A válások betiltásáért kampányolnak Kaliforniában
| 2009.12.02. 16:54 - Eivissa
Leszögeznénk már az elején: ez az egész egy vicc. De annak nagyon jó, sőt, akár el is lehet rajta gondolkodni egy kicsit. A rescuemarriage.org című oldal létrehozója bizonyos John Marcotte, kaliforniai politikai aktivista. Ő jelenleg népszavazás kiírásáért gyűjt aláírásokat - nem viccből, hanem tényleg - annak érdekében, hogy az államban betiltsák a válást. Az elsőre igencsak bizarrnak hangzó ötlet mögötti érvelés megdöbbentően logikus.
Kaliforniában a tavalyi elnökválasztással egyszerre erősítette meg népszavazás a Házasság védelméről szóló törvényt. Ez azért került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, mert ezzel az államban betiltották az azonos neműek házasságát. John Marcotte azt mondja, a házasságok védelme érdekében azonban újabb népszavazásra van szükség, hiszen még így is maradt valami, ami komolyan fenyegeti a törvény védelmét élvező intézményt: ez pedig a válás.
Tagadhatatlan, hogy a dologban van valami, hiszen a házasságok több, mint fele válással végződik. John Marcotte szerint aki a tavalyi népszavazáson igennel szavazott, hiszen szívén viseli a házasságok védelmét, az emellett a kezdeményezés mellett is ki fog állni. A válások betiltásának egyébként anyagi szempontból is pozitív következményei is lennének, egy független intézet felmérése szerint az USA-nak évi 112 milliárd dollárjába kerülnek a válások, így az intézkedéssel ezt a kiadást is egy csapásra le lehetne faragni.



Kommentek
2009.12.02 17:00:35ági anyu
Tényleg, mennyivel jobb a válásnál, mikor egy elhidegült pár egymás és esetleges gyermekeik életét nyomorítják meg!
2009.12.02 17:25:56csz0
Ezzel csak annyit érnének el, hogy még többen választanák az élettársi kapcsolatot...
2009.12.02 18:16:01Gatto Negro
A logó tökéletes...Az a bilincs a pasi meg a csaj figuráján tökéletesen jellemzi az egészet.
2009.12.02 18:17:01Jedlik
Maximálisan egyetértek, hiszen amit Isten összekötött azt ember el nem választhatja. A válás természetellenes dolog, ami veszélyezteti társadalmunk alapkövének, a családnak a szentségét. Én továbbmennék: a házasságtörést büntethetővé tenném a nők részére, mivel házasságtörés bún. Ugyanakkor a férfiak mindig a nők miatt követnek el házasságtörést, így ez is a nők bűne. Ilyen esetben is a nőket büntetném.
2009.12.02 18:22:45Dercsár
Továbbmegyek: megkövezés legyen az ilyen nők büntetése. Egyszerű szabályokat végre, maszatolás meg lelkizés helyett.
Vissza az ószövetségi normákhoz!
2009.12.02 18:23:25Dercsár
A múlt a jövőnk!
2009.12.02 18:25:16Adaren
@Jedlik: Évszázadokig így volt ez szerte a világon. Rómában is csak akkor válhatott nő, ha a férjet méregkeverésben, vagy sírgyalázásban bűnösnek találták. Bezzeg a nők esetében már a házasságtörés elég volt. Nah jó, később azért tiltották, hogy a férfi az ágyasát beköltöztesse a feleséggel közös házzal, de ez már ugyebár a vadliberalizmus szele... :)
2009.12.02 18:27:59bumble bee
igen viccesek meglátások, szerintem is hülyeség a válás. na tehát jó néhány évvel ezelőtt a válás nem volt bevett szokás és nem azokra az évekre gondolok amikor érdekből házasítottak. ez a mostani kor egy igen pipogya dolga. unalmunkba megházasodunk aztán fenne nagy szabadságunkban elválunk. a válások nagy része az emberek hatalmas szabadságának tudható be. kevés probléma van amit ne lehetne megbeszélni. amúgy azért kattintottam csak ide, mert az asztali RSS olvasó apró betűin azt olvastam hogy be akarják tiltani a vallásokat. gondoltam valami normális dolog. az emberek annyira hülyék, túl sokat képzelnek az életbe...
