Nyakonharapják egymást a szerelmes amerikai kamaszok

2010.07.20. 19:00 - Eivissa

Kicsit az az érzése az embernek, hogy talán csak a média fújja fel a dolgot egy-két elszigetelt esetet trendként ábrázolva - ezt mi innen nem fogjuk tudni eldönteni. Két dolog azonban biztos. Először is az, hogy a világ 19 éven felüli populációjának zöme már hallani se bír a vámpírokról, valamint az, hogy az USA-ban több nagy tévécsatorna (pl. az ABC és a CBS) is beszámolt arról, hogy az amerikai kamaszok körében újabban a nyakharapás a menő.

Egy ódivatú vámpír az 1979-es Nosferatu c. filmből

Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést, akkor valószínűleg az ön idejében még a nyakkiszívás volt az, aminek mostanában állítólag az igazi harapás veszi át a helyét. Az Alkonyat-filmek és a vámpíros tévésorozatok nyomán állítólag most már nem nyaki hematómával villognak azok a középiskolások, akik demonstrálni szeretnék, hogy nekik bizony van barátjuk/barátnőjük, és az illetővel nem éppen sakkozni szoktak a szülők háta mögött. Ehelyett egy igazi harapott seb hegjével büszkélkednek a vámpírutánzó fiatalok.

A megkérdezett kamaszok szerint a másik nyakának (esetleg alkarjának) megharapása az összetartozás első számú jelévé vált: ezzel kell megjelölni a másikat, jelezve, hogy az illető innentől kezdve hozzánk tartozik. De nem egy gyorsan múló fogsorlenyomatra kell itt gondolni, hiszen állítólag csak attól lesz a dolog igazi, ha vér is folyik, ezzel mintegy megpecsételve a kapcsolatot. Azt persze mondani se kell, hogy az amerikai szülők ki vannak borulva, és a fertőzésektől féltik csemetéiket, akik a jelek szerint az Alkonyat-sorozatból pont nem a főhős szexuális önmegtartóztatását szeretnék utánozni. Ilyenek ezek a fiatalok.

Kommentek

  • 2010.07.20 19:14:48Sigurd

    Tehát kiszívják egymás nyakát?
    Nem tudom, én a twilight előtt is kaptam a nyakamra nyomokat, hol itt a probléma?

  • 2010.07.20 19:15:21valakitalánvagyok

    első?
    amerika...:)

  • 2010.07.20 19:26:07Pong

    Ez is a szarosfostos Tvájlájt miatt van.

    Teller Ede találmányát az arcukba!

  • 2010.07.20 19:27:33Rejtélyes

    Sigurd: Tehát véresre harapják egymást, ergo csak 1 hajszállal jobb a helyzet, mintha "újrahasznosított" fecskendőkkel szurkálnák egymást és magukat. Itt vér folyik, nem úgy, mint a véraláfutásos nyakkiszívásnál...

  • 2010.07.20 19:31:20f@szharcos

    harapják le egymás faszát

  • 2010.07.20 19:34:30Sigurd

    @Rejtélyes:
    Megnézném azt hogy szétharapják egymás nyakát míg vér folyik. Szerintem csak túlreagálja néhány anyuci a midwesten.

  • 2010.07.20 19:36:05Vodkanarancs

    te jó ég..ezek elmebetegek..a nyakszívás egy dolog..de a harapás vérrel, már kicsit pszihopata.. :S

  • 2010.07.20 19:37:56Pong

    Azért még jobb, mintha vodkát fecskendeznének a szemgolyójukba, mint az angol tinik teszik, a kis huncutok.

  • 2010.07.20 19:53:38mental masturbator

    szó szerint beleharapnak? kiharapott husit megeszik? végülis, biztos olcsóbb, mint a menza, talán finomabb is.
    én már a nyakszívástól is rosszul vagyok. nem izgató és undorítóan néz ki utána az ember bőre.

