Minden esküvő megható, de a hétvégén tartottak egy olyat, ami azért messze fölötte volt az átlagnak. A Sun egy olyan lakodalomról tudósított, ahol a 34 éves vőlegény korábban katonaként súlyos balesetet szenvedett. Andy Reid Afganisztánban szolgált, ahol 2009-ben egy bombarobbanás áldozata lett. Ennek következtében egy karját és mindkét lábát amputálni kellett. Az alábbi videó az esküvő előtt készült.

A férfi azt mondja, éppen Afganisztánban döntött úgy, hogy megkéri barátnője, Claire kezét, akivel még csak 11 hónapja jártak a baleset idején. “Claire szeretetében sosem kételkedtem, de abban igen, hogy az esküvő jó döntés lesz-e. Nem akartam őt visszahúzni” - nyilatkozta Reid, aki az esküvőre kiszállt a kerekes székből, és protézisek segítségével járni tudott. Így segítség nélkül tudott az oltár elé állni, majd később a lakodalomban ő nyitotta meg a táncot: újdonsült feleségével keringőztek.

“Megkönnyeztem ezt a pillanatot, mert volt, hogy nagyon közel voltam ahhoz, hogy ez a ez egész sosem válhat valóra” - mondta Reid az esküvőről, aki végülis elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy bármi is meggátolja, hogy ugyanolyan férfiként vegye el feleségét, mint bárki más. Természetesen a menyasszonytól is begyűjtöttek egy pár mondatni nyilatkozatot. Ő azt mondta, hogy “Andy-n nem látom a sérüléseit, csak őt magát látom. Ő a lelki társam, és nagyon szeretem. Álmaim férfijához mentem hozzá. Semmi sem állíthat meg minket.”