Tanárok és diákok az iskolai románcokról
2010.08.08. 18:02 - Hanca
Tiniként mindenkinek volt plátói szerelme, énekes, színész, akinek a poszterképe jól mutatott a szoba falán. Egy kép, az évkönyvből kivágva a tanári kar egyik tagjáról, kicsit másképpen festett volna a falunkon, így többnyire a párnánk alá rejtettük a képet, amíg szüleink jó éjszakát kívántak nekünk. Volt, aki csak álmodozott, talán egyszer eljön az a nap, mikor az egyenletek megoldása közben kitűnnek a többi diák közül, és közelebb kerülhetnek a helyes/csinos tanerőhöz. Akadt olyasvalaki is, aki messzebbre ment, hisz az álma titokban teljesült és betekintést nyerhetett a felnőttek világába.
Most, hogy a kamaszok egyre korábban érnek, az eset szinte gyakoribb, mint valaha: a diáklány/srác beleszeret a tanárába és a gesztusokat, kivételezéseket kezdeményezésnek könyveli el. Ha a férfi viszonozza is a lányok rajongását, ezek többnyire csak mellékes örömforrások. Az ember már nem is csodálkozik azon, ha egy kiskorú összejön egy nála 5 évvel idősebbel. A férfiak sokkal többnek nézik ezeket a lányokat, hiszen a külsejükkel kapcsolatban a látszat nagyon is csal. A tanár kötelessége, nevelni, okítani a diákokat, de ezekben az esetekben ugye másféle oktatásról beszélhetünk.
Emlékszem, amikor az osztálytársaim anno fel-alá rohangáltak a folyosón, mert az új rajztanár sármosan visszamosolygott rájuk, vagy mikor az egyik lánynak benn kellett maradnia óra után és egyből mentek a találgatások, hogy vajon mióta tart a viszony. De még akkor is feldobva éreztük magunkat, ha az egyik pajzán tartalmú viccünkön a tanár velünk együtt nevetett. A tizenéves lányok – főleg a mai technika világában – könnyűszerrel kinyomoznak mindent a tanárukról és annak családi életéről a közösségi oldalak segítségével, de akár kapcsolatba is léphetnek vele az iskolán kívül. Veszélyes játék ez, de a tiltott gyümölcs ugye mindig édesebb. Azt viszont sosem lehet tudni, hogy mekkora lavinát indítunk el egy ilyen kapcsolattal.
A megkérdezett pedagógusok szerint az idevágó jogi szabályozás mindössze annyit mond, hogy a 14 éven alulival létesített szexuális kapcsolat bűncselekménynek számít, tehát az ilyen diákkal viszonyt folytató tanárt felfüggesztik állásából, és büntetőperre számíthat. A 14 éven felüliekre viszont nincs konkrét jogszabály, csak a pedagógusok és a közvélemény etikátlannak tartja a tanár-diák viszonyt, hiszen magatartásával veszélyezteti a gyermekkorú személyiségfejlődését, erkölcseit, így többségében ellehetetlenítik a tanár helyzetét, és általában kirúgással vagy áthelyezéssel végződik az eset.
A tanár-diák viszony témájában nemcsak tanárokat kérdeztük meg, és nem túl meglepő módon a tanulók oldaláról név nélkül sokkal több szaftos sztorit sikerült begyűjteni. Ha önnek is van egy, írja meg kommentben, vagy küldje el e-mailben címünkre! Jöhetnek az iskolás emlékek!
„A gimis csajokat az órák után felveszi útközben a tanár úr és az egyik bevásárlóközpont sportüzletében dugnak a próbafülkében. A tanárok fülébe még nem jutott el, de kicsit vicces, amikor Valentin-napkor elárasztják a tanerőt ajándékokkal.”
„Akik jobb jegyet akartak, csak bementek a szertárba.”
„A főiskolán volt egy nagyon szép, tehetséges, bár nem szorgalmas csaj, aki összegabalyodott már az első évben a grafikustanárunkkal, aki 5-8 évvel idősebb és törékeny volt, mégis sok nőnek tetszett. A lány 19 éves volt, így a kevés rutinja révén nem tudta kezelni a helyzetet, és egyből fény derült a viszonyra. A kivételezés annyit takart, hogy a beszólásokat nála mellőzte, ezek inkább a többiek felé irányultak. Később felvették az egyetemre és szakítottak.”
„13 voltam, amikor a 22 éves Isti a sulinkba került, hogy irodalmat tanítson. Megtetszettem neki és elkezdett , utánam, így azt is megtudta, hogy mi a nicknevem, amit mindenhol használok, és írt chaten. Ő tudta, ki vagyok, de én az álmaimban se gondoltam, hogy épp az irodalomtanárommal chatelek. Végül bevallotta, és sms-ezni kezdtünk, különórára jártam hozzá, hogy felvegyenek a drámatagozatos suliba, bár az órák nem éppen irodalommal teltek el. Beleszerettem. A kapcsolat úgy tudódott ki, hogy fizikaórán sms-t kaptam tőle, amiben ez állt: „alig várom, hogy ebédeltetésnél lássalak”. A tanár észrevette és elvette a telefonomat, majd az sms-t is elolvasta, így rögtön gyanús lett neki és a tanáriban megcsörgette a számot. Szóval kiderült, hogy Isti az, hiszen ő volt az ebédeltetős tanár. Felvállaltuk volna a kapcsolatunkat, de őt egyből kirúgták és talált magának egy 14 éves csajt a másik suliban.”
„Egy új némettanárnő jött az iskolánkba, akire hamar felfigyeltek a nyolcadikos srácok, hiszen a 20 évével nagyon fiatal volt és csinos. Az egyik évfolyamtársam érdeklődött iránta, és a tanárnő ezt viszonozta is, bár a srác csak 14 éves volt, hiába nézett ki sokkal többnek. A dolog persze egyből kitudódott és kirúgták az új tanerőt, de a párocska az eset óta már együtt is lakik.”
„Általános iskolában szerettünk egymásba a tesitanárommal, ezért titkolni kellett a kapcsolatunkat, hiszen én csak 14 voltam, ő pedig már 26 és ráadásul nős. A feleségével épp válófélben voltak, bár állítása szerint nem miattam mentek szét. Szép lassan adagoltam be a környezetemnek, így senki nem szerzett tudomást a kapcsolatról egészen 18 éves koromig. Eleinte támadtak a korkülönbség miatt, és azért, mert a tanárom. Szerintem a szerelemben nincsenek határok és örülök, hogy ő legalább komoly ember minden téren, tehát nincsenek ezek a hülye gyerekes dolgai, mint például a saját korosztályomnál.”

Kommentek
2010.08.08 19:51:18bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
jobb jegyért szopás. így volt, így lesz. fősulikon főleg.
Ez leginkább a Corvinus államigazgatási karán dívik.
2010.08.08 19:58:47megitális rózsa
Tisztelt Szerkesztőség,
ezúton is gratulálok a hétvége terméséhez:
pedofilok,
kurvák,
buzik,
félrekúrások népszerűsítése stb.
Gondolom Önök büszkék fáklyavivő szerepükre!
Csak így tovább!
2010.08.08 20:03:38Oláh Karin
Mi a 60 éves fogatlan takarítónéniről álmodoztunk, de elküldött az anyánkba.
2010.08.08 20:11:53FwM / Arlene
Szóbeli vizsgán a tételek után mintegy alternatívaként ott pihent a tanár úr irodájának kulcsa.
2010.08.08 20:16:09samyy
velvet színvonal, de mégis elolvasuk.
... a tanároknak erkölcsi példát kellene mutatni. kár, hogy bárki az lehet, így előfordulnak balesetek. nagyon rossz irányba halad a világ, csak a testiség számít már. ösztönös, világ, a gyerekek nincsenek nevelve, illetve leginkább a rosszra vannak nevelve. (vetkőzz, tedd szét, add oda magad stb.)
ilyen ez...
2010.08.08 20:16:45punciuspilatus
@ 2010.08.08 19:58:47 megitális rózsa
Ez az élet, Babolcsai néni!
2010.08.08 20:19:52Aesopus
a 18 alatti az fiatalkorú, a kiskorú az a 14 év alatti. A kiskorú veszélyetetése az csak rájuk vonatkozik!
2010.08.08 20:30:11Aesopus
Kedves Muhi!
Tessék a témában többet olvasni vagy sokkal szerényebben nyilatkozni.
2010.08.08 20:34:12Chiro2
Aesopus: Hülyeséget beszélsz, ne jogászkodj! Muhinak van igaza. Szóval a szerénységre neked lenne okod a friss jogi diplomáddal.
2010.08.08 20:36:01Azördögügyvédje
Pontosan! Muhi összekeveri a két fogalmat. A Btk szerinti kiskorúság 14 év. Ha azt betöltötte, már nem történt bűncselekmény.
Egyébként ha még nem töltötte be, akkor is védekezhet azzal a terhelt, hogy az illető megtévesztette a korát illetően. Ha úgy néz ki, hogy el lehet neki hinni, hogy már elmúlt 14, (és ez manapság elég gyakori) a bíróság elfogadhatja ezt a védekezést
2010.08.08 20:36:20Koroviev
20 évesen már a "kistanárok" (főiskolai, egyetemi tanár hallgatók) bőven az iskolai gyakorlataikat tölthetik... szóval, éppen taníthat, sőt, 2-3. éves hallgatókat már bőven vettek fel ide-oda nálunk is. ennyi a hozzá nem értőnek. üdv
2010.08.08 20:36:29dukeekud
muhu:"A kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény, nem etikai kategória! Hülye cikkíró és hülye tanácsadó pedagógusok, elégtelen, leülhetnek."
Igen az buncselekmeny, de a 14 eves az nem kiskoru, a 14 evest akar bortonbe is lehet kuldeni, ha buncselekmenyt kovet el.
2010.08.08 20:38:13Nancsi
2010.08.08 20:16:09samyy:
Ne viccelj már, erkölcsi példa? A sünöknek is azt kéne mutatni, többet is keresnek, 45 évesen elmennek nyugdíjba, és ahány meghal szolgálat közben éves szinten, annyi tanár is kap simán agyvérzést a hülye nebulóktól.
A tanár Magyarországon se erkölcsi, se anyagi megbecsülést nem kap. Joga több van a gyereknek mint a tanárnak, nevelési eszközei a minimális alá szorítva, így ne csodálkozzunk azon, hogy a java elhagyja a pályát, illetve el se indul azon.
A témához meg annyit, hogy az vesse a tanárokra az első követ, aki az utcán nem hajol le a húszezresért. Nem mondom hogy aki tanár annak "jár" a friss pipihús, de ahol lehetőség van a munkakörből adódó szexre, ott az emberek többsége él is vele. Főnök/titkárnő, pincérnő/mixer, idegenvezető/turista - de lehetne még reggelig sorolni az ilyen helyzeteket.
Középsuliban nálunk nyílt titok volt, hogy kik azok a tanárok - nők jellemzően egyedülállók, pasiknál ez nem volt feltétel - akik szexelnek a diákokkal. Nem csak a diákok tudták, de pl az osztályfőnök is csak mosolygott a bajúsza alatt, mikor valaki célzást tett a tesi korrepetálásra. Senki se volt kényszerítve - nem is volt rá szükség -, osztályonként kb 10 jelentkező biztosan volt mindkét nemből az érintett tanárokra/tanárnőkre. Nem okozott ez senkinél se lelki törést, legalább megtanulták az érintettek használni az óvszert :-D
2010.08.08 20:40:05Nancsi
2010.08.08 20:36:20Koroviev
Tanárképző fősuliról 22 évesen megy 1 hónap gyakorlatra, tanítóképzőből hamarabb és többet, de azok nem tanítanak németet. Szóval a 20 év az mindenképpen kamu.
2010.08.08 20:40:13wincent
szerintem gyakoribb a dolog, mint bárki gondolná. De ne keverjük össze a lányok (fiúk) kihasználását azzal, ha tényleg valósak az érzelmek. (14-15 évessel szerintem is "necces" a dolog, de 17-18 évesnél már nem.)
Én 20 évesen kezdtem el tanítani (egyetem mellett voltam óraadó), ott ismertem meg életem szerelmét néhány évvel később (személy szerint őt nem tanítottam). Abban az iskolában több tanár-diák kapcsolat alakult, mind komoly (van ahol már házasság, gyerek is van), egyiket sem ítélné el senki, ha nem tanárról lenne szó.
2010.08.08 20:40:51zoliopata
En 50 evesen jottem ossze 19 eves dolgozommal.Nagyon jo volt!Szerintem neki is.
2010.08.08 20:41:42Vasárnapi húsleves
Én 6 éve az általános iskolai osztályfőnökömre maszturbálok, bár 5 éve nem is találkoztam vele személyesen (néha látom a városban). Elvált, 40 feletti, szőke hajú és még mindig nagyon gyönyörű. Már bánom, hogy korábban nem vettem fel vele a kapcsolatot, de hogy 5 éve nem láttam, így talán már reménytelen, hiszen azóta egy újabb osztályt elballagtatott.
(igaz sztori)
2010.08.08 20:44:09weirds
nálunk gimibe egy évig járt az egyik tanár egy tanitvánnyal. tanár az kb. 25-27 volt, a csaj meg 17. mellesleg mindketten rondák volták :D
de senkit nem zavart, magánügyként lett kezelve
2010.08.08 20:44:31Chiro2
Ördögügyvédje: Te jó ég! Ennyi kókler jogászt! A Btk. nem definiálja a kiskorú fogalmát.
Gyermekkorú: 14. életévét meg nem haladott bűnelkövető, nem büntethető.
Kiskorú: 18. életévét be nem töltött személy. A kiskorú veszélyeztetése bűntettének lehet sértettje.
Fiatalkorú: 14-18. életév közötti bűnelkövető. Speciális büntető anyagi és eljárásjogi szabályok vonatkozásnak rá.
Amennyire egy ilyen hozzászólás lehetőségei megengedik, Muhi pontosan, helytállóan fogalmazott.
2010.08.08 20:46:24zoliopata
14 evesen a 23 eves orosz nyelvtanarnore poliroztam a bohocot,sajnos egyoldalu kapcsolat volt,soha nem jeleztem neki az erzelmeimet.
2010.08.08 20:47:15Pajszer Művek
Szasza is kúr, mindenki kúr. ;)
2010.08.08 20:49:39Aesopus
Persze Chiro, akkor ki jogászkodjon? Te és Muhi? :) Ezek elég fontos alapfogalmak és meglepő az a rettentő nagy önbizalom...
2010.08.08 20:59:54fdgfdg
dragaim, fikaztok itt mindent. az index nem adomanyokbol el, hanem beloletek. aki egy ennyire elbaszott cimu cikket az elso sornal tovabb olvas es meg kommentol is idezetekkel.. az ne csodalkozzon hogy meg van velvet.hu
2010.08.08 21:11:25Chiro2
Aesopus: Nagy dérrel-durral lehülyézted Muhit korrekt és igencsak adekvát hozzászólása miatt, és kioktató stílusban adtad elő súlyos tárgyi tévedéseidet, ezért rád pirítottam. Téma részemről lezárva, tényekről nem lehet vitatkozni.
2010.08.08 21:12:48Aesopus
Chiro, Muhi! Mea culpa, most én szerényebb leszek, mert én a cikkben tárgyalt elkövetési magatartásokra figyeltem (megrontás...stb) és ott tárgyal a BTK életkori megkötéseket a passzív alanyokra. A kiskorú veszélyeztetésnél valójában a PTK 12. Szakasz (2) bekezdésben meghatározott 18 éven aluli személyre hivatkozik a törvény. Ebben igazatok van, de e cikkben taglalt cselekmények túlterjeszkednek ezen. DE a kiskorú veszélyeztetésében igazatok van!
2010.08.08 21:14:08Aesopus
Chiro! Nem hülyéztem le.
2010.08.08 21:30:29Crescence
Az egyetemen (több hallgatóval együtt) szemtanúja voltam egy hasonló szerelmi drámának. Szerintem mindkettőjük élete pokol - de nem vagyok feljogosítva arra, hogy ítélkezzek, vagy részletesebben írjak róla. A pokoljárás is hozzátartozik az élethez - erre gondoltam, amikor a vizsgán szemébe néztem a tanár úrnak.
2010.08.08 21:34:46Slanger - Találtál egy jó kommentet?
[link]
2010.08.08 21:48:44queensryche
Nagyszerű cikk megint...
Most már csak a hozzászólásokat kéne végigolvasni, de félek, csak felhergelne - amennyiben találnék olyat, aki elfogadja a tanár-diák viszont.
A dolog, mint általában most is qrva egyszerű:
NINCS tanár-diák viszony a hivatalos kapcsolaton kívül. ( Ez alól természetesen kivétel, ha rokoni kapcsolat van)
Ez MINDIG a tanár felelőssége - és aki ennek nem képes megfelelni, alkalmatlan a pályára.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a tanár egyben PEDAGÓGUS. ( Nevelőt jelent...)
Ilyen minőségben tehát erkölcsi mérce is kell legyen a diákjai előtt. Ezt nem tanítják a főiskolákon?? Vannak olyan szakmák, ahol az ember bizony példaként is szolgál-szolgálhat és ez felelősség. Aki nem képes uralkodni a legalapvetőbb ösztönein, az nem alkalmas pedagógusnak.
2010.08.08 21:58:59Mészáros Laci
@bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
"jobb jegyért szopás. így volt, így lesz. fősulikon főleg. Ez leginkább a Corvinus államigazgatási karán dívik."
Nocsak, ott tanítasz...?
Egyébként (a nicked kapcsán) a leghíresebb esetben pont egy világszép szőke tanárnő volt az elkövető (bár talán épp ezért lett leghíresebb).
2010.08.08 22:01:03oncogito
Szerintem kellene törvény rá, hogy tanár-diák szexuális kapcsolata büntetendő legyen.
Teljességgel etikátlan és arra neveli a gyerekeket, hogy szex-el mindent el lehet érni, hogy a test áruba bocsájtható.
Egyébként ha a tanár homoszexuális lenne, egy pillanatig sem lenne kétséges a kirúgása, mégha 18 éven felüli diákkal is lenne kapcsolata.
Pedig semmivel sem etikusabb a hetero tanár-diák kapcsolat.
Kár, hogy az emberek ezt nem veszik komolyan.
2010.08.08 22:03:56terrorka
Tündérkéim!
1. Mindig voltak-lesznek ilyen helyzetek, különösen a középiskolákban, ahol nyiladozó szexualitás találkozik a friss húsra vágyakozókkal...s nem minden esetben a tizenéves a nyiladozó...s a friss diplomás a tapasztalt...fordítva is jellemző lehet..
2. Pl. művészeti szakközépiskolákban, ahol fiatal művésztanárok egyéni órákat tartottak... szerintetek?
3. Ki a csábító? Mert gyakran nem a tanár.
4. S igen: sok esetben házasság is lett ezekből a kapcsolatokból. Vagy nem.
5. 14 év alatt durva visszaélés, 14-18 közt nem szerencsés, utána szabad döntés.
2010.08.08 22:08:26Basszus....
fdgfdg
szerinted, te hogy kerültél a kommentelők közé?
hát így:"egy ennyire elbaszott cimu cikket az elso sornal tovabb olvas es meg kommentol is idezetekkel"...
ja, bocs....
2010.08.08 22:18:23queensryche
2010.08.08 22:03:56terrorka
Álljunk már meg egy percre...
Mit olyan nehéz felfogni abban, ha valamit NEM LEHET? Nem lehet és kész, ez a 'szabály'.
Ez olyan, mint amikor - végre valahára - pl. korlátozzák a dohányzást egyes helyeken, illetve a közterület néhány részén ( lásd: aluljáró) Akkor is az lenne a szöveg, hogy 'nade bazmeg kurvára rá kell gyújtanom!'??
Ennyi erővel mindenki ott verje ki, vagy szarja össze magát az utcán, ahol épp rájön az inger. Ha tanár vagyok, nem qrok diákkal, ennyi. Ezt vagy felfogjuk, vagy irány a Tajgetosz.
2010.08.08 22:30:54oncogito
terrorka, egy tanárnak nem lenne szabad hagyni elcsábítania magát. Ő ott nem férfiként, vagy nőként van jelen, hanem tanítóként.
Tanár-diák szexuális kapcsolat szerintem van olyan demoralizáló, mint amikor a vér szerinti szülő létesít kapcsolatot a saját gyerekével.
Legalábbis a tanár számára ilyennek kellene hogy legyen.
A "friss hús" sem lehet szabad préda a saját szülő számára -- a tanárnak sem!
2010.08.08 22:37:36cbc
Az összes sztori 100% kamu, ráadásul még arra sem vették a fáradtságot, hogy más-más stílusban írják meg.
Mindenesetre ez a cikk is mindent elmond az Index Zrt. és a hozzá tartozó partnerek színvonaláról.
2010.08.08 23:34:40bepúderez
ohhho:D volt oföm, és egyik kedves oszt társam (persze a tanárbácsi, megvárta, amig a csaj elmúlt 14, majd szépen megdugta és ott hagyta
2010.08.09 00:04:48mbaye
2010.08.08 20:44:31 Chiro2
Végre valaki rendet tesz itt, mert szinte mindenki szinonimként használja a gyermekkor, kiskorú, fiatalkorú, cselekvőképtelen, cselekvőképes stb fogalmakat. Meg a sértett és a passzív alany, továbbá a felmondás, lemondás, megszüntetés keverése is ilyen. Aztán beképzeltnek nézik a jogvégzett embert, ha kijavítja őket.
A jog az egy komoly szakma, hiába híresztelik az ellenkezőjét a doktori címet irigylő himi-humi közgazdászok.
2010.08.09 00:26:47terrorka
oncogito! Ott tévedsz, hogy nagyon nagy különbség van abban, ha te szülő vagy, s a gyermekedet megrontod!, s ha pedagógusként szereptévesztésként férfi vagy nő leszel... Nagyon nagy a különbség.Az első egy ősi és alapvető tabu, a másik egy társadalmi elvárás, s bizonyos életkorban jogosan büntetendő. Ne mosd össze légy kedves a kettőt! Én nem csábítanék tanárként,( s nem is csábulnék)korábban nem volt viszonyom a tanáraimmal, de ritka kivételeket el tudok képzelni, amikor az életkorilag már felnőtt, 17-18 éves diák és a tanára "összegabalyodik". S sok ilyet láttam: csak a középiskolában 2 viszony, s 2 házassággal végződő kapcsolat ( s ezek, amikről tudtunk), lehet, hogy volt több is, tehát 4 eset. A főiskolán pedig csoporttársam összejött az egyik tanárunkkal, aki azóta elvált, s elvette feleségül. Nem követendő, csak azt mondom: létező dolog.
2010.08.09 02:09:12bean
Hát ez jó vicc. Na most nekem az ELTE TTK adott egy matektanári diplomát de (a kötelező gyakorlótanítást leszámítva) soha nem tanítottam. Ugyanakkor -- ez téma? Gyereket nem verünk sem meg, sem ki...
2010.08.09 02:36:17enslavedidentity
Komolyszakma:
Birom mikor egyesek a munkajukkal azonositjak az identitasukat. Mindnek lehetne vmi jo helyet javasolni ahova elutazhatnak es szelesithetik a latokoruket es akkor talan tovabb latnanak a doboz oldalanal.. None are more hopelessly enslaved than those who falsely believe they are free.
2010.08.09 06:18:09kpityu2
"Most, hogy a kamaszok egyre korábban érnek"
Ezt olyan régen hallom, hogy ha igaz lenne akkor már a születésük előtt érettek lennének. :D
2010.08.09 07:03:36zeddez
Társadalmi elvárás... pár évtizede még az is az volt, hogy a nő/lány 18-20évesen már menjen férjhez -persze szüzen-, meg egyből szüljön is, mert csak.
2010.08.09 07:50:47muhi
Köszi, Chiro2!
2010.08.09 08:00:37magyar bucó
zeddez:
Nem "mert csak", hanem, hogy stabil legyen a népesség.
A mai divat, hogy harmincöt-negyven éves korig csak kefélünk, élvezzük az életet és utána jöhet egy, legfeljebb két gyermek (ha még lehet), társadalmi összeomláshoz vezet. Ha ezt két generációval hamarabb kezdték volna, mi most nem lennénk itt.
2010.08.09 08:10:51szabadakarat
Nekem megvolt az osztályfőnököm (30-as jól kinéző nő, budapesti középiskola), és ő szedett fel engem. Beleszerettem, aztán egyszer felhívott a lakására... A suliban még nem derült ki, de szerintem nem is fog: én nem mondom senkinek, ő meg aztán egészen biztosan nem:-)
Nem minden velvet sztori kamu...
2010.08.09 08:13:55bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
Mészáros Laci,
sok helyen voltam óraadó, ott kaptam a legtöbb ajánlatot.
Ha adnál egy linket a világszép nőhöz.
(Ma már mindenki világszép, tudtad?)
2010.08.09 09:20:54mrzigi
A cikk a szokásos nyálas és sikamlós ...
Viszont első ránézésre a címet félreolvastam, kimaradt belőle az az egy C betű.
Na az, az már egy valóban érdekes, tartalmas hozzászólásokkal és a körülmények miatt koraérett fiatalok súlyos történeteit leíró hozzászólásokkal teletűzdelt oldal lehetett volna.
Javaslom megfontolásra
2010.08.09 09:28:06vlacko
Egészségügyi szakközépben tanítottam kezdő pedagógusként. 36 fős osztályokban 8 fiú, a többi lány.
1. A dolog létezik, egy kollégám a suliból nősült, 2 meg szeretőt tartott a lányok közül.
Én kivártam az érettségijüket :-) de jópár ajánlatot kaptam, jobb jegyért is dugtak volna.
2. Az egyik legjobb Budapesti gimnáziumban az egyik vezető pedagógussal beszélgettünk erről,
ő pld. gyakran csemegézett a végzős tanítványai közül.
2010.08.09 10:49:03Rejtzködő Én
Rám erősen hat a kislányok erotikus kisugárzása és a kamaszlányok nyiladozó szexualitása. Talán ezért is jobb, hogy nem lettem tanár.
S így a megoldás: pszichológiai szelekció a tanárok közt. Akinek az erkölcsei megengedik, hogy a tanítványával viszonyt létesítsen, az ne legyen tanár.
2010.08.09 10:50:48eSzeMaZuzoDat
Ez a "tanerőzés" Hanca erdélyi származását sugallja. Mr. Higgins
2010.08.09 11:14:58sipos
tanároknál alap a friss hús. Sztem ez kompenzálja a vékony lét, meg a sok szünet.
