Robert Pattinson főállású vámpír a héten végre bevallotta, amit annyian sejtettek vagy legalábbis hallani szerettek volna: tényleg kolléganőjével, Kirsten Stewarttal jár, aki az Alkonyat-filmek másik főszereplőjeként hivatásszerűen szerelmes Pattinsonba. Úgy látszik, ha valaki azt játssza, hogy szerelmes valakibe, akkor azzal előbb-utóbb az életben is szükségszerűen kialakul valami. Bizonyos színészeknél, mindenképpen így van ez, mondunk ugyanis 5 olyan példát, akiknek nem csak egy, hanem több hosszútávú kapcsolata is forgatáson indult, színészkollégával.

1. Tom Cruise - Hogy első feleségével, Mimi Rogersszel hol találkozott össze, arról nem szól a fáma, közös filmjük mindenesetre nincs. Szintén nem a közös munka indította el kapcsolatát jelenlegi feleségével, Katie Holmesszal. Nem ez volt a helyzet azonban második feleségével, Nicole Kidmannel, aki a Mint a villámban volt a partnere 1990-ben. 2001-re ez a házasság véget ért, így Cruise agglegényként vágott neki a Vanília égbolt forgatásának, ahol rögtön összejött partnernőjével, a másik Cruzzal, azaz Penélope Cruzzal. Vele ugyan a házasságig nem jutottak el, de azért 3 évet töltöttek együtt.

2. Jude Law -  A jelenleg legnépszerűbb brit színész filmes karrierje és meglehetősen viharos magánélete az 1994-es Shopping című film forgatásán kezdődött. Jude Law itt ismerkedett össze partnernőjével, Sadie Frosttal, akivel 1997-től 2003-ig voltak házasok, született három gyermekük is. 2004-ben az Alfie szereposztói Siena Millert választották ki Law egyik partnerének. A sztori szerint a kapcsolat még a film vége előtt véget ér, de az életben ez nem így volt, még abban az évben eljegyezték egymást. 2006-ban váltak el, de most éppen úgy néz ki, a kapcsolat folytatódni fog. A képen Law első feleségével, Sadie Frosttal látható.

3. Melanie Griffith - Azért hogy ne csak férfiak legyenek a listán, emlékezzünk meg Melanie Griffithről is. Ő első férjével, Don Johnsonnal még nem saját, hanem édesanyja, Tippi Hedren egy filmje forgatásán ismerkedett össze. Griffith ekkor csak 14 éves volt, de amint lehetett, hozzáment szerelméhez, majd még mindig tizenévesen el is vált Johnsontól. Egy tévés forgatáson ismerkedett meg második férjével, Steven Bauerrel, majd harmadik férje megint az első lett. A Johnsonnal kötött második házasság sem tartott túl sokáig a dolog, de Griffith a Vad nők 1995-ös forgatása után megint a férfi főszereplő karjaiban találta magát. Antonio Banderasszal azóta is házasok.

4. Brad Pitt - Brad Pittel már a nagy hollywoodi sikerek előtt is kétszer csajozott be forgatáson, az áldozatok bizonyos Robin Givens és Jill Schoelen voltak. Harmadik filmes hódítása már egy ismertebb névvel hozta őt össze, Juliette Lewisszal, aki 10 évvel fiatalabb volt az ekkor 26 éves Pittnél. Jó randihely lehetett a '90-es évek egyik legdurvább horrorkrimijének, a Hetediknek a forgatása is. Itt jött össze ugyanis Brad Pitt és Gwyneth Paltrow. 1998-ban az akkor már szupersztárnak számító álompasi a Jóbarátokban jelent meg néhányszor. Innentől kezdve már ön is nyilván betéve tudja a történetet. Jennifer Aniston 2005-ig volt a felesége, aztán a Mr. és Mrs. Smith forgatásától kezdve mostanáig Angelina Jolie az. Mellesleg ők ketten is estek már bele Pitten kívül más férfiba munka közben: Aniston például Vince Vaughnba, Jolie pedig Billy Bob Thornton mellett egy nőbe is, Jenny Shimizu ba. Vele azután folytatott szexuális viszonyt, hogy a Kis tüzek forgatásán együtt dolgoztak.

5. Warren Beatty - A kategória nyertese azonban minden bizonnyal Warren Beatty, aki a mai napig élő legendának számít, hiszen filmbéli partnernőit egytől egyig meghódította az életben is. Ha a részleteket mind idevennénk, duplájára nőne ez a már egyébként is roppant terjedelmes poszt, ezért nézzék el nekünk, hogy csak egy gyors, kivonatos névsort szúrunk be ide: Natalie Wood, Julie Christie, Diane Keaton, Isabelle Adjani és Madonna. 1992-ben azonban a Bugsy forgatásán lecövekelt akkori filmbéli partnernője mellett. Annette Beninggel azóta is házasok, négy gyerekük született.