2009.12.02 18:29:54Jedlik
Dercsár: Úgy gondolom a női körülmetélés elegendő büntetés lenne a nők számára, így megfosztva őket a nemi vágy illúziójától végre a természet őstörvényei szerint szolgálhatnák urukat.
2009.12.02 18:37:02lady_g
Jedlik, remélem viccelsz, ha nem szívesen elmagyaráznék neked egy két dolgot!;)
2009.12.02 18:39:29Jedlik
lady_g: kiváncsi vagyok mivel tudod menteni a menthetetlent.
2009.12.02 19:15:04zsu_
Jedlik: Te melyik században élsz? Gusztustalan az ilyenfajta felfogás. Ez egy igen beszűkült látásmódra utal!
Ok, hogy a család szentsége veszélybe kerül, de mi van ha annyira nem tudják már elviselni egymást hogy egyszer csak valamelyik lepuffantja a másikat?Amit mondjuk egy válás simán elkerülhetővé tett volna! Vagy nem is kell ilyen végletekig menni. Gondolj már bele a gyerek helyzetébe...ha már családról van szó!Hogyan éli meg a gyerek, ha a szülők állandóan marakodnak? Én úgy gondolom igenis vannak olyan helyzetek, ahol a válás a legésszerűbb!Erről az Istenes dumáról meg csak annyit, hogy nem mindenki templomban esküszik. Azt akkor elméletileg nem köti össze Isten, szóval szét lehet választani pár aláírással.
2009.12.02 19:35:15Gatto Negro
Jedlik!
A 18:29:54-kor elkövetett kommenteddel túl messzire mentél. Fejezd be a trollkodást!!! Ez már túl átlátszó provokáció volt. Régebben ennél sokkal jobban csináltad azt, amit egyáltalán nem kellett volna csinálnod...:)
2009.12.02 19:40:01lady_g
Jedlik: áh, nem is akarok neked beszélni, először jól beakartam olvasni de ilyen embereknek úgysem lehet. fel sem húzom magam mert nem miattad fogom. azért még mindig reménykedem h csak viccelsz
2009.12.02 19:46:41torb
Ugyan már emberek!Nem kellene ilyen drasztikusan támadni szegény Jedliket!!...
Inkább olvasd el még egyszer amit írt és úgy már könnyű lesz belátnod mennyire igaza van...
2009.12.02 20:08:06Majordomus
Mindennek van előnye. Ha a nőket csadorba öltöztetjük,akkor nem kivánjuk meg őket, kipusztul az emberiség s nem születnek meg ilyen ,,jedlik,, félék. Csak sajnos a JEDLIK ÁNYOSOK sem.
Minden hülyeségben van egy csipet igazság. 7 éve minden nyáron egy iszlám országban nyaralok. 3 dolgot nem látok ami itthon mindennapos. Részeg embert, koldust, és pornót. Érdekes módon kiválóan megvannak. Az arab nyelvben nincs kifejezés a házasságtörésre !!!
2009.12.02 20:37:08Connie
2009.12.02 20:08:06Majordomus
A csadornak 1 előnye van. Az, hogy akkor nem látszik a miniszoknya-semmi felső, így a nemi erőszak jelentősen csökken, mivel egyel kevesebb dolog van, amivel lehet provokálni.
2009.12.02 18:17:01Jedlik
Igen, kedvesem csakhogy olyan csodálatos tud lenni, amikor a gyerek azzal kel és fekszik, úgy megy iskolába/óvodába és arra megy haza, hogy a szülei ölik egymást. Akkor még egy jó pár lelkileg és érzelmileg nyomorék felnőtt lenne. Hacsak nem lenne előbb öngyilkos, mert már nem bírja. Ahogy elnézem, burokkal körülvett, rózsaszín álomvilágban nőttél fel. Irreális elképzeléseid vannak. Távol áll a valóságtól. NEM lehet mindent a nők nyakába varrni. Ahogy látom, el sem tudod képzelni, hogy FÉRFI legyen az a bizonyos házasságtörő. Vagy hogy esetleg NEM házasságtörés miatt válnak el. Egyszerűen fantázia világban élsz, vagy csak ennyire nőgyűlölő vagy.
