Csütörtöki posztunk arról szólt, mint mondanak a pszichológusok arról, hogy miből lehet arra következtetni, hogy partnerünk hűtlen. Van azonban, aki egy pszichológusnál is jobban tudja, milyen egy olyan emberrel együtt élni, aki titkos szerelmi viszonyt rejteget partnere elől: azok, akik átéltek már ilyesmit. Rengeteg olvasói levelet kaptunk az elmúlt három napban a megcsalásról, illetve annak jeleiről, ebben a posztban a legérdekesebbeket foglaljuk össze.

Az egyes jeleket-tanácsokat a poszt alján a keretesben közöljük, de először néhány olyan megcsalás-történetet mutatunk be, amelyek arra világítanak rá, miből lett egyértelmű a másik félnek, hogy valami nincs rendben. “A férjemmel 18-éve vagyunk házasok” - írja például egyik olvasónk. “Az elmúlt két évben nagyon ellaposodott a kapcsolatunk. Nagyon sok probléma kezdett egyszerre összegyűlni, nem tudtuk megbeszélni, és a férjemben csak halmozódott a stressz és a feszültség.

Míg egy napon a facebookon jelentkezett egy ismeretlen hölgyemény, és azt vettem észre, hogy egyre többet beszélgetnek. A férjem egyre jobban eltávolodott tőlem és a gyerekektől. Abszolút nem foglalkozott semmivel, csak arra koncentrált, hogy minél többet együtt legyen a hölggyel. Annyira eldurvult a helyzet, hogy a 4 hónap csetelgetés alatt nagyon beleszeretett a férjem. Amikor tudtára adtam a hölgynek, hogy mit is tett, szétszedett egy családot, akkor kilépett a férjem életéből, így akarta tudomására adni, hogy nem akar tőle semmit! Csak játszadozott a férjemmel, és a házasságomat sikerült tönkretennie.

Egy másik olvasói levél arra mutat rá, mennyi jelet hagy az ember figyelmen kívül eleinte, csak azért, mert nem tudja elképzelni, hogy ez vele is megtörténhet. „Nevetségesen klasszikus az én esetem, a feleségem azzal kezdte, hogy túlóráznia kell mert annyi a munka bent. Az érdekes az, hogy vakon elhittem neki 11 év házasság után, pedig annyi vicc, film szól erről, de az ember nem gyanakszik. Az én feleségem nem olyan, ez lehetetlen. Aztán amikor betelefonáltam, és kiderült, nincs bent órák óta, de itthon sincs, azt mondta: egyedül akartam lenni, gondolkodni akartam, csak üldögéltem a parkban. Akkor jöttem rá, hogy baj van és az is volt. 41 évesen egy 26 éves afrikai sráccal járt el azt csinálni. Két gyerekünk van...

Nem veszekedett, nem volt balhé, elhagyott lelkileg, majd utána jött a megcsalás. Amikor lebukott (mert mindeni lebukik) azt mondta, sajnálja, de nincs lelkiismeret-furdalása. Én összeomlottam, azóta se találtam magamra, a “hogyan tehette ezt?” dominál, nem tudok tőle szabadulni, azóta erekcióm se nagyon van, annyira kevésnek érzem magam.

Pedig nem feltétlenül végződik valamennyi megcsalásos történet így. Az egyik levél egy olyan kapcsolatról számol be, amely végül túlélte a hűtlenséget. “Amikor nálunk beköszöntött ez a nem túl kellemes időszak a kapcsolatunkban, a párom mindenhova magával vitte szinte a telefonját, s ez lett gyanús nekem. Aztán amikor egyszer tusolt, megnéztem a telefonját, és persze egyből megtaláltam két benne felejtetett, félreérthetetlen sms-t… Itt omlott össze a világ a számomra.

Ezzel együtt el kell mondanom, hogy az mentette meg a kapcsolatunkat, hogy nem váltam azonnal házi szörnyeteggé, sőt, sokkal megértőbb és türelmesebb lettem vele, mint amire számított volna. Konkrétan azon a napon, amikor a lánynak meg volt ígérve, hogy elköltözik tőlem, a párom (aki most már a férjem) az én vállamon sírta ki magát. Megértettem a fájdalmát, nem küldtem el, de a lehetőséget megadtam neki a költözésre és a maradásra is. Maradt…

Muszáj megosztanunk olvasóinkkal az alábbi igen bölcs tanácsot is: “ha úgy érezzük, nem őszinte a párunk, esetleg megcsal, ne essünk neki. Olvassunk utána a neten, mik a jelei a megcsalásnak, gondolkozzunk el rajta józan ésszel. Fontos, hogy józan ésszel, nem dühtől vezérelve! Ha a gyanú tovább él bennünk, akkor figyeljük a további jeleket. Ha ezek szaporodnak, keressünk bizonyosságot! A lehető legrosszabb módszer, ha az első gyanús jelnél nekiesünk a párunknak. Két dolog miatt:

1. Elképzelhető, hogy szó sincs megcsalásról és csak egy állat nagy veszekedés lesz belőle.

2. Ha mégis megcsal, akkor nagy valószínűséggel le fogja tagadni, és ezután óvatosabb lesz. Tehát még annyira sem leszünk képben mint eddig.

