horoszkóp

A nők 3 perc alatt kiismernek egy férfit

2011.01.03. 15:02

Ben Kay egy brit reklámszakember, aki most jelenteti meg első könyvét, Instinct, azaz Ösztön címmel. A mű a párkapcsolatokról szól, és mivel szerzője marketinges, jól tudja, hogy a könyvkiadást érdemes megfejelni egy jól idézhető brittudósos kutatással valami abszurd témában. Így aztán most a tavalyi év utolsó felmérési eredményeit tesszük közzé a Randiblogban, ezúttal arról, hogy a nők ránézésre mikor és hogyan döntik el egy első randin vagy ismerkedés közben, hogy az adott férfi tetszik-e nekik.

Először is, a 3000 megkérdezett egyetértett abban, hogy 3 perc együttlét elég ahhoz egy nőnek, hogy az őt éppen felszedni próbáló férfiról megfelelő képet tudjon alkotni. Ez az információ talán inkább a férfiaknak értékes: randizáskor ugyanis ezek szerint az első benyomás roppant fontos, így főleg az első 3 percben kell koncentrálni, hogy minden a lehető legjobban menjen. Már csak azért is érdemes mindent beleadni ebbe a kezdeti 180 másodpercbe, mert a nők többsége azt mondja, hogy az ennyi idő alatt kialakult benyomásukat nem szokták később megváltoztatni. A felmérés szerint a nők úgy tapasztalják, hogy a férfiak megítélésekor “mindig igazuk szokott lenni”, és utólag is beigazolódik az, amit az első 3 perc után a férfiról gondoltak.

A hölgyeket arról is faggatták, hogy mire figyelnek az urakon, amikor azok csajozási szándékkal közelednek. A válaszok sorában a sorrendnek nincs jelentősége, a nők mindenesetre azt mondják, a kinézetet, fizikumot, ruházati eleganciát, illatot, beszédstílust (akcentust) és magabiztosságot-meggyőzőképességet vizsgálják. Ha más hölgyek is jelen vannak az ismerkedési szituációnál, ezek mellett az sem kerüli el a nők figyelmét, hogy az illető úriember hogyan viselkedik ezekkel a hölgyekkel. A brit nők zöme úgy érzi, hogy ezekből a jegyekből 3 perc alatt meg tudja állapítani, hogy az igazival van-e dolga, vagy mást kell-e keresnie.