2009.12.02 18:29:54Jedlik
Akkor tudod mit? Menj Afrika belső részére élni. Ott még mindig szokás az ilyen középkorinak is nehezen nevezhető barbár bűncselekmény. Mert ez, az. A férfiak körülmetélésének a zsidóknál egészségügyi oka volt. (Tudod, amikor pár ezer éve kialakult, nem mosakodtak minden nap, mivel nem volt meg rá a lehetőség. Egyszerbűbb és könnyebb volt tisztán tartani magukat.) DE a női körülmetélés egyszerűen annyit takar, hogy a csiklót és az idegeket kivágják. (Képzeld el, hogy letépik a golyóidat.) Csonkítás. A férfiaké nem, mivel csak egy bőrdarabról van szó. A nőknél egy testrészt vágnak ki. (Kivágom a szemeidet, hogy ne tudj más nőre nézni, kiheréllek, hogy ne tudj megcsalni.)
Ha te ezt normálisnak tartod, sürgősen menj el egy pszichiáterhez, mert nem vagy normális.
2009.12.02 20:50:13Connie
2009.12.02 19:46:41torb
Igaza? Miben? Hogy szó szerint vesszük a Bibliát? Hogy csak azért kiáltunk ki mindjárt bűnösnek és alázunk porrá, mert nő vagy? Akkor mit szólnál, ha mint férfit fognánk és levágnánk a miazodat, mert nemednél fogva bűnös vagy és be kell hódolnod és alárendelned magadat egy nőnek, akivel életed végéig össze vagy kötve. Akkor is bűnösnek vagy kikiáltva, ha soha nem loptál, soha nem öltél, soha nem ártottál senkinek/semminek. Hidd el, azok az afrikai nők, akiket megcsonkítottak, nem így gondolják.
2009.12.02 21:00:26Pharocq Alfőmérnök
Az arab nyelvben azért nincs kifejezés a házasságtörésre, mert minden házasságtörőt halálra köveztek, vagy kivégeztek.
Ezután már nagy nehézségekbe ütközött elmondani mi történt. Szegény már nem találta a szavakat.
Ezért nincs is.
2009.12.02 21:56:27Kiora
Drága hímsoviniszta feleim! Adja Uram Istenem, hogy mind buzik legyetek XD
2009.12.02 22:57:56Evetke1
2009.12.02 17:00:35ági anyu
"Tényleg, mennyivel jobb a válásnál, mikor egy elhidegült pár egymás és esetleges gyermekeik életét nyomorítják meg!"
Hidd el, hallottam több olyan esetről, hogy a szülők elvált állapotban is képesek keményen megnyomorítani a gyerekek életét.
Szerintem az intézkedés kicsit hangsúlyosabbá tenné a házasság intézményének jelentését. Talán kevesebb elhamarkodott döntés születne...
2009.12.02 23:08:30Rocko-
na, egyszer ide is kell kommentelni. szóval megértem az indokot, és nagyon helyes. ha összeházosodott, akkor házas, maradjon is úgy.
rosszul döntött? így járt, gondolja meg jobban, hogy kivel köti össze az életét. túl sokan és túl felelőtlenül kötnek házasságot, nem egy alkalommal láttam, hogy 2 év házasság után már válnak is. volt értelme?
hogyan is szól a fogadalom? örök hűséget fogadok, holtomiglan-holtodiglan. tessék csak szépen megrágni, és értelmezni ezt a pár szót. gondolja végig a kedves házasulni vágyó, hogy tudja-e ezt tartani. ha nem megy, akkor inkább ne házasodjon.
amúgy meg felesleges felháborodni, van még elég sok másik állam és még több megye, h válhassanak.
