Miért kelendőbbek a buta, csúnya csajok?
2010.07.25. 17:19 - Hanca
Akadt már ki valaha azon, hogy az exe új nője/pasija milyen szánalmas? Ha igen, nincs egyedül: sajnos a pasik nagy része olyan lányokat keres, akiknek külseje annyira átlagos, hogy a szürke egér is könyörög a receptért, és IQ-szintjük sem közelíti az atomfizikusi magasságokat.
A csúnyácska lány istenként néz a nála fényévekkel jobb férfira, aki bármit megtehet velük ezt kihasználva. A témával kapcsolatban megkerestük Dr. Rusz Edit szexuálpszichológust, aki szerint a butácska nő fölött a férfi mindig okosnak, tudatosnak és irányítónak éli meg saját magát, és ez nagyon fölemeli a férfi önbecsülését.
A dologban a rózsaszín felhő is közrejátszik, de szomorú tény, hogy némelyik ember annyira lusta és igénytelen, hogy nincs semmiféle elvárása, csak azt tartja szem előtt, hogy ki a könnyű préda. Ebben az esetben ugye sokszor csak egy egyéjszakás kalandig jut el a dolog, de vannak kivételek: akár többéves kapcsolatban is előfordul, hogy a felek elbeszélnek a másik mellett, és ennyi idő után se tudnak a párjuk dolgairól naivságuk miatt.
Dr. Rusz Edit szerint ennek oka az, hogy a nő életében nagyon sokféle szerep összegződik a naiv szendétől a dögös kurtizánig, amelyeket nem tudatosan használnak, de tudják, hogy az adott pillanatban mire van szüksége a férfinak. "Ha azt akarjuk, hogy a férfi, akit szeretünk olyan legyen, hogy fel tudjunk rá nézni, akkor időnként egy kicsit alá kell tenni a dolgoknak" - tanácsolja a szexuálpszichológus.
Sokan vélik úgy a mai fiatalok körében, hogy hátrány, ha valaki okos, és sokkal többen vannak, akik csak a külsejükkel foglalkoznak, és egy értelmes szót se lehet váltani velük a világban történt dolgokról. A pszichológus véleménye szerint az okos nők önállóak, ezért nem kell őket babusgatni, támogatni, kényeztetni, amit egy férfi általában szeretne működtetni egy kapcsolatban.
A Facebook közösségi oldalon is alakult már csoport "Sírva röhögök, amikor látom, hogy az exem új barátja/barátnője bűn ronda :D" címmel, ami az azonos nevű angol nyelvű oldal magyar mutációja. Ez a csoport egyelőre még csak alig hétezer tagot számlál, de boldogan osztják meg egymással saját élményeiket.
Megkérdeztünk pár fiatalt a témában, és ők két jól elkülöníthető táborra oszlottak aszerint, hogy jó partinak tartanak-e egy csúnya, buta lányt egy férfi számára:
Pro
"Lassan 20 éves leszek, de még nem sűrűn volt részem komoly kapcsolatban, pedig sokat adok a külsőmre, és közvetlen lánynak tartom magamat. A barátnőimmel sokszor beszélgetünk erről a témáról. Akárhányszor sétálgatok egyedül a város utcáin, és szembejön egy tipikus jó pasi a barátnőjével az oldalán, az biztos, hogy a lány eltűnik mellette. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ezzel az erővel nekem is lehetne minimum egy ugyanilyen barátom" - panaszolja Julcsi.
"A szép és buta lányokról többet tudnék mesélni, mert pont ők azok, akik elhiszik, hogy bárkit megkaphatnak, ami persze igaz is de a legtöbb pasi csak megfektetni akarja őket és ennyi" - véleményezi Tamás, aki járt már csajjal csak azért, hogy legyen valakije, de végülis barátság lett belőle.
