Amerikában 3 abortuszklinikából 2 csak átvágás
2010.07.28. 19:16 - Eivissa
Vegyünk egy átlagos amerikai tinédzser lányt vagy húszas éveiben járó fiatal nőt. Az illető egyéjszakás kalandba keveredik, vagy egyébként futó kapcsolatba kezd, és egyszer csak teherbe esik. Egyedül van, talán azért is esett teherbe, mert vallásos környezete nem engedi a fogamzásgátlást, így aztán a gyermek kihordásáról szó sem lehet. A lánynak nincs más választása, titokban elmegy az iskolájához vagy munkahelyéhez legközelebb fekvő abortuszklinikára.
Itt először is ki kell töltenie egy űrlapot mindenféle adataival, majd (újra) elvégzik rajta a terhességi tesztet. Az eredményt ott azonnal meg kell várnia, de érdekes módon a laborból percek, órák múlva sem érkezik semmi. A várakozási idő hasznos eltöltésére a művi terhességmegszakításról bocsátanak a lány rendelkezésére felvilágosító anyagokat, amik mind az abortusz kegyetlenségét hangsúlyozzák. Közben gyakran személyes tanácsadást is biztosítanak, aminek során például egy lánynak egy játékbabát és egy ollót adtak, és azt mondták neki, most egy gyakorlat következik, vágja szét a babát az ollóval apró darabokra, hiszen ez fog történni a terhességmegszakítás során is. Aki lelép, azt gyakran később lakásán felkeresik vagy telefonon még többször felhívják, hogy lebeszéljék az abortuszról, hiszen az adatait az egész procedúra elején megadta.
Mindez azért lehetséges, mert az USA-ban több vallásos csoport is küzd az abortuszok ellen, és a jó ügy érdekében ál-abortuszklinikákat hoznak létre, hogy a nemkívánt babákat szívük alatt hordó lányokkal-nőkkel ők beszélhessenek először a témáról, bármi áron lebeszélve őket a művi terhességmegszakításról. Egyes híradások szerint igazi abortusz-klinikából nagyjából 2000 darab, vallásos csoportok által működtetett ál-abortuszklinikából pedig 4000 darab van az Egyesült Államokban. Mivel az abortusz-ellenesek is olyan neveket választanak, mint “Open Door” (“Nyitott ajtó”), “Life Choices” (kb. “Az élet választási lehetőségei”) vagy egyenesen “Pro Choice”, kívülről szinte lehetetlen eldönteni, melyik igazi és melyik ál-abortuszklinika. Így aztán például ez az oldal gyűjti az információt az álabortuszosokról.

Kommentek
2010.07.28 20:23:25nyuszihusi
ennél nagyobb szemétség nincs, még ez hiányzik a szegény terhes lánynak... az összes álklinikát be kéne zárni, keressenek normális munkát az ott dolgozó idióták. uhh nagyon felidegesített most ez a cikk... nem is hittem hogy ilyen van... és még utána hivogatják a lányokat?? az ott dolgozók szüleit kellett volna rábeszélni az abortuszra...
2010.07.28 20:24:44dtk74
sztán' ez nem csalás? mert ha igen, akkor intézkedni kellene. lehetne mondjuk fogyasztóvédelmis próbaabortusszal tesztelni.
Természetesen vicceltem? (ez kérdés volt, vagy kijelentés.)
2010.07.28 20:34:58zoxó
vallásos környezete nem engedi a fogamzásgátlást, így aztán a gyermek kihordásáról szó sem lehet - nem értem, hogy az első tagmondatból hogyan következik a másik.
2010.07.28 20:44:02dtk74
nincs férjnél, tehát nem is eshet teherbe, hiszen szűz. legalábbis annak kellene lennie, hiszen vallásos. ebből következik a konklúzió
2010.07.28 20:46:55EZsL
na na, hogy ezek ellen nem lehet hatóságilag fellépni!
Brrrr. Micsoda szemétség!
2010.07.28 21:19:45Greenman-in-greensuit
Azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy a spanyol ajkú és afroamerikai anyákat is olyan nagy hévvel beszélnék le.
Kívánom nekik, hogy nyaljon vissza a fagyi.
2010.07.28 21:23:02dru.
az ostoba, gyerekgyilkos tinipicsákat ez talán kicsit gondolkodásra készteti...
2010.07.28 21:25:22bhull-dog
kérdés, hogy ez a nagyobb szemétség vagy a gyilkosság? döntse el kiki maga...
2010.07.28 21:43:47nyuszihusi
ez sokkal nagyobb szemétség mint a gyilkosság. mindenki had döntse már el maga hogy akar gyereket vagy nem... (oké lehet védekezeni stb tudom)
2010.07.28 21:54:02bhull-dog
mindenki döntse el maga, hogy akar-e gyilkos lenni vagy sem? elég szabadelvű gondolkodás... nyilván az erkölcseidről vall
2010.07.28 22:01:56maim
Hányan is várnak örökbefogadásra?Miért nem adnak annak az életnek egy esélyt.Ne öljék
meg,adják oda annak aki nagyon szeretne gyereket,de nem lehet neki.