2009.12.03 00:02:14no comment 01
jaja..milyen"jó" is ez a házasság..valaki irta itt,hogy régen nem volt divat,hja..nem is miután a fater 13évig ütött, vert minket egy-két kitört fog egy-két megrepedt borda, egy kis arccsonttörés, stb..de hát ő is olyan rendi volt vagy öt évig..(ez annak szól,aki asszonta nézzük meg kivel kötjük össze az életünk)aztán én untam meg,fogtam a három kis tesót és be a gyámhatóságra vagy válik anyu..vagy mi megyünk intézetbe.Na akkor már nagy nehezen tudott dönteni.Az én (volt)férjem is félrecsusszant 10év után..és??akkor mi van az ő élete azt csinál amit akar..értelmes emberek módjára elváltunk és láss csodát a gyerekek meg se sinylették.
2009.12.03 07:57:48summarygloss
Jedlik, drága, tudsz te ennél jobbat is, nem kell rögtön elmenni a popularista irányba... és már rögtön a második kommenttel! Ejnye-bejnye! :-)
2009.12.03 09:08:39mooncat
jaj istenem, hogy mennyire nem érzik az emberek az iróniát!
2009.12.03 10:34:48torb
Álmomba nem hittem volna h ennyien komolyan veszitek Jedliket...H elkezditek megmagyarázni h nem, azúgy nem lesz jó...H kinek mit kell levágni!...Őrület...:)
Csak nem gondolod h ő komolyan mondta!!??
Egyszerűen annyira képtelen és provokatív akart lenni h az már vicces..
De h hozzászóljak komolyan is a témához:
Biztos h kell(ene) valamit találni amitől a házasság visszakapja a súlyát mert ez most csak egy fecni..Aki megházasodik majd 2 év múlva elválik az egyértelműen hülyeséget csinált és csak a hivatalnokoknak meg a jogászoknak adott megélhetést...
Inkább éljetek egyszerűen együtt..
2009.12.03 11:02:47F/
@2009.12.02 20:50:13Connie
"Akkor mit szólnál, ha mint férfit fognánk és levágnánk a miazodat, mert nemednél fogva bűnös vagy és be kell hódolnod és alárendelned magadat egy nőnek, akivel életed végéig össze vagy kötve."
De ehhez miért kell egyből levágni bármit is? Ha tényleg olyan, mint amilyennek mutatja magát (vagy legalábbis amilyennek a leírtakat szó szerint véve tűnik), a (mások számára akár elfogadható szinten történő) behódolás már magában sok lenne neki.
2009.12.03 11:08:39Connie
2009.12.02 22:57:56Evetke1
Na igen, viszont ha elválnak és külön költöznek nagyban csökkentik ennek az esélyét.
2009.12.03 11:02:47F/
Na azért, kérlek, mert amit ez az elmebeteg javasol csonkítás. A női körülmetélés, mint azt elmondtam, azt jelenti, hogy fogják is kivágják a csiklóját. (Már ha tudod, hogy mi az.) Ezért javasoltam. Férfiaknál ugyan ez a kategória, ha levágják a farkát. Csak érzékeltetni próbáltam vele, hogy mi az, amire marhára bólogat. (Ezek szerint arra is bólogat, hogy levágják a farkát. Mert így van azonos szinten a kettő.)
2009.12.03 11:16:13Connie
2009.12.02 23:08:30Rocko-
Ezek szerint Kálvinista vagy. Vagy csak te is nagyon idillikusan látsz mindent. Tudod, a való életben NEM lehet mindig előre tudni, hogy milyen az illető, akivel össze tervezel házasodni. Ugyanis, van, hogy a házasság elő pár éve, hónapja csodálatos. És akkor jön valami, ami mindent megváltoztat. Valami egyszer bekattan, és kijön, hogy alkoholista, drogos, agresszív. Akkor mit csinálsz, ha mondjuk 5-10-15-20 év múlva megy tönkre a házasság? Vagy ha te sétálsz bele olyan házasságba, ami tönkre megy vagy olyan emberbe, akivel ölitek egymást? Sajnálom a gyerekedet, ha van. Hogy mazochista vagy, oké, de a gyerekedet nem kellene ilyennek kitenni.
2009.12.03 11:20:59manonlescault
Miért kell egy ilyen baromságot komolyan venni? Aki nem látja a kezdeményezés abszurditását, az sürgősen gondolkozzon el.
2009.12.03 11:30:43Connie
2009.12.03 11:20:59manonlescault
Mivel a cikk elején is megmondták, hogy vicc. Viszont az amcsik amilyen barmok, bármit ki tudnak találni.
2009.12.03 12:07:56F/
@2009.12.03 11:08:39Connie
Nem "csak" azt jelenti:
http://en.wikipedia.org/wiki/Female_genital_cutting#Procedures:_World_Health_Organization_categorization
(Őszintén szólva én csak annál nagyobb kiterjedésű csonkításról hallottam, amikor ez nagyon téma volt a médiában, ezért megnéztem, mit írnak róla wikipedián.)
2009.12.03 14:37:50Rocko-
2009.12.03 00:02:14no comment 01
gondolom egy cseppet se érzed magad hibásnak a választásban.
2009.12.03 11:16:13Connie
én BAHista vagyok. vagy Móriczista. arra utazok, vallás meg egyik se érdekel.
"Tudod, a való életben NEM lehet mindig előre tudni"
vagy nem tapasztaltad ki, hogy milyen a másik. vagy magad. ezt hívják úgy, hogy túl korai döntés.
"Valami egyszer bekattan, és kijön, hogy alkoholista, drogos, agresszív."
ez az ami lappang, de ennek vannak elôjelei. a partneren múlik, hogy ezeket idôben felismeri-e.
"Vagy ha te sétálsz bele olyan házasságba"
mondjuk én nem fogok belesétálni házasságba, hanem megfontolom jól, hogy kivel fogom összekötni az életemet. örökre.
"oké, de a gyerekedet nem kellene ilyennek kitenni."
egyértelmû. de tök mindegy, ha tönkremegy a házasság, akkor az szar a gyereknek. az csak a szívás mértékét csökkenti, ha elválnak. a gyerek így is, úgyis megsinyli.
szóval ha valaki hoz egy hülye döntést, az igenis szembesüljön vele. fontolja meg, hogy milyen kijelentés tesz, ha az életérôl van szó.
2009.12.03 16:50:48Frengi
Régen nem kellett válás, mert az emberek hamar meghaltak, háborúk, járványok, a természet megoldotta.
Vagy ha nem a természet, hát Pipás Pista besegített.
2009.12.03 20:55:14Connie
2009.12.03 12:07:56F/
Na igen. Minimum ezt a részt vágják ki. Akkor is csonkítás.
2009.12.03 14:37:50Rocko-
Mindegy, hogy megfontolod vagy nem. Akár mennyire kitapasztalhatod magadat, vagy a másikat, akkor is tönkre mehet a házasság...10-15-20 év múlva. Most nagy a szád, hogy te mennyire előre látó vagy és milyen óvatos, meg hű de akármi. Ez a tipikus velem soha nem történhet meg. Mindig minden megtörténhet. Elég szembesülés az, ha szar házasságod van. Ha tönkre ment. Ha te mazochista vagy, oké. Azzal semmi gond. De legalább a gyerekeidet ne erőltesd bele abba, hogy ilyen légkörben kelljen felnőniük. Hacsak nem akarsz egy idegileg és érzelmileg roncs gyereket, aki iszik, drogozik...ha esetleg nem akarsz a saját gyereked temetésére menni és a saját gyereked sírjához kijárni. A TE hülye döntésed, hogy egy szar házasságban maradsz, NEM az övé.
2009.12.03 20:56:56Connie
Egyébként ez a velem nem történhet meg hozzáállás rossz. Mindig minden megtörténhet mindenkivel. Sokan úgy vezetnek autót, hogy velük nem történhet baleset, csak mással. Aztán ők vannak meglepődve a legjobban, ha balesetük van. Erről ennyit.
2009.12.03 23:41:48no comment 01
:))rocko drága akkor abban a helyzetben senki sem volt hibás..hajtottunk mindketten egyikünk éjjel a másikunk nappal..volt,hogy hetekig nem is találkoztunk szinte..nem, hogy...hmm..:)dehát az fránya biológia a pasiknál üriteni azért kell néha..;-)ezzel nem is lett volna gond(tudod,amiről nem tudok az nem fáj)de az eredménye minden évben nálunk nyaral.:)))ebből csak az a tanulság,hogy nem kell mindig bűnöst keresni:)mi nem hibáztattuk egymást a kialakult helyzetért,mint irtam azóta is remek a kapcsolatunk..remélem a válaszom kielégitő volt:)
2009.12.03 23:44:26Rocko-
2009.12.03 20:55:14Connie
"akkor is tönkre mehet a házasság...10-15-20 év múlva."
egy jó választás esetén csak külső, váratlan ok miatt. meghal a gyerek, vagy hasonló.
