A fenti fotó 1987. karácsonyán készült Angliában, és a rajta szereplő két gyereknek akkor még fogalma sem volt arról, hogy egyszer össze fognak házasodni. Mi több, amikor a kép készült, a két gyerek még nem is ismerte egymást, csak véletlenül éppen ugyanakkor vitték őket oda szüleik a Mikuláshoz egy karácsonyi vásáron, ezért került oda a kislány szüleinek fotójára egy vadidegen kisfiú. A fénykép 23 évet pihent a többi régi fotó között, amikor Stephanie, az azon szereplő kislány, most már felnőttként, újra elővette.

Legnagyobb megdöbbenésére a fotón saját férjét, James Faulknert ismerte fel, akihez idén ment hozzá feleségül, galériánkban a lagziról is van fotó. Bár a mostani házaspár tagjai nem emlékeznek egymásra arról az 1987-es karácsonyi vásárról, a fénykép bizonyítja, hogy gyerekként egyszer már összefutottak. Ilyenkor az ember önkéntelenül is elgondolkozik, hogy vajon hányszor ment már el mellette élete szerelme anélkül, hogy tudta volna, hogy ő lenne, illetve lesz majd az igazi...?

Már csak azért is könnyű erre gondolni a sztori hallatán, mert az ilyesmi nem is olyan ritka. Idén nyáron adtunk hírt egy amerikai feleségről, aki szintén felfedezte férjét egy évtizedekkel korábban, Disneyworldben készített fotón. De valamelyest hasonló felfedezésről tudósított a Telegraph is a napokban, erre azonban Ausztráliában került sor.

Ebben a második sztoriban egy 1982-ben, Sydney-ben eltűnt feleségről van szó, akit azóta se láttak, és holtteste sem került elő. Lynette Dawson férje az asszony nyomtalan eltűnése után nem egyedül nevelte fel a két közös gyermeket, mert utóbb újranősült, azonban a napokban egy olyan dokumentumműsort nézett az egyik ausztrál csatornán, ami beindította a fantáziáját. Vagyis éppen ez az: lehet, hogy nem is a fantáziáját.

A felvételt Nagy-Britanniában, Cornwallban készítették egy nyilvános rendezvényen 2006-ban. A férj, Chris Dawson azt állítja, hogy a filmfelvételen a nézelődők között feltűnik az eltűntnek hitt első feleség, Lynette. A férj az egyetlen, aki a videón Angliában látható hölgyben felismeri egykori nejét, az eltűnt nő testvére szerint például kizárt, hogy csaknem 30 év után újra feltűnt volna elveszett nővére. Nem túl megnyugtató viszont, hogy nem lehet tudni, hogy ha nem Lynette Dawsonról van szó, akkor ki a felvételen látható nő. A helyszínül szolgáló kisváros lakóit mind kikérdezték az esetről, és senki sem ismerte fel a Telegraph fotóin is megtekinthető titokzatos hölgyet. Kattintson ide, és döntse el, hogy ugyanarról a személyről van-e szó!