  • 2010.07.20 19:53:51s.l.i.p.k.n.o.t

    'Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést...' Hogy mi?:) Amúgy meg harapdálják csak egymást...Amíg a csajom nem akarja átharapni a torkom, mert az lesz a divat, nem izgat az egész:)

  • 2010.07.20 19:59:33mental masturbator

    ha nem izgat, akkor meg feleslegesen harapdál:D

  • 2010.07.20 20:03:21perpetual

    Engem is nyakon haraphatna egy amerikai.
    fasznyakon...:)

  • 2010.07.20 20:21:31Dohányzó Zsiráf

    "Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést," - ez vmi duplacsavar? :)

  • 2010.07.20 20:28:38Krumplicukor1987

    Dohányzó Zsiráf!
    Nekem is egyből szemet szúrt...
    Szokásos velvet cikk, helyesírás és nyelvhelyesség nélkül.

  • 2010.07.20 20:34:43lith

    Nagyon remélem hogy Eivissa fizetett ezért a cikkért és nem fordítva.
    hülye amerikaiak.

  • 2010.07.20 20:40:08pedoform

    a helyesírási és fogalmazási kritikusok örülnének, ha munkájuk jelentéktelen hibáiért mindig ugatna nekik pár bunkó? miért nem annak örülnek, ami újdonságot megtudtak a cikkből? vagy túl sokat kellett fizetni az olvasás jogáért, így megérdemelt a sértő kritika?

  • 2010.07.20 20:43:05csaksimánzoli

    Az értelmi színvonaluk valahol a bányász béka segge alatt lehet! Kissé elszomorító hogy nálkuk van a hatalom, mi pedig megfulladunk Európa közepén mert nem tudunk érvényesülni...

  • 2010.07.20 20:44:34csaksimánzoli

    amúgy tudok írni, csak az előbb nem nagyon láttam hogy mit írok...:)

  • 2010.07.20 21:15:47nemezisazis

    na az usa nélkül pl elműködne a világ, hogy robbantanának már valamit magukra..

  • 2010.07.20 21:16:16lómai

    csaksimánzoli az az elszomorító h mi meg átvesszük a böszmeséget tőlük imók leszünk pucér 10évesek mutogatják magukat stb...

  • 2010.07.20 22:38:08szaddam58

    Hülyék!

  • 2010.07.20 23:23:09Mike007

    Valójában kik a hülyék? Szerintem a hisztis szülők meg azok akik itt ki vannak akadva, akár milyen világot élünk a tinik mindig fognak maguknak találni valami idióta hülyeséget és ezekbe a dolgokba időnként egy kettő meg is fog halni. Természetes szelekció? IGEN! A maradék 99,9% kinövi és a kevés maradék meg idióta marad akármit is teszünk. Hóbort mindig lesz, amit mindig a tinik fognak legélesebben megjeleníteni a világ felé. Aki ezen kiakad vagy képmutató vagy életképtelen, ugyanis akinek ez nem tűnik fel, hogy ez mindig is így volt és így lesz az a szememben életből felmentve. Jó éjt

  • 2010.07.21 00:09:26HáeSz

    Egy témához illő zene:
    [link]

  • 2010.07.21 01:05:55donnabosco

    "Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést"

    Most azonnal kirúgni, milyen gyökerek dolgozhatnak már itt?
    Kit szopott le azért, hogy írhat egy cikket az ilyen? Egy hét fesztivál után különbet rittyentek, szánalmas!!!!! Helyet a valódi tehetségeknek!

  • 2010.07.21 01:17:24Bladzser

    Egy újabb túlreagált, felfújt hülyeség...
    Demokrácia... mindenki azt csinál akit akar :D

  • 2010.07.21 02:15:51==wildpeasant==

    na végre

  • 2010.07.21 07:25:19baliquez

    Vámpír megvolt, ideje sorozatot kezdeni a kannibalizmusról, éljen a modern tabudöntögető "liberális" világkép jótékony pedagógiai hatása a fogékony ifjúságra.

  • 2010.07.21 08:57:05Zsirparaszt

    Atomor rájuk.

  • 2010.07.21 09:10:50Cassano

    Ha divatba jönnek újra a kutyás filmek, akkor a megjelölés egymás levizelése lesz?

    :-)

  • 2010.07.21 09:23:35Szilvamama

    'Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést...'

    Akkor, mi a megfejtés?

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés