horoszkóp

Saját magát fedezte fel felesége gyermekkori fényképén

2010.06.11. 12:38
csalad450

Az amerikai Voutsina családtól származó fenti fotó nemrég került fel az internetre, és ennek nyomán villámgyorsan körbejárta a világot, mivel egy nem hétköznapi történet tartozik hozzá. A Disneyworldben 30 évvel ezelőtt készült képen ugyanis férj és feleség, azaz Alex és Donna együtt látható, pedig akkoriban még nem is ismerték egymást, sőt, külön országban laktak. A döbbenetes véletlent 8 évvel ezelőtt fedezték fel, amikor a kapcsolatuk hetedik évében a pár úgy döntött, eljött az esküvő ideje.

A lakodalomhoz kerestek régi fényképeket, amikor a fenti fotó előkerült, amelyet Donna édesapja készített, amikor a család 1980-ban Disneyworldbe látogatott. Alex a kép háttérben azonban saját édesapját vette észre, akinek fekete hajában jellegzetes ősz tincs látható. Bár Alex családja annak idején még Kanadában lakott, 1980-ban Floridába utaztak, és éppen aznap mentek el a vidámparkba, amikor Donna és családja.

A későbbi szerelmesek akkor még természetesen mit sem tudtak egymásról, de Alex apja véletlenül éppen arra tolta a babakocsit, ahol Donnáék egy rajzfilmfigurával fényképezkedtek. A kislány a fotó jobb alsó sarkában látható, míg későbbi férjének feje a rajzfilmfigura jobb válla mögül kandikál ki. Sok-sok évvel később Alex az USA-ba költözött, majd a sors úgy hozta, hogy ugyanabban a hotelben kezdett dolgozni, mint Donna. Mit sem tudtak arról, hogy egyszer már találkoztak, vagy legalábbis elmentek egymás mellett, és hogy erről éppen fénykép is készült, de egymásba szerettek, az első találkozás tárgyi bizonyítéka azonban csak évek múltán került elő.