7 dolog, amit a nők csinálnak a férfiak helyett
2010.07.24. 16:43 - Eivissa
Egy kapcsolatban természetes a munkamegosztás, hiszen van, amit mindig is a férfiak csináltak (jobban), és van, amit a nők. Amíg tartott az a korszak, amikor csak a férjek dolgoztak munkahelyen, feleségeik pedig otthon nevelték a gyerekeket és vezették a háztartást, ez a téma nem számított túl izgalmasnak. Amióta azonban az a normális, hogy a nejeknek is van egy ugyanolyan munkahelye, mint uruknak, a hétköznapi teendők elvégzését valahogy mindenkinél fel kell osztani. Nézzük meg 7 pontba szedve, hogy mik azok a feladatok, amik általában, illetve extrém esetekben a nő reszortjába tartoznak, holott nincs különösebb magyarázat arra, hogy egy férfi miért ne láthatná el ezeket a feladatokat!
1. Háztartás - Ami a legtöbb nőnek anno a főállása volt, azt ma rengeteg hölgy űzi másodállásban. A 8 óra munka után még otthon várja a főzés-takarítás-mosás-vasalás, amiből a férjek ugyan manapság ki szokták venni a részüket, de nem mindenki azonos mértékben, és a háztartási teendők zöme általában a nőre marad. Sok modern férfi főz, de kevesebb mosogat és még kevesebb - hogy csak egy példát említsünk - vasal.
2. Öltöztetés - Még gyerek voltam, de a mai napig emlékszem, amikor egyszer megdöbbenve hallottam a tévében, hogy Havas Henrik arról beszél, hogy neki minden reggel a felesége készíti ki az aznapi fehérneműt-öltönyt-nyakkendőt, és ő meg se nézi, mi az, csak felveszi. Nálunk ilyen otthon soha nem fordult elő, de biztos Havasékon kívül még rengeteg család van, ahol a nő a férjnek nemcsak a felesége, hanem a stylistja is egyben.
3. Hajvágás - Itt nyilván nem egyenlő adottságokkal indul a két oldal, hiszen egy férfihajat sokkal könnyebb elfogadhatóra levágni (főleg géppel), mint egy nőit. Így aztán a férjektől nem lehet elvárni, hogy feleségeiknek fodrászai legyenek, miközben sok hölgy kifejezetten élvezettel nyírja meg kedvesét, megspórolva neki ezzel egy fodrászhozmenetelt.
4. Körömvágás - Olyat még nem hallottam, hogy egy férfit felesége borotvált volna, de olyat igen, hogy a kedves nej vágja ura körmét. Az illető férjnek persze inkább a pedikűr, mint a manikűr terén kél el a segítség, hiába, a lábunkról nehezebb levágni a körmöt. A dologban a furcsa csak az, hogy valamiért természetesnek tűnik, hogy a szívesség nem kölcsönös, azaz feleség a saját lábát is maga ápolja.
5. Családi kapcsolatok ápolása - Önöknél is mindig a feleség írja meg az egész család nevében a karácsonyi- és egyéb üdvözlőlapokat? A többieknek nincs más dolguk, mint nevüket odakanyarítani a küldemény aljára, de az évfordulókat, illetve általában a távolabbi családtagok puszta létét valamiért mindig a nőknek kell fejben tartaniuk. Nők szervezik meg az összejöveteleket, és általában az ajándékokat is ők szerzik be, gyakran még a másik nőnek járó csokrot is ők vásárolják meg a virágboltban.
6. Házipatika - Mindenkinél van otthon egy zacskó, egy doboz vagy egy fiók, ami gyógyszerekkel van tele valami váratlan baleset vagy betegség esetére. Nem mindig, de gyakran csak a nők szokták tudni, hogy mi van benne, mi hiányzik belőle, és ők maguk pótolják, ami kifogy. Egy tipikus férj nem is biztos, hogy meg tudná mondani, hogy ők hol tartják otthon a házipatikát, amit általában inkább tipikus felesége menedzsel.
7. Szobakertészet - A kertészkedésről távolról sem állíthatnánk, hogy tipikus női munka lenne, sőt. Némileg meglepő módon azonban akiknél nincs igazi kert, azoknál általában nem a férfi gondozza a szobában növögető növényeket. A szobanövényzet locsolása, gondozása, táppal vagy friss földdel ellátása és portalanítása általában valamiért a nők reszortja.
Egy ilyen listát sosem mernénk anélkül az ígéret nélkül megjelentetni, hogy a jövő hétre majd összeállítjuk azoknak a dolgoknak a listáját is, amit viszont mindig a férfiak szoktak elvégezni, holott a nők is ugyanúgy képesek lennének rá. A kommentekben természetesen a fenti 7 dologhoz való hozzászólásokat várjuk, de természetesen már a küszöbön álló férfimunka-listához is jöhetnek az ötletek!

Kommentek
2010.07.24 18:18:02Missdevil
Szerintem ezt hívják úgy, hogy törődés. Mi ezzel a baj?
2010.07.24 18:23:30cupoj
Kedves Kommentelők! Ti általánosítotok! Én mai lány vagyok, úgy tudok inni, mint az apám, szeretek bulizni és szeretem a könnyed életmódot, de! Nem hordok se leggings-et, vagy mit, se tunikát (a kettőt együtt pláne nem), van saját stílusom, én vágom a pasim haját, mert szeretem csinálni, (sokszor a sajátomat is, holott a hátam közepéig ér), viszont nem tudnám elképzelni, hogy olyan pasim legyen, aki nem képes levágni a saját körmét, kiválasztani reggel a ruháját, és elvégezni a házimunkát.
A növények pedig azért a nő dolga, mert a nők gondoskodóbbak, és jobban szeretnek ilyen dolgokkal bíbelődni! :)
2010.07.24 18:23:49Beatriceaprodja
Szerintem a mosogatás már a múlté, legfeljebb nosztalgiából űzhetik egyesek (hacsak nincsenek persze rákényszerítve anyagilag), inkább a be- és kipakolásról lehet beszélni, bepakoljon inkább a férfi, pfúj koszos tányérok, ki pedig inkább a nő! Vasalás? Legfeljebb az inget kell vasalni manapság, és azt megcsinálják a férfiak, meg a porszívózásra is kaphatók. ÉS ha jót akar enni a MODERN férfi, valóban neki kell álljon főzni, mert a MODERN nő már nem főz, mert nem is tud főzni!!!!!! De lehet, hogy a MODERN férfi már nem is szeret úgy enni, mint KLASSZIKUS férfitársai, akik még a mai napig is szeretik a hasukat! Na ezek feleségei még a mai napig is főznek, én már csak tudom!!!