2010.08.09 11:41:33Ficak
Lehet, hogy pályát tévesztettem. Így utólag belegondolva óraadó tanár egy tanítóképzőn nem is rossz választás :-)
Komolyra fordítva, középiskolában az egyik tanár azt mondta, hogy a fiatalságát úgy méri le, érettségi után hány lány bújik be az ágyába. Mivel messze nem volt egy Adonisz (sőt!) ezt csak hencegésnek véltem. Meg amúgy érettségi után? Akkor már minek, hisz meglett a bizi :-)
2010.08.09 11:51:33MEDVE1978
Mégiscsak volt értelme az aszexuálissá tevő, randa köpenynek. Ésszerűnek tartanám az iskolában is egy dress code bevezetését. A lányok ne viselhessenek olyan szoknyát, amiből kilóg a picsájuk, meg olyan felsőt, amiből a mellük kandikál ki. Cserébe a fiúknál az idióta baseball sapkát, meg a térdén fityegő nadrágot tiltatnám be.
Bár nem biztos, hogy célra is vezetne.
A mai tinédzserlányok könnyedén megoldják, hogy 12 és 18 év között hasonlóan nézzenek ki. Ez azért is gond, mert bárki tilosban járhat, anélkül, hogy tudna róla.
2010.08.09 11:52:38UNgaaragh
"Ha a férfi viszonozza is a lányok rajongását, ezek többnyire csak mellékes örömforrások."
Szerintem ez a mondat nem állja meg a helyét az EU-ban. Miért férfi tanár - diáklány esetként van beállítva? Nő nem csinálhat ilyet? Főleg, hogy a példák között van ilyen eset is.
2010.08.09 11:55:55domini cane
Hmm.Nekem egy picit savanyú a szőlő.Így nem itélkezem.Úgy széjjelkúrelnék egy leányosztályt , mint a pinty.Ha ezeknek a kis izzadópinájú kurváknak az a vágya , hogy dugja meg őket a rajztanár , ám legyen.Rossz pályát valasztottam.
2010.08.09 12:10:08weirdone
Na melyik az az alkotmánybíró, akinek még köztársasági elnök-jelöltként is felmerült a neve, de sajna feltett egy-két vizsgázó lányt az asztalára (belső vizsgálat is volt), így inkább ejtették?
2010.08.09 12:31:17tarkabarkabuborékok
Szerintem ahol bármiféle "hatalmi" pozíció is van a dologban, ott nem helyes a szex, mert sosem lehet kizárni a visszaélést, és különösen igaz ez arra az esetre, ahol az egyik fél még gyerek. És egy 15, 16 éves, bármennyire is próbál a lehető legfelnőttebbnek kinézni, valahol még gyerek. Nem is értem, hogy egy huszonéves tanerő mit talál egy 15-16 éves kislányban. Ez a "friss hús" dolog rossz duma, mert egy 18-19 éves ugyanúgy "friss hús"... Ha meg akkora nagy a szerelem, akkor várják ki a suli végét és akkor jöjjön a nagy egymás karjaiba ájulás.
2010.08.09 12:58:41magyar bucó
tarkabarkabuborékok:
Mondd azt egy bezsongott kamaszlánynak, hogy várjon három évet...
2010.08.09 13:01:20T2006
Ha nem büntetőjogi kategória, akkor kinek mi köze hozzá?!
2010.08.09 13:19:49magyar bucó
T2006:
Pl. a munkáltatónak. Mert attól még, hogy a diák 14 év felett azzal kefél, akivel akar, a tanárnak (mint felügyeletére bízott személy, meg hivatali hatalommal való visszaélés, stb.) tabu a saját diák.
2010.08.09 13:27:53oziris
ezek is az iskoláslányok fantáziáinak szüleményei. hogy taníthat egy 20-21 éves valaki??? legjobb esetben is minimum 22-23 évesnek kell hogy legyen.
2010.08.09 13:30:30Dottore
Kedves T2006,
a jogi tudásodat ne a velvet cikkeiből ollózd össze...
2010.08.09 13:31:51T2006
2010.08.09 13:19:49magyar bucó:
Úgy látszik, azért ez a tabu dolog annyira nem működik! Sokszor mindkét fél megelégedésére.
A mai 15+ lányokat elnézve nem tudom elítélni az esendő tanárt.
Diákként nekem is volt hasonló kapcsolatom. Csak másfél évig tartott, de máig kellemes emlék! Igaz, én a tanárnőt nem az iskolában ismertem meg, csak később keveredtünk egy intézménybe. De ez miatt szakítsunk?! Egyébként engem nem tanított.
2010.08.09 13:33:41T2006
2010.08.09 13:30:30Dottore
Sajnos nem nagyon van jogi tudásom, de nem is jogászkodtam!
2010.08.09 13:34:44orszon
aesopus, korhatárokból egyes leülhetsz:) kiskorú 18 éves korig van 0-14 gyermekkor 0-18 kiskor büntetőjogban 14-18 FK azaz már felelősségre vonható
2010.08.09 13:42:40domini cane
Nekem az a történet tetszett , amikor a külkeresdelmi főiskolán az etika tanár baszta a csajokat.
2010.08.09 13:44:06magyar bucó
domini cane:
Nyilván nem a személyes példamutatás volt a kedvenc tanítási módszere. :)
2010.08.09 13:44:19Lámpa Lajos
a mi falunk messzeföldön hires a tojásairol, és nagyanyámnak vannak a legszebb tojást tojó tojói, amikre az egész falu fente a fogát, de nagyanyó nem adott el egyet sem. Igy más megoldás nem lévén a helyi szépasszonyok, tojásdealerek, engem környékeztek meg az ajánlataikkal, köztük a helyi inteligenciát képviselő, mellékállásban tyukászattal foglalkozó helyi tanárnői kar is. Na most én köztudott hogy nem vetem meg az intelligens kamatyolást, mert tapasztalataim szerint az ilyen nök kurás közben sokkal jobban vernyákolnak, mint az alattam levők. Tehát partiba vágtam az egész tanárnői kart, megkapták a tyukjukat, és rákentem az egészet a rókákra. Amelyik tanárnő ronda volt az egy csomo ötöst is kellett hogy adjon, mert én izig vérig üzletember vénábol vagyok kisuvickulva.
2010.08.09 13:46:27Lámpa Lajos
elnézést de a nagy inteligencimnak hála összekavartam a mondatrészeket.
tehát - Na most én köztudott hogy nem vetem meg az intelligens kamatyolást, mert tapasztalataim szerint az ilyen nök kurás közben sokkal jobban vernyákolnak, mint a sima mezeiek, akik csak nyögdécselnek meg a szemeiket forgassák.
mégegyszer elnézést a hibáért
üdv
Lámpa Laya
2010.08.09 14:36:09Gizi a laborból
Ez nagyon régi történet.
Az atlétikai edzés után szándékosan-véletlenül benyitottam a férfi zuhanyzóba, ahol a testnevelőtanárunk önfeledten zuhanyozott. Rettenetesen meglepődött, maga elé kapta a törülközőjét. Aztán kollégák lettünk és egyszer elmeséltem neki a törénetet. Ő azt mondta, hogy nem emlékszik rá, pedig én akkor azzal a szándékkal nyitottam be, hogy...de inamba szállt a bátorságom. De még most is előttem van az ijedt arca, no meg a szép teste.Ha-ha-ha-
2010.08.09 14:47:17álarcos bosszúálló
@bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
[link]
2010.08.09 15:03:48bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
álarcos bosszúálló,
ez nektek világszépe?
Anyám borogass!
Úgy megijedtem, hogy folytatom a munkámat.
2010.08.09 15:04:26bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
álarcos bosszúálló,
köszönöm a linket.
2010.08.09 15:10:38magyar bucó
Mindenesetre a világszéphez közelebb van, mint a bűnrondához.
Sunáznám. :)
2010.08.09 15:22:02gargoyle
talan ne a "4kor kirangattak es a rendorok belevakuztak a kepembe" fotot nezzetek ezugyben (:
[link]
itt maris "kicsit" normalisabban nez ki a csabito tanero
2010.08.09 15:46:24Fi-ona
eszembe se jutott soha tanárról álmodozni
2010.08.09 16:04:24Don Bandi
ezek a sztorik cigánysuliból származnak?
(ne értsetek félre, ez most nem kirekesztő hozzászólás)
2010.08.09 16:17:19magyar bucó
Nem feltétlenül, sőt.
Jellemzően nem ott szokás a tanár iránti rajongás.
2010.08.09 16:49:11Fi-ona
magyar bucó! akkor hol?
2010.08.09 17:17:23magyar bucó
Ott, ahol a tudás érték és nem megy be a család az iskolába megverni a tanárt.
2010.08.09 17:20:06bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
magyar bucó,
elő a szemüveggel!
2010.08.09 17:25:56magyar bucó
Akkor mutass egy szépet, ha ez a bűnronda.
2010.08.09 17:55:06Nopersze
Ez hihetetlen. Csak számomra egyértelmű, hogy egy tanárnak a diákok nevelése a feladata, nem az hogy kurvát faragjon belőlük? - Az hogy vki hallott ilyenről, az feljogosítja a többi pedagógust? - mintha azt mondanánk hogy én azért bliccelek a villamoson, mert más is bliccel, tehát lehet..
Mintha a azt mondanánk hogy a strandon mindenki picsarészeg, akkor az úszómester mérne rughatna be?
2010.08.09 18:01:00halihalo
No, ez azért érdekes. Leírtam a paragrafusokat, amikről itt mindenki beszél, de úgy tűnik, nem ismeri, erre a cenzor kivette. Ezek szerint csak az értelmetlen össze-vissza beszéd a megengedhető itt?? Várom a választ, "kedves" cenzor!!!!
2010.08.09 18:11:06halihalo
A Büntető Törvénykönyv nem fiatalkorút mond és kiskorút, hanem korhatárokat. Röviden:ha valaki betöltötte a 14 évét és önkéntesen szexel valakivel, ez nem büntetendő.
A kiskorú és a gyermekkorú-fiatalkorú fogalmaknak nincs sok köze egymáshoz. A gyermekkorú-fiatalkorú egyszerű: ezek büntetőjogi fogalmak, a gyermekkorú az , aki 14. életévét nem töltötte be, a fiatalkorú az, aki 14 és 18. életéve között van.
A kiskorú egy polgári jogi fogalom, kiskorú mindenki, aki 18. életévét nem töltötte be.
2010.08.09 18:18:03magyar bucó
A BTK szerint nem büntetendő, de a kirúgás nem is BTK szerinti büntetés.
A hivatás szabályainak nem megfelelően járt el, ezért rendkívüli felmondással elzavarják. Munka Törvénykönyve...
2010.08.09 18:21:045perc
halihalo
Ezen már túl vagyunk. Természetesen, ha 18 éven felüli a gondozására bízott, vagy bármilyen függőségi viszonyben levő 14-18 év közöttivel kamatyol, az bizony büntetendő.