"Azért buknak a fiúk a csúnya és a naiv lányokra, mert tudják, hogy őket meg lehet dugni. Szerintem nem is akarnak nekik megfelelni. Úgy vannak velük, hogy most jó, de aztán meg lesz másik, az meg már mindegy, hogy ki. A csúnya lányok örülnek és ujjonganak, hogy: Húúú, ezzel a sráccal volt dolgom! Másnap meg a srác már nem is emlékszik a nevére" - mondja Reni.
"A csúnyább lányokat hamarabb megszólítják. Sok olyan párt látok az utcán is, hogy egy helyes srác, mellette meg egy rondaság. Engem sok olyan talál meg, aki csak a szexre megy, de jól néz ki. A szép lányokat gyakran nézik butának vagy picsának, mintha ez a kettő egymás velejárója lenne" - mutat rá a latintáncos Linda, hogy a sztereotípia fordítva is tud működni.
Kontra
"Soha nem jöttem össze csúnya lánnyal amiatt, hogy esetleg ne kelljen megfelelni. Nálam mindig az volt fontos hogy megfogjon valami benne, amiért érdemes küzdeni, és ezzel nincs összefüggésben a külsőség, inkább a belső. Hiszen épp ezért fog meg, mert van benne valami érték, ami hozzám közel áll"- mondja Ádám.
"Maximum az választ csúnya, buta lányt, aki nagyon nagyot csalódott és fél a következő kudarctól, ezért inkább egy csúnyát választ, mert az legalább nem dug félre" - vázol egy lehetséges indítékot Barna.
"Ilyenre már én is gondoltam, de nem visz rá a lélek, hogy egy olyan csajjal összejöjjek, aki nem tetszik. Büszke vagyok és kész. Nem csináltam, és nem is fogom" - vallja be Csongor.
"Szerintem valami gondja van annak, aki arra vágyik, hogy a csaja felnézzen rá és ezért keres valami szerencsétlent. Vagy ő is annak érzi magát, és így akar önbizalomra szert tenni" - véli Gergő.
Természetesen várjuk olvasóink meglátásait is a kommentekben.

Kommentek
2010.07.26 12:36:30Martin74
endorpH1N
Ennyire ne távolodjunk el.Felejtsük el a plazacicákat,ők a másik véglet.Maradjunk az átlagnál vonzóbb nőknél akik (probálom szépen kifejezni magam) "butácskák" (talán ez még nem sértő).Ezek a lányok nem a mükörmökről beszélgetnek,kicsit már feljebb léptek,eljutottak a tv sorozatokig - a jó kocsikig - a szép házakig - hova utazzunk - lakberendezés stb..A bökkenő az,ennél többre nem képesek,ha belepusztulnak akkor sem és nem mondhatod meg nekik még finoman sem,mert megsértődnek és ugrik az esti szex vagy a heti...
Fogalmuk sincs milyen nehéz megteremteni az ehhez szükséges feltételeket,amig van pénzed melletted vannak,ha nincs továbbállnak,erre is lehet mondani,mert nem szeretett igazán,de ez sem igaz,ők alapból azt kérik,legyen biztonság,de mivel ők teljesen alkalmatlanok ennek megteremtésére,igy minden a faszira hárul.Ha besül vállalkozásod vagy kirugnak munkahelyedről,azzal együtt a nő is távozik.Megtörtén eseteket elemeztem a haveri körömből,ok nem csak mindig emiatt történik a szakitás,de ez az elsődleges okok között található.Lehetne sorolni a továbbiakat,most ezt emeltem ki.
2010.07.26 12:38:58Martin74
Várom az átlagnál vonzóbb hölgyek reagálását és a férfiakét is akik hasonló okok miatt kerültek lapátra.
2010.07.26 12:44:14Martin74
Quentin vagyok, Montargis-ból
Igazad van,sajnos.
Persze mi férfiak is válogatunk,ki a fene akar ronda nővel lenni,lehet neki bármilyen belső kisugárzása,ha nem áll fel rá a cerka,mit kezdjünk egymással.De mi legalább nem az anyagi helyzete alapján válogatunk.Persze van mindenre ellenpélda,vannak akik kizárólag gazdag nőket keresnek,valahogy összeszedik magukat az ágyban mikor a azsexre kerül sor(nem tudom hogyan,ez is egy művészet,pont mint a bombanő gazdag-ronda pasival)
2010.07.26 13:41:08Serzone
Kit érdekelnek az exek és az új nőik?:)
Mindegyik pasimat én tettem lapátra, mert hittem a megérzéseimnek, és utólag mindig kiderült, hogy helyesen tettem.
Amint megismertem a férjem, tudtam, hogy nem kell tovább keresgélnem, megtaláltam az igazit, és ebben az egyénisége, az egyedi humora és kedvessége segített. Sosem foglalkoztam gazdag férfiakkal, mert azt vallom a mai napig, hogy csak akkor lehetek egyenrangú társ egy kapcsolatban, ha közösen hozzuk létre az egzisztenciánkat.
14 éve vagyok boldog a férjemmel, én, a korábban manökenként dolgozó, az általánosítások alapján "pénzéhesnek" tartott nő.
2010.07.26 13:46:08a mentalista
nem olvastam vissza, de szerintem hülyeség a cikk.
Meg ki dönti el hogy XY csúnyább/szebb mint a párja? Ok, vannak nyilvánvaló esetek, de szvsz ritka.
Nyitott szemmel közlekedem, és általában (80%) nagyon hasonló fiúkat-lányokat látok párban, még magasságra és stílusra is...komolyan.
az meg hogy exet egy rondább férfival/nővel látjuk és a mit eszik ezen kérdést feszegetjük, abban jó adag féltékenykedés is benne szokott lenni, általában :)
az aláválasztás inkább belsőben van meg...sok férfi szereti azt a nőt aki alárendeli magát neki, behódol, mindenre helyesel és nem rendelkezik nagy sikerekkel...az életét a férfinak és a kapcsolatuknak rendelné/i alá....
2010.07.26 14:06:51mental masturbator
2010.07.26 12:16:02Quentin vagyok, Montargis-ból
mármint mi érdekel a fürtökben lógáson?:)
2010.07.26 14:13:34mental masturbator
Quentin
látatlanban tilos ilyeneket kijelenteni:) még ha csak tesztjellegű lenne is:)
2010.07.26 14:19:55mental masturbator
Quentin:
:D hjam, mondjuk a hajamba:) de csak óvatosan, nehogy megfájduljon a fejem:))
2010.07.26 14:33:37mental masturbator
Quentin:
na mesélj, mire gondoltál?:)
2010.07.26 14:42:02mental masturbator
Quentin
van hát, de hogy elbírják-e a virtuális rajtuklógást, na az jó kérdés:))
2010.07.26 14:49:12+[o_O]+
dugjatok mar edes istenem!
2010.07.26 14:51:00mental masturbator
Quentin
:D rendben, majd szólj, mire jutottál:D
2010.07.26 15:04:34mental masturbator
Quentin:
dede, de látod, már szúrjuk itt a kommentelők szemét:D
2010.07.26 15:14:59mental masturbator
Quentin
dede, nédd csak meg, vmi robotarcú beszólt:D
(jól van, szerezd be a kellékeket, én kb. 3 órára fogok mostan eltűnni:D)
2010.07.26 15:54:25+[o_O]+
gyenge
2010.07.26 16:03:07huvosvadasz
2010.07.26 09:07:07Maminti2: Megsértődni nem kell, de elhajtani sem kell a másikat. Már amennyiben az elhajtás prosztó módon való lepattintást jelent. Ugyan miért gondolod, hogy túlzott önbizalom kell ahhoz, hogy téged (vagy mást) leszólítson egy pasi? Ahhoz, hogy leszólítson valaki, nem kell azt gondpolnia, hogy te ismerkedni akarsz, elég csak feltételeznie, hogy nem zárkózol el előle. Ugyanis a nők többsége nem jelzi explicit, ha ez a helyzet. És a játékban nem te vagy az egyetlen résztvevő, nem lehet rád optimalizálni (ahogy senkire sem). A "mi a fenét képzel ez a fickó" valójában elég egoista pöcs hozáállás. Persze pasiként nem kell felvenni, mert senki nem akar egoista pöcs nőt magának. Jobb, ha előbb derül ki, mint ha később.