2010.07.28 22:03:40anyu
Inkább pénzt, munkát, otthont, támogatást bitositanának nekik.... beleugatni könnyü...
2010.07.28 22:22:46itzsum
kedves nyuszihusi!
lehet hogy a te szuleidnek is az abortuszt kellett volna ajanlani? gondolkozz kicsit!
2010.07.29 08:09:45nyuszihusi
aha persze, szülje meg aztán adja örökbe? ezt sokkal nehezebb megcsinálni mint elvetetni. Ezek a klinikák csak átverések és ez szörnyű! oda fordul a szegény kislány és ahelyett hogy segítenének neki átvészelni ezt az időszakot, hogy milyen lesz ha elveszik a gyerekét, ahogy lehet próbálják rábeszélni...
Nekem nem volt soha abortuszom és mostmár 19 vagyok, úgyhogy biztos hogy nem is lesz, de megértem azt a rossz környezetben élő vallásos lányt aki elvetetni. Azt viszont nem értem meg ha egy 30as nő a karrierje érdekében teszi ugyanezt, de felnőtt, döntse el maga...
2010.07.29 08:48:25kvadrillio
Nemsokára nálunk is lesznek ilyenek ! :O)
..az abortusz, magánügy!
2010.07.29 09:07:28petya.bacsi
Talán gondolkodni és védekezniük kellene a kufirc előtt, és akkor nem kellene abortuszra menni. Ez nem csak a lány felelőssége, mégis a lányé minden tortúra. Ésszel kellene ezt is csinálni, mint megannyi mást!
2010.07.29 10:43:50nrs6
Most komolyan itt csak egy ember gondolkodik épeszűen???? aki nem más, mint: gondnok!
Most komolyan: tehát 15-8 éves lány csak azért vállalja be a terhességet, mert van néhány anyaszomorító aki csak a gép elött ülve tud pof...zni, hogy jaj de hülye volt védekezni kellett volna... Tehát senkinek nem jut eszébe az, hogy elba...ná vele a jövőjét, úgy ahogy van! Se érettségi, se egyetem, és az anyagiakról még nem is beszéltünk. Ill. szted melyik 17 éves fiú fog kitartani a gyerek mellett? Ja, hogy lehet védekezni? Ti még nem halottatok olyanról aki védekezett gumival/tablettával és 3 hónap múlva amikor elkezdett gömbölyödni a pocak akkor esett le, hogy hoppszika nekem gyerekem lesz és magyaro.-on nem lehet már elvetetni 3 hónap után!!! Mindkettőre tudok példával szolgálni. Igenis létezik ilyen, hogy nem véd megfelelően a fogamzásgátló vagy az óvszer. És olyan is van akinek semmi tünete nincs a terhesség alatt (ugyanúgy megjön a menstruáció) Hihetetlen, hogy állandóan csak ócsárolni tudtok! Kicsit el kéne gondolkozni, hogy kimozduljatok a friss levegőre és ne a gép elött üljetek egész nap. esküszöm, nincs már egy olyan cikk ahol van egy értelmes komment, mert ez a MAGYARORSZÁGI HOZZÁÁLLÁS! SZÁNALMASAK VAGYTOK... akinek nem inge...
2010.07.29 11:29:04horkinca
Amíg az abortusz legális, addig az elszenvedőknek kell erről dönteniük...
Normális ember nem szívesen okoz magának és másoknak fájdalmat, nem kell ezt a döntést még nehezebbé tenni.
Egyébként az örökbefogadás nem azért hosszadalmas folyamat, mert nincs elég árva gyerek, hanem azért mert a bürökrácia folyton kereszte próbál tenni a leendő örökbefogadó szülőknek.
2010.07.29 11:41:08antiszociális exlúzer
dru.
"az ostoba, gyerekgyilkos tinipicsákat ez talán kicsit gondolkodásra készteti..."
Na és az ostoba, felelőtlen tini- (vagy nem is tini-) fiúkkal mi legyen?
Nem b.szogatni kellene a megesett tinilányokat, hanem segítséget és alternatívét nyújtani.
2010.07.29 11:41:57Connie
Azt a rohadt. Elso korben feljelentes zaklatasert. Masodikban, ha mar ennyire abortusz ellenesek ezek a csoportok, neveljek fel ok azt a gyereket. Fizessenek ok mindent a gyerekre. Akar mi is van mogotte, jo oka van ra, hogy az abortusz mellett dontott. Idiota barmok ezek. Nem ratenni kell meg 1 jo nagy lapattal annak a szerencsetlennek a bajara, hanem tamogatni abban, hogy minnel hamarabb meg tudja oldani.
2010.07.29 11:44:13antiszociális exlúzer
bhull-dog
"mindenki döntse el maga, hogy akar-e gyilkos lenni vagy sem? elég szabadelvű gondolkodás... nyilván az erkölcseidről vall"
Aham. Csakhogy ha kiveszed a kezéből a döntés lehetőségét, akkor a felelősség is a tiéd.
Mit tudod te, miért nem akarja azt a gyereket? Lehet, hogy jó oka van rá.