2010.07.24 18:24:57Fioni
az a baj hogy jól főzők , szépen takarítok és mindig gondoskodom a családomról
ezt tanultam, jól elegem is tud lenni néha, de én ilyen vagyok , kiszolgálom őket
persze mocsok természetem miatt , csak az a jó amit én csinálok, igy rajzanak is körülöttem
2010.07.24 18:27:05cupoj
Ja, igen, amit a férfiak szoktak, holott a nőknek is menne: villanykörte csere, kerékcsere, kocsimosás-tankolás, 1 szög beverése a falba. Most hirtelen ezek jutottak eszembe...
2010.07.24 18:28:39cupoj
Ja, bocsi, és jól főzök! :)
2010.07.24 18:47:30Máb királynő
Ami a főzést illeti, változó. Takarítás az enyém, mert nekem csak az jó, ahogy én csinálom. Vasalni is általában én vasalok, de ha hirtelen kell a páromnak egy ing, szó nélkül kivasalja magának. Porszívózni meg kifejezetten szeret. Szöget a falba én verem be, mert általában én teszek fel képeket. Kocsit belül én takarítom, kivül ő mossa, tankolni meg az tankol, akinél éppen kell. Kereket ő cserél, de villanykörtét én. Sőt, mindenből adódott már olyan helyzet, amikor ő csinálta amit én szoktam, és én, amit ő szokott. Kivéve a kerékcserét, olyat még sose csináltam, de biztos vagyok benne, hogy menne. Akkor ez így most gáz? :D
2010.07.24 18:49:32Máb királynő
Nálunk csak két olyan dolog van, amit csak és kizárólag a férfi csinál. Ő csontozza ki a húst, és ő megy ki körülnézni, ha éjjel zajt hallok.
2010.07.24 18:54:15Sеntа'
Max háztartás, (inkább felesbe':) azt slussz...
Házipatika... egyáltalán: mi az? :DDD
2010.07.24 19:05:21Fioni
Senta! a házipatikában van fű , fa orvosság, vitaminok , leokoplaszt hashajtó, meg ilyenek
általában a férfiak 20 év után sem tudják hol van ez , ja meg a konyharuhákat sem:D
2010.07.24 19:06:46ColT
Nekem nem kell ruhát kikészíteni, fel tudok öltözni.
Kapcsolatokat én ápolom.
Kertészet? Az a 2 virágot néha megöntözöm...
Hajvágás : Anyám vágja, nem az asszony.
Brit tudósok színvonal b+
2010.07.24 19:12:24masszázsolaj
Basszus csak az én férjem olyan ezek szerint akinek vágni meg reszelni kell a körmét, mert ő nem képes rá????? Pedig mennyire utálom....
2010.07.24 19:20:03PiszkosFreddy
Hát akkor kezdem...
1.Ha lehet,inkább én főzök,mert a barátnőm kb.
tíz fajta ételt ismer,én pedig a hagyományos konyha mellett szeretem az új,izgalmas ízeket,
ha lehet egyszerűen,gyorsan elkészítve.Nem gond a porszívózás,mosogatás,takarítás(kinek?)
2.Csecsemő koromig öltöztetett Anyám,azóta csak magam.Azt elfogadom,ha ruhát,
kiegészítőket kapok Nőktől,de nem tartom férfinak,akit Nők öltöztetnek.
3.1500.ft-ért kétévente veszek egy új elekt.
hajvágót,kb.3 perc alatt kész van a nullással az új frizura.Amíg nem így volt,soha nem szorultam otthoni segítségre,de ha így lett volna is,örömmel tették volna.
4.Ez komoly?
5.Nyaralás,síelés,baráti találkozók,szülinap,
esküvő,temetés stb.szervezését,bonyolítását csak én intézem.
6.Mivel a barátnőm ápolónő,és én is régebben kórházban dolgoztam,ezt közösen oldjuk meg.(baj?)
7.Szeretem a szép növények társaságát,
ápolását.Otthon közösen kertészkedünk,a munkahelyemen nagyobbrészt én,egy hasonló növényszerető kollégám segítségével.
DE!
Bevásárlásnál,csempe-cipelésnél,tipli fúrásnál,ablak tisztításnál,tégla,gerenda,
cementes zsák pakolásnál,betonozásnál nem kérem meg az asszonyt hogy segítsen,remélem nem sértődik meg érte.
Továbbra is sajnálom a cikkírót,hogy ilyen környezetben él,ahol ilyen ffi.modelleket lát,(jó tulajdonság mentesen),amitől ilyen dehonesztáló a véleménye rólunk,sztem elég szűk réteg lehet.De kíváncsi lennék ennek a rétegnek a Női képviselőire,mit tudnak...
2010.07.24 19:23:26Fioni
2010.07.24 19:12:24masszázsolaj
nyugi én is , meg a haját is
nem megy el szakemberhez:)
2010.07.24 19:25:51nephrin
"de biztos Havasékon kívül még rengeteg család van, ahol a nő a férjnek nemcsak a felesége, hanem a stylistja is egyben."
Ezt helyesbíteném úgy, hogy nemcsak a felesége, hanem az anyja is egyben.
Mert az más, ha kikéri a felesége véleményét, és más, ha öltözteti, mint valami kisgyereket.
Egyébként egy külön posztot érdemelne ez a téma, mármint az anyakomplexusos pasik és anyáskodó feleségeik.
Tisztelet a kivételnek!
2010.07.24 19:29:30eo
Nálunk szinte mindig a párom főz (ő a férfi) és nagyon jól, én cserébe mosogatok. Takarítani én szoktam, vasalni mostanában ő is. Körömvágás, öltöztetés, ne már!
Az autó az ő reszortja, és minden olyan szerelési munka is, amihez komolyabb szerszám kell. Meg a villanykörte-kicserélésnél bonyolultabb villanyszerelési munkák is. De én meg varrok, ha kell, még varrógépem is van. Pedig modern kis nő vagyok. :)
2010.07.24 19:30:07Johnny Favorite®
Nekem egy ideig még a seggemet is a zasszony törlte...de egyszer 'beszaladt a keze'...azóta neki nincs órája, nekem viszont 50 méterig vízálló a patkóbelem és minden reggel 7:30-kor csipogok.:)
2010.07.24 19:31:39masszázsolaj
2010.07.24 19:23:26Fioni
megnyugodtam... a hajvágást ő 10/6szor megcsinálja, persze olyan is lesz, mert hátul nem látja:)
Amúgy nem értem azokat, akik fikázzák a MODERN nőket, hogy nem tudnak főzni... Én pl tudok:) A férjem egy csomó ételt azóta szeret, amióta velem van, és a munkahelyemen közelharcot vívnak a sütijeimért:) Attól, hogy Ti hibás egyedekkel találkoztok, nem kéne általánosítani!:)
2010.07.24 19:32:17Johnny Favorite®
eo
"..és minden olyan szerelési munka is, amihez komolyabb szerszám kell...."