Ráadásul elég alapos oka van annak, hogy a nők (ha nem egy számukra bradpitt kategóriájú pasiról beszélünk, vagy nincs rajtuk a dughatnék) nem adnak egyértelmű jelzést a pasiknak: ugyanis nem csak jól kinéző, de vagány, bátor, tökös, talpraesett ésatöbbi kellemes tulajdonságokkal megáldott lovagot akar a többség, na meg olyat, aki értük tűzön-vízen át..., és ezt a többség jó tetsznek gondolja.
2010.07.26 16:03:31+[o_O]+
az a baj, hogy ebbol mar nem jossz ki jol
2010.07.26 16:19:01+[o_O]+
az erolkodes nalam 2 sorban megallt. nalad majdnem egy naplot toltott ki a muvelet.
morcos macko szereti a mezet, adide a pézed!
2010.07.26 16:34:37+[o_O]+
[link]
2010.07.26 17:37:46Qkuriq
Egy jó nő legfontosabb tulajdonságai:
Üzletasszony a munkában
Takatítónő a lakásban
Anyuka a gyerekszobában
Szakácsnő a konyhában
Ribanc az ágyban... :D
2010.07.26 17:48:26mental masturbator
a gyerekszobás részt nem lehetne már inkább kihagyni?
2010.07.26 18:07:35mental masturbator
Quentin, hát ejnye no, csak ez a fontos?:D
2010.07.26 18:27:50mental masturbator
Quentin, van olyan hely Budán, hogy Horváth-kert? miket meg nem tudok:D ma tuti nem, örülök, hogy hazavonszoltam magam:)
de írj, megbeszéljük máskorra:)
2010.07.26 19:03:57mental masturbator
Quentin, most épp megelégszem a neocitrannal:)
2010.07.26 19:23:53+[o_O]+
neszivass en is azt tolok :O
2010.07.26 19:38:46Zsit (nyau és rémizé)
2010.07.26 13:07:54Quentin vagyok, Montargis-ból
Neked sincs?
Hát legalább demokratikus az eloszlás :)
2010.07.26 19:42:50+[o_O]+
nekem sincs. mim nincs?
2010.07.26 20:42:27polly jean
loviasztar
Tegnap már aludtam, igen...Szeretem az orvosokat, mert megmentették már az életem, és aranyos vagy, hogy így ajánlod az orvos ismerősöd, úgyis lesz műtétem...:)
2010.07.26 20:46:34Zsit (nyau és rémizé)
fantáziád a szexhez
hábakker, még vak is vagy? meg felejtős? Bár így minden nap egy ajándék :)
2010.07.26 20:55:15Almaleves
hogy megy ez itt? kérhetek speed helpet?
2010.07.26 20:55:56Almaleves
mental masturbator: lóghatok rajtad fürtükben?
2010.07.26 20:56:50mental masturbator
Almaleves
nem:))
2010.07.26 20:57:36mental masturbator
amúgy sem értem, most miért kell mindenkinek rajtam lógnia? nem felkérés volt, csak egy megjegyzés, miszerint randa is vagyok, meg buta is. NA.
2010.07.26 20:59:04Zsit (nyau és rémizé)
2010.07.26 20:57:36mental masturbator
várjá' már!
