Delhusa Gjon a milliomostárskeresőn is próbálkozik
2010.09.09. 17:00 - Eivissa
Egy meglepő linkre hívták fel a figyelmemet a kollégák. A milliomostarskereso.hu egy olyan típusú randizós oldal, ahol nagypénzű magányosokat boronálnak össze olyanokkal, akik ezeknek az embereknek a site bemutatkozójának szavaival élve hajlandóak “felkínálni szellemi, tárgyi forrásukat”. Az ingyenesen regisztrálóktól tehát “rugalmas alkalmazkodást” várnak el, míg a pénzért bejelentkezők, akik lehetnek milliomosok vagy celebek, kedvükre válogathatnak a felkínálkozók között.
Az a bizonyos meglepő link nem más, mint Delhusa Gjon adatlapjának linkje. Már önmagában az is meglehetősen beszédes tény, hogy a milliomos énekes ezen a site-on keresi a boldogságot “tudom, hogy valahol létezel, csak rád kell találnom!” jelmondattal. Még furcsábbá teszi azonban a dolgot, hogy az RTL-Klub az idei ősz egyik szenzációjának szánja az I Love Gjoni című műsort, amelyben az énekes szintén társat fog keresni és elméletileg találni. Úgy tűnik, egyelőre azért internetes regisztrációját sem törölte, hátha jól fog még az jönni abban az esetben, ha a tévéműsortól mégse borul újra virágba Delhusa lelkének kopár fája.



Kommentek
2010.09.09 18:00:44Ötdiplomás tanár
2.
SUNÁZNÁM!
2010.09.09 18:05:20520d Touring
Ezen a milliomos társkeresőn kb annyi a milliomos, mint Győzike IQja.
2010.09.09 18:08:14Konyak_
Zana József pedig nemsokára a konkurrens főzős társkereső műsorban lesz, aztán neki is van adatlapja:[link]
2010.09.09 18:17:13[megmondoember]
Nekem tetszik ez a kereső. Mindjárt regisztrálok is rá :) Tökre megéri: 30e Ft és szarrá duhatod az összes pénzéhes, milliomos pasira vadászó ribit.
2010.09.09 18:18:00Mu Deng
ez az öreg Zana is mekkora egy ripacs, hallod, hihetetlen. de a Delhusa-jelenség egyszerűen érthetetlen. 2 számát ismerem, pedig már éltem a nikaszeperimenonál, a másik a "Mindenem a farmerem".
hogy a tökömbe van ez?
2010.09.09 18:29:28bódorogtam
Mu Deng: mert mind a kettő brilliáns. Vilu? ezért csilli-milliót ér GDzsoninak.
2010.09.09 18:29:51Abraka
"kicsit érdemek szerint osztana az élet,"
Az élet nem igazságos. Kár sopánkodni..
2010.09.09 18:57:10Hefe
hat igen, szegeny dzsoni probalkozik mint kezdo buzi a gozfurdoben, hogy megtalalja Arnikat...
2010.09.09 19:09:24tibszi
Akkor Di pace peri meno! vagyis sok szerencsét, Gjoni bácsi:D
2010.09.09 19:31:14flippant
Megnéztem, bakker. Hát mit mondjak. Inkább egy olcsó IV.kategóriás miskócci diósgyőri night clubban egy romaluvnya mint ezen a társkeresőn ezek a rémronda milfek.
2010.09.09 19:34:21kvadrillio
Nika se perimeno,
G Am - G C
Ahogy te ölelsz, nem felejtem el,
D G - H7 Em \
Maradj velem mindig,te hozzám tartozol
G D
Nika se perimeno,
G Am - G C
Ígérd meg, hogy elviszel magaddal
D G - H7 Em \
Olyan tájra, hol buzuki hangja szól!
:O)))
2010.09.09 19:40:16roni1
Ez a nika se perimeno 20 éve is sláger volt.Akkor is szét röhögtem magam rajta,/már csak vinnyogok/.Most meg slágergyanús.Hogy van ez?
2010.09.09 19:47:22phone
Ez a Gjoni alkatra 15 éves suhanc. Hogyan lehetne férfiként felnézni rá?
2010.09.09 21:27:29énszóltam
én csak ezt a buzuki hangja szólt ismerem, talán az mirigy feldolgozás nélkül már az sem létezne
ez is csak azért híres mert híres, meg kb úgy milliomos mint én
visztont az oldal nagy ötlet, feljebb már írta valaki, hogy 30ezer forint meg szerintem egy bérelt autó, vagy ha van valami jó autód kész főnyeremény, aztán végigmész akis hülye pics@kon:)))
2010.09.09 22:39:05 Atha
Dehát nemrég vissza ment a feleségéhez!!!
...vagy mégse?
Nem baj, néhány hétre megint révbe ér szegénykém, úgy kell neki!
2010.09.09 23:29:58munkamacskák gazdija
Az Alfa Himek társkeresőjére már nem is regisztrált?
2010.09.10 00:29:11Ben Zinkoot
Az volt már, hogy ennek az antiférfinak egyetlen slágere egy népdal 28. feldolgozása. Minő érdekesség, a kislányom kínai zenélő játéka tudja ezt a számot. A kínaiak csak nem hallgatnak ilyen szart....
Az milyen komoly már, hogy ez a macskajancsi csopperral jár? Szerintem jobban állna neki egy Babetta. :-DDDDDDDDD
2010.09.10 01:55:34omnipräsent
lopott imidzs, lopott zene, saját buzu-ki... ez a siker titka.
2010.09.10 07:36:02Nincs magyar a legjobb kétszáz egyetem között
Hajjrá kecskepásztor!
2010.09.10 08:33:07MicRoby
Neh ilyenekre mondom én Hofi után szabadon: "Már akkor senki volt amikor volt valaki". Milyen igaz.
Mondjuk ezt legalább nem ő hozta fel(vagy csak nem tudjuk), mint Kozsó a nagyfarkú píár cikket...
2010.09.10 08:46:45Falusi_metálos
ik ti skoke shqiptar po magjup pirdhi tradhtar i popllit
:))))
2010.09.10 08:47:25Falusi_metálos
delhusa t lumt goja
2010.09.10 08:55:55hazárdember
Segítséget kérek.
Ha jól emlékszem talána Mr and Mrs Smith-ben szerepelt a feleségével.Egy karizmatikus szőke Hölggyel.Diákkori szerelem stb. Ezzel a szállal mi történt?
2010.09.10 10:08:20C.FIRPO
ennek a szárazbuzinak max a hajfestéséhez kellhet egy nő.
2010.09.10 10:31:33BigTwix
"mégse borul újra világba Delhusa lelkének kopár fája"
a kopár fájának nem virágba kellene borulnia?
2010.09.10 11:00:25zsof.berg
Van ott egy "Celeb" menüpont is. Nem lehet, hogy simán reklámpénzért van ott? Igaz amilyen a pasas, 6 ökrös szekérrel lehet csak odavonzani hozzá normális nőt :)
2010.09.10 14:12:31Eivissa
BigTwix, dehogynem, kösz
mális javítottam az elílást :-(
2010.09.10 17:34:42====== vadparaszt ======
Szerintem én is regisztrálok, és megnézem a tévében is a műsorát.
2010.09.13 20:10:15rega
kamukérő..kamu az egész világ...))