Ha nem bírná csak írj! :DDDDDDDDD
2010.07.24 19:34:44eo
Hehe, fúróra, meg körfűrészre gondoltam... :)
2010.07.24 19:35:17Fioni
2010.07.24 19:31:39masszázsolaj
jól van ügyes vagy:) véleményem az , hogy ha szereted a férjed akkor kedveskedsz neki :)
2010.07.24 19:35:54CSÉ
Úton-útfélelen csak azt hallom, hogy minden nő a főzésről panaszkodik. Legutóbb pl. egy vadidegen anyukát láttam, aki azzal a szöveggel rángatta ki az autóból az iskolától ódzkodó kisfiát, hogy ő is utál főzni, mégis minden este kell neki. Aki így áll hozzá, annak nem szívesen ennék a főztjéből.
2010.07.24 19:40:35Fioni
2010.07.24 19:35:54CSÉ
pedig az asztalnál dől el minden:)))
régi mondás ez:)
2010.07.24 19:43:35PiszkosFreddy
...vasalni szigorúan csak én(a sajátjaimat)mert én tudom,hogy kell,a mosogatást meg szintén,ha utána tiszta poharakat/edényeket akarok...
Amúgy meg Eivissa,Te nősoviniszta,vagy ffi gyülölő vagy!
2010.07.24 19:46:31azallamenvagyok
én a homofób beszólások és az aluljárós dohányzás helyett a savanyú hölgyek általános közhangulatot romboló, önsajnáltató, mártírkodó publikációit tiltanám be...
2010.07.24 19:48:02MEDVE1978
Férfi vagyok, a véleményem az egészről:
1. Háztartás: tökéletesen kiveszem a részem a takarításból, mosogatásból, főzésből. A menyasszonyom jobban főz, csak egy gond van, hogy szentírásnak tekinti a szakácskönyvet - kapott receptet, nem a kreativitásáról híres. Nálam nagyon rosszul, de nagyon jól elsülhetnek a dolgok. A saját dolgaimat én vasalom, viszont ő mos.
2. Öltöztetés. Naná. Ahhoz van elég érzékem, hogy ne vegyek fel egymás mellé kék nadrágot sárga inggel és fehér zoknit fekete cipővel.
Konkrétan egyébként a divatérzékem a nullához konvergál. A nőknek viszont ez az egyik hobbyja. Nehogy már egy nőt megterheljen az, hogy a pasijának ruhákat válasszon, a legtöbb élvezi, Ken, csak nagyban.
3. Hajvágás. Az én párom nem csinálja, viszont szeret beleszólni, milyen legyen.
4. Körömvágás: bár folyamatosan (heti 2 óra!) a saját körmeivel van elfoglalva, nekem sohasem vágja le a körmeimet. Ez nekem annyira nem lenne más, mint egy masszázs kategória.
5. Családi kapcsolatok. Ránk abszolút nem igaz a leírt duma, két kivétellel. Először is én rohadt randán írok (ez azért nem ritka a férfiak között), ezért a lapokat persze, hogy ő írja meg. Másodszor a dátumokat általában elfelejtem, így ez is az ő dolga.
6. Házipatika. Egyáltalán nem igaz. A főbb gyógyszerekről én is gondoskodom és tudom hol vannak.
7. Szobakertészet. Ez ránk is igaz. Szarok a növényekre. Abszolút mindegy, hogy a lakásban van-e világ, az milyen szinű stb. A menyasszonyom imádja őket, tehát hadd legyen neki ilyen is. De nehogymár én gondoljak a gondozásukra is, ez az ő szenvedélye.
2010.07.24 19:52:52papucsbojt
fiatalabb generacional ugyanugy ferfiaknal meg noknel elofordul, hogy otthon korbeugraltak oket, ergo semmit nem tanultak meg, se fozni, de meg gombot fervarrni sem. a partneren mulik, hogy atveszi-e a apuka/anyuka szerepet, vagy szepen (vagy ahogy tudja) megtanitja a masikat pl. a koromvagas technikajara. akinek ehhez nincs idege, az vessen magara, es csinalja tovabbra is egyedul, elvezze a gondoskodast, vagy csinaljon magabol martirt minden egyes vasalasnal.
2010.07.24 19:55:57azallamenvagyok
papucsbojt, ez nagyon szép volt:)))
2010.07.24 19:56:36hol vannak a hétköznapokban a kommentelők amúgy?? :D
:)
én egy olyan családban nőttem fel, ami elég konzervatív, és elég régimódi. És nálunk édesanyám rakta ki a ruhát édesapámnak, és a körmét is ő vágta!!!-bizony, viszont a haját ő sose nyírta ,mert hát nem fodrász, és a többi pontot is természetesen ő csinálta. szóval a fodrászaton kívűl mindent. Édesapámnak más volt a szerepe...
2010.07.24 20:02:15Johnny Favorite®
..remélem nem édesanyádnak vágta a haját és a körmét..
2010.07.24 20:03:31papucsbojt
medve, ja, csak vannak nok, akik egy bizonyos kor utan mar nem szeretnek barbizni, mindegy, hogy Ken mekkora :)
amugy csak az a fontos, hogy egy adott parnal mi mukodik, nemigaz? volt olyan pasim, akinek az anyukaja kitorolte a feneket, na ott volt egy kis izmozas a haztartas korul (na meg a patalia "nem vagyok az anyad" vs "sose leszel olyan jo haziasszony mint az anyam" vs "akkor menj vissza anyadhoz"). a legkomolyabb gyozelem a huto korul zajlott, negy hetes pokerarc, mire kitakaritotta sajat maga a kifolyt soret (hulyen pakolta be), mert nem reagaltam se keresre, se konyorgesre. es kis gyomor kellett hozza, de megerte! de meg is mondtam az anyjanak, hogy a draga kicsi fia nem igazan onellato felnott ember, es a neveles egy reszet utalog kell bepotolnom. belatta...
