horoszkóp

A félrelépések 6 legalapvetőbb típusa

bry
2010.04.12. 18:58

Tiger Woods és Jesse James megcsalásos botrányai (csak hogy a nagyobb neveket említsük) kapcsán a Psychology Today készített egy összeállítást, melyben felvázolja, milyen típusai léteznek a viszonyoknak. Hiszen a mindenkinek ismerős hirtelen fellángolás mellett előfordul többféle típus is, és bizony az sem mindegy, ki mivel indokolja a félrelépést. Hiszen a végzetes vonzalmon kívül sokan bosszúból csinálják, de vannak olyanok is, akik a megcsalást tulajdonképpen a házasságuk stabilizálásának tekintik.

1. Az első és a leggyakoribb természetesen csakis a szexről szól. Ez a fajta viszony a legintenzívebb, ugyanakkor itt van a legnagyobb esély a gyors befejezésre. A szakértő szerint a szenvedélyen alapuló viszony a legrövidebb, egyrészt a vágyak gyors csillapodása miatt, de gyakran csupán az az egyszerű ok vet véget a viszonynak, hogy az egyik – esetleg mindkét – fél rájön, a szex önmagában nem ad elég erős köteléket egy kapcsolathoz.

2. Ha egy kapcsolat nem működik jól, és az egyik fél úgy érzi, nem kap elég figyelmet, megbecsülést és törődést, akkor könnyen előfordulhat, hogy a törődés hiányát megcsalással bosszulja meg. Azonban köszönhetően a dühnek várhatóan ez a fajta viszony sem lesz hosszú életű.

megcsalás veszekedés 6303872

3. Tulajdonképpen azokat nem feltétlenül lehet szeretőknek nevezni, akik nem fekszenek le egymással. De ha egy pár tulajdonképpen csak azért nem bújik ágyba, mert nem akarják felbolygatni vagy lezárni a jelenlegi kapcsolatukat, nem akarnak hazudni arról, hogy megcsalták-e a másikat, és emellett rengeteg időt töltenek egymással, és érzelmileg is kötődnek egymáshoz, akkor beszélhetünk viszonyról. Ebben az esetben többről van szó, mint barátság, hiszen a viszonyt nem fizikailag, hanem szellemileg élik meg, ráadásul igencsak intenzíven.

Egy korábbi kutatás kapcsán megkérdeztük az olvasóinkat is arról, hogy vajon a testi vagy a lelki megcsalás a rosszabb. Akkor egyértelműen az derült ki, a lelki megcsalás sokkal fájdalmasabb, így ez a típus sokkal fájóbb lehet, mint azt elsőre gondolnánk.

4. A viszonyok közül a legveszélyesebb, és a legtöbb kockázatot hordozó mindenképpen az, amikor például a sógornőnkkel/sógorunkkal, vagyis a családon belül szűrjük össze a levet valakivel. Hiszen, ha ez a titok nyilvánosságra kerül, akkor nem csupán a megcsalás ténye miatt kell magyarázkodni, hanem amiatt, is, hogy a párunk egyik rokona ágyába bújtunk be.

5. Szintén nehéz szituáció, amikor az egyik fél a viszonyt nem a helyén kezeli, és azt gondolja, ez tulajdonképpen nem viszony, hanem kapcsolat. Ez általában a pár azon tagjánál fordul elő, aki egyedülálló, és ugye mondanunk sem kell, a foglalt fél fűt, fát és bokrot tartalmazó ígéretcsomagja könnyen talál hiszékeny emberre. Bizonyára mindenki ismer tud olyan történetről a környezetében, ahol például egy nő évek óta várja, hogy a férfi végre betartsa ígéretét, és otthagyja családját.

5+1. Természetesen vannak olyan ritka esetek is, amikor egy viszonyból valóban kapcsolat lesz, és nem csak a szex, de az érzelmi, intellektuális dolgok is tökéletesen passzolnak. Az ilyen, mindent elsöprő kapcsolatok nagy valószínűség szerint a hűtlen fél(felek) esetében váláshoz vezetnek, majd újraházasodáshoz. A szakértő egyébként kiemelte, az ilyen ritka eseteknél az általános tapasztalat azt mutatja, megérte kilépnie a páros tagjainak a korábbi kapcsolatából.