Celebpárok, akiknél belefér egy harmadik is
2010.03.13. 16:17 - Eivissa
Nemrég mutattunk be egy háromszemélyes kapcsolatot, ahol egy nő két férfival él együtt egyszerre. Akkor hoztunk a celebvilágból is egy példát az ilyesmire, Tilda Swintont, férjét és állandó szeretőjét. Mint kiderült, vannak azért még többen is, akiket akkor megemlíthettünk volna. Következzen további öt celebpár, akiknél a szex nem feltétlenül marad meg a kapcsolat keretei között.
1. Will Smith és Jada Pinkett Smith - Nemrégiben a Now magazinnak nyilatkoztak arról, hogy szerintük mindig úgy kell viselkedni, ahogy azt az ember természetesnek érzi. "Mi úgy állunk hozzá, hogy nem szabad elfojtani azt, ami természetes, és nyilván az ember néha másokhoz fog vonzódni. Ha erre kerül a sor, azt mondjuk egymásnak: figyelj, most le szeretnék feküdni valakivel, de ha nem egyezel bele, nem fogok". Kíváncsiak lennénk, ki hányszor egyezik bele.
2. Brad Pitt és Angelina Jolie - Náluk mindig is a feleség szokott a vadabb lenni, ennek megfelelően Angelina Jolie volt az, aki olyat mondott, ami rögtön kihagyhatatlanná tette Brangelináékat ebből a posztból. "Nem hiszem, hogy a hűség olyan fontos eleme lenne egy kapcsolatnak. Sokkal rosszabb az, hogy szakítás után csúnya dolgokat mondasz valakiről. Se Brad, se én nem állítottuk soha, hogy az együttélés azt is jelentené, hogy össze vagyunk láncolva. Odafigyelünk arra, hogy sose korlátozzuk egymást semmiben."
3. Sidney Hicks és Mo'Nique - A legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart idén egy bevallottan nyitott házasságban élő nő, Mo'Nique kapta. A beszélgetőműsort is vezető színásznő így nyilatkozott arról, hogyan mennek a dolgok férjével, Sidney Hicksszel. "Hogy lefeküdhet-e Sid mással rajtam kívül? Igen. Ezen nem múlik semmi. Egy ilyentől nem fogjuk azt mondani, hogy "na, csomagolj és fejezzük itt be ezt a házasságot". És ha húszszor fordul elő? Na és? Már több mint 25 éve ő a legjobb barátom és én az övé. Mások úgy házasodnak össze, hogy igazából nem is ismerik azt a másikat, mi nem akarunk ilyenek lenni. Én nagyon jól elvagyok a férjemmel és biztonságban érzem magam vele."
4. Justin Timberlake és Jessica Biel - Teljesen más a felállás a hírek szerint Justin Timberlake és Jessica Biel között. Timberlake több év után állítólag azt jelentette be, hogy nem szeretne tovább komoly kapcsolatban maradni. A dologból majdnem szakítás lett, de csak majdnem. Viszonyuk nem enyészett el, csak átalakult, méghozzá egy haveri viszonnyá, amelyben a szex mindkét félnek bárkivel megengedhető. Állítólag már nem járnak, csak "kavarnak".
5. Brian Austin Green és Megan Fox - Egy meg nem erősített forrás szerint éppen ellenkező a felállás Megan Fox és vőlegénye, Brian Austin Green között, mint Mo'Nique-éknál. Foxnak nem tilos más férfiakkal találkozgatni, viszont közben a vőlegény viszont továbbra is hűséggel tartozik. Hogy mit higgyünk, azt ebben az esetben viszonylag nehéz eldönteni, mert Fox saját magával is gyakran ellentmondásba kerül nyilatkozataiban. Egyszer már azt is bejelentette, hogy biszexuális, de azt aztán visszavonta, legutóbb pedig azzal jelentkezett, hogy mindössze két férfival volt dolga az életben. Ami biztosnak tűnik, hogy eljegyzésüket felbontották Greennel, de lazítva egyet a kapcsolaton mégis együtt maradtak.

Kommentek
2010.03.13 16:31:27robian
ja, aszittem eccerre. így nem is muris
2010.03.13 16:49:09Pumpu
Ja, én is azt hittem :)
Viszont brangelina-éknál jut hely egyszerre többeknek is, mintha valahol azt olvastam volna.