2010.07.24 20:04:01Sеntа'
2010.07.24 19:05:21Fioni
Végülis vannak ilyenek, csak szanaszéjjel hányva mindenfele :D
2010.07.24 20:06:39Fioni
Senta! rakd szépen egybe csak:D
2010.07.24 20:12:50vészmadár (pica pica)
1. Mindketten tudunk főzni
2. 1 nyakkendőm van, azt sem veszem fel szinte soha, de más ruhában én döntöm el, mit veszek fel.
3. Hajat fodrász vágjon
4. Köröm: életemben nem hallottam, hogy felnőtt ember körmét más vágja. Amúgy az én lábamhoz idegen hozzá nem érhetne, mert orrba rúgnám, még magam is csiklandozom magam, más hozzáér, akkor belehalok vagy fejberúgom.
5. képeslap? üdvözlőlap? csókolom, nem 1973-at írunk, hello.
6. gyógyszer az algopyrin, kb. azt én is tudom, hol van.
7. ez lehet igaz, talán mert pasinake szébe nem jutna szobába virágot rakni... ha ő vette, ápolja is ő.
2010.07.24 20:16:57Sеntа'
Najó, akkor én is...
1. Háztartás. Hát, az közös, zoxó nélkül.
2. Öltöztetés: Ezidáig még nem akadt meg olyan fickón a szemem, aki nem eleve jóízlésű... nincs mibe beledumálnom, tehát... sőt... csak ámulok, s bámulok időnként.
3. Nem vállalom. Igaz, nem is kérte eddig senkim se... valahogy nem...
4. Körömvágás: kiröhögném... milyen férfi az, akin egy ilyen csekély művelet kifog? Amúgy meg a magamét is csak ilyen csipeszes vacakkal csapom le, mindenféle kunszt nélkül, sztem ez mindenkinek kell, hogy menjen...
5. Mindössze faxbukkon tudok és csak szmajlit küldeni :DDD
Sajátjaimmal nyilván ápolom.
6. Házipatika: Bármi, bárhol lehet, ha nincs, vagy nem található, vesz aki járóképes, magának vagy a másiknak osztannyi.
7. Minden növényt kigyilkolok!
2010.07.24 20:18:27Sеntа'
2010.07.24 20:06:39Fioni
Igenanyúúúúúúú :DDDDD
Egyébként készülök rá, az utóbbi időben egy csomó gyanús gócpontot felszámoltam, egyszer elkészül ez is. (csak minek:)
2010.07.24 20:23:11azbeszt+b
istenem, ez a "cikk"... brit tudósok rájöttek színvonal. kíváncsi vagyok a másik listában milyen baromságok lesznek.
2010.07.24 20:42:33Skt
Én 30 vagyok, a párom 32 éves és a ruha kiválasztásán kívül tényleg minden pont igaz. De én vasalom ki a ruhákat, én hajtogatom össze ruhákat, és én párosítom a zoknikat.
Szivesen csnálom, nem érzem magam alárendeltnek emiatt.
Cserébe simogat, amíg elalszom. Tény, ha mindent megcsináltam, akkor ez nem tart sokáig:-)
2010.07.24 21:46:51Brannagh
Jé, érdekes, hogy a legtöbbek szerint a háztartás kimerül a tud-e főzni, hajlandó-e mosogatni/vasalni problémában. Azért ide tartozik a felmosás, az ablaksikálás, a pókháló kibizgerálása a sarokból is, ezekre pedig a férfiaknak egy igen érdekes szelektív látásuk van. Szerintem lehet, nem is tudják, hogy ilyen is van :D Nem panaszból mondom egyébként, mert szeretek háztartásozni, bár mosogatni utálok, de azért megcsinálom. Adott esetben tapétázok és festek is, ha a következő poszt ezt hozza fel.
Ja, csak hogy ne vegyük azért nagyon véresre a problémát, Peg Bundy-val szólván:
"Ti férfiak el sem hiszitek, mi mindent megteszünk értetek. Egész nap tévét nézünk, hogy legyen miről beszélgetnünk. Szexi ruhákban járunk, délutánonként szunyókálunk, hogy ne ráncosodjunk hamar, és elköltjük minden pénzeteket, hogy azt higgyétek, eltartjátok a családot." :D
2010.07.24 21:49:14nov2016
1. Igen, túlnyomó többségben a feleségem csinálja. Nagyon egysíkú lenne a táplálkozásunk ha én főznék. :) Azonkívül egy takarítónő hetente körbenyalja a házat párezer forintért. És a mosogatógép aranyba van öntve a nyugodt házasság oltárán!
2. Öltözni magam szoktam, csak ünnep, vendégség esetén kapom meg az ukázt, hogy ezt ezzel vegyem fel.
3. Fodrász.
4. Úristen.
5. Üdvözlőlap? Dejó régen mekkora divat volt, vagy 10 éve nem láttam már olyat.
6. A vitamint tudom hol van, gyógyszerrel meg nem élünk. Ha a doki felír valamit, akkor ez elérhető helyen van az alatt a hét alatt amíg szükség van rá.
7. Így van, a kert viszont az enyém!
2010.07.24 22:01:49m.n.o.
Most hogy így látom így leírva: álomfeleség vagyok.:))
Legalábbis a férjemnek. A többiek nem érdekelnek.
2010.07.24 22:02:06nemezisazis
♥továbbá nálunk az asszony nyeli.
♦ja a konyhába meg csak szendvicset készíteni léphet be, az az én terepem.
♠porszívó, porolás, ágynemű, felmosás az övé azt én ugyan nem.
♦a körmömet rajtam kívül senki nem baszogathatja,
♦a hajam pedig csak és kizárólag a fodrászomé.
♦üdvözlőlap? telefon/sms és minimum 50-50% már ha egyáltalán van értelme.
♠ az öltöztetést aláírom.
♦NEM KELL ATKA! úgyhogy a lakásban nincs gaz. a kerttel azt csinál amit akar. persze esténként én öntözök..
♦ha a házipatikát ő kezelné, csak receptes mindenszar antibiotikum és egyéb méreg lenne itthon meg egy rakat fölösleges vitamin a szemétnek..
2010.07.24 22:05:44cccccccc
Én egy modern nő, feleség, anya vagyok, de:
1. Én csinálom, mert vasalni igaz utálok, de muszáj, így havonta egyszer ráesek a vaslóálványra, főzni szokott a férj is, de akkor fél napig konyhát takaírthatok...na de persze soha nem mondanám neki, hogy ne főzzön, csinálja csak ha éppen kedve szottyan. A gyerekeket én nevelem, ő dolgozik és pénzt keres.