Segítesz neki elkerülni azt a helyzetet (anyagi nehézségek, munkanélküliség, kirekesztettség etc.), amelybe a gyerekvállalás taszítaná, és amely miatt egyáltalán eszébe jutott az abortusz?
2010.07.29 11:45:47antiszociális exlúzer
gondnok
"Ezt a libsi dumát!"
Milyen libsi dumát? Mitől volna ez libsi?
2010.07.29 11:49:37Connie
2010.07.28 21:23:02dru.
Idefigyelj budoskurva. Hogy mersz te ilyet mondani? Akkor a sajat gyerekedet is legyilkosozod, ha abortuszra talal menni barmilyen okbol?
2010.07.29 09:07:28petya.bacsi
Olyanrol meg nem hallottal baszdmeg, hogy kiszakad az ovszer? Vagy hogy pirula mellett esik valaki teherbe?
Hogy van pofatok ilyesmiket irni? Azt en is elitelem, ha valakitizeneves fejjel csak azert kurogat ossze-vissza, hogy teherbe essen. De ha valaki abortuszra megy, az nyilvan van annyira felnott, hogy tudja, hogy nem fogja tudni gyerekfejjel felnevelni azt a babat...hiszen meg neki maganak sincs semmilyen iskolaja, ami alapjan melot talalna.
Rohadjon le a nyelve es a keze annak, aki ilyeneket ir, mit ti ketten.
2010.07.29 11:50:31maim
Gondnok,hozzászólásod alapján súlyos elvetettséggel küszködsz.Nyilvánvalóan,mert nem akartak a szüleid.Útálod azt aki hisz valamiben vagy valakiben.
Pedig csak az tud meggyógyítani,aki szerinted nincs.Azért mert neked sz@r az élet,miért kéne ,hogy másnak is az legyen?Most lehet mérgelődni,szitkozódni.Legalább van miért.
2010.07.29 12:18:25énis
gondnok és Connie nagyon jól beszél igazuk van!
Az, hogy hányan várnak örökbefogadásra, most őszintén ki a szart érdekel... az élet bizony igazságtalan... mert van aki szeretne, de nem lehet, van aki nem szeretne, az meg vagyonokat költ fogamzásgátlásra...
2010.07.29 13:03:26Connie
2010.07.29 12:18:25énis
Aki szeretne, de nem lehet, annak is van megoldas. Manapsag az orvosok sok mindent meg tudnak oldani. Ha nem kopog be termeszetes uton a golya, mestersegesen is teherbe lehet esni. De! Ha valami miatt nem vallalhato be a baba, inkabb vetesse el, mint nemkivant baba legyen, vagy ne tudjak normalisan felnevelni.
2010.07.29 04:24:57gondnok
Sajnalom, szar erzes lehet.
Egy abortusz onmagaban is nehez dontes. Nem kell meg jobban terhelni. Ha meg az a vallasi csoport ezt meg meri csinalni, oldjak meg ok, hogy az anya szamara vallalhato legyen a baba. Zaklatas helyett. Valaki meg rajuk talalja kuldeni a rendorseget. En minden tovabbi nelkul megtennem.
2010.07.29 13:59:43énis
2010.07.29 13:03:26Connie
azért az orvostudomány sem tud mindenkivel "csodát" tenni, rengeteg olyan van, hogy oké, megtermékenyítik, de nem tudja kihordani az anya, vagy csak a férjétől akar terhes lenni, de a férje nem alkalmas, mert nincs életképes sperma stb...
Amúgy én az abortusz mellett vagyok, nem tartom gyilkosságnak...
2010.07.29 15:31:52maim
Hát kedves halálpártiak,ne csodálkozzatok,ha vén korotokra nem lesz ember,aki kitöröljön
a fekáliából benneteket.Ha mindenki elcsináltatná a gyerekét,mint egy büdös bogarat,ilyen-olyan indokkal,ez az ország elnéptelenedne.Senki sem tartana el benneteket,és ti válnátok nem kívánatos személlyé,mint most azok a gyerekek,akiket
a Taigetoszra küldtök.
2010.07.29 16:04:49Raszputyinka
Évezredek óta tudják,hogy a gyereket nem a gólya hozza. Nem egy lány ismerősömnek volt abortusza,mind viszonylag jó módban él,tartós kapcsolatból volt...szóval nem értem...én szerencsére nem kerülök soha ilyen helyzetbe,de van esemény utáni tabletta,van felelősség és persze van gumi is. És hagyjuk,hogy megerőszakoltak gyerekei akármi,mert nem erről van szó...Az abortusz pedig gyilkosság,fizetett gyilkosság,aminek az alternatív megoldása az örökbefogadás. A húgom így került hozzánk. Baszni jó volt? Akkor vállalja a felelősséget,ha meg nem megy,akkor ne keféljen,vagy csak szopjon...ezek alternatív megoldások a javából. A sok buziellenes,aki szerint mi csak arra vagyunk,hogy akadályozzuk a népesség növekedését,azok gondolkodjanak el az abortuszon,hogy vajh az akkor mi...De mindenkinek a saját lelkével kell megbírkóznia,ez nem az én ügyem.
2010.07.29 16:08:33Raszputyinka
Végiggondoltam,azt hiszem,5 lány ismerősöm esett ezen át. Egyik se szárazkenyeret evett vízzel,mindnek rendezettek az anyagi dolgai. Csakhát...Imádom őket,de szerintem ez gyilkosság,kőkeményen. És nem arról van szó,hogy be kell tiltani,hanem arról,hogy a nevelés részeként kéne felelősséget plántálni az emberekbe.Akkor nem lenne ilyen ócska a helyzet. Nem kellene kikaparni meg nem született,de élő,fejlődő embereket megölni.
2010.07.29 16:09:54Raszputyinka
Connie: álomvilágban élsz. De,fel tudnák neveleni,de nem akarják. Pont ez a lényege. Legalábbis az az 5,akit én ismerek. És azért eléggé változatosak.
2010.07.29 16:20:45énis
2010.07.29 16:04:49Raszputyinka
nincs 100%-os fogamzásgátlás...nem lehet megérteni mi?
Ne keféljen.. hülye vagy b+
2010.07.29 15:31:52maim
ja, azért kell megszülni, hogy legyen aki tisztába tesz.. szép.. és mi van azokkal, akiknek szarnak a fejére időskorában... hagyjuk már... az embernek meg van a lehetősége arra, hogy döntéseket hozzon, ha valaki úgy dönt, hogy nem akar gyereket, de előfordul, hogy lett, akkor legyen joga hozzá, ha már van ilyen lehetőség, hogy elvetesse...
Ott van egy csomó tücsök gyerek az intézetben, örökbe lehet fogadni, az miért nem kell?
2010.07.29 16:33:13Raszputyinka
Azokat is örökbe szokták fogadni. Anyáméknak 4 gyerekük volt,és így volt 2 év az örökbefogadás. Pontosan ezen kéne kicsit prögetni.
2010.07.29 16:34:40Raszputyinka
Ja,és: hány olyan esetről halottál,hogy koton volt,vagy gyógyszer,és mégis? mert én egyről sem...
2010.07.29 16:42:30énis
2010.07.29 16:34:40Raszputyinka
közvetlen környezet, nem csak hallomás, sőt elköttetés is volt és mégis..
2010.07.29 16:45:24Raszputyinka
Hát elég furcsa. Akkor én megtartanám a gyereket és azt perelném be,aki a vaszektómiát megcsinálta. De azt kőkeményen. És örülnék annak,hogy van egy aranyos kölköm,a többit meg megoldanám valahogy szerintem. Anyámék fillér nélkül kezdték,most 5 kölök van. Én nem hiszem,hogy akarok,de talán majd örökbefogadás vagy csak gondoskodás az árvákról. Az abortusz kegyetlen dolog szerintem. Mert meg lehet előzni.
2010.07.29 16:52:01Raszputyinka
[link]
2010.07.29 16:52:55Raszputyinka
bocs,nincs s szerintem.
2010.07.29 16:53:42énis
2010.07.29 16:45:24Raszputyinka
aham, akkor még nem volt elterjedt dolog a pereskedés... amúgy meg, ha valaki alkalmatlannak tartja magát a gyereknevelésre, akkor miért kell kötelezni a gyerekvállalásra, aztán meg elítélik azért mert vállalta, de nem neveli rendesen. Továbbmegyek, azért egy nem akart gyerek kihordása nyilván nem egy leányálom, főleg úgy, hogy egy terhesség jócskán tönkreteszi a szervezetet... de azt megtiltani, hogy keféljen, nem lehet..
Senki nem tehet arról, hogy másnak nem lehet, mint írtam igazságtalan az élet.. ez van!
2010.07.29 16:57:54énis
Amúgy ott van a Lázáros post, sokan elítélik az anyát, mert megtartotta a gyereket... most akkor?
2010.07.29 16:58:01Raszputyinka
Félreérted,sőt,továbbmegyek: félremagyarázod.
Nem kötelezni kell,mert senkinek nincs joga senkit ilyenre kötelezni,de van az,hogy felelős nevelés,van az,hogy felelős döntés,és van az örökbefogadás,van az,hogy más neveli,van nyílt örökbefogadás. Minden jobb ennél:
[link]
És azok a csajok,akiet én ismertem,azok mind normális nők,de ez nem tűnt úgy,hogy megviselte volna őket,főleg az egyiket. Mint egy tüsszentés kb,pedig tényleg nem egy ribanc. Nem fogják fel szerintem,ennyi a titka. Nagyanyámnak 7 abortusza volt. Anyámék egykék. Talán tízezerszer könnyebb lett volna az életük,ha a nagymutter nem az önzésére hajt,meg hogy tönkremegy az alakja.
2010.07.29 16:59:14Raszputyinka
énis: ki ítéli el? Pár lúzer netes huszár? Szerintem nem az a gond,hogy megtartotta,hanem az,hogy ezt a médiaszart kavarta...nem igaz,hogy az emberek nem tudnak a saját pöcsükkel foglalkozni!
2010.07.29 17:08:51énis
2010.07.29 16:58:01Raszputyinka
amit belinkeltél nem egy 12 hetes magzat..!! az még csak egy babszemnyi... ma Mo-on 12 hetes korig lehet elvetetni, afölött különös indok kell, úgyhogy ez csúsztatás..
a másik, nem magyarázom félre, egy nőnek joga van hozzá, hogy rendelkezzen a saját teste fölött, ennek mindig így kell lennie, ha nem így lenne tenyészkancának hívnák és nem nőnek!
2010.07.29 17:11:32Raszputyinka
Okés,a nagy női jogokkal nem fogok vitatkozni,megvan a véleményem a nagy női agyról is.
De tessék elolvasni a felső rubrikában a szöveget:
[link]
2010.07.29 17:12:24Raszputyinka
80 mm=8 centi. Meg a lófaszt babszem.
2010.07.29 17:13:58énis
5,5 cm van ott.. van ekkora bab amúgy.. de legyen akkor zöldbab..
2010.07.29 17:15:24énis
2010.07.29 17:11:32Raszputyinka
nahát erről van szó, hímsoviniszta vagy...
miért baj, ha egy nő gondolkodik? vagy van saját akarata?
2010.07.29 17:17:52Raszputyinka
Nem az a gond,hogy gondolkodik. Imádom az értelmes,gondolkodó nőket. De azokat nem,akik csak hiszik,hogy vannak gondolataik. De bebukik mindig annyival,hogy hangsúlyozzák a nemüket meg persze azt,hogy mennyire intelligensek. Meg persze előző élet,gonosz passsik és társaik:)
Amúgy meg szinte csak lány barátaim vannak,de azokat erősen szelektáltam,mert a buták nem kellenek...és ne gyere feminista szöveggel,ne játszd a szüfrazsettet,mert badarság. Sőt! Böszmeség:)
2010.07.29 17:18:40Raszputyinka
Olvasni is kéne azért:
"teljes hossza 80 mm körüli"...
2010.07.29 17:25:59énis
legyen 8 cm, de ritkán várnak 12 hétig az abortusszal, az a legvégső idő..
feminista szöveg, miről beszélsz? Mitől számít feminizmusnak az, hogy a nő rendelkezzen a saját testével?
2010.07.29 17:29:06énis
Ha az ember nem rendelkezhetne a saját testével, szerinted lehetne annyi transzszexuális?? Ugye, hogy nem...
Amúgy meg nincs annál gusztustalanabb, mint amikor valaki a feminizmussal jön... a feminizmus egyenjogúsítást jelent, hogy lehet egyenjogúsítani valakit, aki eleve annak született, vagy nem így gondolod, akkor magadban keresd a hibát.. :-)
2010.07.29 17:31:42Raszputyinka
Najó,Téged simán bátorítanálak az abortuszra. Az agyhalálből nem lehet felépülni.
2010.07.29 17:33:44Raszputyinka
1. Nem tudod kiemelni a lényeget a szövegből
2. Ha mégis,akkor nem érted meg.
3. csúsztatsz méretekkel,dátumokkal,tényekkel. 12 a legutolsó idő. de persze előtte mondod,hogy külön engedéllyel később is.
4. Jössz a szöveggel,hogy a férfiaknak (lehímsovinisztáztál) miért baj,ha egy nőnek van akarata és esze?
5. Mikor kiderült,hogy ez feminista ugatás,akkor kikérted magadnak és elküldted a picsába a feministákat.
Van Neked véleményed? Önálló! És alátámasztott...azon kívül,hogy a közhelyet nyomatod,amit a Cosmo helyetted kitalált...
2010.07.29 17:35:14énis
Értem, ha nincs érv, jön a személyeskedés...
Ennyi erővel: te meg egy hülye mutáns vagy, hogy is értenél meg bármit is? Most jobb? Se nem férfi, se nem nő...
2010.07.29 17:36:16Raszputyinka
Nem férfi? MIóta nem vagyok férfi? Van péniszem,spermám...vagy az tesz férfivé egy férfit,ha nőt kefél? :D
2010.07.29 17:36:52énis
2010.07.29 17:33:44Raszputyinka
a külön engedély, ha az anya élete veszélyben van, erőszak útján esett teherbe, vagy fogyatékos a gyerek...
Nem küldtem el a picsába a feministákat, szerintem te nem érted... de nagyon...
2010.07.29 17:37:05Raszputyinka
Tehát a nő nemesít? Én eddig csak azt láttam,hogy a férfiakat meghízlalja,ha egy nő mellé kerülnek.:)
2010.07.29 17:37:38Raszputyinka
"Amúgy meg nincs annál gusztustalanabb, mint amikor valaki a feminizmussal jön"
:)
2010.07.29 17:37:43énis
2010.07.29 17:36:16Raszputyinka
ez minimum alap, hogy nőt kefél..
2010.07.29 17:38:29énis
2010.07.29 17:37:38Raszputyinka
tényleg nem érted... úristen..
2010.07.29 17:39:46Raszputyinka
Alap? Hol? :D Velem csak szeretnének kefélni a nők,de nem fog menni...:) Hívj mutánsnak,nem is leszek a jó barinőd forevör:)
2010.07.29 17:40:33Raszputyinka
Akkor nem értem. De tőlem Te akkoris egy buta nő vagy. Te meg mutánsozz,ha akarod...
2010.07.29 17:44:27Raszputyinka
A lényeg,hogy köcsög ez az álabortusz lófaszság,de nem nagyobb,mint az abortusz. Ettől függetlenül én bezáratnám őket,és helyette (a bírságból beszedett pénzből) a felelősségteljes magatartást oktatnám.
2010.07.29 18:34:56GraceStalker
Raszputyinka érdekesen cseng a szádból ez a köcsögözés amúgy ;)
2010.07.29 19:37:31Raszputyinka
Mé? Én nem vagyok köcsög,nem affektálok,nem nyafogok és nem csak a passssi a szókincsem...az,hogy néha dugok,az egy dolog:)
2010.07.29 19:49:03buborka70
Senki nem tudhatja,mi játszódik le egy nő lelkében egy ilyen élmény kapcsán.Nekem két spontán vetélésem volt,műszeres befejezéssel-kvázi abortusz,és mégsem.Felébredtem közben és menekültem volna az műtőasztalról.Élek a gyanúperrel,hogy ezt akkor is átéli egy nő,ha történetesen akarja az abortuszt,mert ez az ösztön.Csak jó lenne,ha tudatosulna mindenkiben,hogy ez bizony fájdalmas döntés lehet.
2010.07.29 20:06:51Raszputyinka
Buborka: lehet,hogy igazad van. Nem tudom. Jó lenne,ha valaki beszámolna itt erről,mert engem érdekel.
2010.07.29 20:40:32buborka70
Mindig van egy általánosítás és van egyéni történet,egyéni tragédiákkal és fájdalmakkal.Ott követjük el a hibát,hogy elfelejtjük,mindegyikünknek van lelke,akár vállaljuk akár nem.Lehet,hogy sok férfi és nő meglepődne,ha valaki valóban elmesélné az érzéseit,amit átélt.Nekem lehet,hogy nem lehet már babám vagy csak sok küzdelem árán,mégsem törnék pálcát senki felett...
2010.07.29 22:15:28Connie
2010.07.29 13:59:43énis
Tudom, hogy nem lehet csodát csinálni, de sokmindenre képes.
2010.07.29 16:09:54Raszputyinka
Ébresztő. Hol élsz te? Kettőnk közül én vagyok az, aki két lábbal áll a földön, nem te. Elgondolkoztál már azon, hogy mi az oka annak, hogy nem akarják? Gondolkoztál már azon, hogy miért vállalnak be egy ilyen nehéz dolgot? Ránéztél már a háttére? Vagy csak rámondtad, hogy nem akarják és kész? Ennyi? Ha gondolkozol ezen, rájössz, hogy te vagy az, aki nagyban álmodik, nem én. Ideje szembenézni a rideg valósággal. Mint mondtam, rengeteg oka lehet. Gondolkozz a MIÉRT-en, ha tudsz olyat csinálni, hogy gondolkozni.
2010.07.29 22:20:44Connie
2010.07.29 17:35:14énis
Hagyd a francba. Ne húzd fel magad ezen a retardált idiótán. Csak sablonban tud gondolkodni. Fogalma sincs arról, hogy miről beszél, de beszél. 5 nőt ismer, de egyikről sem tudja, hogy mi vitte rá. És neki ez az álomvilág....ami távol áll a naiv idealizmusától.
2010.07.29 23:38:42Raszputyinka
Oohh:)
Ismerem a hátteret,mind fiatalnak tartotta magát...2 22 éves volt,egy 24 és egy 27...mindegyik,egytől egyik tartós kapcsolatban volt,ami stabilnak látszott. A faszik rosszabbul kezelték az egészet,a csávókat rúgtam volna fel a hisztijeik miatt...
Én azt mondom,hogyha anyámék meg tudták csinálni,akkor akárki. De nem én ítélkezem,a nők arról döntenek,amiről akarnak,úgyis van X jó évük,amikor keféltethetik magukat,mert utána már minden passsi goni lesz,és nem kellenek,és akkor majd lehet rinyálni. Mondom,nekem édesmindegy,melyik nő mit kapartat ki magából milyen indokkal. Én a véleményemet mondtam el,és azon azért túlmutattam,hogy: retardált,juj,nem érti,úristen...ezen azért már túlvagyok,csajok;)
Sok sikert a gyermekneveléshez,akinek meg nem megy,az kaparjon,mint a sorjegyen,majd odaát elszámol mindenki,ha van odaát;)
2010.07.29 23:39:12Raszputyinka
Csajok háborúja:) Védjétek egymást,más úgyse teszi.
2010.07.29 23:40:44Raszputyinka
Az egyetlen értelmesen megnyilvánuló csaj szerintem itt buborka,neki elismerésem és kitartást!
2010.07.29 23:41:59Raszputyinka
"ez minimum alap, hogy nőt kefél.."...
Ja,és én gondolkodom sablonban...
2010.07.29 23:46:05Raszputyinka
Engem inkább a véleményetek érdekelne,hogy a faszinak van-e beleszólása abba,hogy a gyerek marad vagy cafatokratépik. Mondjuk tegyük fel,hogy egy rövid kapcsolatról van szó,ahol még nagyon nem biztos semmi,de a faszi akarná esetleg...vagy nem is tud róla és úgy meg angyalcsinálásra a nő...ez talán érdekesebb dolog,minthogy 2 picsa veri a mellét...na?
2010.07.30 10:27:20énis
2010.07.29 22:20:44Connie
Nem húztam fel magam, csak mindig elfelejtem, hogy "ne vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal". :-))
2010.07.30 10:39:21Raszputyinka
Úristen:) Azért szerintem versenyezhetünk,hogy ki idiótább. Meg az a szint,hogy én próbáltam beszélgetni,Te pedig jöttél azzal,hogy még értelmezni se tudod a szöveget. Egy szóval nem mondtam azokat,amiket Te flehozol. Nekem mindegy,mondom,tőlem lehet igazatok,ha az kell. Kb azonos véleményen vagyunk,csak Ti leragadtatok ott,hogy védekeztek a kommentekben.
Inkább szerintem a nagy okosságok helyett beszéljünk arról,amit legutóbb felvetettem,mert mindig érdekel egy nő véleménye ezzel kapcsolatban. És nagyon tévedtek,mert nem vagyok idióta. Kicsitse:)
2010.07.30 10:40:51Raszputyinka
énis: akkor legyőztelek? Huh,nem ez volt a cél,hanem gondolatok megvitatása...ne érezd magad legyűrve ennyitől,állj fel és mondd el a véleményed!
2010.07.30 10:49:46énis
2010.07.30 10:40:51Raszputyinka
Te kezdtél el személyeskedni..., igen, legyőztél, mert rutinos idióta vagy, én erre nem lennék büszke a helyedben...
Elmondom a véleményem.. Egy nő nem tenyészkanca, akár tetszik, akár nem, dönthet a saját élete felett.. márpedig ő a "gazdateste az élősködőnek", hiszen tőle függ az életbenmaradása, nem elválasztható . Amúgy, ha ez ennyire embertelen, miért nem találnak ki olyat, hogy az abortált magzatokat be lehessen ültetni egy befogadó szervezetbe?? Mindenki jól járna...
Mindemellett még mindig gyakrabban fordul elő, hogy "apa", amint megtudja, hogy terhes a nő, már le is pattant... Ezt is meg kell akkor oldani, ha ő is döntési jogkört akar, büntethető legyen, ha elhagyja a családját... gondolom ez már nem tetszene annyira..
2010.07.30 10:57:06Raszputyinka
Énis: ebben Neked tökéletesen igazad van! Kutya nem mondta,ha visszaolvasom,láthatod,hogy a nőt kötelezzék ilyenre! Hogy is lehetne? Ez elsősorban a szociális háló mocskos,undormány minősége és lehetősége,ami esetleg arra viszi. Viszont én tudok olyanról,aki 15 évesen 2 abortuszon volt túl,mégse általánosítok,hogy a 15 évesek járnak csak. De %ban biztosan sok olyan is,erre kéne a felvilágosítás.
2010.07.30 11:00:02Raszputyinka
Meg arra céloztam,hogy számos olyan esetről tudok,amikor az anya addig érezte magát alkalmatlannak,amíg a kezében nem tartotta a gyerekét,és onnantól kezdve mindene a gyerek volt. Nagyon könnyű alternatíva ez az abortusz dolog szerintem. És egyébként pedig ide jön egy másik mérhetetlen felháborodásom,nevezetesen hogy a védekezés nem ingyenes,nem része az orvosi ellátásnak. Pofátlan,amennyibe kerül egy koton,de az is,amennyibe 3 havi tabletta kerül. Mérhetetlenül felháborít!
2010.07.30 11:02:00Raszputyinka
énis: egyébként szerintem meg lehet oldani az átültetést,de valszeg csak egy magzatát elvesztett anyába,vagy nem tudom..meg ez biztos mindenféle emberjogi akármibe ütközik.
2010.07.30 11:17:15énis
2010.07.30 11:00:02Raszputyinka
Nem az abortusszal van a baj, hanem azzal, hogy a szexualitást mint olyat, tabuként kezelik.. Nálunk nincs szexuális kultúra, a fiatalok tudják, érzik, hogy jó, de nem ismerik a következményeket és ez nem a fiatalok hibája, hanem a felnőtt társadalomé, akik még mindig szoronganak ha szopásról, nyalásról és a többiről kell beszélni.. Gyereket vállalnak (a felnőttek), de képtelenek tudatos, felelősségteljes embereket nevelni.. az abortusz lehetősége nem azért jó, mert sportot kell űzni belőle, kirakni az közösségi portálra, mint amit belinkeltél, de nem szégyellni való sem... fiatalok esetében én a szülőket büntetném elég súlyosan..15 évesnek ne legyen abortusza/barátnője ne menjen abortuszra, ott a szülő a hibás maximálisan!!
2010.07.30 11:18:26énis
Szerintem nem lehet megoldani az átültetést, mert hogyan rakod rá a vérkeringésre? Az egy nagyon nagy műtét, de vannak biztos olyan nők, akik vállalnák ezt is...