Az öreget és a kövéret kihagytad :)
2010.07.26 21:00:44mental masturbator
Zsit LOL :D könnyű ám annak beszélnie, aki nem tartozik a körbe;)
Quentin: te kezelésre szorulsz:D
2010.07.26 21:04:10mental masturbator
Quentin, na ne, a lógás teljesen passzív, szóval semmi vmit vmiért:D
2010.07.26 21:06:54mental masturbator
Quentin, na így már rögtön más a leányzó fekvése:))
2010.07.26 21:08:25velvethorn
Ez a cikk úgy ahogy van egy baromság.
2010.07.26 21:14:15mental masturbator
Quentin, pontosítsunk, 3-at. egyáltalán ki vagy?:D
2010.07.26 21:14:52mental masturbator
velvethorn, egyetértek:)
2010.07.26 21:17:21Almaleves
mental masturbator: tudtam, minden szép, de magát csúnyának mondó nő így kosarazza ki a fürtökben rajta tenyésznő urakat. nem helyes ez így, az már biztos... kérdem én, miért nem lehet lógni a teljesen átlagos kinézetű, de egyébként bájos és szellemes nőkön lógniuk a teljesen átlagos kinézetű és néha szellemes pasiknak?
2010.07.26 21:18:17Kerek Perec
Qkuriq:
Ribanc a(z) SAJÁT ágyADban... :D
Ezt azért tegyük hozzá :)
2010.07.26 21:35:52Almaleves
Quentin vagyok, Montargis-ból: igazad lehet, de véleménydm szerint még befutó lehetsz...:)
annak van igaza (egy barátom mondja ezt mindig), aki egy sorban meg tudja mondani a lenyűgözőt. a b...s egy rendkívül egyszerű és rém élvezetes aktus. nem kell hozzá diploma, sőt (ez eretnek gondolat) még k...a nagy f.sz sem. csak egyszerű báj és akarás az egész. így minden nagyon egyszerűvé válik...
2010.07.26 21:45:18mental masturbator
2010.07.26 21:17:21Almaleves
őőő..
"kérdem én, miért nem lehet lógni a teljesen átlagos kinézetű, de egyébként bájos és szellemes nőkön lógniuk a teljesen átlagos kinézetű és néha szellemes pasiknak?"
:)
2010.07.26 21:51:29mental masturbator
Quentin, dehogy ér rá:)
2010.07.26 21:53:23mental masturbator
amúgy egy pasas ne legyen már "bájos"
2010.07.26 21:56:16Almaleves
mental masturbator: egy pasas igenis legyen bájos. minden bizit körülrajonganak a nők. ...és majdnem én is. ki a fasz akar egy bunkóval vacsorázni????? gondolkozz el ezen...
2010.07.26 21:58:27mental masturbator
Almaleves:
egy pasas legyen udvarias, kedves, figyelmes. de NE bájos.
2010.07.26 22:21:24Almaleves
ezt már írtad egyszer, ami nem jelenti azt számomra, hogy a mondanivalód erősebb és lényegesebb, hanem csupán annyit, hogy ez a legerősebb érved. a tréningeken ismételgetik naphosszat, hogy mindig azt ismételgesd, ami a legerősebb érved. az szerinted nem meríti ki a bájos fogalmát, hogy " udvarias, kedves, figyelmes"? Szerintem igen. A báj ugyanis nem csak a nők sajátja, bármennyire is igyekeznek ez így beállítani. Hallottál például a a burzsuázia diszkrét bájáról? Na az aztán minden, csak nem nőiess... :)
2010.07.26 22:31:55Zigomer Trubahin
Hanca, ha jól értem, az a kérdés, hogy miért hagyott el a pasid egy csúnyább csajért. Segítek: azért, mert a másik csaj kedves, te pedig egy kiállhatatlan picsa vagy.