2. Öltözni mindig mindenki önállóna öltözködik, max. a véleményt kérjük ki egymástól.
3. haját én vágom, mert nem bírja ki azta a fél órát a fodrásznál ülve. Én pedig profin csinálom.
4. Mindenki maga kaszabolja szét a lábát. Én nagyon igényes vagyok a láb kinézetére...így tőle is elvárom, hogy ápolt legyen, de én csak a sakát körmöm vágom.
5. Mindketten feledékenyek vagyunk. Ezt a család is tudja, így ha eszünkbe jut, akkor dobunk egy emailt, vagy felhívjuk telefonon az éppen ünnepeltet.
6. Mindenki tudja hol az aspirin. Mást nem szedünk, mert max. eddig csak a fejünk fájt. Ettől a a felvetéstől pedig rögtön magamhoz is veszek egy szemet...
7. Én csak 2-3 féle növényt szeretek. nálunk a férj kertészkedik, bent is, kint is. Így ő gondoskodik róla. persze ha sokat távol van, akkor szó nélkül én is megöntözök mindent.
2010.07.24 22:18:49volvo01
Ez mi? Ez egy cikk?
2010.07.24 22:22:25cccccccc
Ez nem cikk, csak bedobtak egy csontot rágódni azoknak, akik éppen itt töltik a hétvégéjüket, ahelyett, hogy nyaralnának.
2010.07.24 22:34:46Dódi
mennyi hülye buzi ír ide...
a mai nő ilyen szar olyan szar, semmihez nem ért, akkor szerváljatok be egy férfi élettársat magatoknak, mert a férfiak olyan tökéletesek. :P chhhhhhhh
száni
2010.07.24 22:36:53Dódi
cccccccc: sajnos anyagilag nem engedhetem meg magamnak, hogy "nyaraljak".
amúgy meg őszintén sajnálom azt, aki ilyen viharban meg hidegfrontban nyaral! :DDDDDDDD
2010.07.24 22:45:36zimzum
HŰ ha lehet hogy nő vagyok.
Anyám eddig nem ezt mondta.
2010.07.24 22:50:40steleto
Főzök jól. Mosni nem én mosok. Hajat vágok, de csak anyukámét. Takarítani szeretek, növényeket felváltva locsoljuk. Házipatika közös megegyezés alapján. Én írok mindenkinek, vagy figyelmeztetem, hogy hívd fel anyukád, hugod stb. Ruhákat úgy vesszük, hogy ezt te felpróbálod, azt nem, s ez így van jól, de SOHA nem készíteném ki :D S igen, én vágom a körmét, mert rossz nézni, hogy mit csinál vele, s baromi ronda ha nem segítek..
2010.07.24 22:53:22ehhh
az 5ös igaz, a többi nem.
2010.07.24 22:55:03ehhh
de a levelezőlapokat sem helyettem írja, mert én nem is küldenék.
2010.07.24 23:32:33queensryche
1. Háztartás: Nem nemfüggő.
2. Öltöztetés: tegye már fel az a felnőtt férfi a kezét, akit öltöztetnek...baromság.
3. Hajvágás: sokkal egyszerűbb otthon megoldani, amennyiben nem vagyunk divatmajmok/buzik/férfimodellek. Miért derogálna pl. egy feleségnek besegíteni hátul?
4. Körömvágás: Na menjen a qrva anyjába, aki mással vágatja a körmét!
5. Családi kutyafasza: a dátumokkal való szarakodás mindig is a nőknek ment könnyebben és talán ők még élvezik is, ennyi.
6. Patika Ez úgy ahogy igaz. Attól is függ, ki mennyire 'gyógyszerszedő' típus. Ha én nem vagyok gyógyszerfüggő, nem szedek minden szarra tablettákat, honnan tudja mi micsoda?
7. Kertészkedés: kit mnnyire érdekel. engem nem.
2010.07.25 02:12:10Ármin20
Vannak női és férfi munkák, ebben mi a rossz? Nem véletlenül csak férfiak, vagy csak nők élnek a Földön! Mindenkinek megvan a feladata!
2010.07.25 02:15:21bruce1
Ezt a közhelyes feminista baromságot!
Na ennek a cikknek a megírása is egy olyan tevékenység volt, amit leginkább nők művelnek :(
Akkor lássuk csak:
-Ma este 3,5 órát sétáltunk a fiammal, amíg a zasszony otthon volt.
- Ha kell egy tipli a betonba, eddig mindig az én dolgom volt megfogni a pneumatikus fúró másik végét.
- Ha bedöglik valami itthon, csak én tudom megcsinálni, a zasszony nem.
- Én dolgozom, ő viszi a családi dolgokat, és ez így mindkettőnknek jó.
- Magamnak vágom a hajam, de már volt, hogy az övét is levágtam. De van, hogy megkérdezi, levágja-e a körmömet.
Pár éve, amikor a nyár közepén a 41 fokos meleg volt, a tetőácsok két hétig reggel 7-től este 7-ig fűrészelték fönt a gerendákat, rakták a betoncserepeket. Ezt hány nő lenne képes megcsinálni? ezalatt a zasszony terhesen, nagy hassal szenvedett a melegben lent a szobában. Ezt hány férfi lenne képes megcsinálni?
Megvetem, és lenézem az ilyen szélső-feministákat. Mire vagytok jók ti egyáltalán?
2010.07.25 05:35:48kutyababa
Az a nő is egy hülye barom aki levágja a férje körmét. Ha kinyaljuk a seggüket is attól nem fognak jobban szeretni.
2010.07.25 06:21:10magyar bucó
kutyababa:
Nem azért teszek meg valakinek valamit, hogy jobban szeressen, hanem, mert én szeretem.
2010.07.25 06:43:45Arcturus
Engem úgy neveltek, hogy aki nem tudja magát etetni, maga alatt takarítani, magára mosni és saját lakókörnyezetének rendben tartását megoldani (= ha magára marad, akkor nem tudna normálisan élni), az egyszerűen nem ember.
Főzés: Ennek fényében tök mindegy, hogy tudsz-e főzni, ha meg tudod oldani máshogy. Én tudok, mert olcsóbb és jobban szeretem a saját főztömet enni, mint egy átlag étteremét.
Öltöztetés: Szarok a divatra, utálok ruhát venni. Valahogy mégis megoldom. Ha a nő szívesen foglalkozik ezzel, akkor ha nekem is tetszik, elfogadom az ötleteit.