2010.03.13 16:52:34Kukori és Kotkoda
Bazz, mekkora ez a Mo'Nique!?
2010.03.13 16:59:11eregorn
jessica biel mintha kicsit csúnyulna....remélem ezzel senkit nem bántottam meg :)
2010.03.13 17:00:08tasavallan presidentti
Remélem, Jada Pinkett-Smith (merthogy így írják... Eivissa, baszd meg...) felteszi ezt a kérdést velem kapcsolaban Willnek, és ő igent mond. :-)
2010.03.13 17:06:55Kütyüuniverzoom
juj de szupcsi izgi ez a téma! Annyira jó hogy vagy nekünk velvet!
Remélem jövő héten is talcsizunk majd itt internetországban.
2010.03.13 17:14:16Androsz
Na, most végre láttam a második fényképet, amelyen Megam Fox jó nő. Pozőr ribanc is, persze, de azért még jó nő.
2010.03.13 17:14:49Androsz
Megan, természetesen.
2010.03.13 17:14:54Mrs. Jackman
Sidney Hicks helyében én is mást dugnék.
2010.03.13 17:27:04buddha
ki ez a fekete zsírbödön?
2010.03.13 17:39:10العربية
paraszt
2010.03.13 17:49:21Don Bandi
buddha, ez a fekete zsírbödön csak a mellékszereplője annak a filmnek, amiben a főszereplő egy még kövérebb feka csaj.
2010.03.13 17:51:57smartdrive
Mo'Nique esetében a kérdés sokkal inkább az, hogy vele lefekszik-e a férje :D
2010.03.13 18:18:47Androsz
Fogalmatok sincs róla, hogy egy kövér nővel mekkora hatalmasat lehet döngölni. Persze nem baj, ha az a jó sok husi valami formába van rendeződve rajta, de ez a bokszos maca szerintem az élet új oldalát kedveltetné meg veletek. Szóval csak óvatosan azzal a becsmérlő szónoklattal.
2010.03.13 18:20:07odamondó
" Már több mint 25 éve ő a legjobb barátom és én az övé." Ez a sidney hicks hetero? :) vagy ez a fedő házasság? :D
2010.03.13 19:10:18KiNG
Miss Renault Megan bébi körbefonhatná puncijával farkamat.
2010.03.13 19:14:03Béci 1
A bödönnő jólehet az ágyban mert kevesen dugják igy kiélvezi a dolgokat.
2010.03.13 21:25:50Zigomer Trubahin
Ez a Jada-Pinkett Smith hogy meg van öregedve, egyszerűen el van aszva... pedig a Mátrixban még egy mekkora tuti csaj volt.
2010.03.13 23:38:33kultúrpesszimista
2010.03.13 17:27:04buddha
ki ez a fekete zsírbödön?
Anyád.
2010.03.14 08:09:48Kremyyy
Azt hittem,Angelina Jolie már senkinek nem újdonság és hogy Megan Fox így 40-50 plasztikai műtét után már lejárt lemez,de ha jól látom a kommeneteken,még mindig ,,jónő". Válthatnánk már valami hús-vér élő nőre. (Olivia Wilde?)
2010.03.14 09:42:27viragszem
Teljesen igazuk van. A monogámia egy olyan szocializációs "akna", amire az életben mindenki ráfut párszor. Én nem azt mondom, hogy fűvel-fával kell, de ennek a zéró toleranciának sincs semmi értelme.
És mint tudjuk aki a legjobban puffog, annak van vaj a füle mögött... :)
2010.03.14 12:13:13Brucia
Ennyi hulladékembert....Meg "szocializációs akna"...Szépek vagytok ti is...
2010.03.14 12:18:24A Penta
És mondá az Úr ne, paráználkodj!
2010.03.14 12:31:05amanita muscaria
Jessica Biel kissé összeaszódott ebben a Timberlake kapcsolatban. Pedig szép volt. Lehet, hogy a nőnek annyira nem jön be ez a lazított kapcsolat.
Jada Pinkett Smith nőnemű??
2010.03.14 21:06:31Pucca.Cat
angelina jolie-nál nem ujdonság...
De ez a felállás nálam tuti nem lenne nyerő..
2010.03.18 14:12:23sas70
Az édeshármas nem is rossz, sőt!