2010.07.26 22:31:59mental masturbator
Almaleves, sztem bájos csak nő lehet. engedtessék meg nekem ennyi férfisovinizmus:)
Quentin, dugni? hmmm... nem vagyok én borospalack:D
2010.07.26 22:34:27Almaleves
Akkor itt az érdekellentétek szétfeszítették a gatyáinkat :)
2010.07.26 22:45:36mental masturbator
Quentin, de bedugaszolják először, nem?:) nem, nem férfi, azért írtam, hogy "ennyi":)
2010.07.26 22:55:23Zsit (nyau és rémizé)
2010.07.26 21:01:55Quentin vagyok, Montargis-ból
Igen ugatsz, bébi - márpedig akkor nem harapsz! :)
2010.07.26 21:00:44mental masturbator
pedig ezt hozzá kell tenni, így nagyobb eséllyel lesz valamelyik igaz :)
2010.07.26 23:20:46mental masturbator
Quentin, Zsit, jóéjt Nektek:)
2010.07.26 23:23:27Zsit (nyau és rémizé)
mental
jóccak! :D
2010.07.26 23:18:44Quentin vagyok, Montargis-ból
biztonságos távolból állítom, hogy hangember vagy :D
2010.07.27 21:36:48megitális rózsa
Istenem, csak tudnám hol van az a sok intelligens és művelt ember?
Nem nálunk, az biztos.
2010.07.28 01:07:31no comment 01
Nincsenek csúnya nők csak buta férfiak..és nincsenek csúnya pasik csak buta nők..mindenkinek az szép, akit szeret, de nem biztos, hogy az többség szerint egy fixa ideál..ki dönti el, hogy ki csúnya és ki szép..??mikor minden embernek ez mást jelent..??
2010.07.28 21:28:31mezítlábas fruska
Az én exemről annyit, hogy a családjával együtt mindenkinél többre tartották magukat, csak annak éltek, hogy mit gondolnak a szomszédok stb... Engem úgy állított be, mintha a gettóból mentett volna meg, csak mert szókimondó vagyok és nem a szobámban szereztem az élettapasztalatot a TVből..és kiderült, hogy az elődöm idegösszeomlást kapott, és kis híján én is. Biztos őt is kikészítették. Szerencsére nem vette el az önbecsülésemet, mert amikor majdnem megölte a cicámat, otthagytam (utána jött hozzám sírva, nem hitte, hogy megteszem). Összejött egy tagbaszakadt, slampos és csúnya rendőrnővel, és mára úgy néz ki a pasas, mint a saját apja - elhagyta magát.... Amikor megláttam, nem hittem a szememnek,és visítva röhögtem. Elégtételnek nem volt utolsó.
2010.12.26 11:26:23Hans Kelsen
@Frengi
"A szépség múlandó, viszont a csúnyaság örök."
:D:D:D:D:D Van remény, meg is mondom pár barátnőmnek :) Valahogy én is éreztem ezt, de ilyen frappánsan nem tudtam kimondani.
Egyébként meg nekem arra az érzésre van szükségem, hogy szükség van rám. Ha más férfiak is így vannak ezzel, az nem a férfiak hibája, hanem a férfiak természete...belénk van kódolva (poligám hajlamaink mellett) ez is...hogy óvjunk, védelmezzünk, gondoskodjunk. Amikor egy nő nem szorult óvásra, gondoskodásra, védelemre, mert "megoldotta" akkor hiányérzetem volt...és nem bántott a lelkiismeret, ilyenkor és csak ilyenkor voltam képes arra, hogy hidegvérrel rúgjak ki valakit. Hiába sírt, nem éreztem át a fájdalmát, nem volt rám szüksége, önálló nő volt, ráadásul gyönyörű...Egyszerűen nem volt bennem empátia, pedig azelőtt ilyen sose volt (szép nővel sem)
Más szakításaimkor a lány fájdalma a szívem mélyéig hatolt...hónapokat szenvedtem végig...(nem mintha az jobb módja lenne a szakításnak, de most nem ez a téma)nehezen engedtem el a kezét és hagytam magára.
Bolgár György írta egy könyvében: a lelkiismereténél többet férfi nem adhat nőnek...és egyelőre a számomra úgy tűnik, hogy ez tényleg így van.