Hajvágás: Mire vannak a haverok? Nekik is nyírni kell, így remekül le lehet vágni egymás haját és közben jól besörözni, miközben megbeszéljük, hogy milyenek a mai csajok. :)
Körömvágás: Ha majd nem mozognak az ízületek, akkor én is levágom az övét, addig mindenki magának csinálja.
Családi kapcsolatok ápolása: A saját családommal én foglalkozom, az övével meg ő, főleg, hogy nekem eléggé kis családom van.
Házipatika: Minden gyógyszerre rá van írva, hogy mire való. El kell olvasni.
Szobakertészet: Minden reggel a növényeimet nézem és rohadtul sajnálom, hogy nincs kertem...
2010.07.25 07:44:36mamanya
Még egy ekkora hülyeséget!
Én modern nő vagyok, a háztartást mégis jobban szeretem én vezetni, mert nekem úgy jó, ha én csinálom meg, persze a párom is besegít zokszó nélkül. Ráadásul jól főzök és szívesen, miért ne kényeztessem a családom???
Vasalni általában én szoktam - mert nekem úgy jó, ha én csinálom-, vagy a gyerekem vagy a párom segít be, ki mennyire ér rá.
Öltözködni maga szokott! Elég nagy fiú már! Max. kikéri a véleményem, illetve ha kiöltőzbe megyünk, azért alapvetően én döntök, hogy harmonizáljunk egymással!
Hajunkat fodrász vágja, a körmöket mindenki magának.
Nem ijedek meg a villanykörte cserétől, sőt a tapétázás, mázolás kifejezetten az én feladatom, de a nagytakarításból a párom is derekasan kiveszi a részét.
Mindketten figyelünk a dátumokra, írunk sms-t, e-mailt, de a képeslapokat én írom meg, mert szebben írok!
A szobanövényeket ő öntözi, de az átültetés, tápolás az enyém, illetve a balkonnövényeket is szokta öntözni, de a gondozás ott is az enyém, mivel én ragaszkodtam a növényekhez.
Nálunk kölcsönösség van, mindketten végezzük a másik nem feladatait is, hiszen szerintünk így természetes, és ezt tanítjuk a gyerekeinknek is!
2010.07.25 07:48:39Haarno
Kedves Elvissa!
Ha néha esetleg kilépnél az "elefántcdonttornyodból", akkor rájöhetnél hogy a valós élet kicsit más, mint amilyennek te látod.Munkám folytán rengeteg ismerősöm, barátom van, de shol sem jellemzőek az általad leírtak. ( Vagy csak nekem vannak ilyen kükönleges ismerőseim?)
Igaz én egy éve elváltam . és férfi létemre egyedül nevelem a kamasz lányaimat, így természetesen most én végzek mindent. De a te 7 pontod egyike sem volt jellemző a házasság ideje alatt sem.
Egy szűk körről általánosítani, "enyhén" szólva is sovinizmus.
2010.07.25 07:53:33Haarno
Kedves Elvissa!
Ha néha esetleg kilépnél az "elefántcdonttornyodból", akkor rájöhetnél hogy a valós élet kicsit más, mint amilyennek te látod.Munkám folytán rengeteg ismerősöm, barátom van, de shol sem jellemzőek az általad leírtak. ( Vagy csak nekem vannak ilyen kükönleges ismerőseim?)
Igaz én egy éve elváltam . és férfi létemre egyedül nevelem a kamasz lányaimat, így természetesen most én végzek mindent. De a te 7 pontod egyike sem volt jellemző a házasság ideje alatt sem.
Egy szűk körről általánosítani, "enyhén" szólva is sovinizmus.
2010.07.25 09:29:39Dekatlon
Férfiként mondom, részben bejött :)
1. Háztartás: azt csinálja, aki hamarabb megunja a kupit. Ez általában ő.
2. Öltöztetés: ha ragaszkodik hozzá, felveszem. Ha nem, nem hiányolom.
3. Hajvágás: ő vágja. Én meg a gyerekét. Próbáltam az övét is, de ellenállt.
4. Körömvágás: azt csak altatásban hagynám.
5. Családi kapcsolatok ápolása: Ápolja, akinek fontos. Lásd háztartás.
6. Házipatika: belgyógyászat ő, sebészet én.
7. Szobakertészet: egyszer volt egy kaktuszom.
2010.07.25 09:41:42Murderface
Férfiként mondom, egyáltalán nem jött be.
1.: Egyedül élek, mindent megcsinálok magamnak, kivéve a vasalást, de azt még a nőmnek se engedném meg, hogy kivasalja a cuccaimat.
2.: Magam öltözködöm, sőt magamnak veszem a ruháimat is.
3.: Hosszú hajam van, de másfél-2 havonta megyek a jól bejáratott fodrászomhoz vele, letörném a kezét, ha valaki hozzá nem értő nyúlna hozzá.
4.: Mondanom sem kell, meg szoktam oldani magamnak.
5.: A családdal napi szinten tartom a kapcsolatot Skype-on, MSN-en, telefonon. Ünnepekre meg haza szoktam látogatni.
6.: Cataflam, kondom, ragtapasz. Amit ezzel a hárommal nem tudok megoldani, azzal dokihoz megyek. Sima torokfájásra van házipálesz a hűtőben.
7.: Pontosan én vettem az összes növényemet, és én nevelgetem őket. Sőt, van egy kis fűszernövénykertem is, hogy a főzéshez legyen friss cucc.
Ez az egész poszt egy kibaszott nagy általánosításokra épülő fasság.
A 7 pontból egy sem igaz rám. Sőt, amikor volt párom, akkor is ugyanígy csináltam a fenti 7 pontot.
2010.07.25 10:20:41fec2000
ez a cikk egy nagy marhaság
a szerző nem talált más témát fantázia híííjjjján
lehet, kiégett.
2010.07.25 10:38:04hallohallo
nekem tetszett. a kommentek is tetszettek, ezekből rögtön látszik, mennyire szükség van az ilyen írásokra :D
a körömvágáson kívül egy ideig minden más az én reszortom volt, de mára már nem. sok-sok türelem és passzív ellenállás, na és persze megfelelő partner, aki belátja, a fentiek nem női dolgok, és ha valamit csinál a háztartásban, az nem besegítés, hanem - mivel két ember háztartása - ugyanúgy az ő dolga is.
és olvasva a 30-as modern nők megjegyzéseit, akiknek ez a helyzet jó úgy, ahogy van, hát 30 éve még az én anyukám is így gondolta, de alignyugdíjjal, htb-ként már nem. most jött a kopp.
