A flashmobokat lassan tíz éve találták ki, és a lényeg az, hogy emberek megbeszélik, hogy egy nyilvános helyen megjelennek, úgy, hogy nem látszik rajtuk, hogy az egészet megbeszélték. Ott hirtelen csinálnak valami furát (pl. táncra perdülnek), amitől a be nem avatott járókelők elcsodálkoznak, majd az akciózók gyorsan szétszélednek, mintha mi sem történt volna. Aztán az egésznek a videóját felteszik az internetre. Mostanában egyre divatosabb, hogy esküvőket rendeznek meg flashmob keretében. Ebben a posztban bemutatjuk az őrület főbb állomásait.

A legrégebbi esküvős flashmob-videó, amit az interneten találtunk, 2009-es. Ez látható fent. Ezt 2009-ben szervezték meg az USA-ban, a főváros vonzáskörzetében található Restonban. Talán azért nem kavart különösebb vihart ez a videó, mert nem igazán számíthatjuk az akciót flashmobnak, inkább csak arról van szó, hogy egy pár úgy döntött, hogy egy nyilvános helyen tartja az esküvőjét. Amint a felvételből kiderül, meglepődött tömeg nem igazán volt.

A fenti videó az, ami viszont a hírekbe is bekerült tavaly télen a világ első flashmob-esküvője címszó alatt. Ezt tényleg jobban megszervezték, hiszen itt a ceremónia pusztán énekléssel kezdődik a nyüzsgő tömeg közepén, és a dolog fokozatosan megy át esküvőbe. Itt aztán nem hiányzik sem a tömeg, sem a meglepetés, a dolog egyetlen szépséghibája talán, hogy az egészre egy plázában került sor, ami nem egy különösebben romantikus helyszín. De nyilván télen nem igazán reménykedhettek abban, hogy sikerül a szabad ég alatt ilyen tömeg közepére kerülni, így nem volt jobb választás egy bevásárlóközpontnál. Mindenesetre szerencséjük volt, hogy a biztonsági őrök nem léptek közbe.

A flashmob-esküvők harmadik lépcsőfokának az eddig csak egy résszel jelentkező amerikai Mobbed című tévéműsort számíthatjuk. Erről júniusban külön posztban emlékeztünk meg, a lényeg annyi, hogy itt a bámészkodó tömegnél is nagyobb meglepetésben részesült maga a menyasszony, hiszen a tévések által giccsparádésra megszervezett esküvőről neki sem szóltak előre.

Negyedikként pedig egy brit pár büszkélkedhet azzal, hogy a flashmob-esküvők divatját nemzetközivé tették egy Angliában tartott meglepetés-akcióval. A július elején tartott esemény fotói a fenti galériában láthatók, és a négy közül nekünk ez a legszimpatikusabb akció (de önt ez persze ne befolyásolja a szavazásban). Nem volt se plázában, de nem fordult át giccsparádéba sem: a helyszínválasztás tökéletesen sikerült, mert egy templomrom falai között lepte meg az ifjú pár az éppen arra bámészkodó turistákat.

Az eseményt egyébként az interneten szervezték meg, és a meghívót egy nyilvános oldalra is feltették. Így azonban az eredetileg kiválasztott helyszín karbantartói megneszelték a dolgot, és figyelmeztették a párt, hogy oda ugyan ne menjenek házasodni. Ezek után esett végül az utolsó pillanatban a választás a Southampton mellett lévő templomromra, amely a fotókon is látható. Itt az előre megbeszélt pillanatban egyszer csak hegedülni kezdett valaki, és innentől számított másfél percen belül felállt a zene- és énekkar, megérkezett a pap, és feldíszítették a helyszínt. Az egészet öt perc alatt lezavarták, aztán a flashmob - ahogy annak történnie kell - gyorsan fel is oszlott.