látom, javascriptes-ajaxos az.

  • 2009.11.20 11:26:28szódabár

    Szerintem mindenhol vannak szépek és csúnyák is. Nyilván az angoloknál is van példa erre is arra is. Lady D, Colin Firth, Jennifer Ehle, Ralph Fiennes is angolok...
    Nálam az olaszok jönnek be, tudnak öltözködni, tudják mi áll jól nekik, van stílusuk és szerintem összességében jól néznek ki.Nálunk tényleg az a baj, hogy nincs stílusunk, mindenkit utánozunk, az idősebb pasik elképesztően igénytelenek, a nők egymást majmolják, és még az idősebbek is hajlamosak kurvának öltözni. A fiatalok pedig azt hiszik, hogy csak akkor tudnak pasira vadászni, ha mindenük kilóg a ruhából. A fiatal fiúk is azt hiszik, hogy csak a márka számít, más nem. Egyébként minden országban az időseket kell megnézni: a németeknél, osztrákoknál, olaszoknál 60 fölött is fel tudnak öltözni rendesen, nálunk szegények örülnek, ha nem halnak éhen.

  • 2009.11.20 12:18:15garymoore54

    Elnézést azoktól, akik másként gondolják, de az én egyhetes londoni tapasztalataim summázata megegyezik a címben szereplő megállapítással: ennyi rusnya, malac arcú, duplatokás, semmihajú, hatalmas picsájú nőt még életemben nem láttam egy helyen koncentrálódni. Azt, hogy kedvesek, viszont elismerem. A pasik sem csapják az Alain Delon-külsőt, de arcra sokkal jobbak, mint a csajok.

  • 2009.11.20 12:23:59vernarancs

    Aze' a bekemnet megsunaznam!

  • 2009.11.20 12:58:15garymoore54

    Sztem akkor inkább Margaret Theacher! Bekemné egy sótlan szilikontyúk.

  • 2009.11.20 13:45:59polgárpuki

    Az szép, hogy a pasim regisztrált, hogy megnézze, szépnek tartják-e? Ja mellesleg nekem nem szólt...

  • 2009.11.20 14:49:24Kham

    Úú vazz én egyből rácsaptam a Top50 female-re, de komolyan mondom egyből az első szerintem Esteban néven látta meg a napvilágot:D http://static.p1.sl.beautifulpeople.com/full/1429eeee-ac04-4a6b-8750-31a3e81580d6.jpg

    A többi nem rossz, csak valószínű, hogy a Westend titkos pincéjében klónozzák őket a Barbie gyártósoron.

  • 2009.11.20 14:58:21Susan Delgado

    én nem tudom megnézni a képeket:(

  • 2009.11.20 15:41:57Susan Delgado

    A magyarokat megnéztétek?

  • 2009.11.20 16:11:47bwaldorf

    hát vannak kevésbé szép egyedek is ezen az oldalon.. magyar pasikból pl. egyet- max kettőt láttam aki jól nézett ki:D

  • 2009.11.20 23:16:32failte

    En azert az ir pasimat a vilagert sem cserelnem le. Egyreszt kulsore is jobban bejon, mint a magyar pasik, masreszt meg a szemelyisege... Vegre egy ferfi, aki tisztel es nem varja el, hogy kiszolgaljam minden teren, nem ugy, mint a volt magyar pasijaim.

  • 2009.11.21 17:56:43szottyadt

    Nagyon rondák, és ápolatlanok a magyar férfiak is!:DDDDD kb 4% kivétel!:))

  • 2009.11.21 23:01:46trafikuty

    Ez mekkora baromság! Több nagyon vonzó brit kapcsolatom volt. Persze, bizonyára szar az ízlésem.
    message to failte: the irish is not british!

  • 2009.11.22 15:01:43FlybyWire

    Na, én bejutottam. :)

  • 2009.11.22 15:02:53FlybyWire

    2009.11.20 23:16:32failte

    Te nagyon hülye vagy, ilyen ostoba általánosításokat is csak igen buta ember mond.
    Ír faszit magyar nőnek nagy vicc összeszedni, mikor az ír nők 95%-a bojlertestű...

  • 2009.11.22 15:04:08FlybyWire

    2009.11.20 13:45:59polgárpuki

    én regisztráltam a csajt is, akiért odavagyok, mondtam neki is (beleegyezett). Persze ő simán bejut, szerintem én neccesebb voltam :)

  • 2010.08.26 15:35:46Ess

    ???:D
    [link]

  • 2010.09.10 19:07:11Nszabi

    Ehhez azt tennem hozza hogy az angol nok tenyleg csufosan neznek ki!KIVEVE!A 35-45 eves tehetosebb korosztalyt!Na ott talalsz igazi not,nem is keveset!22 eves az vagy nagyon pufi,vagy nem pufi de gorbelabu,ha nem gorbelabu,akkor meg olyan genkezelt(belterjessegbol adodo)kinezete van!

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés