Nekem anno sejtelmem sem volt arról, hogy ez mindenki számára ilyen fontos esemény és mérföldkő. A múltkor arról beszélgettünk, hogy ki mikor mondta először a szerelmének, hogy "szeretlek", illetve hogy a szerelme mikor mondta neki először ezt - a jelek szerint - bűvös szót. Tudtam, hogy furcsán fognak rámnézni, de bevallottam, hogy én egyáltalán nem emlékszem arra, hogy kettőnk közül ki és mikor és hol mondta először.

Tényleg furcsán néztek rám. Sőt, valaki ahhoz hasonlította ezt a dolgot, hogy ez olyan, mintha nem emlékeznék, hogy mikor vesztettem el a szüzességemet. Általános amnéziában azért nem szenvedek, minden ilyesmire nagyon pontosan emlékszem, az első találkozástól az első csókon és közös vacsorán keresztül az első veszekedésig. De arra, hogy mikor mondtam neki először, hogy szeretlek, vagy hogy ő mikor mondta nekem először, arra nem emlékszik egyikünk sem.

Hogy ennek mi a magyarázata, abban nem vagyok biztos, de talán arra hivatkozhatunk, hogy a mi kapcsolatunk a szerelem első látásra és a távkapcsolat egy meglehetősen egyedi keverékeként indult. Talán azért nem emlékszünk az első "szeretlek"-re, mert mindkettőnk számára mondás nélkül is elég hamar egyértelmű volt minden.

Az ön mostani/legutóbbi kapcsolatában ki mondta ki először, hogy "szeretlek"?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a többségnél nem ez a helyzet, és igenis nagy eseménynek számít, amikor valaki szerelmet vall, azaz kimondja ezt a bűvös szót. Persze az internet tele van arra vonatkozó szabályokkal és tanácsokkal, hogy ezt hogyan és mikor kell csinálni, nyilván azon kezdve, hogy a fiúnak kell először kimondania. Illetve nem, az askmen.com tanácsadója például azt mondja, a nőnek kell először kimondania, a férfi a kapcsolat első hatvan napjában még csak a szájára sem veheti ezt a szót. A yahoo arra figyelmeztet, hogy a férfiak néha csak azért emlegetik a szerelmet, mert ettől azt remélik, hogy előbb eljutnak az első szexig, a cosmogirl szerint meg lehet sms-ben is vallani, de azért jobb, ha nem.

De halljuk inkább, mint mondanak az olvasók! Ön szerint is ilyen jelentőségteljes esemény, amikor az ember először kimondja, hogy "szeretlek", vagy esetleg szégyenszemre ön sem emlékszik már rá? Kinek kell először szerelmet vallania, a nőnek vagy a férfinak? Jöhetnek a szavazatok és a kommentek!