"Ez a tipikus velem soha nem történhet meg."
egy szóval nem mondtam ilyet. viszont én magam próbálom ellenpéldáját adni a hűbele balázs módjára házasodóknak, akik _másnap_ már válnak. biztos kellett az a házasság?
"Elég szembesülés az, ha szar házasságod van."
akkor a saját hülyeségemmel szembesülök.
"De legalább a gyerekeidet ne erőltesd bele abba, hogy ilyen légkörben kelljen felnőniük."
ez már inkább családalapítási kérdés. ha szar a házasság, akkor kell bele gyerek? itt lép be a szülők önzősége, h neki egy gyerek kell, nem pedig család. pedig a kettő külön. meg hogy majd jön a gyerek és akkor megoldódik minden. pedig nem, nekik kell megoldaniuk.
"A TE hülye döntésed, hogy egy szar házasságban maradsz, NEM az övé."
a gyereknek van a legkisebb beleszólása a családba. ő ugyanis beleszületik. szerinted melyik a jobb? egy szar család v az egy szülő? szerintem mindkettő szar, erre mondtam, h a gyerek mindenképpen megszívja. jelezném, hogy tudom, voltam ebben is abban is.
2009.12.04 06:47:57Connie
2009.12.03 23:44:26Rocko
Ezek szerint még mindig nem érted a lényeget. Vagy ennyire értetlen vagy, vagy csak ennyire idillikus világban élsz. Akár mennyire óvatos vagy, mindig jöhet valami, ami tönkreteszi a házasságot. Senki nem mondott olyant, hogy első látásra rohanunk az oltárhoz. Viszont tudod, hogy hány olyat láttam, ahol a házasság első ideje akárhány éve csodálatos volt...viszont külső vagy belső ok mindegy, valami bekattant. 20 év után találkozik valaki mással, aki miatt elhagy. Na bumm. Ettől jobban érzed magad? Akkor ez most külső vagy belő ok? Viszont beismerted, hogy így is történhet bármi. Az életben csak a halál biztos.
Ha tényleg voltál mindkét szituban, nem beszélnél ilyen baromságokat. Akkor tudnád, hogy sokszor a válás és a külön élés a legjobb. Ha semmilyen kapcsolat nincs közöttük. Akkor nem erőltetnéd bele azt a szegény gyereket abba, hogy egymást ölő szülőkkel keljen felnőnie. Viszont válást lehet normálisan is kezelni. Nem kell, hogy megszívja a gyerek. Az ilyen hülye gondolkozás miatt szív.
2009.12.04 09:13:51Zahara
Már hogyne lenne az arabban szó a házasságon kívüli szexre??? الزنا azaz zina
2009.12.04 09:20:36Zahara
2009.12.03 11:08:39Connie
A női körülmetélés valami elmeháborodott szüleménye, de abban nincs igazad, hogy ez mit takar.
3 formája van.
A legenyhébb gyakorlatilag csak egy csippentés, és nem befolyásolja a női orgazmust.
A legdurvább formája olyan, mintha legyalulnák az egészet, és nem is csak a csiklót érinti. Szülésnél sokszor szanaszét kell kaszabolni az ilyen nőket, mert egyszerűen nem talál utat a baba, és különben is összevissza szakad magától. Persze ha megéri az anyaságot, és nem hal meg valami fertőzéstől.
:(
2009.12.04 09:21:38Zahara
Ja, látom már mások is megjegyezték, amit én.
2009.12.04 21:24:50Connie
2009.12.04 09:20:36Zahara
Oké, azért én sem tudhatok mindent. Na igen. Azért Afrikában nem ismerik a higiénia legalapvetőbb formáját sem.