Nem könnyű egy kapcsolatban, ha az egyik fél ágynak esik. Amikor az egyik fél beteg lesz, a másik fél is teljesen új szerepet vesz fel, de nem mindenki ugyanolyat. Közeledik a megfázós, influenzás, ágybanfekvős szezon, ezért összeszedtünk 7 példát arra, hogy kiből mit hoz ki, ha szerelme megbetegedik. Az ön mostani vagy legutóbbi partnere melyik alaptípusra hasonlított a legjobban, amikor ön megbetegedett?
1. A doktor - Van, aki rögtön tudományos elméleteket állít fel azzal kapcsolatban, hogy partnere mit, miért és hogyan szedett össze, és ennek megfelelően azonnal tudni véli azt is, milyen gyógymódokat kell alkalmazni. Ilyenkor a másikban a kedves segítő szándék mellé feléled dr. House is, és kedvesünk úgy érzi, mindenképpen neki kell a végére járnia a rejtélyes kórnak. Ilyenkor az, hogy mit mond egy igazi orvos, gyakran csak másodlagos, hiszen az illető csak jobban tudja, hogy mi kell a szerelmének, amikor szerencsétlen beteg. Hazahozza a fél patikát, kiolvassa a fél internetet, pasztillákat, pezsgőtablettákat, gyógycseppeket ad be, zöldségleveket, teákat, inhalálókat kínál, esetleg még a keleti módszereket és az ezoterikát is megpróbálja bevetni.
2. Az anya - Elsősorban a nőkből hozza ki az anyáskodó ösztönt szerelmük betegsége, de távolról sem kizárt, hogy férfi is így viselkedjen, ha kedvesét gyengélkedni látja. Aki eddig szeretőként szeretett minket, az 37 Celsius fokos testhőmérséklet felett hirtelen az anyánkká válik. Mindent kérés nélkül is odahoz, felmelegít, letöröl, kimos, kikészít, megfőz, megvásárol, és ötpercenként leellenőriz. Vannak olyan betegek, akiket idegesít, ha ennyit foglalkoznak velük, az anya-típusokra mégsem lehet (vagy legalábbis nem szabad) haragudni, hiszen puszta szeretetből teszik azt a sok mindent, amit tesznek.
3. Az áldozat - A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik egyszerűen utálják az ápoló szerepét, még akkor is, ha a szerelmük az, aki ágynak esett. Ettől persze még teljesítik kénytelen-kelletlen mindazt, amit kötelességüknek éreznek, csak közben érzékeltetik, hogy terhes nekik az ápolással járó munka. Úgy érzik, ők jártak rosszabbul a másik betegségével, mert így az összes házimunka is rájuk hárul a gondozás mellé, viszont nincs kit elcipelni szórakozni: saját maguk többet panaszkodnak, mint a beteg, akit ápolnak.
4. A műmártír - Talán az a legrosszabb típus, aki az anya és az áldozat rossz tulajdonságait egyesíti magában, őt neveztük el műmártírnak. Annyit dolgozik, mint egy anya, holott senki sem kérte rá, sőt, talán terhes és fölösleges is az a sok sürgés-forgás. De közben még panaszkodik is, csak általában nem kerek perec kifejezve érzéseit, hanem burkoltan célozgatva rájuk, csak érzékeltetve, hogy ő most mekkora áldozatot hoz, és hogy a másiknak milyen hálásnak kell lennie. “Mindjárt kezdődik a kedvenc műsorom a tévében, de nem baj, most itt kell maradnom melletted, hiszen beteg vagy.”
5. Az idegen - Akik utálják, ha körülugrálják és kiszolgálják őket, azok valószínűleg maguk sem viszik túlzásba az ápolást, ha szerelmük lesz beteg. Ehelyett magukból kiindulva feltételezik, hogy az illető is úgy gyógyul a legkönnyebben, ha békén hagyják. Akinek ilyen barátja-barátnője van, annak arra kell felkészülnie, hogy ha elkapja az influenza, akkor az a személy, aki addig a szerelme és társa volt, most hirtelen idegenné változik. Amit kérnek tőle, azt legjobb esetben gyorsan, hatékonyan és egy szó nélkül elvégzi, de semmi többet nem tesz, és a maradék időben kifejezetten kerüli az érintkezést. Ha nem muszáj, nem tartózkodik egy légtérben a beteggel. Végülis miért tenné, gondolja ő, hiszen csak azt kockáztatná, hogy ő is elkapja a kórt, az meg aztán tényleg senkinek sem lenne jobb, ha már ketten nyomnák az ágyat. Ebben pedig kétségtelen, hogy van valami.
6. A kizökkenthetetlen - Van, aki szintén kissé elhanyagolja kedvesét annak betegsége ideje alatt, nem fektet nagy energiákat az ápolásba, hanem úgy viselkedik, mintha mi se történt volna. A beteg panaszait eltúlzottnak, esetleg hipochondriának véli, és vidáman éli tovább saját életét. Aki ilyen, az sem mindig puszta lustaságból vagy szívtelenségből utasítja vissza az ápoló szerepét, hanem lehet, hogy azt gondolja, azzal segít a legtöbbet, ha nem engedi, hogy hirtelen minden a betegségnek rendelődjön alá, hogy minden csak ekörül forogjon. Előfordulhat, hogy az a szándéka, hogy az ágyhoz kötöttség szürke (vagy fekete) hétköznapjaiba mozgalmasságot és vidámságot csempésszen, a pozitív gondolkodás jegyében nem a bajokkal, hanem az élettel foglalkozzon többet.
7. A szent - És a hetedik pontot tartottuk fenn az ideális ápolónak, reménykedve, hogy minél több ilyen van az életben. Az ilyen szentek mindent örömmel megcsinálnak, de nem viszik túlzásba az ápolást, nem panaszkodnak a munkára és a leprásokat ölelgető Teréz anya módjára attól sem tartanak, hogy elkapják a betegséget. Ott ülnek az ágy mellett, ha kell csendben, de elmennek, ha érzik, hogy a másiknak terhére van jelenlétük. Se nem bagatellizálják el a betegséget, se nem dramatizálják túl. Nem töri le őket a helyzet, szeretetükből erőt merítenek az ápolással járó munkához és a mihamarabbi gyógyulásban való reménykedéshez.
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a fenti 7 alaptípus felállítása durva általánosítás. Mindenki másmilyen, és minden betegség másmilyen. Hogy kicsit konkrétabb képet is festhessünk arról, hogyan változik meg egy kapcsolat egy betegség hatására, kérjük, írja meg nekünk saját tapasztalatait (ha vannak ilyenek). Akár a beteg, akár az ápoló szerepét osztotta önre a sors, kíváncsiak lennénk az ön történetére, írjon bátran a Randiblog címére!