Egy ismerős párnál az esküvő megbeszélése állítólag úgy zajlott, hogy a lány mondta jópár év után a srácnak, hogy szerinte most már ideje lenne lassanként összeházasodniuk. Erre a leendő vőlegény azt felelte, hogy “ha megszervezed, én elveszlek!”. A lány megszervezte, a srác elvette. Mai fotóinkon egy olyan pár látható, ahol egy hasonló feltételt szabott a vőlegény, csak ebben az esetben azt, hogy “ha kiugrasz velem a repülőből, elveszlek”.

Melyiket vállalná be inkább?

Az 58 éves Phil Mathis volt ilyen karakán férjre vágyó barátnőjével szemben, akivel akkor már három éve jártak. Az 54 éves hölgy, Gail azonban állott elébe az ejtőernyős ugrásnak - sokak számára egy ilyen adrenalin-kaland bizonyára kevésbé félelmetes, mint egy esküvőszervezés. De hogy rövidebb ideig tart, az biztos.

Egy a lényeg, az hogy az amerikai pár esküvőjük napján menyasszony és vőlegény feliratokkal ellátott pólókat öltött fehér ruha és sötét öltöny helyett, és mindketten beszálltak egy repülőbe. A fedélzeten szépen összeadták őket, aztán jöhetett az ugrás, több mint két kilométer magasból. A pár külön-külön vetette magát a mélybe, egy-egy profi kísérővel, akik fotózták-filmezték is őket zuhanás közben. Mindketten szerencsésen megérkeztek és most büszkén mutogatják a képeket (kattintson értük a fotóra!), de Gail azt mondja, ő nem biztos, hogy még egyszer vállalkozna ilyesmire.