2010.07.25 10:42:37PeterBlau
Egyesek milyen kispolgári hülyeségekkel vannak elfoglalva a XXI. században :-D Mindegyik leírja, hogy "náluk" ki főz meg ki mosogat :-D Hát egy vicc az egész emberek :-D Élni mikor fogtok? :-D
2010.07.25 10:47:36Dekatlon
Az élet ez is.
2010.07.25 10:51:31uzera2824
Sajnálom a cikk íróját,érdekes környezetben élhet.Azonban nem hinném, hogy a kommentelőknek általánosítani kellene.1. szeretek takarítani, vasalni kevésbé, főzni is szeretek és tudok is, és a párom is.Ezenkívűl szeret takarítani, bár ő ritkábban "nyalná" fel a házat, mint én.Ebben nincs gondunk.2.véleményt a ruhájáról csak akkor mondok, ha kéri.Van stílusérzéke, és leégne a képéről a bőr, ha nekem kellene kipakolni a másnapi szerelését.3.A haját vagy ő vagy én vágom, ez tiszta sor. Másra is el tudjuk költeni a fodrászra szánt pénzt.4.Ez valami undorító, ismertem egy tagot, még 24 évesen is az anyja vágta a lábkörmét....azért egy felnőtt férfi ne várja már el! Tőlem sem várnák el soha!5.A család nálunk ugyan nem tabu, de itt én írok lapot, kártyát és stb., náluk nem olyan a kapcsolat a családdal, mint az én családommal.6.Tudja mi hol van, bár eléggé ellene van a gyógyszereknek. Én veszem meg, de ő pakolja el, így legtöbbször én kutatok és nem ő.7.A szobában én, kertben viszont ő az úr. Az én kezem alatt rendszeresen kihalnak a növények, ő viszont akármit visszahoz az életbe. Ja és még annyit, hogy házfelújításnál nem kellett megkérni semmire, én is bevertem a szöget a falba, cipeltem a gipszkartont, ki tudok cserélni egy villanykörtét, tapétázok , festek , füvet nyírok ha kell, falat is bontok, nem vagyok az a tipikus letört a körmöm nő, vagy akinek büdös a munka. Vannak kivételek uraim! Én erre példa lennék. Ja, mellesleg, aki általános iskolában járt technika órára....szerintem megtanulta, hogy kell kicsavarni a villanykörtét. Ismertem olyan nőt is, aki nem áramtalanított, majd csavarhúzóval piszkálta a villanyt....De megkérném Önöket, Uraim, hogy ne általánosítsunk!
2010.07.25 11:14:53deflorator
Én rendszeresen segítek a háztartásban a tanácsaimmal. Például jelzem, hogy a szekrény tetején még van egy kis por, azt is törölgesse le.
A főzésben is besegítek: jelzem, hogy mit szeretnék enni, így nem kell töprengenie.
A vasalásnak is a legnehezebb részét vállalom magamra, a minőség ellenőrzést.
Ha mindennel meg vagyok elégedve, akkor este lovacskázhat egy kicsit.
2010.07.25 11:59:49Օգտվողի հարձակման
inci-finci:
Nem magyarázom meg, jó vagy te így is...
2010.07.25 12:01:31eo
Nem is mondta senki, hogy a nőnek nem kell dolgoznia, csak nem minden nő munkahelyen dolgozik. De aki igen, az joggal várhatja el, hogy a háztartási munkákat közösen végezzék. Persze nem kell mindenkinek ugyanazt csinálnia, én például tiplifúrásért, számítógép-szerelésért cserébe boldogan takarítok.
2010.07.25 12:27:42amariejade
Annyira vicces, hogy valahányszor megjelenik egy ehhez hasonló cikk, mindig önérzetükben sértett férfiak tömkelege zúdítja ide faszacsávóságuk hitének végtermékeit, és azt képzelik, ettől majd igazi férfiak lesznek.
2010.07.25 12:55:56PeterBlau
Annyira vicces, hogy valahányszor megjelenik egy ehhez hasonló cikk, mindig önérzetükben sértett feminista nők tömkelege zúdítja ide az "én is tudom amit egy férfi sőt még többet is" hitének végtermékeit, és azt képzelik, ettől majd igazi nők lesznek.
2010.07.25 13:20:54Edward Nygma
Ez egy baromság. Mindezt én csinálom, igaz egyedül élek. De el sem tudom képzelni, hogy másnak hagynám, hogy megcsinálja helyettem.
Pláne a körömvágást, pff...
2010.07.25 13:46:39goNbatenyésztő
mennyi szimpatikus férfi:)
2010.07.25 14:56:09kváziasszonyok gyöngye
pasim anyja felhívott, hogy a fiának otthon nem kellett semmit sem csinálnia, legyek szíves ezt így folytatni, nehogy már mosogatnia kelljen vagy ilyesmi.
2010.07.25 15:26:32Sеntа'
aszta! mire te?
2010.07.25 15:34:19eo
2010.07.25 14:56:09kváziasszonyok gyöngye
LOOOOL :DDD
2010.07.25 15:38:13kváziasszonyok gyöngye
mondtam, hogy inkább a fiával egyeztetnék
talán azt is mondtam, hogy nem véletlenül költözött el tőle hozzám, de nem biztos, régen volt már
2010.07.25 16:55:26fda
mennyi butaság. de kár, hogy elolvastam
2010.07.25 17:03:08Animacs
2010.07.24 19:35:54CSÉ
pedig, én pl. nem szeretek. mert nem okoz élvezetet, nekem nem kikapcsolódás, hanem a szükségesen elvégzendő házimunka kategóriába tartozik. Na és? ezért egyszerű, gyorsan elkészíthető kajákat gyártok, és akkor marad időm arra, amit viszont szeretek...(megh pláne nemélvezem, mikor a bonyolult kaja után még mosogathatok is egy óráig).
a többire meg: pedig pl. a mostohaapám pont ilyen, kb. mindent anyukám csinál. főzni az életben nem főzött, virágokat sose öntözött, vasalás??? olyan nincs, és bizony a lábkörmét is anyukám vágta régebben...most nem tudom.
