Bizarr, de szomorú történetet közöltek az amerikai lapok bizonyos Richard Butlerről, aki már egy esztendeje járt barátnőjével, Bethany Lottal, amikor úgy döntött, végre megkéri a hölgy kezét. Az esemény színhelyéül Észak-Karolina egy hegyes vidékét választotta, ahol egy romantikus kirándulás keretében a hegycsúcson szerette volna feltenni szerelmének a sorsdöntő kérdést. Amikor elindultak, teljesen tiszta idő volt, és már majdnem fel is értek a hegytetőre, amikor hirtelen háromszor becsapott a villám, kétszer a leendő menyasszonyt sújtva.

Butler maga is megsérült, cipője ki is gyulladt, de eszméletét nem vesztette el, Lott azonban válságos állapotba került. Mivel a környéken nem volt térerő, az elkeseredett vőlegény 15 percen keresztül maga próbálta újraéleszteni barátnőjét, sikertelenül. Ekkor megpróbálta maga elvinni szerelmét, de a baleset miatt ehhez túl gyenge volt, így nem maradt más választása, egyedül kellett autójáig eljutnia, amivel elhajtott az első házig, ahonnan végre sikerült segítséget hívnia.

Ezek után a mentők meg is érkeztek, de Lott életét már nem sikerült megmenteniük, a 25 éves hölgy egy órával a villámcsapás után halott volt. Butlernek csak ekkor nyílt alkalma befejezni, amiért eredetileg a hegytetőre mentek: bár már túl késő volt, azért felhúzta a gyűrűt szerelme ujjára. A történet sokban emlékeztet annak a vőlegénynek a történetére, aki saját esküvőjén lett halálos baleset áldozata. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, mint az orosz öngyilkosjelöltek.