horoszkóp

Meghurcoltak és kisemmiztek egy idős melegpárt a kaliforniai hatóságok

2010.04.21. 15:16

Emlékeznek még arra az idős brit párra, akik az együtt leélt évtizedek után egymás kezét fogva, egyszerre, békésen haltak meg a kórházban? A mai sztori azt bizonyítja, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Egy amerikai jogvédő szervezet tette közzé annak a 20 éve együtt élő idős melegpárnak a történetét, akiknek a kaliforniai kórház nemhogy segített volna egymás mellett maradni a legnehezebb percekben, hanem éppen azért tettek meg mindent, hogy a két bácsi az utolsó perceket ne tölthesse együtt.

A főszereplőknek csak a keresztneveit közölték. A 77 éves Clay jó egészségnek örvendett, de partnere, a 88 éves Harold már kevésbé, ezért valamennyi szóba jöhető jogi papírt elkészítettek. Megvolt minden a végrendelettől a különböző meghatalmazásokig és beleegyezésekig, hogy biztosak lehessenek abban, hogy egymás után örökölhetnek majd, illetve ha egyikük magatehetetlen állapotba kerül, a másik gondját viselhesse és döntéseket hozhasson a nevében.

elderly450

Egy este az idősebb bácsi, Harold, elesett a lépcsőn. Kórházba kellett szállítani, ahol azonban a dolgozók a megfelelő papírok ellenére nem engedték, hogy partnere meglátogassa, és semmilyen információval nem szolgáltak a betegről. Ehelyett az így egyedül maradt Clayt egy távoli otthonba dugták, ezáltal teljesen megfosztva a két bácsit az egymással való kommunikáció lehetőségétől.

A kórház álláspontja szerint a beteg Harold nem rendelkezett hozzátartozókkal (érvelésük szerint Clay pusztán a "lakótársa" volt), így az intézmény bírósághoz fordult, kérvényezve, hogy kezelhessék páciensük vagyonát. A bíróság erre részben engedélyt is adott, de csak arra korlátozva a kórház jogait, hogy Harold bankszámlájáról leemelhessék a kezelés és ellátás költségeit.

Hogy miért, arról a hírek nem szólnak (feltehetőleg nem volt elég pénz a bankszámlán), az mindenesetre biztos, hogy ezek után a kórház fogta és elárverezte Clay és Harold közös otthonában található valamennyi ingóságot, függetlenül attól, hogy mi kié volt kettejük közül. Miután az ingatlant kiürítették, annak bérletét felmondták. Mindeközben Harold már haldoklott, Clay pedig továbbra is az idősek otthonában ült egyedül, ahonnan így már nem is volt hova visszatérnie.

elderly451

Három hónap után Harold meghalt, Clay számára pedig az állam ügyvédet rendelt ki. Ő elérte, hogy a 77 éves bácsit kiengedjék az intézetből, igaz, ekkor partnere már halott volt, otthonába nem költözhetett vissza, és ingóságaiból sem sikerült semmit visszaszereznie egy fotóalbumon kívül, amit még Harold állított össze a kórházban töltött három hónap alatt.

A kirendelt ügyvéd azóta beperelte a kórházat, az árverést bonyolító céget és az idősek otthonát is, az első tárgyalás júliusban lesz.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft