A 60 éves Stephen Geent Nagy-Britannia szerte a Christian Voice című keresztény fundamentalista csoport vezetőjeként ismerik. Az ultrakonzervatív nézetei miatt hírhedtté vált prédikátor-politikusról megdöbbentő dolgokat tálalt most ki volt felesége egy hosszú interjúban a Daily Mail hasábjain. Caroline Green 2006-ban vált el férjétől (aki azóta egy kenyai származású nővel él), de azt mondja, a traumatikus házasság után csak mostanra szedte össze magát annyira, hogy beszélni tudjon a történtekről. A férj az alábbi, 2005-ös videón kicsit zaklatott állapotban látható, még egy madár is lekakilja.

Greenék a ’70-es évek végén házasodtak össze, amikor a vőlegény még nem volt különösebben vallásos, bár a katolikus hitben nevelt menyasszonytól már ekkor elvárta, hogy az ő kedvéért protestáns szertartás szerint keljenek egybe. Az ekkor elhangzott esküvői fogadalmak szövegét a férj bekereteztette, és kiakasztotta a hálószobában az ágy fölé. A feleségnek többek között arra kellett megesküdnie, hogy mindenben aláveti magát férjének, aki szerint házasságon belül a nemi erőszak kizárt, hiszen a férjnek joga van a szexhez, amibe a nő előre bele is egyezik azzal, hogy kimondja az igent.

A Green házaspár történetéből persze ostobaság arra következtetni, hogy milyenek a keresztény emberek általában, a sztori segítségével inkább abba nyerhetünk bepillantást, milyen egy vallási fanatikus személlyel egy házasságban élni. Stephen Green, miközben nyilvános kampányokat folytatott a hagyományos értékek és erkölcs védelmében (azaz elsősorban az abortusz és a melegek jogai ellen, de például a Jerry Springer Opera betiltásáért is kampányolt, ekkor készült a fenti videó), saját családját fizikailag és szellemileg is terrorizálta.

Az évek előrehaladtával a párnak négy gyereke született, és a férj egyre inkább elmerült a vallási fanatizmusban. Bármilyen kis hibáért megverte feleségét és gyermekeit. Caroline Green az interjúban arról számol be, hogy exférje egy alkalommal listát készített a feleség kihágásairól (nem fogadott szót, megtagadta házastársi kötelezettségeit, ellentmondott neki, illetve túl hosszan beszélt, azaz pletykálkodott a telefonon), és azt is odaírta, hogy ezekért milyen eszközzel fogja megverni. Tettét a tervnek megfelelően véghez is vitte, egy seprűnyéllel véresre verte az asszonyt. Ez az incidens volt az, aminek nyomán a megfélemlített nőnél végre betelt a pohár, és 26 év után elvált férjétől.

Caroline Green azt mondja, azért nem vált el már korábban, mert rettegett attól, hogy mi fog történni, ha bejelenti férjének, hogy elhagyja őt. Ezen kívül anyagilag is függött urától, mivel a feleség a négy gyerek megszületése után nem tért vissza dolgozni, hiszen Stephen Green támogatóinak köszönhetően volt elég pénzük anélkül is, hogy a feleségnek munkába kellett volna állnia. A férj ezen kívül annyiszor alázta porig az asszonyt, hogy az már nem is hitt abban, hogy képes lenne egyedül megállni a lábán.

A 26 év alatt a távolabbi családtagok és barátok is elfordultak a házaspártól a férj viselkedése miatt. Ha valaki vendégségbe ment Greenékhez, a férfi általában kerti munkára fogta a látogatókat, miközben durván kritizált mindenkit mindenért, ami szerinte a keresztény erkölccsel ellentétes volt: akár egy nem eléggé hosszú szoknyáért vagy egy kigombolva hagyott gombért. A gyerekek csak az apa által engedélyezett műsorokat nézhették a tévében, és csak keresztény zenét volt szabad nekik hallgatni. Persze amikor az apa nem volt otthon, a gyerekek az anya engedélyével titokban áthágták ezeket a szabályokat.

A különváláshoz az asszony végül bátyja támogatását kérte és kapta meg: egy kölcsönkapott összeg segítségével tudott különköltözni. A Daily Mailben pénteken publikált vádakra Stephen Green (egyelőre) nem reagált.