Megint a hűtlenséggel kapcsolatos levelezésünkből szemezgetünk. Az alábbi sorok írója egy hölgy, aki egyszer csak azt vette észre, hogy párjának viszonya lett egy kolléganőjével. Ez a felállás nem különösebben szokatlan (legutóbb is egy munkahelyi kapcsolatról írt valaki), annál meglepőbb azonban, ahogy mostani levélírónk kezelte a helyzetet. Mivel igen erős érzelmekről van szó, a történetben helyenként előfordul néhány trágár kifejezés, de úgy éreztük, nem lett volna helyénvaló ezeket cenzúráznunk. Ha zavarják a durva szavak, ne olvasson tovább!

“Épp egy Ibolya nevű hölgyeménnyel volt párkapcsolati élményem. Három éve belehúztunk a párommal a másodállásokba, mert gyűjtöttünk a közös otthonra. Szinte alig találkoztunk. Utólag már tudjuk, ennyit nem ért az egész.

Szóval három éve a párom munkahelyére új hölgyet vettek fel egy gyedes helyére. Nem tudom mikortól kezdődött a románc, de összemelegedtek. Én ezt egy teljesen ártatlan, mobilban talált fényképből tudtam meg. Új telefont vettem, és kutyánkról a kölyökkori képeket akartam átmásolni az enyémre, amikor megtaláltam az ominózus képet. Semmi extra, csak egy rámmosolygós, verítéket előidéző kép volt.

Elbőgtem magam, és hibásnak éreztem magam, amiért elhanyagoltuk egymást. A párom váltig állítja, hogy semmi sem történt, azonban elkezdődtek a munkaidőn túli hívások, sms-ek stb.... Mintha direkt idegelni akart volna engem.

A hölgyről annyit kell tudni, hogy jól szituált, minden alá van rakva, viszont a kutyának sem kell mint társ, mert pénzéhes, lekezelő és primitív. Ellenben dekoratív.

Sokáig ott motoszkált bennem, hogy szakítanom kellett volna, de egyszer csak, mire elhatároztam, hogy nem bírom ezt a "biztos más is van"  érzést, bevillant valami egészen más. Egy frászt fogom én felrúgni az életem egy baszatlan picsáért, továbblépek és kész! Amikor közöltem a párommal, hogy vagy ő mondja meg neki, hogy álljon le a hívásokkal, vagy én teszem meg, pár napig csend volt. Aztán jött csak a feketeleves.

Megbocsátotta párjának a hűtlenséget - jól tette?

Beállított, amikor tudta, hogy én dolgozom, csakhogy ott volt a nővérem is, akit a liba egy új szeretőnek vélt. Onnantól kezdve bombázta a telefonokkal és az sms-ekkel, ami őrjítő volt. Hülye ötletekért nekem sem kell a szomszédba menni. Egész véletlenül összefutottam azzal a kollégájukkal, akinek ha bármit mondasz, pár perc és a hírlap is megírja. Én meg előadtam az összetört nőt, hogy szerintem a párom megcsal az Ibolyával. A telefon elhalkult, a sms megszűnt és a hölgy azóta csendben tengeti a napjait, mert a kutya nem szól hozzá. A páromnak is megmosták a fejét, hogy hogy lehet akkora barom, hogy egy olyan fantasztikus nőt (ez jól esik) mint én, képes megszégyeníteni egy ilyen egyszerű facsipesszel.

Ibolya most véres szemekkel nézi, hogy mi úgy turbékolunk mint 15 évesen. Túlélte a kapcsolatunk, de ehhez tolerancia és alap kellett. Mi első szerelem vagyunk, sosem voltunk mással, és ezzel a szituval mindketten számoltunk.  A mai napig nem tudom, mi volt köztük, de már nem is érdekel. Ha szex is volt, hát Istenem. És bár a palik fosnak az ilyen szituktól, általában bevallják otthon a bűneiket.”

Hozzászólna? Elmesélné saját történetét?

Minden egyes emailt megtiszteltetésnek veszünk (kivéve a komisz anyázósakat). Írjon ön is, itt a címünk!