Idén nyáron járta be a világot annak a nőnek a története, aki a Facebookról tudta meg, hogy férjének lett egy másik felesége is. Ezzel viszonylag magasra került a léc a bigámia-hírek terén, de úgy látszik, a Daily Mailnek sikerült most rálicitálnia. Előálltak egy hasonló sztorival, de ott a férfinak a két feleségen kívül volt még egy menyasszonya és egy szeretője is.

Diane és Roderick Petty egy brit házaspár voltak, akik hosszú évekig éltek a közel-keleten a férj munkája miatt. Aztán ez a bizonyos munka pár évvel ezelőtt elválasztotta a feleket, a férjnek Szaúd-Arábiába kellett mennie egy egész esztendőre, míg a feleség Dubaiban maradt már majdnem felnőtt fiukkal. Persze a 21 éve tartó házasság ebben a távkapcsolati fázisban is rendben levőnek tűnt, naponta telefonáltak egymással, tartották a kapcsolatot.

Az egy évnek már majdnem vége volt, amikor a feleség, Diane Petty többet szeretett volna megtudni a férje munkahelyéről, és valamiért ehhez beírta ura nevét a google-be. Legnagyobb meglepetésére az első találatok között egy bahreini templom website-ja is szerepelt, méghozzá egy olyan oldallal, ahol az ott köttetett házasságokat listázták.

Diane Petty így tudta meg, hogy amíg férje külföldön dolgozott, közben viszonya volt egy másik nővel, akit ráadásul - a szeretőt és a templomot átverve - feleségül is vett. Innentől kezdve természetesen az eredeti feleség már nem is annyira férje munkahelyi előmenetelére volt kíváncsi, hanem magánéletéről próbált meg kideríteni minden lehetségeset. Sajnos volt még mit.

Kiderült ugyanis, hogy bár már volt egy második felesége is, a férj közben szeretőt tartott. A harmadik nő egy volt osztálytárs volt, akit szintén házassággal kecsegtetett ez a bőkezű lovag, egy eljegyzésen már túl is voltak. És ez még mindig nem minden, mert megvolt a negyedik feleségjelölt is, igaz, ez még abban a viszonylag kezdetleges állapotban, hogy erotikus tartalmú SMS-eket küldözgettek egymásnak. A harmadik nő egyébként már szintén éppen hozzáment volna a férfihoz, amikor megtalálta a negyediknek írt SMS-eket, így derült fény a történtekre.

Szerencsétlen Diane Petty-nek ennek a fele is már sok lett volna, hiszen azt mondja, fel sem merült benne, hogy házasságával gondok lehetnek. Az 55 éves asszony innentől kezdve látni sem akarja férjét, és persze az ebben a lelkiállapotban megbocsátható szokásos általánosításokat nyilatkozza: “Ostobának érzem magam, hogy ennyi évig megbíztam benne. Teljesen összezúzta a hitemet a férfiakban és a kapcsolatokban.”