A szegényebb férfiak hűtlenebbek. A gazdagabbak is

2010.08.20. 14:18 - Eivissa

Az amerikai Cornell University kutatója a hűtlenség kérdéseit vizsgálta egy hat év adatait áttekintő tanulmányban. Legérdekesebb eredményei megegyeznek azzal, amit már eddig is tudtunk, a válásokra vonatkoztatva legalábbis: gyakoribb a hűtlenség az olyan pároknál, ahol az egyik fél többet keres, mint a másik. A férfiak ugyanis a kutatás szerint nehezen viselik azt a helyzetet, hogy állandó barátnőjük vagy feleségük többet keres, mint ők, és ahelyett, hogy megbecsülnék kenyéradójukat, szinte kényszeresen keresnek egy másik kapcsolatot, ahol úgymond igazi férfinak érezhetik magukat.

Azokat a párokat is vizsgálták, ahol a férj javára billen a mérleg, azaz a hagyományos felállás szerint a férfi keres többet vagy ő az egyetlen kereső a családban. A válaszadók vallomásaiból az következik, hogy ezeknél a pároknál is az átlagnál gyakoribb a hűtlenkedés, itt azonban megint nem a “szegényebb” feleségek a csalfák (ők ilyen helyzetben még az átlagnál is hűségesebbek), hanem újfent a férj az, aki úgy érzi, több jár neki annál, mint amit állandó kapcsolatán belül megkap. A kutatók figyelmeztetnek azonban, hogy mindent együttvéve azért nem kell pánikba esni a keresetkülönbséggel élőknek, hiszen átlagosan csak a férjek 7%-a és a feleségek 3%-a csalta meg házastársát. Vagy legalábbis ennyinek volt mersze névtelenül bevallani.

A másik oldalról vizsgálva a kérdést azt mondhatjuk, hogy a hűtlenség azoknál a pároknál a legvalószínűtlenebb, akik ugyanannyit keresnek, vagy ahol a férfi csak egy kicsivel keres többet feleségénél vagy barátnőjénél. Nem meglepő módon az átlag alatti számú megcsalás fordul elő azoknál a pároknál, akik azt vallják magukról, hogy “elégedettek a kapcsolatukkal”, kicsit érdekesebb azonban, hogy a vallásos szertartásokra járók körében is az átlagnál ritkább a hűtlenkedés, a legmegdöbbentőbb pedig talán az, hogy relatíve alacsony a felszarvazás-veszély a magasabb végzettséggel rendelkező pároknál is.

Kommentek

  • 2010.08.20 16:28:47nemb arna

    Na már megint Amerilával példáloznak.A párom 3-szor annyit keres mint én mégis megvagyunk 12.éve nagyon jól,és nekem van magasabb iskolai végzetségem.Nagy kamu az egész.Ja és első.

  • 2010.08.20 18:34:06lunatik

    nemb arna:

    itt csak azokrol van szo amelyek mar kiderultek vagy bevallottak sztem. vajon miert csak 7% meg 3% szerepel ott. barmely mas felmeres eddig magasabb szamot mutatott.

  • 2010.08.20 18:38:26lunatik

    a no gazdag - ferfi szegeny paroknal inkabb az lehet a valodi ok, hogy ott a ferfi nyilvan rendelkezik valami plusszal (valszeg fizikai teren) es ezen elonyeit konnyeden kihasznalja a kapcsolaton kivul is.

  • 2010.08.20 18:44:47Advanced Flight

    nemb arna: "párom 3-szor annyit keres mint én mégis megvagyunk 12.éve nagyon jól"

    Attól még lehet, hogy megcsal :-)

  • 2010.08.20 19:24:07Csirke72

    Ekkora faszságot...

    Pont, hogy a gazdagok a hütlenek mert alapvetöen tudják yol, hogy majdnem mindenkit megkapnak és ezért élnek is felkinálkozásokkal, amik persze nem a szépségükkel függ össze hanem a zsetonjukkal...



    Amugy ez nem pénz hanem érzelem függö....

  • 2010.08.20 19:27:01Csirke72

    nemb arna

    Na már megint Amerilával példáloznak.A párom 3-szor annyit keres mint én mégis megvagyunk 12.éve nagyon jól,és nekem van magasabb iskolai végzetségem.Nagy kamu az egész.Ja és első.


    Hát vannak véletlenek de mondjuk én elszégyellném magamat, hogy magasabb végzettséggel szarabbul keresek....
    Akkor minek tanultál te szerencsétlen???
    Csak nehogy a csajod észbe kapjon...persze az is lehet, hogy csak neked jó nö de valójában örült, hogy talált valakit aki mindegy hogyan néz ki csak ne nö legyen....

  • 2010.08.20 20:00:04angyalom

    Hát figyeljetek Okoskák!

    A férjemnek,és nekem teljesen egyforma diplomáink vannak.Mind a kettő. Ő 3* annyit keres mint én, és egy helyen dolgozunk. Neki van pöcse, nekem nincs. Ez ilyen egyszerű. Én csalom őt, ő engem nem. Akivel csalom, 5* annyit keres,mint mi ketten együtt,és neki is két diplomája van. Mi szeretjük a szexet, a férjemnek a munkája a hobbija.

    Na, akkor most pénz függő, végzettség függő, vagy IQ függő a megcsalás?!

    Hülyeség! Nem ezen múlik!!!

  • 2010.08.20 20:46:19nemb arna

    Csirke 72 :szakmunkás vagyok és nő havi80-100 között keresek napi 10 órai munkával 1 kertészet- ben párom napi 9 órát dolgozik külföldön 320-380 közöt keres.Advaced Flight:ő az a fajta ritka ember aki nem csalja meg a párját és erre a nyakamat merném tenni.

  • 2010.08.21 14:46:41La-Sponya

    angyalom, azon múlik, hogy kurva vagy-e vagy sem

  • 2010.08.21 16:35:12Velvettündér

    Az összes férfi MAJOM, ennyi.

  • 2010.08.21 17:43:23kis patkány

    ...minden nő k_rva, csak valamelyik még nem tudja...

  • 2010.08.21 17:55:17péterbors

    kis patkány:
    anyád is kurva???

  • 2010.08.21 18:01:55kis patkány

    "2010.08.21 16:35:12Velvettündér
    Az összes férfi MAJOM, ennyi."


    Szia majom péterbors

    Ha tényként fogadom el az állításomat, akkor igen.
    És ha tényként fogadom el az állításomat, akkor a tiéd is...


    majompatkány

  • 2010.08.21 19:36:15Fekete Pottyos

    @Angyalom

    Remélem ha nagy leszek, olyan leszek, mint te!

  • 2010.08.21 20:52:29kis patkány

    Fekete Pottyos

    Inkább legyél olyan, mint én.

    Te leszel a dalmata-patkány... :D

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

hirdetés