Az olvasói levelek szerint az alábbi 22 jelből is arra lehet következtetni, hogy partnerünk hűtlenné vált

  1. Szemmel láthatóan fűti a szerelem, izzik körülötte a levegő, eközben rajtunk átnéz. Folyamatosan szerelmes dallamokat hallgat, közben bambán, álmodozva tekint a monitorba.
  2. Ha megcsal a párunk, gyakran siet, kapkod, rohan mindenhova. Ennek ellenére mégis nagyon odafigyel a sminkjére, az öltözködésére, a tökéletességére.
  3. Ha eddig nem sportolt, akkor most hirtelen elkezdi. Ha eddig is sportolt, akkor megnöveli az intenzitást. A hirtelen diéta is elég feltűnő tud lenni.
  4. Új ruhák, új frizurák
  5. Nyaralásból előbb hazamegy, mert “már unja a pihenést”.
  6. El kell szaladnia otthonról (baráti segítség, üzleti gond).
  7. Már nem mondja, hogy szeret, pedig néhány hónappal azelőtt még azt hangoztatta, hogy ő még most is sokkal jobban szeret minket, mint mi őt.
  8. Kedves sms-eket, amiket régebben küldött, már egyáltalán nem küld.
  9. Eltünteti a telefonszámlát, holott korábban sose ő adta fel.
  10. Nem akar eljönni a baráti vacsorára, de hirtelen jönnek a céges rendezvények, amikre persze a párokat nem lehet elvinni.
  11. Lehülyéz, ha felteszek egy nem annyira egyértelmű kérdést, jön az alázós időszak.
  12. Olyan dolgok, amiben évek óta közös véleményen voltatok, hirtelen más megvilágításba kerülnek. Hirtelen olyan dolgokat szeretne, amit addig elutasított, olyan dolgok kezdenek tetszeni neki, ami előtte nem is érdekelte, gyökeresen megváltozik a véleménye sok mindenről.
  13. Olyan dolgokat kezd enni, amit előtte nem szeretett vagy nem is evett.
  14. A hazai koszt már nem olyan finom, vagy fáradt sütni/főzni, vagy már evett “valamit”.
  15. Olyan focicsapatnak szurkol, amit előtte “nem is ismert”.
  16. Nagyon elfoglalt/később jár haza. Ez vállalkozónál plusz munka, nyűgös ügyfél, alkalmazottnál túlóra, hülye főnök.
  17. Nagyon fáradt. A fentiekkel együtt érthető is lehetne, bár nap közben ez már nem is látszik rajta annyira.
  18. A bajokról nem akar (mert nem tud) beszélni, vagy ha igen, akkor pár nap múlva már nem pontosan ugyanaz a verzió. A csaláshoz memória is kell.
  19. Anyagiakban is lehet gond (jobban megy a pénz valamiért, “biztos a világválság”).
  20. Mondvacsinált ürüggyel kiköltözik a hálószobából (pl. nem kapcsoltad le az éjjeli lámpát azonnal, amikor megkért), majd bejelenti, hogy nem bírja a partner veszekedéseit elviselni és elköltözik. Egy ember sem költözik el, hacsak nincs valakije.
  21. Minden megcsalónak kell valaki, akinek elmondhatja, hogy ő most milyen boldog a szeretőjével és milyen csodálatos a szex. Ezért egy régi barát, ismerős hirtelen nagyon fontos lesz. Sülve-főve együtt vannak, naponta többször telefonálnak, meg a pletyi ezerrel.
  22. Megváltozik az érintés. Leírhatatlan, hogy hogyan, de aki volt szerelmes valakibe úgy istenigazából, és átélte azt a fajta érintést, csókot, az tudja, hogy miről beszélek.

Hozzátenne még többet? Elmesélné saját történetét arról, hogy ön hogyan tudta meg, hogy partnere hűtlen? Szívesen várjuk levelét, írjon blogunk címére!