2010.08.09 18:56:13Gizi a laborból
A pedagógusok közalkalmazottak (még), rájuk nem a Munka törvénykönyve (1992. évi XXII. tv), hanem a közalkalmazottak jogállásáról szóló tv. (Kjt) vonatkozik. (1992. évi XXXIII. tv.)
2010.08.09 18:58:31magyar bucó
Kivéve az alapítványi, egyházi, stb. iskolákat. Ami a lényegen nem sokat változtat.
2010.08.10 18:31:41DonnaJuanita
jogarkeringo.blog.hu
Ajánlom blogomat (iggen, újabb pinás kurvablog) a témában. Ez volt a reklám helye.
Amúgy engem nem egy tanárom dugott, középiskolában és egyetemen is, és rohadtul élveztem a témát. Sőt, egyetemen leginkább aszerint vettem fel az óráimat, hogy melyeket tartják olyan pasik, akikkel szívesen dugnék.
És az esetek döntő többségében meg is döntöttem őket, hö-hö. A világon senkit nem érdekelt.
Egy olyanról hallottam, hogy a kollegina feljelentette a tanárurat szexuális zaklatásért, pedig közös beleegyezéssel történt a dolog, csak aztán összevesztek vmin és a kiscsaj így állt bosszút. A faszit meg kirúgták. Szemetek a nők.
2010.09.22 23:11:26NGFL
A 14. életévét betöltött személy A SAJÁT TETTEIÉRT FELELŐSSÉGRE VONHATÓ !!!
Tehát ha úgy dönt, hogy valakivel ágyba megy akkor az nem a felnőtt korú "hibája"
A 14. élétévét betöltött személy korlátoltan cselekvőképes ( pl. nem mehet külföldre a szülő engedélyezése nélkül, dolgozni is csak korlátoltan dolgozhat stb...
De ha bármit elkövet : lopás, rongálás, emberölés, akkor őt büntetik !!! S 14éves kor alatt kisorúságról beszélünk !!! 14.és 18. életév között FIATALKORÚ !!! Nemértem miért olyan nehéz ezt felfogni !?
Elég sok helyen ezzen szembesülök !!! Mindenki a 18-at emlegeti !!!
Röviden és tömören ha 14-et betölti valaki és sexel vele egy idősebb személy az nem pedofília !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010.09.22 23:20:28NGFL
A másik meg tudok olyan esetet, hoyg a kis kurva 13 éves volt de kinézett 18-nak és elment egy pasival ... később felnyomta a hapsit ! Aztán volt rumli !!!
S akkor nemtudja egy 13-éves , hogy mit csinál ???????? Vicc !!!
A nagyon jól tudta a kis kurva, hogy mit tesz s, hogy, hogy baszhatott ki a pasival ! ( Ennyit a jogról, nulla !) Ebből kiindúlva, le kellene vinni a korhatárt 12 -re !
Az is elég érdekes, hogy ha háború van akkor lehet egy 14 éves "gyerek" szakaszvezető, harckocsi parancsnok ! Kis motorral részt vehetnek a forgalomban, versenyzőként (technikai) életveszélyes sportokat űzhetnek, vagy legyen az bármilyen más veszélyes sport vagy hobby....
De békeidőben "bűn" ha kefélnek ??!?!?!! Mi ez ?!
2010.09.22 23:27:09NGFL
Meg abba sem ártana belegondolni, hogy a mai 60-70-80 év körüliek 13-18 éves korukban már házasok voltak ! Akkor ? Azt lehetett ?!?!?
S akármit is mondanak meg prédikálnak a szüzességről ! Akkor sem voltak mások az emberek ! Idővel minden megszépűl, főleg a régi idők !
-Titokban 1000000-el dugtak akkor is !!!
Csak sok nyoma nem maradt ( pl. film, net, újság, dvd, ) Ma meg már egy telefonnal is sokmindent fel lehet venni! )
2010.09.22 23:41:16NGFL
A másik meg szemétség egy tanárt felfüggeszteni és kirúgni ! Az, hogy kivel jár és találkozik a szünetben vagy az iskolán kívül ! Az nem tartozik senkire !
Mint ahoyg az sem ha valaki otthon sexhirdetést ad fel magáról és férfiakat vagy nőket fogad !
( itt arraz esetre gondolok amikor egy tanárnőről kiderült, hogy fent volt egy szexoladlon ! és akkor mi van ? Nem a tanári asztalon csinálta 30 gyerek előtt !!!
Senkinek semmi köze hozzá !!!
Vagy azt a sztriptízes esetet vegyük -amikor a német tanárnő levette a felsőjét és 10cm-re letolta a nadrágját aztán egy vén disznó mangalica kolleganője letakarta ! -Irigy volt met ő egy fos ! Ez a német tanárnő meg jól is mozgott és jól is nézett ki !
-S ő sem egy tanórán állt neki vetkőzni az óra közepén hanem a szecska avató műsor része volt !!!!!!!!!!!!!!
De sok konzervatív balfaszt, meg a sok kivénhedt vén kurvákat, és az impotens és klimaxos göbéket ez persze nemérdekelte !
Az újságírokat viszont annál inkább !
Szánalmas, hogy ilyeneken tobbzódnak s ilyenek miatt függesztenek fel tanárokat vagy rúgják ki őket vagy hurcolják meg őket !
Más szarházi szemeteket meg a francnak se lehet kitenni ! Azokkal kellene foglalkozni ! meg akik csalnak, és lopnak, és hazudnak stb. !