2010.07.25 17:18:29Animacs
2010.07.25 13:02:10inci-finci
persze,mosógép mos. de pl. nálunk a mostohaapám életében nem pakolta be...se ki.
ja, ellenpélda a "modern férfira".
tesóm (öcsém) most egyedül volt itthon két hétig, mert én hazamentem nyaralni, az ő barátnőjével együtt.
főzni főzött maga (félkész rizs, pizza porból, stb., nem nem tudom, milyen extrákat), meg azt mondta, egyszer ki is takarított (nem látszik, mondjuk).
viszont büszkén jelentette be, h. kimosta a hűtőt. emiatt el is fogyasztotta a tartalmát, most van benne egy doboz vaj, némi sajt, meg újhagyma, amiről mondtam neki, h. majd egye meg, ne legyen ott két hétig:) nem ette meg.
mosogatni is kénytelen volt, igaz,h. a csöpögtető alatti tálca érdekesen nézett ki:)
a növényekről teljességgel megfeledkezett, azok közül a fűszernövények kipusztultak, az aloe vera bírja, a balkoniak is, mert azok meg kint vannak,és erre elég ritka a szárazság:)
2010.07.25 17:23:15Animacs
2010.07.24 22:34:46Dódi
engem ebben leginkább az idegesít, h. egyik se veszi észre (pedig a cikkben is benne van), h. na de miért nem tudja (állítólag) a mai nő?
a suliban ugyanúgy tanulnia kellett, felnőttként ugyanúgy munkahelyen tölti az idejét, hiába tud pl. tésztát gyúrni, meg jól főzni, ha egyszerűen nem jut rá ideje, energiája.mert ugyanúgy a munkahelyén tölti a napját, mint a férfi, aki "dolgozik". miért, a nő talán nem? diákkorukban ugyanez, ugyanazt az anyagot kérik számon a lányoktól is, nincs az, h. "de nem tudtam megtanulni, házifeladatot csinálni, mert vasalni/főzni/stb. kellett."
2010.07.25 17:26:22Animacs
2010.07.25 14:56:09kváziasszonyok gyöngye
most, h. itthagytuk az öcsémet két hétre, barátnője apukája első kérdése: hát mit fog most akkor enni két hétig?
megoldotta...
mellesleg, akkor is megoldja, ha itthon vagyunk, én magamra főzök, ők hol ő, hol a barátnő, tesóm fogyasztja az összeset, bárki gyártotta...
2010.07.25 18:26:11Ferdeszemüveg
Basszus csajok, tényleg komolyan gondoljátok a "csak én viszem a háztartást, MERT EZ NEKEM ÍGY JÓ NEKEM" dumát?! tényleg nem tudtok jobb közös progit a vasalásnál? mi van, ha együtt letudjátok aztán találtok vmi jó kis közös kikapcsolódást, hadd ne adjak tippet.
én nagyon jól főzök, tudok háztartást vezetni, de falnak megyek az önállótlan pasiktól. az uccsó előtti pasim kijelentette, hogy a kapcsolatban 51-49% a férfi javára és hetente töröljem le a port az ajtókeretről, tovább nehogymá a férfi húzzon ágyat. leléptem.
mivel a főzőcskézni spec szeretek, a következőnek többször csomagoltam kaját,m ha sok lett. ő meg ettől ment falnak, nem kell őt körbeugrálni. lelépett.
hol itt az igazság?!
és amúgy nemrég vettem lakást, rengeteg mindent egyedül kellett csinálnom, beleértve a fúrást is, úgyhogy ezen dolgok nagy része sem lehetetlenség a nőknek.
de az is vicces, hogy enyém a férfimunka, a nőé a ház. azért számoljuk már össze, hányszor kell fúrni és hányszor mosogatni.........
és ha tényleg ennyi önálló pasi van, valamelyik találjon már meg lécci, szívesen főzök neki finomat, ha úgy adódik :)
2010.07.25 18:27:15Ferdeszemüveg
a nekemet véletlenül kétszer írtam :)
2010.07.25 19:21:55Animacs
2010.07.25 18:26:11Ferdeszemüveg
szerintem azok gondolják úgy, h. jó nekik, akiknek a párja ugyan próbál segíteni, de nem megy úgy, ahogy a feleség szeretné.
lásd öcsém, aki ugye két hétig egyedül volt, szépen főzött, mosogatott, viszont az már nem jutott eszébe, h. a tűzhelyt nem ártana lemosni a főzés után, meg néha a csöpögtetőt se, meg leönteni a vizet a tálcáról:)
2010.07.25 23:21:30change86
A párom mos, főz, takarít, vasal, megosztva. Kikészíti magának a ruháját, levágja a körmét, fodrászhoz jár, ez szerintem tök alap. Ami nem, hogy mindig ő írja a képeslapokat, méghozzá neten, úgyhogy nekem alá sem kell írnom. A kevés növényt is ő öntözi. Mivel én soha nem szedek gyógyszert, azt is ő szerzi be magának. Grátisz ő takarítja a teknőst, és ő nyírja a füvet is. Köszönöm, Velvet, most igazán szerencsésnek érzem magam, de azért elgondolkoztam: én mit is csinálok?
2010.07.26 20:24:31B!a
Egyetértek azzal,hogy ez neveltetés kérdése.Én nem tudnám elviselni,hogy a pasim mosson,vasaljon,vagy takarítson.Az alapvető szerepeknek nem szabad felcserélődnie.De ez nem egyenlő azzal,hogy egy nő élete csak a párjáról kell,hogy szóljon,mert ez egy jó asszony dolga!
Aki nyűgnek érzi,hogy gondoskodnia kell a szerelméről,vagy a családjáról az már régen rossz...
2010.07.27 00:28:37valakimas
Vasker, hogy mik vannak. A pasi körmét a csaja nyírja ? Mért nem tudtam ezt hamarabb..szegény fiamat mit bsztattam, hogy 12 évesen nyirja már magának, mert az a normális. Oszt most kiderül, hogy nem lesz trendi szegénykém mire felnő. Ugye ez a konzervativ nevelésem, vazze, megint a gyereknek volt igaza...
2010.07.27 21:54:26Animacs
B!a: attól miért lesz kevésbé férfias, mert nem te csinálsz mindent? ha besegít a házimunkába, akkor te is jobban tudsz vele törődni, és nem holtfáradtan.
és ha te megbetegedsz, nem tudod ellátni? vagy ha nincs mellette nő, akkor életképtelen?
2010.07.29 22:01:28Animacs
2010.07.29 16:52:08nem a dzsézön sztetem
ehhez képest pl. a nagymamám, parasztasszonyként simán háztartásbeli volt egész életében...
2010.08.01 08:09:45PiszkosFreddy
Tulajdonképpen vagy nagyon okos,vagy az ellenkezője a cikkíró,ha ugyanis nőklapja szerű,
bölcs véleményt írt volna ide,a kutya sem kommentezne...