2010.07.30 11:24:21Raszputyinka
énis: így van. Tökéletesen egyet kell értenem! Mérhetetlen felelőtlenség,ami itt megy. És tényleg nincsen szexuális kultúra,ami szintén nagy hiba,és ha egyszer lesz gyerekem,nálam ez nem lesz tabu,mert miértis lenne....az élet része,az egyik legjobb dolog,de legnagyobb félelemkeltő is,ha nem tudnak róla annál többet,mint hogy baszni jó...
2010.07.30 11:25:45énis
Visszatérve kicsit a szexuális kultúrára, Japánban oktató filmek vannak gyerekeknek... teljesen normális, tanítani is kell, az aktus önmagában ösztön, de ugye mint tudjuk az ember nemcsak utódnemzés céljából közösül, hanem, hogy jó is legyen... nem sápítozni kell, hanem tananyagba építeni. Megsúgom, hogy az abortuszokról készült video nem visszatartó tényező, nem így kell nevelni, ez nem nevelés, hanem sokkolás és nincs mellé magyarázat. Egy gyereket, akiben nincsenek még anyai ösztönök nem fogja érdekelni, hogy feltrancsírozott magzatot lát, ő nem úgy éli meg, mint egy felnőtt..
2010.07.30 11:38:16Raszputyinka
Az a gond szeritnem,hogy ma már pornófilmekből okulnak a gyerekek,amikkel semmi baj nincs önmagában,de ha csak az van,az nem akármennyi görcsöt tud szerintem okozni,főleg a fiúkban (hallottam olyanról,hogy tényleg azt gondolták,hogy a nő a dugástól elélvez,ami szerény "tapasztalatom" szerint azért nem így van). Szerintem kefélni szerelemből a legjobb,máshogy nem igazán,legalábbis nekem. Kellenek oktatófilmek,kellenek csoportos beszélgetések,ahol nem a szokványos környezetben ülnek,hanem mittudomén valakinek a lakásán,tudnak felszabadultan beszélni erről,elmondják a fizikai részeket,a lelki részeket,megmutatnak egy szeretkezést esetlegesen normálisan,nem pornóból,beszélnek az abortuszról,hogy milyen kockázatai vannak,hogy mi történhet az anyával (ez sem kockázatmentes),mi történik szerencsétlen gyerekkel,ennek milyen lelki következményei vannak,hogy reagálnak az abortuszon átesett nők,milyen,amikor utána esetleg gyerekük lesz,hogy tekintenek rá. Nagyon sok dolog van,amiről lehet beszélni,de kell és szükséges,és szerintem lényegesen kevesebb abortuszos sztori lehetne valószínűleg...
2010.07.30 12:14:14énis
Én nem engednék pornófilmet nézetni a gyerekekkel, nem prüdériából, hanem azért, mert nem arra van kitalálva... nincs bennük semmi érzelmi megnyilvánulás, sőt sok esetben durva, arról nem beszélve, hogy nagyrészük még mindig nem óvszerrel készül, szerintem egy gyerek fejlődésén sokat ronthat, főleg ha az emberke még szűz, még azt sem tudja neki mi a jó, elsődlegesen ismerjék meg a saját testüket.. sok ezzel kapcsolatos gondolatom van még, nem publikálom itt, mert még lenyúlják az ötleteimet.. :-)))
Tehát összefoglalva, nem az abortusszal van önmagában a baj, jó, hogy van ilyen lehetőség, csak ne ez legyen mindig a megoldás és a meg nem született "élete" ne legyen elsőbbrendű, nekem ez a véleményem! Meg még van más is csak porontyéknál ki szoktak akadni rajta, úgyhogy nem folytatom.. :-)
2010.07.30 12:45:41Raszputyinka
énis: na,így már egy húron vagyunk szerintem.
A pornót meg sajnos nem megtiltani kell,mert kizárt,mert mindenhol az van,rohadt más,mint amikor én voltam gyerek...valahogy el kell mondani szeritnem a kölöknek,hogy az mi,és hogy miért próbálja még kerülni a nézését...nem lehet egyszerű,de aki szülő,annak a kezében vannak az eszközök,hogy normális embert neveljen fel...
2010.07.30 14:02:51GraceStalker
na, egy kő esett le a szívemről...énis, raszputyinka büszke vagyok rátok, szépen, kultúráltan anyáztatok, a végén katartikus összeborulással! :)
2010.07.30 15:23:33Raszputyinka
Ugye...most majd folytatom a cikkben,ahol azt tárgyalják,hogy ki nyeli le és ki nem...az agyam megáll,hogy ez egy külön topic:D
2010.07.30 16:13:12GraceStalker
végülis akár nyeled, akár nem, abortusz nem lesz belőle ;)
2010.07.30 16:34:33Raszputyinka
:D:D Bölcs meglátás:D (felröhögtem:))
2010.08.04 22:57:50Mortal Vombat
Én most láttam Bécsben egy 17 évesnek kinéző partigörlt szép nagy,gömbölyödő hassal. Elég megdöbbentő látvány volt,hogy mit ne mondjak. Már nem a maga a csaj,mert szép leányka volt,hanem hogy áldott állapotban bulizgatni jár a 18 évesnek kinéző leendő apukával.