Halott férje hamvait tetováltatta magába
2011.06.17. 16:13 - Eivissa
Mai képeinken Sharon Britt látható. A 42 éves brit hölgyet nemrégiben nagy tragédia érte: alig pár hónappal esküvőjük után férje, Matt egy balesetben szenvedett sérülései miatt elhunyt, még az első házassági évfordulót sem érhette meg. Az özvegy - akinek története kicsit a kartonból kivágott apukával élő családra emlékeztet - úgy döntött, a nagy napot mégis megünnepli, méghozzá úgy, hogy tetováltat egyet.
Férje, akit nem sokkal korábban hamvasztottak el, szenvedélyes horgász volt, így Britt arra gondolt, egy halakkal kapcsolatos rajzot varrat magára. A tetoválásban azonban nem az ábra a legkülönlegesebb, hanem az, hogy az ahhoz használt tintához hozzákevertek valamennyit a férj hamvaiból. Az eljárás ugyan szokatlan, de teljességgel veszélytelen, állítják a szakértők.
“Amikor erre a tetoválásra nézek”, nyilatkozta a kétgyerekes özvegy férjére visszagondolva, “az ő mosolya jut eszembe. Szerintem büszke lenne, de nevetne is rajta, mert nagyon jó humora volt. Mindig itt lesz a szívemben, és ezzel a tetoválással tényleg olyan közel kerültem hozzá, amennyire csak lehet, örökre a részemmé vált. Minden nap gondolok rá, és szerintem ez egy szép tisztelgés az emléke előtt. Büszkén megmutatom mindenkinek.”
A tetováláshoz egyébként nem használták fel a férj földi maradványait tartalmazó urna teljes tartalmát, ezért a maradékot Britt egy játékzsiráfba tette, és az ágyán tartja. “Nem nagyon tetszett az urna, úgyhogy inkább kerestem helyette valamit, amit meg lehet ölelgetni”, mondja az asszony. Ha valamelyik képre kattint, a galériában közelebbről megnézheti mind a hamvas tetkót, mind az urnaként funkcionáló plüssállatot.

Kommentek
2011.06.17 17:09:05tomfix4
Brit -.- Kell ennél több infó?
2011.06.17 17:29:51keletiblog
ülj le 1-es
2011.06.17 18:32:28sz_
Mindenki másképp éli meg szeretteinek halálát.
Ez a nő így tudta feldolgozni és a képek alapján jól is sikerült neki.
Nincs ezzel semmi gond szerintem.
2011.06.17 18:34:34Dzsúd Horse
negyedik
2011.06.17 18:45:11IZÉ07
Akkor ez a lehetőség már kilőve, hogy valaki kurvára érdekes legyen, már azt várom mikor lesz az, aki megeszi a hozzátartozója hamvait, mert az még nem volt.
És a zsiráffal alszik? És ezt senki nem zárja diliházba, ma ez a típus képviseli a normalitás. Hánynom kell, nem a halottaktól, hanem az élőktől.
2011.06.17 18:47:38IZÉ07
Javaslom pudingba keverve, vagy turmixnak. Ja és a mai kornak megfelelően lehet valami pofás ezoterikus baromsággal megmagyarázni. És amit már megmagyaráztak ezoterikusan, az már egy hiteles dolog. Tehát lehet hamvakat inni turmixban. Csak idő kérdése a dolog. Mert már megérett az emberiség az ilyesmire.
2011.06.17 18:54:57EVAN
Nekem egyáltalán nem elmebeteg amit csinált,csak annyira szerette azt az embert,hogy képztelen volt megválni tőle,de persze egoista magukat imádók,meg akik még nem szerettek ennyire azok nem értik.
2011.06.17 18:55:58Dzsúd Horse
hetedik
2011.06.17 19:08:10James Blond
Mindenkinek szíve-joga eldönteni, miként kíván elbúcsúzni elhunyt hozzátartozójától, és megőrizni az emlékét.
De azért ne azokra nézzünk a legfurcsábban, akik továbbra is a hagyományos temetkezési formákat favorizálják a tetoválás és a kitömött játékzsiráf helyett, és megelégednek azzal, hogy a szívükben őrzik tovább az elhunyt emlékét.
A bulvárhírekbe persze nem az ilyesmivel lehet bekerülni, hanem az extrém dolgokkal.
2011.06.17 19:29:04szoknyás fejvadász
Ez a nő nem egoista? Még ha így is tett és állítólag ez magánügy,akkor miért mutogatja? Ebben a történetben a magamutogatás és a fanatizmus látszik, nem pedig a szeretet.
2011.06.17 19:31:12gergel
a zsiráfos rész elég durva...
2011.06.17 19:40:32majombékahal
Ki tudja,h itt melyikünk mire vetemedne egy tragédia után...Én nem szólom le,ha neki így jó,akkor legyen.
2011.06.17 20:08:40penelope garcia
Hátőőőőőőő
Britt.
Egyébként meg érdekelne, hogy vajon hány ember van abban a zsiráfban. Legalább hármat saccolok.
2011.06.17 20:12:09penelope garcia
Szerintem nem az a beteg, hogy ezt megtette, hanem az, hogy ezek után rohant médiát keresni, és világgá kürtölni az ő fenenagy remekségét.
Most mit mondjak erre?
Ez így, vigyorogva egy zsiráffal, sokkal inkább profán, már-már halottgyalázás, semmint fájdalmas tisztelgés.
2011.06.17 20:17:01Dr.perrycox
hüje angolok angol hüjék!!!
2011.06.17 20:21:57szovirag
A neni fazott, amikor a foto keszult a combjarol.
Kerdes: nem potyog ki a zsirafbol a hamv?
Meg egy: igy minden este joejszakat tud neki kivanni.
2011.06.17 20:29:20bubo cupropenis
2011.06.17 18:32:28 sz_
Szerintem is mindenki úgy dolgozza fel a szerettei halálát, ahogy akarja, de szemmel láthatóan ennek a nőnek éppen hogy nem sikerült.
Azt a frázist, hogy "Nincs ezzel semmi gond szerintem." folyton használják az emberek és nem is gondolnak bele, hogy mire mondják. Ezzel azt akarják sugallni, hogy ők milyen nyitottak, mennyire elfogadóak, jó arcok, pedig csak rohadtul felületesek és képtelenek megítélni a körülöttük folyó eseményeket.
2011.06.17 20:34:11bubo cupropenis
Nem hiszem, hogy ennek a nőnek volt előtte normális kapcsolata és azt sem hiszem, hogy a jövőben lesz.
A 41 évesen házasodott, gondolom nem véletlenül ilyen későn.
A tintába amúgy pár milligramm hamvat keverhettem legfeljebb, nem tesz jót a tetoválásnak, ha nem odavaló anyagok kerülnek a tintába. De a hírveréshez pont elég volt ez is.
2011.06.17 20:57:27attilabuda
Gáz. Ki szeretne a halála után egy ilyen béna plüss(!)zsiráf(!)ban "létezni"? Remélem velem nem fordul elő hasonló katasztrófa.
2011.06.17 20:57:35torkild
A tetkó zseniális ötlet...
a zsiráf már beteg.
Amúgy meg ez az egész k..ra nem ránk tartozik.
2011.06.17 21:04:20attilabuda
A tattoo külön gáz. ha a pasi nem horgászni szeret, hanem mondjuk a Fűrész filmeket, akkor csonkolt testek lennének a hátára varrva? ...hamvakból.... mert az úgyis Fűrészes... :)
2011.06.17 21:09:43Trolljegeren
Ő dolga, ha ettől neki jobb akkor legyen
2011.06.17 21:11:24Locassen
engem az érdekel, hogy ezek után ki akarna a hölggyel enyelegni, tudván, hogy a néhai férj ott pislog 10 centire dokkolási ponttól.
bár biztos lenne arrafelé olyan perverz beltenyésztett anyaszomorító, aki az asszonkát megörvendeztetve azt dörmögi hogy "see ya man, bangin' yo bitch right 'ere"
2011.06.17 21:21:07Huyana
Most részletekbe menően tudatosítom a rokonságban, hogy mit csináljanak velem, ha idő előtt elpatkolok. :)
2011.06.17 21:33:17esoutankoponyeg
még mindig jobb mintha papucsot tömött volna ki vele. a zsiráf felesleges, a tetkó még elmegy.
2011.06.17 21:42:30esoutankoponyeg
anya anya! játszhatok a zsiráffal? illetve a volt férjeddel......
2011.06.17 21:44:31PrincessKate
Borzasztó lehetett elveszteni a szerelmét, fura, de nem őrült módon gyászol, szerintem, és az a fő, hogy neki így könnyebb feldolgozni!!!!
2011.06.17 22:51:55Marie Antoinette
szovirág :)))
2011.06.18 00:25:06Eva Braun
kurva szerelmes és kurva beteg. :)
de azért, akármilyen marhaság is, bassza meg, megsajnáltam ezt a nőt.
kurva sokára megtalálja a szerelmet, alig hogy belekóstol, már vége is, és vajon lesz-e még része ebben az isteni érzésben valaha is..?
2011.06.18 09:36:02Upuaut
Eszembe sem jutott volna, hogy ez a valami zsiráf.
2011.06.18 10:43:47marko77
Azt a nekrofil kurva mindenit!
2011.06.18 18:50:37mineckanick
szerencse, hogy ekkora a zsiráf és nem kisebb, mert még a végén éjszakára "biztonságos" helyre helyezné...
2011.06.19 02:37:02Megdobbent
Hofi mar mikor megmondta?
"Azert szigetorszag!"
Remes.