Megrökönyödve torpantam meg tegnap este Milánó egyik elhagyott utcáján sétálva: amint az a fenti fotón látható, az egyik parkoló autónak tele volt ragasztgatva a szélvédője. Először azt hittem, tilosban parkol az illető és ezek a büntetései, de ezt a teóriát azonnal el kellett vetnem, mert már méterekről ordított, hogy nem a mikuláscsomag olasz megfelelőjéről van szó, hanem post-itekről. Közelebbről is megvizsgáltam tehát a helyzetet.

Legnagyobb megrökönyödésemre az első cetlire az volt írva, hogy “ti penso anche quando non ci credi”, azaz “akkor is rád gondolok, amikor nem is hinnéd”. Kicsit odébb egy olyat láttam, hogy “bacio” (“csók”), középen meg olyat, hogy “ti amo :)”. Még egy kis olvasás után - közben elővettem a fényképezőgépemet és fotózni kezdtem - egyértelművé vált a helyzet. Még több rögtönzött és rossz minőségű képért kattintson a fotóra!

A piros autó tulajdonosnője éppen ma 4 hónapja ment férjhez valakihez, aki a cetlik tanúsága szerint őrülten szerelmes belé. Ez az alkalom különösebben nagy ünnepért nem kiált, de a férjnek mégis volt ideje és energiája egy kis meglepetést összehozni: miniszerelmeslevelekkel borította be felesége szélvédőjét, hogy az asszony majd álmélkodhasson, amikor reggel indulna el otthonról. Ha egy esküvő után négy hónappal annyira dúl a szerelem, hogy ilyen apró kedvességek és meglepetések varázsolják még szebbé a nyarat, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy az autó tulajdonosnőjénél boldogabb személy nem lehet egész Olaszországban.

Milyen egy ilyen meglepetés?

Ön is lepte már meg imádottját valami ilyesmivel? Esetleg kapott valami hasonlót szerelmétől? Vagy hozzám hasonlóan egy vadidegen pár nyilvános szerelmi vallomásának lett akaratlanul is tanúja? Kommentelni nem lehet, de ha e-mailben elküldi a történetet a Randiblog e-mail-címére, nagyon szívesen megjelentetjük. Ha véletlenül közlésre alkalmas fotó is van hozzá, azt is lehet csatolni!