Talán emlékeznek még a Sperminátorra, arra a brit fiatalemberre, aki 26 éves korára 12 nőt ejtett teherbe. Pontosan ellentétes sztorival haknizik most a brit bulvársajtóban egy Lara Carter nevű, 25 éves nő, aki pedig a Spermavadász becenevet érdemelte ki. A hölgyet valószínűleg össze kéne hozni az igencsak termékenynek bizonyult Sperminátorral, ugyanis a Spermavadász hölgynek éppen az a baja, hogy barátnőinek már mind van kisbabája, és ő maga is teherbe szeretne esni, de nincs állandó barátja, akivel gyereket vállalhatna.

Carter erre a szituációra azt a megoldást eszelte ki, hogy egyéjszakás kalandokat létesít vadidegenekkel a peteérés idején, és védekezés nélkül fekszik le velük, reménykedve, hogy teherbe fog esni. Pechjére már a huszadik férfin van túl, de eddig egyikből sem lett tudtán kívül apuka. A Spermavadász azt mondja, fordult már spermabankhoz is a problémával, de ha ezen az úton esne teherbe, az több mint kétezer fontjába (kb. 700.000 Ft) kerülne, és mivel ennyi pénze nincs, kénytelen a hagyományos módszernél maradni.

A hagyományos módszer alatt esetében konkrétan azt kell érteni, hogy Carter bulikba megy, parókával álcázva magát, hogy később nehezebb legyen őt felismerni, és ott részegnek tetteti magát, de nem iszik. Bepróbálkozik egy megfelelőnek tűnő pasinál, és egyéjszakás kalandra invitálja az áldozatot. A Spermavadász nagy szerencséje, hogy jókora mellekkel áldotta meg őt a természet, így a férfiak általában igent mondanak. Carter érdeklődni szokott náluk, hogy szenvednek-e valami nemi betegségben, és ha nemet mondanak, védekezés nélkül lefekszik velük, anélkül, hogy elárulná, hogy gyereket akar. Ha a férfi erősködik, hogy ő azért óvszert húzna, a Spermavadász saját retiküljéből vesz elő egyet - amit előzetesen gondosan kilyuggatott.